Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-19 / 4. szám
hogy mi történik velem. Ha felépülnék, mihez kezdenék? május 21. Hétfő. A feleségem írt. Egyazon nyelvet beszéljük, de nem értjük egymást. Itt minden hétfőn zuhog az eső. május 22. Kedd. Mióta nyugtátokkal dúcolnak, emlékezetzavarom van. Alapvető kötelességeimről is megfeledkezem. május 23. Szerda. Többé nem naplózom, május 24. Csütörtök. (Orvosi bejegyzés: A naplózása ötöst érdemel. Legyen végre őszinte önmagához és hozzánk is.") A barátnőm újabb verseket küldött. Ö az egyetlen, aki még bízik bennem. Ma mintha csökkent volna a létbizonytalanság-érzetem. Ó, mennyi ideje félek. Éjszakánként érzem, hogy fokozatosan elmúlok, azzal az észbolydító lassúsággal, amint minden egyszer a semmibe vész... május 25. Péntek. Höemelkedésem van. Ha beteg vagyok, depresszióssá válók. május 26. Szombat. Szüntelenül kínoz, hogy idáig kellett sodródnom. Ötoldalnyi levelet írtam az asszonynak. Hiányoznak az enyéim. május 27. Vasárnap. Rudolf Sloboda regényét olvasom. május 28. Hétfő. Mit keresek még mindig itt? A kezdet kezdetén kellett volna eltávoznom. De nem mertem megtenni. Mindig is gyáva voltam. A kezdeti hurrá, az életbenmaradás csekélyke mámora rég elillant és most csak egyszerűen magamra neheztelek. Ha felépülnék, mihez kezdhetnék? Az írást talán abbahagyom. Nem leszek író. Lemondok erről. Az az igazság, ráébredtem, hogy a művészetet csakis toleranciával fogadhatjuk el, ugyanis nincs az a műalkotás, amelyet nem lehet rosszindulatúan kihasználni. Hétfő van. És, mint minden hétfőn, most is hajnal óta zuhog az eső. május 29. Kedd. Mit várhatok magamtól ? május 30. Szerda. A fizikai kondícióm javulóban. Immár túljutottam az életveszélyen. Munkaterápiára járhatok. Gondolnom kell a jövőmre ... május 31. Csütörtök. Ha túlteszem magamat a heteken, megint igyekvőbb leszek. Új munkahelyet választok, ahol több pénzt kereshetek. Bár én még a jég hátán is megélnék. De vannak, akiket csakis a PÉNZ boldogít. És nem az értelem ... június 1. Péntek. Erdei munkát végeztem. Szorgalmas voltam. Egyedül dolgoztam. De nagyszerű volt érezni, hogy élek. Hogy az izmaim mozdulnak. A tüdőm megtelik levegővel. Húszéves koromban kis híján vízbe fúltam. Most közvetlenül örülök a napjaimnak. Csak élni, élni. élni... Az utóbbi hónapok iszonyatosak voltak. Nemcsak fizikailag, de szellemileg is megfáradtam. Voltak pillanataim, amikor már nem láttam értelmét az életemnek. A családi hisztériák is gyötörtek. De most, mintha elölről kezdődne az életem nagy zeneszáma. És egy vers, amit akkor írtam, amikor összecsaptak fölöttem elkeseredésem hullámai: Még néhány alapszó: bokor, ember, király. Még néhány alapszó és igyál. Ha kapod, miért ne. Emeld a méregpoharad. Vagy vedd a mannát. Kinek mivel szeplőzi létét az Úr. Ne félj: a fejmosásból itt is. ott is kijut. Ha akarod fáraó lehetsz hajlékodban. Morzsácskáidon elélhetsz. S hogy e „dal" tört véget ne érjen, ismételd... Még néhány alapszó csupán. A LÉT mi volna, ha nem ötletbank: az ám ... június 2. Szombat. Ha hazatérek, új létezésforma kezdődik a számomra. De ehhez asszonyomnak is hozzá kellene járulnia. És ebben nincs bizakodásom. június 3. Vasárnap. Nagyon kínosan érzem magamat. Sejtelmem sincs, mi történhetett odahaza. Semmiféle levelet nem kapok. Mielőtt a kórházba jöttem, az utolsó órában még összevesztem a feleségemmel. Az utóbbi időben már minden apróságért kínozott. Szankciókat alkalmazott. Ha ellentmondtam valamiben, már nem törődött velem, vagy tíz napra is eltávozott tőlem. Ma egész nap a családi gondok foglalkoztattak. Itt a nyár. Máskor kirándulni jártunk a Dunához. A nagylányom nemsokára hazajön a távoli nagyvárosból. Már fél éve nem láttuk egymást. június 4. Hétfő. Határozottan javul az egészségi állapotom. Erdei munkát végeztem. Nagyon megterhelő volt. De becsületesen nekigyürköztem. Ma sem érkezett levelem. június 5. Kedd. Az egyik nap éppen olyan, mint a másik. Békén hagynak. S ez jó. Levelet írtam az asszonynak. Életemben gyakran kockáztattam. Kockázat nélkül nem élet az élet. S most ez a nyugalom szinte ártalmas reám nézve. Mindig imádtam az intenzitást. Volt, hogy naponta hat-hét órát írtam. Három órát tanultam. A kezdet kezdetén 10—12 órát foglalkoztam irodalomismereteim bővítésével... június 6. Szerda. Levelet kaptam a feleségemtől. Ó, micsoda örömöm tellett benne. Otthon minden rendben van. június 7. Csütörtök. Egészen nagyszerűen érzem magamat. Most már túljutottam az egészen. Immár kevésbé vagyok borúlátó. A barátnőm verseit javítgatom ... S holnaptól talán én is írok ... Június van. Év végéig írnom kellene egy regényt. EGV IGAZI REGÉNYT. Meg olvasnom kell... Tenni a magamét... .június 8. Péntek. Őszinteséget, őszinteséget; csak azt. Nem bántam meg semmit. Semmit sem vonok vissza az elkövetett hibáimból. Az élet értelme: a súlya. Az élet ára: a küzdelem. Szeressük hát a belőlünk áramló kockázatigényt. S ne féljünk tőle. A baj ott kezdődik, ha könnyitünk a feladatainkon. Én az utóbbi esztendőkben mind gyakrabban adtam fel az elveimet. A baráti kapcsolataimra is árny vetült... (VALLOMÁS) • Gyakran gondolok a múltra. A letűnt évtizedeimre. A legtávolibb pillanataimra. És hiszek. A lélek tükrének hullámzásai éppúgy élénkítenek, mint a külső világ csillanásai. A magánidöm nem egyértelmű. Elvárásaim vannak magammal és másokkal szemben. De ezeket az elvárásokat nemcsak teljesítenünk illik. Mondhatnám: ez kevés lenne az emberséghez. Sokat küzdöttem. Életem maga volt a hadállások örökös újraépítése. De nem bánom, hogy ezt éltem. És ezt élem ma is. Pátosz nélkül akarnám mondani: állva kell maradnunk minden áron. De azt is tudom, amit nagy írónk nem tudott, midőn hőse az emlékezetesen nagy hallal küszködött. Igenis, az ember elpusztítható. Szervéth Mihály a tanúja hitemnek, hogy elpusztítható az ember. És voltak pillanataim, mikor bepillantva az élet kürtőjébe, magam is tapasztaltam. De ennek a kockázatnak is kitéve önmagunkat ÉLNÜNK KELL Dolgoznunk. S felejtenünk is gyakran, hogy szeretni tudjunk. Mert nem lehet hit nélkül élni. Nem lehet derűlátás nélkül élni. De szeretet nélkül sem szabad. Ez teszi életünket maradandóvá, egyfajta bizonyítékká, hogy itt voltunk mi is. DÉNES GYÖRGY Játékaid hová lettek? Játékaid hová lettek, hová lettek, hová lettek ? Árnyék sündörög mögötted. Gyűlöletre gyűI az árnyék, jó volna most, de jó volna, jó volna most egy kis szárnyék, hol a lelked elbújhatna, széna közé heveredne, szá/azná a reménységet, bárányfelhőt terelgetne. Nincs menekvés ? Van menekvés ? Denevérek szárnya surrog. Hová, merre kéne futnod? Ha varázskört tudnál húzni, könnyű volna meggyógyulni. Nem fogna az átok rajtad, szégyenfolt sem ülne rajtad, megóvnának hű hatalmak. De neked már nincs varázsod, igaz híved, igazságod, nincs ki féltsen, nincs ki rejtsen, kedvedért bírókra keljen. Játékaid hová lettek, hová tettek, hová tettek? Játékaid úgy szeretted. Úgy féltetted, úgy szeretted, mégis könnyen elvesztetted. Nincs játékod, királyságod. Ki törte le gyönge szárnyad? Ki nyeste meg égi szárnyad, csillagokba vágyó lelked? Föld sarába fúlt a kedved. Föld sarából, föld porából gyűlnek köréd lomha árnyak. így kell menned, vándorolnod sárga sivatag porában, fagyos szelek záporában.
