Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-19 / 4. szám

alkotótáborainak vagyok rendszeres tag­ja­— És az ott készült munkáid kapcsán nő a népszerűséged! Mondd, könnyen megválsz egy-egy darabtól? — Igen is, nem is. Az igazság az, hogy abban a pillanatban, amint elkészültem valamely kompozíciómmal, már a legú­jabb tervem megvalósítása izgat. Az elké­szült darab örömet szerez ugyan de legin­kább az újabb megalkotására ösztönöz. S ettől kezdve fantáziámban már csak an­nak a körvonalai lebegnek, az elkészültek veszítenek számomra jelentőségükből. — Mondj néhány szót a batik készíté­sének lényegéről, hátha valaki még nem ismeri! — A kellékeit már említettem. A fes­tésével kapcsolatban azt kell megjegyez­ni. hogy a világosabb színtől haladunk az egyre sötétebbig, a kapott színeket min­dig elfedjük. Vigyáznunk kell az egymást kizáró szhiekre! Sokáig az egyszerű tech­nikát alkalmaztam, ma már áttértem a kombináltál. Jávái batik néven szokták ezt emlegetni. Hazánkban kevesen mű­velik. leginkább a kötözgetős formája vált népszerűvé. A batik mellett pasztellt és portrét is készítek. Ez utóbbit nem szoktam megtartani hanem modelleim­­nek ajándékozom. — Mit szeretnél még elmondani vége­zetül? — Talán azt. hogy inkább az otthon­ülők táborába tartozom. Még soha éle­temben nem unatkoztam, sőt inkább ál­landó időhiányban szenvedek. Ha karri­erista lennék, ma a világ legboldogtala­nabb emberének tarthatnám magam. hisz nem sikerült csak a művészetért és a művészetből élnem. Szerencsére nem va­gyok telhetetlen. Mindaz, ami vászna­imon megjelenik, ösztönöz az új. a még szebb és még tökéletesebb felé. És ez a törekvés kitölti életem. Nekem nagy él­mény és boldogító érzés, ha meghúzód­hatom munkáim mögött. Ha nincs mon­danivalóm. hallgatok. És így van ez rend­jén. Mindez ő, Czibák Mária. ZSEBIK ILDIKÓ Vendég a háznál . . . CSIZMADIA MÁRTA Mosatlan edények tömkelegében, va­csorafőzés közben leptem meg Máriát, amikor bejelentés nélkül toppantam be hozzá. Felmérve a helyzetet felkínál­tam, üljünk le a kávé mellé a konyhá­ban, hogy ne szakadjon meg az esti munka, a „második műszak" e/mu­­laszthatatlan menete. Igaz, csak én ültem, mert ő ide-oda röpködött a tennivalói között. Néztem sietős, de fáradt mozdulatait, ahogy készíti a vacsorát családja számára. Kávéja közben kihűlt, de észre sem vette. Láttam, elő van készítve a mosás vacsora utánra. Pihenés, alvás? Vala­mikor éjfél felé . . . — Beáta ? — kérdem hollétét a csa­lád nagyleányának. — Óh, a lányom! Ó is itthon lesz nemsokára, de, tudod, ő fáradt és éhes, mire hazaér. Addigra készen kell lennie a vacsorának. A csengetésre felugrott, hogy ajtót nyisson. „Szia, éhen halok! Kész a vacsora ?" — hallottam a belépő hang­ját az előszobából. Máriá halk suttogá­sából áradt a bocsánatkérő mentegető­zés. Majd becsapódott egy ajtó, ami mögül kisvártatva a magnó fülrepesztő zenéje hangzott. Sajnáltam Máriát, bi­zony elkelne itt a hazatérő leány segítő ■ keze. De Beáta fáradt, éhes és rossz­kedvű, a vacsora pedig még nincs ké­szen. Éreztem, valami olyannak vagyok tanúja, amit nem lett volna szabad látnom; a család belső életének titkolt, szomorú tényét: az elfáradt édesanya otthont teremtő küzdelmét, gyermeke nemtörődömségét. Hallgatva isszuk a kávét, nem nézünk egymásra. Jobb lett volna nem zavarnom ezt a fáradt asszonyt látogatásommal. Tás­kám után nyúlok, menni készülök. Ne menj még, fogja meg a kezem, szemé­vel kérve még egy kis időt Nem is mehetek, mert az előszobában megszó­lal a telefon. A csengetésre Beáta vi­harzik ki a szobájából, mozdulataiban nyoma sincs a fáradtságnak, élénk csi­csergéssel beszéli meg az esti találko­zás helyét és idejét. Az ajtóban megáll­va sürgeti a vacsorát, szép, fiatal arcán dühös türelmetlenség. Míg sietve be­kapja az ételt, én az előszobában bú­­csúzkodom, menni készülök. Gondolat­ban azzal mentegetem Beátát, hogy hiszen fiatal, vágyik a hozzá hasonló korú fiatalok feszültséget oldó társasá­gára. Mire hazajön, tiszta lesz a konyha és a kimosott ruhák száradnak, anyu pedig alszik az elkövetkező nap gondjaival, fáradtan és nyugtalanul. Beáta elsüvít mellettünk és bevágja az ajtót maga után. Köszönése hang­foszlányait a folyosóról halljuk. Máriát nézem, milyen magányos és megalá­zott. Szégyen/i magát előttem, és tehe­tetlen. — Látod — mondja kis keserűséggel a hangjában —> a lányom. . . csak vendég a háznál... Beáta... milyen szép neved van. Azt jelenti: boldog. Vajon boldog vagy-e igazán ? Arcodon a feszültség és elége­detlenség másra vall. Valami hiányzik belőled. A felelős szeretet, a ragaszko­dás és a tisztelet. Kár, hogy nem érzed az összetartozás és a közösen vállalt munka örömét A te világod vár téged, vidám fiatalok társasága, oda viszed, mosolyod, kedvességed és jókedved. Nem veszed észre, hogy a család is a te világod. Enélkül a háttér nélkül meny­nyivel üresebb lenne az életed! Szép vagy, fiatal, egészséges és erős. Családod szeret, dolgoznak érted, félte­nek. Tiéd az otthonod felbecsülhetetlen melege, összetartó ereje. Kár, hogy csak vendég vagy a ház­nál. (nő 13)

Next

/
Thumbnails
Contents