Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-15 / 38. szám
Üzemi egészség (betegség) ügy megelőzésről, melynek hatékonyságát sohase fogja felülmúlni a gyógyításé, alig beszélhetünk. Az üzemegészségügy főként BETEGSÉGÜGY! Ez szépen kiderült a riportból, amihez csak egy adat: Ha például ebben az üzemben az orvosok az előírásoknak megfelelően, minden rendszabályt pontosan megtartva végeznének megelőző vizsgálatokat — jelenlegi lehetőségeik (hogy például szerdán, mikor ott jártunk, délelőtt tizenegyig az orvos már 40 BETEGET fogadott); ellátottságuk, (az üzemi rendelők műszerellátottsága — elméletben és gyakoriatban — harminc éve ugyanaz), létszámuk mellett hét és fél évig tartana, míg az üzem minden munkását alaposan kivizsgálnák. S ehhez még számítsuk hozzá, hogy a puszta orvosi gondoskodást tekintve egy jó színvonalúnak tartott egészségügyi központban jártunk. Másodszor: Az ókori Juvenalis mára közhellyé vált mondásét — „Ép testben ép lélek" —, ha továbbgondoljuk, csak az következhet: ép környezetben. Tehát az ép, egészséges munkahelyi környezet (színvonalas technológia, géppark, védelem a káros tényezőkkel szemben) legalább olyan fontos, mint a másik kettő. S ha az egészségügy vállalná — vállalhatná — a megelőző gondoskodást, óhatatlanul a gazdasági vezetéssel kerülne szembe (mert nekik meg termelni kell. s ez a legfőbb!). S mivelhogy az egészségügy ezt a szerepet (legfelsőbb szinten más ágazatok képviselőivel szemben) nem vállalja, itt lenn az egész szélmalomharcnak tűnik. Indítványozná tán, hogy zárják be a gyárat — hiszen a munkaegészségügyi előírásokat a jelenlegi géppark, technológiai szint, ellátottság közepette megtartani esetenként szinte lehetetlen. És az, hogy egyes munkaegészségügyi tevékenységeket a közegészségügyi hivatal végez, még magában nem zavaró (tehát hogy pl. ők határozzák meg a rizikós munkahelyek számát, a besorolást), de az már annál inkább, hogy — ami a legfontosabb lenne — nem ismerik az ott dolgozók egészségi állapotát és egészségi állapotának alakulását (Az orvos mit tehet: csak a névsort kapja kézhez!) Aztán: mit is olvasunk a beszámolókban ? Felépült, korszerűsödött, átadtuk, bővítettük — de ami a legfontosabb: a munkások egészségi állapotáról nem esik szó. Az eszközök és a személyi állomány adatai fontosabbak, mint amire használják őket. Mert a táppénzesek aránya (ha már a kimutatásokról van szó) csak részben mutatja a lakosság egészségi állapotát. A harmadik dolog: Az egészségügy, hogy kivédje a szimulánsok eseteit, védekező magatartást vett fel, és így eluralkodott az orvos és beteg kapcsolatában a bizalmatlanság. Ezért is terelődik — többek között — minden figyelem az orvos—beteg kapcsolatra, domborodik itt ki minden gond, ellentét. És végül: mindennek mi az eredménye? Hát csak az, amit az egyik öreg munkás mondott: Tudja, nekünk már mindenünk fáj. Ami azt is jelenti, hogy hatékony egészségpolitikát nem lehet betegségügyre alapozni. NAGYVENDÉGI ÉVA végi kiárusítás Szezon Hallom a rádió gazdasági magazinjában a fejtegést, hogy lassan-lassah az idegenforgalom lesz a világ vezető iparága. Hogy vannak már komoly jelei is mindennek, hogy egyre igényesebb civilizált nomádok veszik nyakukba a világot s hajlandók megfizetni a kényelmük árát... Hallom azt is persze, hogy nálunk, a keleti végeken ez az „iparág" igencsak gyermekcipőben jár. No persze, hisz maga a szolgáltatóipar sem dicsekedhet sok jóval, a vendéglátóiparnak is elsősorban hibái vannak, a kereskedelem sántít a javítóműhelyek, a mosodák és gyorstisztítók zárva vannak... S belénk ivódott már, hogy a természetes dolgokat erénynek, különleges bánásmódnak tartsuk, úgy is honoráljuk. Hadd tartsak néhány nyári tapasztalatomból végkiárusítást! A turistaidény kellős közepén, egy szimpla hétköznapon vendéglőben ebédelnénk (csütörtök volt). Háromnegyed kettőkor elindulunk a szlovák főváros belvárosában, döbbenten vesszük észre, hogy az osztályon felüli szállók éttermei vagy a talponállók közt válogathatunk. Fél háromra végre találunk egy kis vendéglőt ahol van szabad asztal is. S micsoda fogás! A PINCÉR pillanatokon belül jön, segít választani az étlap kínálatából. jégkockával hozza az üdítőt tiszta hamutartót tesz az asztalra, pár pillanat türelmet kér, s mondja, a kávét majd az ebéd után szolgálja fel. Nem csorba a pohár, tiszta az evőeszköz. meleg az ebéd és ízletes. Mielőtt tálalna, a hamutartót elveszi az asztalról. Figyelmes, nem kell fél órát várni rá, hogy leszedje az asztalt rögtön ott a kávé is, fagylaltot, parfét is ajánl. Búcsúzóul pedig kellemes további napot kíván; s hogy térjünk be hozzájuk máskor is. Dupla borravalót adunk, elvégre; VÉGRE! Egyszer mégis lesz belőlünk valami? Vagy talán mégsem? Kisgyermekes külföldi vendégeinkkel betérünk a fővárosi gyermekcukrászdába. Leülünk, és döbbenten vesszük észre, nincs kiszolgálás. Mehetek sorba állni. A járdán a hatodik vagyok, olyan hosszú a sor. Csak türelem, nyugi... Húsz perc után sorra kerülök, jön a két gyerek meg a két felnőtt is választani a kínálatból... Megindul a morgás: ők miért nem álltak sorban? Megvesszük az édességet, az üdítőket fizetünk, elfuvarozzuk valahogy az asztalhoz. Lehet lakmározni! A végén tartunk, amikor a két gyerek bejelenti, hogy ők még kémek egy egy epres tejszínhabot. Megyek viszsza a pulthoz, de az eladó rendre utasít: sorba kell állni, hová jutna, ha kivételezne ... Megyek hát újra a járdára, a sor végére. A járdáról böngészem a cipőbolt ajtajára ragasztott „tájékoztatót" is: az üzletvezető betegsége miatt bizonytalan ideig zárva tartunk. A legközelebbi cipőbolt itt és itt található ... Kösssz.Tegnapelőtt azt mondta az egyik eladó, ma jöjjek, árut kapnak, lesz strandpapucs. Vajon megkapták-e az árut? És az eladólányok vajon kényszerszabadságon vannak most? Mi lesz, ha két-három hónapig elhúzódik az üzletvezető betegsége? S ha leszázalékolják? Akkor felszámolják a boltot? Hol vegyek most strandpapucsot? Vajon az árut is odavitték a legközelebbi cipőboltba? Irány a szíjgyártó, hisz megvan a régi papucs, csak szakadt... Kerül, amibe kerül, megváratom. „Megvárnám, míg elkészül" — mondom a javítóműhely alkalmazottjának. „Ha megválásra adja be, akkor három nap alatt kész — válaszolja —. egyébként három hétig tart a javítás." Állok, mint szamár a hegyen. Érti ezt valaki? Állítólag szabadságolnak az emberek, azért tart tovább a javítás. No de hogy én ugyanannyit fizessek az egyáltalán nem gyors munkáért, mintha azonnali javítás tett volna ?i Mondja, kérem, a díjszabás miért nem szabadságol ?! És mondják, kérem, mi van akkor, ha a javítóműhely ajtajában egy nálunk tartózkodó külföldi turista táskájának a füle szakad le? És mi van, ha legközelebb a fodrász mondja nekem, hogy hagyjam ott a fejem három napra a szalonban, mert szabadságos idényben a „megválásra" ennyit jelent?! Mondjam még? Ezen a nyáron a vegytisztltót is helyettesítem. Háromszori próbálkozás után sem tűm el a kávéfoft férjem öltönyéből, pedig külön fizettem a „foltért", annak kézi ettávolftósáért Nekiálltam magam. Vízzel, mosóporai. Lesz. ami lese Valahogy akkor is tisztították az öltönyöket, amikor még ritkaság volt a vegytisztít ás! Előbb a nadrágot mostam tisztára. Nemcsak a kávéfolt tűnt el, a piszkosszürke színe is világos kakaószínné vált. Elszántan beáztattam a zakót is.' Sikerült a művelet tiszta lett Úgy látszik, valóban helyi (lokális), „nedves" és kézi tisztítást igényelt ahogy az meg volt írva á tisztítócédulán (és ki is volt fizetve), de hogy megpróbálták-e elvégezni is... Július közepén bezárt a fagylaltárus. Szabadságra ment A májusi zimankóban-szélben reggeltől estig csábította a gyerekeket most bezzeg inkább hűsöl. Pedig kérem, a fagylalt nyári csemege, fagylaltosnak lenni meg ugyanolyan, mint aratómunkásnak ... Vagy télen hómunkásnak (bár az utóbbi hasonlat januári tapasztalataink szerint sántít). Ez lenne a természetes. De megszoktuk már, hogy nálunk a természetes dolgok számítanak kuriózumnak. Hogy összefüggő dolgokat választunk el egymástól mesterségesen; hogy testi-lelki kényelmünk, jólétünk számtalanszor esik áldozatául a megfoghatatlan Hivatal. Intézmény. „külső" vagy „belső" Rendelet kénye-kedvének. Mert védőpajzsul a felelősség ellen mindig akad rendelet, paragrafus, felsőbb utasítás, vagy legalábbis ezeknek egy sajátos értelmezése. Az igazi megoldás helyett. Mert: miért szerel lámpát az egészségügyis diáklány, amikor bölcsődei gyermeknővért helyettesíthetne; miért szemez gyümölcsöt a pedagógusjelölt amikor óvónőt napközis tanítót pótolhatna : miért nem árusít az eiadótanonc nyáron át — munkabérért; s miért nem veheti át a boltot egy szakképzett nem-üzletvezető néhány napra, hétre? Azért, mert a leginkább hiányzó láncszem e mechanizmusainkban a személyes felelősség? Leegyszerűsítve: igen. De ott van mögötte az emberek elidegenedése, bizalmatlansága is, mert végső soron minden főnök — akármilyen kis főnök is — kiválaszthatja a beosztottjait beleszólási jogot adhat nekik ennek megfelelő anyagi-erkölcsi felelősséggel. A jó beosztottakból még profitálhat is, jobb főnökké válhat általuk, s nyugodt szívvei bízhatja rájuk a „boltot", míg szabadságra megy. Csakhát: egy kissé elgaloppiróztuk magunkat korábban, a „közös tulajdonunkba adott gazdaságból" senkiföldjét csináltunk, ahonnan bárki nyugodt szívvel vihet amire szüksége van. Érzik ugye a szó fontosságát: vihet. Nem lophat rabolhat magának ..Vihet — így lett természetes, s így lett természetes az is. hogy az éberség és a bizalmatlanság soha nem mehet szabadságra, legfeljebb ha bezárják a boltot is. Talán majd pár év múlva: mikorra felnőnek azok. akik a közös vagyont újra sajátként fogják kezelni. Hogy az még jó pár év? Bízom benne, hogy nem, mert most már egyre több „játék" megy a saját bőrünkre, s azt már rosszabbul tűrjük. —ts—
