Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-15 / 38. szám
egészség (betegség) ügy vos, félállásban egy nyugdíjas fogtechnikus és egy nőgyógyász gondoskodik. Egészségre káros körülmények között hétszáz munkás dolgozik, közülük 261 nö. A kazánok begyújtásánál dolgozó munkásaink egészsége van a legjobban veszélyeztetve, de a gyakori rizikótényezők közé tartozik a magas zajszint, a káros kémiai anyagokkal történő érintkezés és a por. Évente egyszer összehívunk egy gyűlést, melyen a vezetőség egy részén kívül részt vesznek az egészségügyi ellátásban dolgozó orvosok, a személyzet és a járási kórház képviselői. Rendszeresen kiértékeljük a foganatosított intézkedések hatékonyságát, és határozatokat fogadunk el, pl. hogy hogyan csökkenthetnénk a rizikós munkahelyek számát. Sajnos, hiába szigorodnak az előírások, reális lehetőség a nagymérvű csökkentésre nincs. Minden év elején a mesterekkel összeállítjuk a rizikós beosztásban dolgozók névsorát, és elküldjük a járási közegészségügyre, ök azt elfogadják, majd megtörténik az egyes veszélyességi csoportokba való besorolás, s végül a teljes névsort leadjuk az üzemi egészségügyi központnak. Ahol már hosszabb ideje nem fordult elő komolyabb megbetegedés, azt a műhelyt kivonjuk a besorolásból. így csökkent — például — az idén is százzal a veszélyeztetett dolgozók száma. Pozitívan értékelhetjük a megelőző orvosi kivizsgálásokat is. Aztán: kérdőívet állítottunk össze a dolgozók elégedettségi szintjének megállapítására, tehát hogy hogyan vannak megelégedve az egészségügyi szolgáltatással. Sajnos, eredményről még nem tudunk beszámolni, a felmérés még folyamatban van. Előttem fekszik az asztalon egy jelentés, lapozgatom, olvasgatom. Az áll benne például, hogy az a munkás, aki fokozott rizikós tényezők közepette dolgozik, évente legalább egyszer átesik egy megelőző orvosi ellenőrzésen és legalább kétszer audiometriális (hallásélességi) vizsgálaton. Aztán azt olvasom, hogy az egészségügyi központ műszerellátottságában nagy lépést jelentett, mikor két új fogorvosi berendezést és elektrokardiográfot vásároltak; a következő oldalon számadatok; az üzemben 1987 első félévében a betegállományban töltött átlagos idő 31,2 nap, ami 10,4 nappal több, mint tavaly ilyenkor; és hogy idén az első félévben huszonhat üzemi baleset történt stb. Tények — fehéren feketén. — Hogy érzi, nem lenne-e szükség még szakorvosokra, például allergológusra, az öt orvos elég ennyi emberre? — kérdezem végül. — Igen, elég. Legalábbis ilyen irányú panaszokkal még nem találkoztunk. — A körzeti orvosok munkájának jó « részét az előírásoknak megfelelően a preventív, megelőző gondoskodás teszi-tenné ki — mondja dr. Ján Gajdosík, az egészségügyi központ főorvosa. — Azonban a helyzet megkívánja, hogy főként gyógyítással foglalkozzunk. Ez az egyik fö gondunk. — S a másik? — kérdem. — A mértéktelen adminisztráció, ami a munkaidőből tetemes részt elrabol. Bólogatok, mi mást tehetnénk?! Közben a főorvos kicsi patikájukat mutatja, amelyet a szükség szült: a város messze van, a gyógyszerek kiváltása a munkaidő rovására ment. — Bármelyik gyógyszert felírhatja? — Nem. Ezt is előírások szabályozzák. Innen a betegbiztosítási testület elnökéhez, Faludi Annához indulunk, aki — ahogyan kiveszem a szavaiból — arra a legbüszkébb, hogy a beutalókat a gyógykezelésekre igazságosan osztják el. — És az egészségügyi ellátással elégedettek az emberek? — Nincsenek panaszok. Tíz évvel ezelőtt még voltak, azóta megváltozott a helyzet. Stabil orvosaink vannak, a főorvos, dr. Gajdosík már tíz éve nálunk van, ami egy üzemi rendelőben nem kis dolog. 4 Először az 526-os műhelybe me. gyünk, dolgozik itt vagy száznegyven asszony, lány, fiatalasszony. Hogy ök hogy vannak megelégedve ? Egyikük a fogait mutatja, de a többiek is hangra kapnak. — A fogorvosnő nem tud fogat húzni, mindenki csak panaszkodik rá. Berendel, aztán van úgy, hogy egy órát is kell várni. Lassú, aztán nem is győz ekkora gyárat egymaga. Ha kihúz egy fogat, akkor egész napra kikészül — kiabálják innen-onnarí. — Mentőnk sincsen, csak a tűzoltóautó. És mi van, ha az elromlik? A szomszéd szalagnál Peták Mária áll mellém: — Mi itt szalagmunkán vagyunk, mindenki be van osztva, ha innen elmegyünk, hiányzunk. És mégis órákat kell várni a rendelőben, sokszor két-három órát, a nöorvosnál még többet is. És aki szép ruhában lejön az — Poros bakelítban dolgozunk, s mégis; tüdőröntgenen mióta nem voltunk! Télen majd meghalunk, ablakot nem lehet nyitni, a por meg csípi a légcsövünket — mondja Richmavská Gizella. — Én is ennek a betege vagyok, meg hogy nem kezelt ki az orvos. — Pedig csak megérdemelnénk azt a tüdőszűrést vagy hallásmérést. Azon is mióta nem voltunk! — ezt Kosztolányi Mária mondja. Baráth Jozefina: — Nöorvoshoz, ahhoz járunk, de amúgy kivizsgálásokra nem. — Évente kellene ellenőrzésre mennünk, honnan tudjam, hogy néz ki a vérképem — mondja Kis Antal. — Huszonkét éve vagyok itt, de a légcsövem kivan. Most hogy a dohányzástól, vagy ettől, azt már nem tudom. — Sok a lógós, s érdekes, azoknak mindig sikerül a kiíratás — így Sebestyén Ferenc. — De ennek csak a beteg issza meg a levét. Az orvosnak se azt kellene kérdeznie, na, hogyan egyezzünk meg ? 5 Kis szelet valóság. Mit bogozhat ki > mindebből az újságíró? Honnan tudhatja meg, merre tart az üzemi egészségügy? Néhány kis csemegére mindenesetre rábukkant, például arra, hogy bár a papírokon minden stimmel, a valóság egészen más. Dehát mindez — jelesen: hogy az ellenőrzések körül nincs tiszta kép az üzemben; hogy a rizikós munkahelyek csökkentése amolyan fából vaskarika, amit az előírások kényszerítenek ki; hogy a felmérés az elégedettségi szintről egyszerű hanyagság miatt nincs még befejezve (a nyomtatványok már vagy három-négy éve készen állnak, csak éppen azok kezébe nem kerültek, akiknek szánták őket) stb. — csak holdudvara a valódi gondoknak. És mi nem is BŰNBAKOT kerestünk (mégha olyan dolgok is kiderültek, amelyeknek az üzem szervezési tehetetlensége az oka), hanem csak egy kis tükröt szerettünk volna az üzemi egészségügy arca elé tartani. Tehát először: ma már minden jobb szakember azt vallja az egészségügyben, hogy az orvosi ellátás legértékesebb része a betegségmegelőzés. Az üzemi egészségügyben a irodából, az ismerősöket, azokat a nővér beveszi előre. Soron vagyok, mégis van úgy, hogy hatan bemennek előttem ... Miért nem minket hívnak be?! Mert mi csak koszos köpenyben vagyunk? Vagy adjanak számokat, nem igaz, hogy nem lehet megoldani! Psenák Viola: — Nehezen küldenek bennünket szakorvosi vizsgálatra. Előfordult, hogy két hónapig betegeskedtem már amiatt, hogy nem küldött el idejében az orvos kivizsgálásra. Ő jobban tudja, nincs semmi bajom — mondta. — S kiderült, hogy súlyos tüdőgyulladásom van. Közben körém gyűlnek az asszonyok, s legfőképp azt fájlalják, hogy amint betöltik a negyvenet, hiába mennek orvoshoz, az mindent a „korváltozással" magyaráz. — Hát olyan eldobnivalók vagyunk? Rajtunk már nincs segítség? Ez a gondoskodás? A mesternő, Halváőek Erzsébet: — Az orvosi körök arra is odafigyelhetnének, hogyan használja ki azt a betegszabadságot a beteg. Mert ezt aztán senki se figyeli, sokszor csak a munkások morgolódnak, hogy a lógósokat, azokat bezzeg kiírják! Régen csak beültünk az autóba, vettük a névsort, és sorba látogattuk a betegeket. Hol tudunk most elmenni falukra, a benzin, ugye?! És van, aki direkt ezzel számol. A hiányzás átlagban kétszázötven százalék biztos, hogy van. A betegállományt többszörösen túllépjük. Erre is a középkorúak fizetnek rá, mert sok a gyerekes anya, ha a gyerekkel otthonmaradnak, hát csak az idősebbek pótolják őket. Átmegyünk az 515-ös műhelybe, járjuk sorra az asszonyokat, ki elégedett, ki sértődött; nem tetszik a hosszú várakozási idő, a kurta-furcsa elintézések, a flegma nővérkék, a szűkszavú információk. — Mióta múltkor nem adta ki a doktor úr a gyógyszert, amit a szakorvos fölírt, nem megyek le. Miért kellett nekem akkor kimennem a városba? Azt meg a doktor úr nem mondta meg, miért nem adja ki — mondja halkan Sevőík Erzsébet. Következik az 512-es műhely, amelyiket ez évtől ismét a rizikós munkahelyek között tartják számon, nem csoda: por van, zaj, nehéz szagok, a levegő szinte áll. KÖNÖZSI ISTVÁN felvételei (nős)
