Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-08 / 37. szám
Az életem, a mindenem: az utazás Örökmozgó. Ezzel a jelzővel lehetne leghűbben jellemezni Molnár Rozália közgazdász-mérnököt. Szabadideje, magánélete éppúgy percre be van osztva, mint a munkája. Először a Csehszlovák Rádió magyar adásában hallottam róla úgy egy éve. Ismeretlenül is csodálat töltött el monológját hallván. Micsoda akaraterő, lendület — gondoltam, ezt az embert meg kellene ismernem. Valahogy sosem volt vele túl ; sok szerencsém: többször is hívtam, de a válasz majdnem mindig ugyanaz volt: „szabadságon van külföldön", vagy „csoportot vezet". Végül mégiscsak sikerült találkoznunk. A füstös kávéházi asztalhoz telepedvén rögtön ezzel kezdte : „Csak egy órám van. Egykor itt találkozom egy idegenvezető kollégámmal". Szerencsémre, úgy látszik, a többi idegenvezető is éppolyan elfoglalt, mint ö, mert a találkából semmi sem lett, s így tovább beszélgethettünk. — Hogyan jutott eszedbe harminchárom évesen, hogy belevágj egy olyan nem éppen könnyű szakmába, mint az idegenvezetés, ráadásul munka mellett? — Szervezni, irányítani mindig szerettem. A munkámban kiéltem magamat, mert osztályvezető voltam. Azonban átszervezödött a munkám, és valahol csak kellett „dirigálnom". Szeretnék mindenkinek segíteni. Ha hazatérek egy-egy utazásról, és a nagyállomáson látom a sok tanácstalan idegent, elfog a vágy, hogy nyissak egy irodát, és mindenkit útba igazítsak. Azelőtt magánemberként is nagyon sokat utaztam, s gyakran az volt az érzésem, hogy aki engem vezet, az gyengébb, nem csinálja szíwel-lélekkel az idegenvezetést. Hiszen ezt én is tudnám! — villant át rajtam. Bizonyítani akartam, elsősorban magamnak. Ez volt az egyik lökés, a másik pedig, hogy azelőtt az Ifjú Szívekben bizalmi voltam, fellépésekkor, kirándulásokkor én indítottam az autóbuszt, szerveztem meg a csoport étkezését, és ez is jó gyakorlat volt. Hát miért ne hasznosítsa az ember a nyelvtudását, szervezőképességét? Először a Bratislavai Információs és Propaganda Központnál (BIPS) jelentkeztem. Ők egyéves, szakmai sétákkal, stílusmagyarázatokkal telített tanfolyamot szerveznek vezetőiknek. Azután egy évre rá, 1985-ben, mivel megtetszett ez a munka, az utazási irodánál jelentkeztem. Ennek az irodának egyéves tanfolyamát sikerült egy hónap alatt elvégeznem Nyitrán (Nitra), annak ellenére, hogy a nyelvvizsgát kivéve egy elég kemény szakmai felkészülést igénylő vizsgát kellett letennem. Nyolc könyvből kellett felkészülnöm művészeti és korstílusokból, politikából, földrajzból, történelemből az általánosnál szélesebb körű ismeretekkel bizonyítani. Most már tehát dolgozhattam, először a Tatratournál, idén a Slovakoturistnál. — Mennyire kell tudni az idegen nyelvet a vezetőnek? — El kell utazni a csoporttal. A vezetőn múlik, hogy útközben szóval tartja-e őket, aztán el kell helyezni az embereket a szállodában, meg kell beszélni az étkezések időpontját, elintézni mindent, és ügyelni arra, hogy megkapják, amire joguk van, aztán persze adódhatnak előre nem látható problémák is... Én a szlovákon és a magyaron kívül oroszul és angolul kalauzolok. — Milyen tehát a jó idegenvezető, egyáltalán megtanulható ez a szakma ? — Ha az utazási irodában beírom az utazás értékelésébe, hogy 'nem volt semmi probléma, csak bólintanak: „A jó idegenvezetőnek nincs semmi problémája a csoporttal." Szerintem az a jó, aki mindig ott van, ott segít, ahol baj adódik, mindenre választ ad, de a többiek nem érzik, hogy zavar, hogy felesleges, hogy az ő pénzükön „nyaral". Szükségszerű, hogy jó legyen az emberekhez való viszonya, egy kicsit legyen pszichológus. A gyakorlat megtanítja az embert, hogy a csoportnak akkor is kielégítő választ tudjon adni, ha valamit nem tud elintézni, mert az emberek megértik és nem lázonganak. Jó, ha „pluszprogramokat" szervez, mert mindenkit meg lehet nyerni, ha terven felül megmutatunk neki valamit. Szerintem nagyon fontos, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a csoport és vezetője közt már az elején. Én, ha csak lehet, beszélek útközben is. — Honnan szerzed azt a temérdek információt? — Mindig nyitva van a szemem és a fülem. Ha sétálok a városban, az agyam öntudatlanul is működik, minden apró táblát, információt megjegyzek. Az embereket nagyon érdeklik a szociális kérdések, ezért is sokat hallgatom a rádiót, a televíziót, külföldi újságokat is olvasok. Minden országból nyitottam egy külön dossziét. Itt őrzők minden információt, ha készülök az útra, elég csak fellapoznom, és máris tudok beszélni erről-arról. Ha tudom, hogy mezőgazdasági dolgozókkal megyek, akkor erről a területről készülök fel jobban. De nem kell állandóan beszélni. Ha Jugoszláviába megyek, akkor útközben, hangulatkeltőnek jugó zeneszámokat hallgatunk. Persze, nagyon jólesik, ha valaki azt mondja, hogy ilyen idegenvezetővel még nem utazott, mint én, vagy kijelenti, hogy az előző kiránduláson egész úton nem hallottak annyi érdekeset, mint tőlem már Győrig. — Pedig kényelmesebb lenne a vezetőnek is kikapcsolódni a kiránduláson ... — Jobb érzés az, ha a csoport nem dühöng, hanem elégedett. Igyekszem a „langyos" csoportokat is összehozni, hogy jó kollektíva legyenek. A legutóbbi csoportom az elváláskor megígérte, hogy a jövő nyári kirándulásukra is engem fognak kérni az utazási irodától. Az ilyen jó doppingot kár lenne elszalasztani. Sokszoknyás, népviseletes nyugdíjasok voltak, és meg vagyok róla győződve, hogy tényleg jólérezték magukat. Az én anyukám jutott róluk eszembe, aki szintén sokat utazik, és elképzeltem, hogy milyen jó az, ha Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN vele is így foglalkoznak. Az én kikapcsolódásom ilyenkor teljes ... — Hol mindenütt voltál már idegenvezetőként, és hogyan sikerült az első külföldi utad? — Magyarországon, Bulgáriában. Jugoszláviában és Törökországban jártam. Az első külföldi utam Bulgáriába vitt, és az eddigi „legbalhésabb" volt. Persze, nehogy azt hidd, hogy az én hibámból! Egy kisfiút kétszer is meg kellett operálni. Hát az nagyon jó vizsga volt nekem is! Azóta lekopogom, semmi probléma nem adódott, mindenki időben visszajött, senkinek sem kellett keresgélni, senkinek sem veszett el a poggyásza. — Milyen volt az idei év programja ezidáig? — Szilveszterkor romániai csoportom volt Bratislavában, februárban bratislavaiakkal voltam Prágában, márciusban ide jött egy magyar csoport, májusban szovjet vendégekkel voltunk hajóval Budapesten, aztán volt Bulgária Isztambullal, aztán Jugoszlávia, de még szeptemberre is remélek egy jugoszláviai utat. Hétvégeken pedig itthon „fogadok" külföldi vendégeket. Még szerencse, hogy a munkahelyemen megengedik. hogy havonta szabadságot vegyek ki. Persze, a szabadságom napjait én erre használom fel. Bármikor bemegyek az utazási irodába, és megkérdezem, nincs-e szabad út. Ismernek, tudják, hogy leakasztható vagyok, bárki visszamondja, vagy megbetegszik, én helyettesítem. — Nem fárasztó ez a fajta „nyaralás", nem vágyódsz néha arra, hogy csoport nélkül, téged szolgáljon ki valaki? — Nem! Ugyanis imádok utazni, ez a hobbim. Ahogyan én szeretek utazni, úgy talán senki más. Meg az emberekkel is szeretek foglalkozni. Ennyit a saját pénzemen nem utazgathatnék. Az utazás előtt két-három nappal az utazási irodától megkapom a pontos tervet, az utazók névsorát és a „vouched", a külföldi fizetőeszközt. Az út befejeztével aztán vissza kell vinni az aláírott, kitöltött üriapokat, és édékelni az utazást: problémamentes volt-e, milyen volt az időjárás, az autóbusz, jól elő volt-e készítve az út... — Biztosan rengeteg embed ismersz. Később is tadod velük a kapcsolatot, esetleg problémát okoz az utcán az ismerős arcok besorolása? Milyen csoporttal utazol a legszívesebben ? — Először a kérdés másik részére felelek. Általában kollektívát viszek, szerintem ennek több pozitívuma van, mintha idegen embereket kellene összeismerietni. Ök már ismerik egymást, és jobban tudnak szórakozni. Az alkalmi társaság sokáig nem mer megszólalni sem, csak kétkedve méregetik egymást, meg a vezetőt is. Én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól érezzük együtt magunkat: fényképezem a csopodot, tábodüzet, búcsúestet rendezek. Bulgáriában is úgy táncolt a csopod, hogy az egész terasz minket nézett. Néha bizony megtödénik, hogy találkozom valakivel, és nem tudom, hová tegyem, de azoknak a fele, akiknek a telefonszámát is felírom, évek múlva is barátságban marad velem. — Megkockáztatható-e egyáltalán a kérdés, hogy van-e szabadidőd? — Rengeteg van! Lehet, hogy hihetetlen, de ebben is rendszeres vagyok: négy éve jógázom, nyáron futok, úszom, napozok, télen síelek, nyelveket tanulok: szabadság előtt egy hónapig intenzíven; a tengerpadon állandóan velem van a nyelvkönyv. De hogy rendszerezzük: hétfőn fél ötkor angol nyelvlecke, kedden ugyanekkor szauna, aztán jóga, szerdán eszperantó, csütödökön fordított sorrendben: jóga, szauna, a hétvégeken pedig turisztika. A barátaim, ismerőseim már ismernek, tudják, hogy ilyenkor „elcsábíthatatlan" vagyok. Nem létezik, hogy arra a napra mást tervezzek, mint amit előídam magamnak. Miéd vállalom ezt a nagy rendszerességet? Med nem szeretek tétlenkedni, unatkozni. Szeretek mindig „valahol" lenni. Ha már nagyon hiányzik a kirándulás, az idegenvezetés, akkor magánúton is megyek! — Mégis mit csinálsz a legszívesebben? — A legszívesebben? Talán spodolok ... És beszélgetek az emberekkel, a kollégákkal. Már az is feldob, ha az utazásról beszélgetek. A volt utakról, a vád utakról... — Milyen titkos vágyaid vannak? Mely országokba szeretnél turistákat kalauzolni? — Először reálisakkal kezdem,-jó? Szeretnék végre eljutni hajóval Bécsbe. Sajnos, itt Közép-Európában jobban boldogulnék a némettel, mint az angollal, de talán így is sikerül ez a vágyam. A hajón ugyanis mindig kell egy közgazdász — ez ugye a szakmámba vág —, aki csak a hazai csopodtal érintkezik. Nagyon jó lenne egy odesszai hajóút, és szeretném megnézni a Szovjetunió déli, ázsiai köztársaságait. Ami még nagyon vonz, az Anglia, az Egyesült Államok, Japán, persze Olaszország és Spanyolország is, de ezek inkább vágyat Lehet, hogy egyszer valamelyik majd valóra válik. Azelőtt is sokat utazgattam, voltam az NSZK-ban, Franciaországban, Cipruson, Máltán, Görögországban és persze az összes európai szocialista országban, mint mondtam, életelemem az utazás, az új emberek, szokások megismerése. — Jó utat! PLEVA ÉVA
