Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-15 / 38. szám
TÁJOLÓ KALENDÁRIUM 1867. szeptember 15-én született Petr Bezruc cseh költő. Szeptember 17-e a csehszlovák légierők napja. 1857. szeptember 17-én született Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij orosz tudós. a rakétaszerkesztés és rakétarepülés nagy úttörője. 1802. szeptember 19-én született Kossuth Lajos, a magyar nemzeti függetlenségért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem vezető egyénisége. 1897. szeptember 20-án született Tamási Áron Kossuth-díjas magvar író. 1902. szeptember 20-án született Vladimír dementis szlovák kommunista ügyvéd politikus. Szeptember 21-e a sajtó, a rádió és televízió napja. KÖNYV Öt amerikai kisregény „Faragott koporsókkal" foglalkoztam mostanában. No. nem hivatást változtattam, a temetkezési vállalat helyett maradok egyelőre az írásnál. Bár a „Faragott koporsók" című. öt amerikai kisregényt tartalmazó kötet olvastán, bizony eszembe jutott néhányszor, vajon érdemes-e ezek után irodalommal foglalkoznom, vagyis irodalmat írnom ... Persze ez talán az én magánügyem. Azért gondolkodom mégis a nagy nyilvánosság előtt, „hangosan", hogy kellőképpen érzékeltethessem, milyen kitűnő olvasmányt bátorkodom az olvasó figyelmébe ajánlani. A kötet szerkesztési elve, azonkívül, hogy a szinte óceánként hömpölygő amerikai irodalom öt nagyszerű alkotását kívánja bemutatni, az volt. hogy mind az öt szerző e századi legyen. Katherine Anne Porter (1890— 1980), Carson McCullers (1917—1967), John Cheever (1912—1982), Truman Capote (1924—1984) és Richard Brautigan (1935—1984) a mi századunkban, a 20. században élt és alkotott. A mi világunkat írták, még akkor is, ha az amerikai társadalom legamerikaibb embereit s azok léthelyzeteit mondták a legkülönbözőbb, ám minden esetben a legadekvátabb formai megoldásokat választva. Van a kötetben három formailag klasszikus kisregény (Porter, McCullers, Cheever), van riport (Truman Capote) — a riport meghatározás nem pejorative értendő —, és van amolyan beat-pop-hobó műfajban szinte önnönmagát megteremtő, naplótöredékekből. életképekből épülő írásmü. Az utóbbi szerzője Richard Brautigan „az élete végéig önfeledt hobó", akinek munkája az „Egy déli tábornok az amerikai polgárháborúban" ihlette ezen keresetlen írást. A könyv ismertetője megjegyzi Brautiganről, hogy „amolyan pop-szerző, aki beletrafál egy életérzésdivatba, azt éli amit ír". Ami igaz, az igaz. Beletrafál valóban. De, hogy vajon csupán „életérzésdivat"-e a természethez való visszatérés áhítata, a társadalomnak mint emberfaló, hazug módon megszerkesztett gépezetnek az elvetése, az már bizony meggondolandó. Tény ugyanis, hogy a hatvanas évek végével záruló beat-korszakot követően világszerte milliók fordultak döbbenten, megszédülve a Nagy Szülöanya, a természet felé. Milliók szerettek volna egyszeriben úgy élni, mint „ahogy az elődök képzelték: Természetes Emberként, a Természet részeként, az individualizmus ártatlan csodájában, a másik ember individualizmusának mosolygós tiszteletében". Brautigan volt tehát a „zöldek" első apostola. Többlete abban áll, hogy ő nem csupán természetvédő volt, hanem főleg a szeretet és az ember megalkuvást nem ismerő védelmezője. Az már csak törvényszerű, hogy ebbe a szélmalomharcba bele kellett halnia. 1984-ben főbe lőtte magát. Életfelfogásának bibliájaként azonban hátrahagyta műveit, amelyek egyik legfigyelemreméltóbb darabja éppen a kötetben szereplő, már cím szerint is említett kisregény. Befejezésül ide kívánkozik még, hogy Brautigen a veleszületett íráskészséget mesteri módon alkalmazza, káprázatos szellemességgel és ugyanakkor szinte mérnöki pontossággal dolgozza fel a témát. Mindez természetesen vonatkozik a kötet valamenynyi szerzőjére ... A fordítók névsora a kisregények sorrendjében : Szölössy Klára, Osztovits Levente, Benedek Mihály, Osztovits Levente. Gy. Horváth László. (Európa, A Világirodalom Remekei, 1986) Barak László Ésszel fél az ember Újabb Moldova-könyvet vehet kezébe az olvasó, aki szereti napjaink egyik legnépszerűbb és legelismertebb íróját, s a meghökkentő címmel ellátott kötetből sok mindent megtudhat. Többek között azt, hogy került egy medve a cirkuszból egy vadászatra, miért kelt vándorútra tíz pár saru, mi eredményezte a halláskárosultak számának csökkenését, hogy lehet valaki örökké fiatal, hogyan kell hatékonyan kihasználni egy esküvői lakkcipöt. És ha ez mind mégsem lenne elég, Moldova leírja azt is, mire jó. ha valakinek több jogosítványa van, milyen üzleti fogással kell kiadni egy átépítésre váró szállodai lakosztályt, hogyan születnek a közmondások, hogyan lett „kétkalapos" a gumiparti diktátor, mi volt az oka a Titanic tragédiájának, miért zsörtölődik egy grafomán sajtólevelező azon, hogy nincs bábszínház Taktapölöskén, majd amikor létesítenek, akkor azon, miért csak egy van, s hogy miért is nincs a térképen a település, mely oly gyakran szerepel a sajtóvitákban ... Szó van a kötetben irodalomról, filmről, sportról is. Pillanatképe két kapunk „Az élet oly rövid" és a Che Guevara-könyv megírásának körülményeiről, valamint a montreali olimpiáról, és még sorolhatnám. Ahogy a fülszöveg is írja, ebben a könyvben mindenki megkapja azt, ami megilleti. Moldova nem egyszerűen ironizál, hanem gúnyos, csípős megjegyzésekkel mutat rá a társadalomban, a mindennapi életben fellelhető visszaélésekre, negatívumokra, sőt, néhány helyen nem riad vissza még a szarkasztikus hangvételtől sem, és tudatosan elejt egy-két — szinte már — rosszmájú megjegyzést is. De nem fukarkodik önmaga kigúnyolásával sem. Csak a Magvető kiadó volt igazgatójáról, a tavaly elhunyt Kardos Györgyről ír ösztönszerű tartózkodással, elismerően. Végre ismét egy könnyed, humoros (mondhatnám igazi nyári) olvasmány került a könyvesboltokba, mely nemcsak beszél valamiről, hanem mond is valamit. Moldova György színes, eredeti életbölcsességekkel tarkított harmincegy történetén mindenki nagyon jól szórakozhat. (Népszava, 1987) A. Szabó László Bocsáss meg. Madárijesztő Hogy megbocsájt-e. nem tudom. Csupán azt, hogy élete végéig cipelni fogja azokat a negatív élményeket, amelyekkel elhagyta a várost. A Bűnös Várost, mert oly mély gyökereket eresztett benne az irigység, a hazugság, az elidegenedettség és a gyűlölet, hogy más jelző aligha fedhetné tartalmát. Igaz, a benne élő felnőttekről nem tudtam meg sokat, hiszen csupán gyermekeikkel találkozhattam a filmben, de bennük sorozatosan rájuk ismertem. Arra, aki belefáradt a fennmaradásba, aki kivetkezett önmagából, akit a pénzen, a könnyű érvényesülésen; a konfliktusmentes létezésen túl igazából semmi sem érdekel. Meghúzódni egy lakásban, és nem beleavatkozni a dolgok alakulásába. Csak a független függőséget vállalni. Vagyis: a szükségszerűnek mondott megalkuvást, önfeladást. Amikor a Madárijesztőnek csúfolt kamaszodó kislány megérkezik a Bűnös Városba, nagypapájához, a gyakorlótéren katonák masíroznak. Aztán hát ezt el is felejtettem volna, ha az osztályban, amelybe a Madárijesztö bekerült, nem találom szemben magamat azzal a koravén kislánnyal, aki a vaskezű dogmatikus szerepét játssza, azaz játszhatja, mert a nyájszellem behódol neki. A nyájban pedig remekre formált típusok vannak: exhibicionisták, közömbösek, tunyák, okoskodók és köpönyegforgatók, természetesen. Az egyik közülük az a fiú, aki a történés elején, a közösség tagadása ellenére, szimpatizál a Madárijesztővel. A lány, ahogy az ilyenkor lenni szokott, barátjává fogadja őt; a barátság és a szerelem határvonalán élik meg helyzeteiket. Látszólag a teljes, részvétteljes őszinteség vibrál köztük. az fűzi össze őket, szétválaszthatatlanul. Ezért is arculcsapás, hogy a fiú föladja őt. Ftedig miatta, érte vállalja az „áruló" szerepét is. Ugyanis a fiú mondta el az osztályfőnöknek, hogy az egyik óra helyett az egész osztály moziba ment, az osztály előtt azonban ezt a „bűnt" a lány magára vállalja. És tetőzni kezd a kiközösítés, amely á későbbiekben hajtóvadászattá alakul át. A filmben a kifinomult, megindokolt agresszivitás, mint valami láthatatlan, mégis vastag burok, körbefogja az egész várost. A turisták közömbösen nézik, hogy a földre tiport kislányt megrugdalják. a lakók sem fognak gyanút, amikor az utcákon, tereken át elvetemült elszánással arcukon kergetnek valakit a gyerekek. Bizonyára játszanak, gondolhatják. És nem is nagyon tévednek, mert valóban játszanak. Felnőttet. Ez az osztály a felnőtt világ tükörképe. A Madárijesztő, végül is, nagyapja révén, elmenekül ebből a városból, ahol olyan dolgokon megy keresztül, amely maga a pokoljárás. A rémisztgetéstöl a kínzáson át a boszorkányégetést idéző helyzetekig, sok mindenen túljut, mígnem, hogy bebizonyítsa személyiségének autonomitását — egyébként ez a „legfőbb bűne" —, kopaszra nyiratkozik. A kopaszság ebben az esetben félreérthetetlen szimbólummá nő. A kiközösítettek, és a jóvátehetetlenség szimbólumává. És amikor elhagyni készül a Bűnös Várost, újból látjuk a gyakorlótéren menetelő kiskatonákat. majd halljuk a pattogó zenét, mígnem a zárókép egy olyan ábrába merevül, amelyben a folyó túlsó partján fehérneműt mos egy asszony. És megszólal a kakas ... A film hatalmas visszhangot váltott ki a Szovjetunióban, ahol máig nagyon nehéz rá jegyet szerezni. A moziban, amelyben én néztem végig, jó, ha tizenöten ültünk. Pedig itt is vannak Madárijesztők. Mi több, hasonló iskolai és nem iskolai történések. Valószínűleg ezért is buggyant ki a könnyem. Szégyelljem? Szigeti László HANGLEMEZ Színes álmok Aki felteszi a lemezjátszó korongjára a Hecko testvérpár nagylemezét, annak a címadó dal biztosan nem lesz ismeretlen, hiszen sokszor hallhattuk már a rádió és a tévé könnyűzenei műsoraiban. Az album zeneszerzője maga Peter Hecko, a szerzemények szövegét pedig Milan Lasica. Vlasta Brezovská és Tomás Janovic írták. A nagylemez „főszereplője", Peter Hecko, nagyon tájékozott a világ popéletében, tudja, hogy jelenleg milyen zenére van a legnagyobb igény, ezért is sikerülhetett a korszerű hangzás kialakítására összpontosítania. A dalok elsősorban a fiatalokhoz szólnak, már a címek is ezt sugallják: „Csajok a korzóról". „Baba". „Srácok", „Mindannyian" vagy a „Giacomo Casanova étlapja". Hangvételében a lemez tehát korszerű, s ez nem csak a szerző, hanem a Knockout együttes, valamint a zenei rendezők, Peter Smolinsky. Martin Burfas és a technikus Jozef Krajcovic érdeme. Természetesen a főszerep ezúttal is a két énekesnek, Júlia Heckovának és Peter Heőkonak jutott. Az énekesnő ma már nagy rutinnal rendelkezik, a korábbiakkal ellentétben ezen a lemezen nem énekel görcsösen, erőltetetten. Peter Hecko azonban helyenként a saját énektudási képességeit felülmúló dalokat komponált, ennek következtében többször alig tudja kiénekelni a felső hangokat. A lemezt hallgatva az a benyomásunk, hogy talán keveset dolgoztak ezen az albumon. A dalok ötletesek, de amilyen hirtelen startol a sok új ötlet, olyan gyorsan el is száguld, és elfelejtjük őket. A szerző legfőbb célja nyilvánvalóan a slágerközpontúság volt, az, hogy a hallgatók minél hamarabb megtanulják a dalokat, hogy fülbemászó legyen minden dallam, hogy a lemezt minél többen megvegyék. S ez a tehetséges Hecko-testvérpár lemezének egyik legnagyobb hibája. Olyan dalok hallhatók ezen az LP-n, melyeket legjobb éjfél után lejátszani egy jóhangulatú diszkóban. Amikor már a dal nemiben ronthat a hangulaton ... Koller Sándor GüD
