Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-19 / 4. szám
M KW§ argit friss gépészmérnöki diplomával a kezében érkezett a járási székhely legnagyobb üzemébe. — A fejlesztési osztályon fog dolgozni. Ezt az osztályt meg kell erősítenünk szakképzett, diplomás káderekkel, s ez magának is biztosan megfelel, hiszen egyenesen az egyetemről jön. Feltételezhető, hogy jól fogja ott érezni magát, mert a jövendő kollégái mind a hárman fiatalok, egyikük se több harmincnál — mondták Margitnak a személyzeti osztályon. — Fejlesztési osztály, ez aztán sikerült, minden kérés, magyarázkodás nélkül! Jobban nem is kezdődhet az Élet. No meg az is főnyeremény, hogy a kollégák nincsenek közel a nyugdíjkorhatárhoz, mert az ilyenek fiatalokhoz való viszonyáról nem sok jót hallottam. — Örömmel mérlegelte a tényeket a földszinttől az ötödik emeletig, ahol a fejlesztési osztály irodája volt. A keskeny, picinyke szobában két íróasztal és egy dohányzóasztal két kárpitozott székkel. Négyünknek két asztal?! Margit elcsodálkozott. A füstös, zsúfolt szoba kissé mérsékelte örömét, de a fogadtatással elégedett volt. Alighogy belépett, az egyetlen kolléganő felpattant a dohányzóasztal mögül s a kezét nyújtotta. — Szervusz, én Judit vagyok, gondolom, tegezödhetünk, hisz ahogy látom, a nyugdíjig még sokat kell güriznünk — mondta viccelődve. Margit hosszasan rázta Judit kezét. Jani, a főnök is szívélyesen üdvözölte és felajánlotta a kölcsönös tegezödést. A harmadik kolléga, amint Margit belépett az irodába, csaknem észrevétlenül kisomfordált. Jó sokára, mikor Margit már otthonosan helyet foglalt a kárpitozott székek egyikében, és Judittól megkapta egyik fiókját, hogy elrakhassa munkaeszközeit, jött vissza. Méltóságteljesen Margit elé állt s merev arccal mondta: Kovács vagyok. Margit meglepődött, de egy kényszeredett mosollyal előírásosan mutatkozott be. Megkezdődtek a munkás hétköznapok. Teltek-múltak a napok. A picinyke szobában mindig többen üldögéltek, mint amennyien elfértek. Vidámság, jókedv és füst uralkodott. Margitot semmivel sem bízták meg. Reggel bejött, leült a dohányzóasztal mögé, s ha kezébe akadt egy-két műszaki leírás, szaklap és napilap, lapozgatta, tanulmányozta őket. A büfébe is elküldték tízórait, kávét vásárolni. A kollégák elejtett szavaiból hamar rájött, hogy Jani, a főnök, rövid időn belül más munkahelyre megy, s az is kitudódott, hogy az utód Kovács lesz. S ezt Margitnak nem más, mint maga Kovács árulta el. Egyik reggel Jani, a főnök, hosszú szövegelés közben Kovács gondjaira bízta Margitot. Ismertesse öt meg az üzemmel, de mindenekelőtt a fejlesztési osztály feladatával, munkaszervezésével, legfontosabb megoldásra váró problémáival. Ezek után gyakran járták kettesben az üzem munkahelyeit. Kovács mindig előzékenyen lesegitette Margit kabátját, ajtót nyitott neki, sőt frissítőre, ebédre is meghívta. Egyszer aztán, mikor már a kávét fogyasztották, az idősebb jogán javasolta, hogy igyanak pertut. Margit nem mondott nemet. Örült, hogy végre, minden kollégájával egyforma lesz a kapcsolata. Továbbra sem bízták meg komolyabb, önálló feladattal, de ezt úgy vette, hogy ő még kezdő. Kovács gyakran változó közeledési módjai ugyan sokszor nem tetszettek neki, gondolkodásra késztették, de különösebb fontosságot nem tulajdonított neki. Sőt, Kovács Janit és Juditot becsmérlő véleményét is elengedte a füle mellett. Ám egy idő után csak fenntartásokkal tudta fogadni Kovács minden szavát. ani csomagolt, koccintottak, mert búcsúzáskor így szokás. Kovács egyre magasabbra emelgette poharát és. minden elképzelhető jót kívánt a távozó Janinak. Margit hamar átlátta, hogy Kovács mosolya, kívánságai nem őszinték, és tulajdonképpen saját magának szánta őket, nem pedig Janinak. Hiszen holnaptól ö a fejlesztési osztály vezetője! Az üzemben ezzel sokan nem értettek egyet. A FOGASKEREKEK Kovács pártfogói csupán egy dologgal tudtak érvelni, hogy ő a rangidős, mert Judit is és Margit is rövidebb ideje van a vállalatnál. Másnap Kovács fél órát késett. Nem magyarázkodott, letette kabátját és sokatmondóan többször végigmérte a picinyke irodát, mintha először lépett volna be ide. Mint főnök tényleg először. Látszott rajta, hogy valamin töri a fejét. A távolságot az ajtótól az ablakig többször felmérte, míg végül rájött, mi az első főnöki teendője. — Mit szóltok, Jani asztalát tegyük az enyém helyére (pontosabban hármójukét, bár ő ezt csakis magáénak tartotta), vagy egyszerűen üljek mögé ott, ahol van? — kérdezte gondterhelt arccal. A két lány egymásra nézett. És biztosan mindketten ugyanazt gondolták. „Főnökösködni tehát csak a volt főnök asztalától lehet." Pedig az irodában lévő két asztal között az égvilágon semmi különbség nem volt. A főnöki méltóságot, tekintélyt az asztal adja?! Kovács hosszú töprengés után újra megszólalt. — Nem az asztalok cserélnek helyet, én költözöm a jobb sarokba, az én asztalom pedig, ott, ahol van, lehet a tiétek! Az első nagy probléma hát megoldódott. Leírhatatlan körültekintéssel, körülményesen költöztette holmiját volt asztaláról a főnöki asztalra. S végre leült. Előhúzta a cigarettáját, de gyufát sehol sem talált. — Margit, menj, hozz nekem gyufát a büféből! — hangzott első főnöki utasítása. Margit megrökönyödött, szóhoz sem tudott jutni, s elment gyufáért. Alig tért vissza, az újdonsült főnök újabb parancsot adott. — Margit, menj, hozz nekem tízórait! Délután ásványvízért küldte a büfébe Margitot, később a postáért a földszintre. Reggel és délben a kávéfőzés természetesen csakis a Margit kötelessége volt. Egyszóval: a fejlesztési osztályon Margit, a diplomás mérnök a főnök szolgálójaként dolgozott. Egy ideig tűrte és tette, amit parancsba kapott. De semmilyen igazságtalanságot, megalázást nem lehet örökké tűrni. Betelt a pohár. — Margit, menj, hozz nekem ásványvizet! — Mehetne talán Judit, én most jöttem vissza a cigarettával. Sürgős munkám van, még ma be akarom fejezni. Meg egyébként is, én már úgy érzem itt magam, mint egy küldönc. Cigaretta, ásványvíz, tízórai... Ezzel megy el az egész napom. A munkámra tulajdonképpen nincs időm! — A heteken át felgyűlt méreg búvópatakként tört elő Margitból. Kovács hallgatott, elvörösödött, gyorsabban szívta a cigarettáját. Juditnak nem mert ilyen parancsokat adni. Dühösen felállt, s maga ment a büfébe. Másnap reggel ki-ki maga főzte a kávéját. Margit felsóhajtott: — Én szerencsétlen, már régen meg kellett volna mondanom a magamét... Úgy tűnt, minden rendbejött, múltak a napok, megszűnt a szolgasors. KWK argit egyre jobban megszerette az üzemet, a munkáját. Úgy érezte, belejött, örömmel dolgozott. Munkájával Kovács is és az egész műszaki részleg is meg volt elégedve. Egyre komolyabb feladatokkal bízták meg. Kovácsnak családi okok miatt váratlanul több napra el kellett utaznia. Egy félig kész műszaki leírás befejezésével, amit ö kezdett el, bizta meg Margitot. Margit megtisztelésnek vette, hogy ő fejezheti be a főnök müvét, nagy hévvel kezdett munkához. Nemsokára rájött, hogy az adott fogaskerék megmunkálása sokkal egyszerűbben és hatékonyabban elvégezhető, mint ahogy azt a főnöke ajánlja. Munka után a könyvtárba sietett. Hajnalig tanulmányozta a hatékonyabb eljárást, s eszerint készítette el a műszaki leírást. Határidő előtt adta le az igazgatóhelyettesnek a teljes anyagot. Az igazgatóhelyettes meghökkent, „hiszen ez nem az, amit kértem", mondta. Margit félve, kicsit bizonytalanul magyarázta meg, miért más a megoldási mód. Kovács öt nap múlva visszatért. Üzenet várta, azonnal menjen az igazgatóhelyetteshez. — Nagyon ügyes az az új kislány az osztályodon, képzeld el, egy sokkal hatékonyabb eljárást fedezett fel, mint amit te javasoltál! Hogy létezik, hogy te erre nem jöttél rá?! Laci, Laci, ez nem válik dicséretedre — fogadta Kovácsot az igazgatóhelyettes. Kovács szeme szikrázott a dühtől. „Hogy mer ez a taknyos az én tudtom nélkül változtatni, javasolni, mit képzel magáról ?!" — dühöngött, míg vissza nem tért főnöki asztalához. Ezek után Margit munkájában mindig „talált” hibát. S minduntalan ismételgette, hogy az egyetemi végzettség még nem jelent semmit, az még édes kevés az élethez, ahhoz gyakorlat is kell... Margit nyugodtan, higgadtan érvelt, védekezett minden alkalommal, de semmi sem segített. Kovács egyre csak hajtogatta, hogy erre a munkára nem alkalmas. Margit még jobban igyekezett, gyorsabban, jobban dolgozott. Bizonyítani akart. De Kovács egy reggel így szólt hozzá: — Mától magázódni fogunk, én magának „főnök elvtárs" vagy „Kovács elvtárs" leszek. Maga nekem pedig Nagy kisasszony. Értette?! Vége a barátságnak! Margit meghökkent. Mit tehet? Magázódtak. Néhány hónapra megint elült a vihar. „Kovács elvtárs" és „Nagy kisasszony" látszólag jól megvoltak a fejlesztési osztályon. udit szülési szabadságra ment. Néhány nap múlva egy bizonyos „Kiss elvtárs", nyugdíjas, jött az osztályra kisegíteni. Kovács és Kiss szinte pillanatok alatt jó barátok lettek. Az üzemben suttogták, hogy Kiss az igazgató régi barátja, sőt rokona. Egy hónapja volt Kiss az osztályon, mikor az igazgató hívatta Margitot. „Nem tévedés ez, hiszen az igazgató jószerivel nem is ismer" — morfondírozott Margit. Megdöbbent, mikor az igazgató szobájában meglátta Kisst. — Nagy elvtársnő, panaszokat hallok magára Kiss elvtárstól. Hogy sokat üldögél a szomszéd szobában a tervezési osztályon, meg hogy munkaidő alatt a könyvtárban üldögél, meg hogy magával egyáltalán nem lehet szót érteni! — mondta az igazgató. — Én nem vagyok hajlandó tovább egy percet sem együtt dolgozni Nagy elvtársnövel — szólt közbe Kiss. — Nagy elvtársnö, holnaptól nem dolgozhat a fejlesztési osztályon. Nyújtsa be önként a felmondását! — jelentette ki határozottan az igazgató. Margitban meghűlt a vér. Ez lehetetlen! Ilyen talán nincs is ezen a világon! A határozott felszólítás ellenére nem adta be a felmondást. A fejlesztési osztályra többé nem engedték be, de hivatalosan, írásban sem helyezték át máshová. Több mint két évig — gépészmérnöki diplomával, munkaszerződése szerint a fejlesztési osztály dolgozójaként — a személyzeti osztályon számolta naponta, hogy az üzem dolgozói hány percet késnek reggel, és hány perccel korábban mennek el délután. Az ö helyén, a fejlesztési osztályon pedig Kiss középiskolát végzett unokája dolgozott, a szintén középiskolai végzettségű nyugdíjas Kissel és Kováccsal. M KWK argit pedig talán még ma is ott ül a személyzeti osztályon, számolja a perceket, minden lelkesedés és életkedv nélkül... Mert hiába menne bárhová, a kádervéleményét is a főnökei írják. MILICKY JOLÁN
