Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-13 / 42. szám

Az elnökök és a víz Sokféle arca és változékonysága van a vi­lágnak. tartják a gondolkodók. A bűnök is mind hasonlítanak egymásra abban, hogy bűnök. De akkor is. ha egyformán bűnök, nem egyforma bűnök. Veszedelmes dolog összeke­verni a bűnök mértékét és nagyságát, ennek mindig a legnagyobb rablók látják igen nagy hasznát Mégis azt mondanám, hogy a kis bűnök is nagy bűnök — igen nagy bűnök. És nemcsak azért mert szélámyékuk láthatat­lanná teszi a legnagyobb bűnösöket. Hanem csak azért, mert a kis bűnök sok esetben igen nagy bűnöket fiadzanak. A kis bűnök és a nagy bűnök közötti arányosság összefüggése­ire ugyanabban a kis gömöri faluban kezdtem rájönni, ahol múltheti nagyriportunkban jár­tunk. Az iskola faláról pereg a vakolat mint M. Irén néni szeméből a könny. Pedig nem ekfobnivaló iskola, ha csak egyosztályos is. Mást ne mondjak: az innen kikerülő gyerekek több mint fele középiskolát végez. Aztán: az itt tanuló nebulóknak majd tízéves korukig nem kell naponta fél órát buszozniuk a körzeti iskolába. Megnyugtató természetközeliségben nevelkednek, sőt! Ebben az esetben azonban ez nem számit A közegészségügy illetékeseit az ilyesmi nem érdekli. Jelen esetben ők egyesegyedül a szennyvízzel foglalkoznak, ami állítólag egybe­keveredik az ivóvízzel. Ezt pedig az előírások — tetszik, nem tetszik — szigorúan tiltják. Két választási lehetőség marad: vagy új szenny­vízgödröt építenek, vagy a régit szigetelik el még tökéletesebben. Ellenkező esetben be is zárathatják az iskolát Augusztus vége, lassan kezdődik az új tan­év. mikor ott járunk. A helyzet azonban válto­zatlan. Az iskola körül semmi mozgás, amin egyedül csak mi csodálkozunk. A helyi választmány elnöke tanácstalanul tárja szét a karját Mint mondja, a munka a helyi szövet­kezet kőművescsoportjára vár. Pillanatnyilag azonban R.-ben tartózkodnak, ott vállaltak föl munkát Míg ott nem végeznek, segítség tőlük nem várható. Nélkülük tehetetlen. Megyünk a szövetkezetbe. Az elnök ott kifejti, hogy csak oda-vissza segít Majd ha a falu is segít a szövetkezetnek, a szövetkezet is segít a falunak. Ha kaszálni nem jöttek, mikor hirdetett nagyobb nemű segítséget ne várja­nak. Ahogyan beszél, hirtelen átváltozik a helyi választmány alelnökévé, ugyanis ezt a tisztséget is ő tölti be. A szennyvízcsatornával kapcsolatban, mondja tovább már szövetkeze­ti elnöki minőségben, tőle még segítséget senki nem kért Nyújtja a kagylót nyugodtan megkérdezhetem a nemzeti bizottság elnökét. Amint bevégzi a mondatot, a helyi választ­mány elnökének barátja képében mosolyog, mert mint magánember, jó barátok az elnökkel. Csak egyre gondolok. Az elnök elvtársak bizonyára még valami külön, előttem ismeret­len testület tagjai is, amelyik ilyenfajta ügyek­ben titoktartásra kötelez Ezért nem értesíthe­tik egymást kölcsönösen a szennyvízgödörrel (az iskolával) kapcsolatos gondokról. S ebbéli testületi tagságuk mindenekfelettvaló, még a tanácsban, szövetkezetben, magánszférában viselt tisztségüknél is előrébbvaló. — Rosszat ne írjon, mert akkor megtáma­­don — búcsúzik a szövetkezeti elnök. — Megtámadtam én már újságírót, s nekem lett igazam... — Nevet. Kezdem tehát itt, ebben a gömöri kis falucs­kában érteni a kis bűnök és a nagy bűnöl közötti arányosság összefüggéseit. Csak mér, azt nem tudom, fordított vagy egyenes-e ez at arány. És hogy a végeredmény hogyan arányú a nagy bűnösök számához. NAGYVENDÉGI ÉVA A Szlovák Nöszövetség hetilapja XXXVI. évfolyam Föszeikesztö: PÁKOZDI GERTRÚD Helyettes főszerkesztő: NÁDASKYNÉ ZÁCSEK ERZSÉBET Szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES (nŐ2) Kiadja a Szlovák Nöszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata, 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava. Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334 745 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítő­nél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 Kés. — Külföldi megrendelések: Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedícia a dovoz ttaőe, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — Budapest V., József nádor tér 1. Előfizetési díj: évi 180,—Ft — Csekkszámlaszám MNB 215—96 162 — A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaőiame, n. p., 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám:: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Címlapunkon: Barátit Jú­lia. a Kozate.x ipari szö­vetkezet somorjai (Sa­­morín) üzemének dolgo­zója (Könözsi István fel­vétele)

Next

/
Thumbnails
Contents