Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-15 / 38. szám
Egy felmérés tanúsága szerint hazánkban a betegek jelentős része elégedetlen kezelőorvosával — olvashatjuk egy újsághírben. Csak a megkérdezettek ötvenkét százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett az orvosi ellátással, negyvenkét százalékuk bizalmatlanságát fejezte ki körzeti orvosával kapcsolatban, ami ugyebár annyit jelent, hogy a betegek majdnem felét olyan orvos kezeli, akiben az nem bízik, és munkájával elégedetlen. Szerkesztőségünk az üzemi egészségügy háza táján szeretett volna kissé körülnézni, megvizsgálni, melyek azok a tényezők, amelyek az orvosi ellátást befolyásolják. Példaként az érsekújvári (Nővé Zámky) E/ektrosvitet választottuk, az üzem dolgozóitól kérdeztük, hogy vannak megelégedve az orvosi ellátással. Üzemi nemigen válaszolnak; az újságíró, ha kicsit ügyesebb, és belát a recehártya mögé, úgyis kitalálja a mondatok elhallgatott felét. Problémák? Hol nincsenek? — és kiérezzük, azt szeretnék, hagyjuk őket békén, a lényeget úgysem nagyon piszkáljuk majd, akkor meg minek? Aztán meg kívülről, a taccsvonalról bekiabálni nem mindig tisztességes, sugallják. Az újságíró kimásolja a „minden szép, minden jó, azért még vannak megoldatlan problémák" című jelentéseket, és várakozik. Az egyik illetékes közben joviálisán megsúgja: persze, a szépnek a felét el kell felejteni, akkor lesz igaz a való; de még így is marad a szépből elég. Máshol sincs több! Aztán föntről lefelé megyünk, be a műhelyekbe. Az üzemnek sajátos pora és szaga van, néhol szinte akkora a zaj, mint egy jófajta égiháború. Aki itt dolgozik, az persze keveset vesz észre az egészből, a büdöset és a zajt is megszokta már — ha meg lehet egyáltalán szokni —, nem érzi, mikor telik meg a tüdő a nehéz szagokkal; pedig az idegen nehezen bírja gyomorrángás nélkül. Itt már fölvetődnek és megforgatódnak olyan kérdések is, amelyekről a jelentések szerényen hallgatnak; bebizonyosodik, hogy a kérdésnek gazdasági vonzatai is vannak, bebizonyosodik, hogy a betegek az egészségügy alapproblémáiról nincsenek tájékoztatva; újra csak azt látjuk, mennyire megrendült a kölcsönös bizalom az orvos—páciens viszonyban : hogy a beteg mindenben kételkedik, az orvos pedig még a jogos kritikával szemben is a „mundér becsületét" védi; hogy a laikus beteg reklamációjának menynyire nincs helye a mai egészségügyben ... A kérdező kénytelen MÉG arra is gondolni, mennyire nem szoktak hozzá ezek az emberek, hogy véleményt mondjanak. És mennyire nem várják már, hogy valaki megkérdezze tőlük: Hogy érzik magukat? 2 A kérdés megválaszolására — vagyis hogy milyen fokú az egészségügyi gondoskodás az üzemben — dr. Kollár Árpád, a dolgozókról való gondoskodás szakosztályának vezetője az illetékes. — Ebből a szempontból jól értékelik üzemünket a járásban — mondja. — Négyezer ember dolgozik üzemünkben, egészségügyi ellátásukról három körzeti orvos, egy fogor-1 Hátul a gyár, elöl az irodák, velünk . szemben „üvegkalicka", a porta. A kék egyenruhások mosolyognak, mi úgyszintén, friss esöszagot hordoz a szél, minden csupa villogás. Hogyan zajlik egy ilyen gyárlátogatás? — kérdezhetné az olvasó. Ez például elég simán. Azonnal, már a portán kiderül, milyen messzire került egymástól korunkra orvos és páciens, és hogy menpyire nem bírják az emberek elviselni, hogy az orvosok saját rendjük szabályai alapján állapítják meg, mi számit tünetnek és mi nem, ki a beteg és ki nem. És hogy mennyire tájékozatlan és laikus ebben az eszmecserében a beteg! Az egyik várakozó Canossa-járását kezdi mesélni; a kéksapkás, aki bekísért,, szidja az orvosokat, mint a bokrot, a másik csak a vállát vonogatja. Fölengednek az emeletre, az illetékesek hellyel kínálnak, szívélyeskedés; mégha nem repesnek is az örömtől, hogy éppen őket pécéztük ki. Magánvéleményüket nem mondják, vagy elhallgatják, vaskos kimutatásokat raknak az asztalra; melyek szerint minden szép, minden jó. Hogy valójában mi mennyi, és mi van akkor, ha annyi vagy nem annyi — arra 1. Hosszú a várakozási idő 2. A betegségmegelőzésre kellene nagyobb gondot fordítani 3. A beszámolóban a munkások egészségi állapotáról nem esik szó 4. Délelőtt tizenegyig már a negyvenedik beteg . . . 5. Barát Jozefina: — Jobb is lehetne a gondoskodás 6. Kiss Antal: — Évente kellene ellenőrzésre mennünk 7. A város messze van, jó, hogy itt lehet kiváltani a gyógyszereket (nőV)
