Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-01 / 36. szám
avagy egy ügyintézés kálváriája akadálya nem lesz, hogy az öregek a nyugdíjasklubban ebédelhessenek. Úgy hittük, a három éve tartó nagy probléma megoldódott. Megígértük, hogy majd eljövünk s megkérdezzük a nyugdíjasokat: hogy ízlik az ebéd? ígéretünket januárban szerettük volna beváltani. Az utazás előtt telefonon felhívtuk a hnb elnökét, Pólyi Pált. „Ebéd nincs, nincs autó. amivel szállíthatnánk Bélyből vagy Tiszacsernőből" — hallatszott a válasz. Lehetetlen! Tiszacsemöben, ahol több üzem van, az átrakodóállomáson 300 nagytárkányi lakos dolgozik, nem akad senki, aki segítene a nagytárkányi nyugdíjasokon, fuvarozná az ebédjüket! A járási nemzeti bizottság kereskedelmi és idegenforgalmi szakosztályának vezetőjét Ruzena Masníková mérnököt szintén telefonon kerestük meg. Ő novemberben velünk volt Nagytárkányban. A válasza: autó nincs, mit tehetünk ... A királyhelmeci állami gazdasági nem vállalja, mint azt reméltük, indokaik objektívak, el kell fogadnunk őket. Lehetetlen, hogy a nyilckilométeres szállítás legyen az egyetlen akadálya az öregek étkeztetésének. Megoldást találni kell! Ruzena Masníková mérnök végül is megígérte, hogy próbálkozni fog ő is autót keresni. Bizonyos időközönként telefonon kerestük s kérdeztük: Van-e már autó? A válasz minden alkalommal nemleges volt. Közben az idő telt. Az öregek meg kezdték elveszíteni hitüket, hogy étkeztetésükből valaha is lesz valami. Április közepén aztán megszólalt a szerkesztőségi telefon. Ruzena Masníková mérnök közölte, autó van, a Restaurácie járási vállalat a tiszacsemöi Úsvit étterem rendelkezésére bocsát egy gépkocsit, amellyel többek között Nagytárkányba fogják szállítani az ebédet az öregeknek. Megörültünk a hírnek. A nagy probléma végre megoldódott. Ebédelhetnek az öregek! Május végén elhatároztuk, hogy ellátogatunk Nagytárkányba. Az időpontban akartunk megegyezni, amikor megdöbbenve hallottuk a telefonvonal másik végéről: mégsincs ebédosztás. Hogy miért, amikor már egy hónapja van autó?! Az ebéd árához esedékes szociális hozzájárulás megállapítása nem olyan egyszerű, derült ki. ^ — Én úgy tudtam — mondta a hnb elnöke —, hogy ezt az összeget a nyugdíj és a meglévő táblázat alapján kell megállapítani. A tanfolyamon nem mondták, hogy figyelembe kell venni a gyerekek eltartási kötelezettségét is a szülőkkel szemben. Ezt csak most mondták nekünk a járási nemzeti bizottságon. Bizony hosszú időt és sok munkát jelent az 50 nyugdíjas gyerekeinek munkahelyéről kimutatást beszerezni az éves jövedelmükről. E hozzátartozók legtöbbje ugyanis nem él a faluban és még a közeli környéken sem. Van olyan eset is, hogy a szülő nem tudja gyermeke pontos címét, nem még a munkaadójáét! Hogy ezeket az igazolásokat mikorra sikerül összegyűjtenünk, azt nem tudom... De addig ebédeket nem adhatunk. Az étkeztetésről csaknem egy éve intenziven tárgyaltak a hnb-n ugyanúgy, mint a töketerebesi jnb-n. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az étkeztetés elkezdése csupán idő kérdése. A szükséges adminisztrálást, az igazolások beszerzését minden bizonnyal idejekorán el lehetett volna kezdeni, nem pedig az utolsó pillanatban. Van autó a szállításhoz, van étterem, ahol főzni fognak, de az adminisztráció miatt még sem lesz ebéd! A SZSZK Munka- és Szociálisügyi Minisztériumában érdeklődtünk, hogyan lehetne meggyorsítani az adminisztrációt, s elérni, hogy az öregek minél előbb ebédelhessenek. A minisztériumi osztályvezető közbenjárásával a nagytárkányi nyugdíjasok 1987 június 29-én megkapták az első ebédet. A szükséges igazolásokat és az engedély kiállítását a hnb majd utólag elintézi. Nos, végre egy, illetve négy év „intézkedés" után feltehették a kérdést: Hogy ízlik az ebéd? — Nagyon finom. ízletes. Az a fontos, hogy mindennap- főtt ételt ehetünk. Éppen elég, nem kell több. Kiszolgálnak itt bennünket. Edényt sem kell mosogatnunk — hangzanak a válaszok. Po/yi Pál, a hnb elnöke: „Az öregek étkeztetése négy évig volt jegyzőkönyvi adat." Fényképezte: KÖNÖZSI ISTVÁN Déli tizenkettő tájt megtelik a nyugdíjasklub. Vannak, akik itt ülnek asztalhoz, mások pedig haza viszik, s otthon eszik meg ebédjüket. Nagy Fonóra két táskában viszi az ebédet. — Kinek lesz a másik ebéd? — Tudja, a szomszédasszonyom ágyban fekszik, a fiatalok dolgoznak, nincsenek otthon, én viszem el neki. így ő is ehet délben meleg ételt. Nagyon jó, hogy már van ebédünk. Nem kell gondolkodnom nap mint nap, mit is főzzek, no meg nehezemre is esik már a főzés, hiszen 82 éves vagyok és egyedül élek. Az ebédért csak 50 fillért fizetek, ez is nagy segítség. A nyugdíjam 950 korona, kevés, a tüzelőre pedig sok kell. — Én 8 koronát fizetek egy ebédért, kedvezményre nem vagyok jogosult, de Így is megéri! Egyedül élek, s egynek főzni, mindennap más ételt szinte lehetetlen. Itt meg változatosan étkezhetem — mondta Százvai Ilona. — Én szintén egyedül élek már 11 éve. Megmondom úgy, ahogy van, leggyakrabban kenyéren és tejen éltem. Nem akaródzott nekem főzni, száraz étel volt mindennap. Jó, ízletes itt az ebéd. Klárika kedvesen kiszolgál, s míg ebédelek, emberek vannak körülöttem — mondta Porosztócky István. Klárika, azaz Tóbiás Gézáné, a klub vezetője, ö osztja ki, illetve szolgálja fel az ebédet, ügyel az ízletes tálalásra. Az asztalon mindig van virág, víz a kancsóban, papírszalvéta. Ottjártunkkor 56 nyugdíjas ebédelt a klubban, de számuk emelkedik, hiszen a faluban 320 nyugdíjas él. Az 56 étkező közül 27 hetven évnél idősebb, 32-en pedig alacsony nyugdíjuk miatt csak 50 fillért fizetnek egy-egy ebédért. Lehet, sőt igaz is, alig hatvan ember ebédje nem oszt, nem szoroz a népgazdaság mechanizmusában. De a nagytárkányi öregeknek szebbé tettük életüket, egészségesebbé étkezésüket, gondtalanabbá hétköznapjaikat. Számukra az ebéd nagyon sokat jelent. Kár, hogy az illetékesek az ebédügyet nem tudták az ő szemükkel nézni, velük együttérezve intézni. A négy évig jegyzőkönyvi adatként szereplő „ebédkérés” elrendeződése Nagytárkányban tanulságul szolgálhat másoknak is: Megoldás van, csak akarni is kell megoldani a kérdéseket. MILICKY JOLÁN (nős) Az ebéd jó, változatos, az öregek elégedetten mennek haza nap mint nap