Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-15 / 38. szám
kelyszerüen lepték be az izzadságcseppek. A hangokra előjött a szobából Ervin, kopott khakiszín sortban, fehér ingben, orra nyergén vörös vonal, a szemüveg nyoma. Fordításon dolgozott. — Hát ti hogy kerültök ide? — Míráékat váltottuk föl. Két hétre — válaszolt Edina. — És Míráék miért utaztak be? — Már nem tudom pontosan ... Annyi bizonyos, külföldi vendégeik érkeztek. Talán azok, akiket szeptemberre vártak, s akiket itt akarnak vendégül látni, cserében az ő vendégszeretetükért ... De lehet, hogy mások ... Ilyenkor Oti mindig felhasználja az alkalmat, hogy a folyó ügyeit elintézze. Olyan bonyolult, kiment a fejemből ... Nem akartok feketézői vagy inni valamit? Férje felé intett, amaz engedelmesen indult be a házba, poharakkal és üveg vermuttal tért vissza. Mialatt töltött, odavetette, hogy kávét is főzhet, ha valaki óhajtana. — Franciska hogy van ? — Jön-megy-futkos. Úgy érzi magát, mint hal a vízben. Semmi más gondunk sincs vele, csak az, hogy a gyógyszereket idejében beadjuk. — Na, látod — dőlt hozzá Elli a barátjához, mintha a hallottak őt igazolnák. — És most hol van ? Edina álla fölemelkedett. — Tófejinénél. — Már emlékszem — folytatta Edina pillanatnyi szünet után. — A mostani vendégeiket a pesti lakásukon szállásolják el. Arról is beszélt Oti, hogy az őszi vendégek esetleg korábban jönnek. — Lényeges ez? — vonta meg a vállát Elli. — Az orvossal már beszéltünk, most látogassuk meg Franciskát. — Miért siettek úgy? — tudakolta bágyadt, máris félig hunyt szemmel Edina. Merev hátú nyári székekben négy-öt öregasszony ülte körül a piros abrosszal terített asztalt. A sör borospoharakban, nem takarékossági, hanem egészségügyi okokból. A jelenlevők közül a legfiatalabb is túl volt már a hetvenen. — Gyuszikall — hangzott fel az ujjongó kiáltás, és csaknem azzal egy időben ugrott föl Franciska az asztal mellől. — Megyek a fiammal — szólt vissza a veranda bejáratából. — Ugye, elvisztek sétálni? Edínka fáradt, Ervinnek sürgős munkája van, három napja nem sétáltam, pedig az orvos azt mondta, egy napot se hagyjak ki. — Én addig .. . — Menj csak. Elli, a néném beszélni akar veled. (folytatjuk) TÓTH LÁSZLÓ VERSEI ÍRÓASZTALOMNÁL ÜLVE HALOTT APÁM DALOLGAT CSÁKY KÁROLY PÓKFONÁLON (EGY ELILLANT ÚJSÁGÍRÓNAK) fölfelé futottál kerülve a kerülőket árokpartot gyalogutat most szédelegsz légüres terekben s nincs visszatérés csak zuhanás lebegsz és vergődsz csupán mint pókok csapdájában az idegen rovarok a csalóka körök nem belőled valók feltépett gyökereid már hazádhoz sem kötnek tán létezel még halálodat hordozod elevenül hálójában az ellenségnek Egy éjjel álmatlan forgolódva az ágyban arra eszméltem, hogy szobámban hirtelen éktelen suhogás támad, s rögvest meg is pillantottam apámat, a harminc éve, vagy tán már régebben is holtat, amint íróasztalomnál ülve csöndesen dalolgat, csont-ujjaival kopogtatva hozzá az ütemet, miközben eltöprengve figyelget engemét, talán álmaim vigyázza ekként, kikelve sírjából éjjelenként, talán csak képzelődtem éppen, s nem apám, maga a halál ült asztalomnál a széken. EGY ÖREGASSZONYRA MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ HIÁNYAINK Hiányzanak a fák hiányzanak a bokrok elapadnak a folyók forrásainkból víz nem csobog kihullnak belőlünk a szavak szemünkből elvesznek a dombok kifakul lelkűnkben a táj s a térről eltűnnek a szobrok de ma még a világ is elképzelhető rég elhagyott kastély termeit az üresség lakja nyitva felejtett ajtaján tört ablakain ki-bejár a szél falairól kivül-belül hull a vakolat tömelék borítja mindenütt a padlatot por lepi a senkinek se kellő tárgyakat a tolvajok s magányos vándorok által ____________________________ lerondított korhadó bútorokat felhuhog benne időnként LANGSTEIN ERZSÉBET rajza az emlékezés baglya ____________________________ pókok szövik hálójukat minden sarokban
