Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-19 / 4. szám
KUCKÓ TATÁR NÉPMESÉK Sürele Egyszer egy ember fát vágott az erdőben. Hirtelen mellette termett Sürele, az erdei manó. — Mi a neved ? — kérdezte Sürele az embertől. — Az én nevem Tavaly — felelte az ember. — Gyere, játsszunk csiklandozósat! — kérte Sürele. — Jól van, csak előbb hadd hasítsam szét ezt a rönköt! Majd utána játszunk — válaszolta emez. Az ember rácsapott baltájával a rönkre, a rönk egy kicsit behasadt. Ekkor így szólt az ember Süreléhez: — Ha majd másodszor is rácsapok, dugd ide az ujjad! Sürele odadugta az ujját, amikor pedig az ember kirántotta baltáját a résből, Sürele ujja bentszorult. Az ember meg kapta a baltáját, és elfutott. Sürele torkaszakadtából ordítani kezdett: — Tavaly becsípte az ujjamat! Tavaly becsípte! Köréje sereglett a többi erdei manó. — Ki csípte be? — kérdezték. — Tavaly csípte be! — felelte Sürele. — Ha az idén csípte volna be, megkeresnénk, de ha tavaly csípte be, honnan kerítsük elő? Te meg mit állsz itt távaly óta? Miért nem akkor kiabáltál? — mondták a manók. Sürele a fájdalomtól egy értelmes szót sem tudott felelni nekik. Ujja a résbe szorulva, ő meg a rönkön elnyúlva azóta is egyre csak azt ordítja. AGYAGASI KLÁRA ford. A három leánytestvér Valamikor réges-régen volt egyszer egy asszony. Volt neki három leánya. Az asszony éjjel-nappal dolgozott, hogy a lányainak mindene meglegyen, hogy a gyomruk tele legyen. fm, a lányok fel is nőttek. Egyik szebb, mint a másik, egyik arcuk, mint a hold, másik arcuk, mint a nap, növésük, mint a fecskéé. A lányok egymás után férjhez mentek, egyik a másik után elkerült hazulról. Eltelt egy év, eltelt kettő, eltelt három. Ahogy így szépen éldegéltek, az anyjuk megbetegedett. A szomszéd erdőben volt az asszonynak egy komája, a mókus. Őt kérte meg az asszony: — Mókus koma, indulj, kérlek, mondd meg a lányaimnak, jöjjenek, tudják meg, milyen állapotban vagyok! A mókus azonnal útra kelt. A legidősebb leány éppen réztálakat tisztogatott, mikor a mókus bekopogott az ablakon. — Hej — szólt a legidősebb leány —, mennék én. nagyon is mennék hozzá, de ki kell tisztítanom ezeket a tálakat. A mókus nagyon megharagudott, és így szólt: — Ha így áll a dolog, hát soha ne válj meg a tálaidtól! Alighogy a mókus ezt kimondta, két oldalról a lányt két tál közrefogta, összenyomta. A legidősebb lány leesett, és menten teknősbékává változott. A mókus a középső lányhoz futott. A középső lány éppen kendert szőtt. — Hej — mondta —, máris szaladnék én az anyámhoz, de igyekeznem kell megszőni a kendert a vásárra. A mókus nagyon megharagudott, és így szólt: — Ha így áll a dolog, hát csak szőj egész életeden át! A középső lány menten pókká változott. A legkisebb lány épp tésztát dagasztott, mikor a mókus bekopogott az ablakon. Anélkül, hogy egy szót szólt volna, anélkül, hogy megtörölte volna tésztás kezét, rohant az anyjához. A mókus így szólt a legkisebb leányhoz: — Te, kedves gyermek, amíg élsz. csak jóbíjin legyen részed, tedd boldoggá az embereket, örömüket, megnyugvásukat leljék benned! Az emberek is szeretni fognak téged, soha nem felejtik el a jóságodat! A legkisebb leánynak valóban boldog életben volt része, őt mindenki nagyon szerette. AGYAGÁSl KLÁRA ford. A kakaspadisah Valamikor réges-régen élt egy kakas. A kakas kiment az ajtó elé, smiután a rendre felügyelt, nézelődött egy kicsit, méltóságteljesen ellépdelt, így sétált dölyfösen föl s alá. aztán felszállt a magas kerítés tetejére, s folyton azt kukorékolta: — Kik-ri-kük! Kik-ri-kük! Én vagyok a kakas-sah! A kakaspadisah! Én vagyok a kakas-kán! A kakasszultán! Szépségeim, kedves tyúkjaim. fekete feleségeim, fehér feleségeim! Mondjátok csak, ki lehet szebb a legszebbnél, ki lehet bátrabb a legbátrabbnál? A környékbeli összes fekete, kendermagos és fehér tyúk nagy sietve gyülekezett a sahnak, a nagy padisahnak. a dicsőséges kánnak, az erős szultánnak az oldalára. Összegyűltek, énekelni kezdtek: — Hol van, hol van az, aki a mi szultánunkhoz mérhető, hol van az, aki a mi dicső sáliunkhoz, szeretett padisahunkhoz hasonló lenne! Nincs, nincs ilyen, nincs kánunk, szultánunk! Nálad okosabb, nálad szebb, bátrabb nincs ezen a világon! — Kik-ri-kük! Kik-ri-kük! — kukorékolta még hangosabban a kakas, és ismét kérdezte tőlük: — Kinek erősebb a hangja az oroszlán hangjánál? Kinek izmosabb a lába és kinek díszesebb az öltözéke? — Kinek az öltözéke lenne a tiédnél díszesebb, padisahunk, kinek a lába lenne erősebb és izmosabb, szultánunk! Ó. te. kit oroszlánnak hívnak. hozzád fogható nincs, a te hangod még az oroszlán hangjánál is erősebb! — énekelték a tyúkok. A kakas csak úgy dagadt a büszkeségtől. és ettől fogva taraját még magasabban hordva kukorékolta: — Kik-ri-kük! Kik-ri-kük! Most figyeljetek, feleségek! Ezen a világon kinek magasabb a trónja, kinek ékesebb a fején lévő koronája? A tyúkok nagy sietve futottak a magas kerítéshez, amelyen az öntelt kakas trónolt, s fejet hajtva mondták: — Trónoknál magasabb a te trónod. koronáknál ékesebb a te koronád, melyet orcád tesz ragyogóvá! Számunkra egyedül te létezel, ó, padisahunk! Épp akkor lépett ki lábujjhegyen a kerítés mögül a kövér szakács, s a kakast elkapta, megfogta. Ó. balsors! Ó. keserűség! A szakács a hatalmas padisahot lábánál fogva megragadta, a kerítésről lehúzta. Kivette övéből a kését, és a nagy sahot megölte, a dicsőséges kán díszes öltözékét letépte, a legyőzhetetlen szultán húsából finom levest főzött. A vendégek ették, nyelték az ételt, és egyre dicsérték: — Aj-jaj, de finom ez a kakasleves! Aj-jaj, jó kövér volt ez a kakas! NAGY ÉVA ford SZÉKELY KATALIN illusztrációja
