Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-19 / 4. szám

NEM TUDOM, MI AZ UNALOM

Középmagas, barna, vidám és végleien ül szerény. Rendkívül jó riportalany. Néhány formális, bemutatkozó mondat után máris kitárul, és színesen, érdekesen mesél. Természetesen leginkább arról, amit a legjobban szeret: munkáiról és az alkotás öröméről. A lakás, amelyben fogad, gyönyörű. Mindenütt a művészember kellékei. A szép, egyszerű, sokszor népi ihletésű tárgyakat itt nagyon szeretik. Virágok, képek, batikok dominálnak ebben a lakásban, gyékények, és a mindehhez remekül illő bútor, valamint egy szövőszék.

A szobákban feltűnően sok a szép és érdekes szőttes, ezek a mama ügyes kezét dicsérik, a faragott polcok az apa tehetségét bizonyítják.

Ahá! Tehát csupán arról van szó. hogy ezúttal sem esett messze az alma a fájától!

— Akik ismernek, leginkább azt tudják rólad, hogy lanárember vagy. azt. hogy nemes és szép szenvedélyed a képzőművészet. még kevésbé ismert a Bodrogközben.

— Ez csak részben igaz, hisz örömmel mondhatom, egvre több kíváncsiskodó keres fel mostanában. Úgy érzem, kezdenek felfedezni.

— Mikor bírálták meg először elkészült munkáidat?

— Óh, hát ehhez egy nagyon kedves kis történet fűződik! Tudod, már középiskolásként, amíg a többiek a zene- és a nyelvtanulás iránt érdeklődtek, én hetente utaztam Kassára (KoSice) rajzot tanulni. Egyszer aztán osztályfőnököm azt találta mondani: ugyan, hozz már el egy-két rajzot, hadd látom én is, mit Htdsz! Másnap néhány képpel a hónom alatt érkeztem meg az órájára. Meglepődött. S mint minden iránt érdeklődő, ambiciózus ember felajánlotta, kiállítást rendez képeimből. Még egy füzetecskét is szerkesztett, ahogyan ez komoly kiállítók esetében szokás. A helyi gimnázium biológiatermében 22 kép került bemutatásra, ekkor beszéltek helyettem először képeim.

— Gondolom, ekkor már világossá vált számodra a hogyan tovább ...

— Természetesen, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy fejlődésem egyetlen, biztos záloga csak a Képzőművészeti Főiskola lehet. Nagyon sokan bíztattak, bíztak tehetségemben. Először csupán hasznos tapasztalatszerzésként fogtam fel a kudarcot, később egyre szívósabban küzdöttem, a bejutásért. Közben megtanultam, mit jelent titkárnőként, eladóként, pionírházi alkalmazottként dolgozni. Amikor néhány száz társam közül bejutottam a legjobb 24 közé, azaz sikerrel jutottam túl a tehetségvizsgán, végtelenül boldog voltam. De a csalódás, amely akkor ért. amikor kiderült, hogy mégsem vettek fel. mélyen elkeserített. Leginkább szüleim unszolására vállaltam a pályamódosítást, a Trnavai Pedagógiai Főiskolára jelentkeztem. A véletlen ezúttal is módosította elképzeléseimet, hisz szeptember elsején a Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Főiskola hallgatója lettem. A főiskolásévek hozták meg számomra mint jövendő rajztanár számára, a közös tárlatokon való szereplés lehetőségét, a batikolás titkát.

— Tananyagként oktatták a batik készítésének tudományát?

egv hónapot még Bulgáriában töltöttem, hogy hazatérve végleg megváljak Nyugat-Szlovákiától. és szükebb hazámban telepedjek le. Bár szerettem Nvitrát is, a gyökerek mégis idekötöttek. Itt él a családom, ez a táj és az itt élő emberek ihletik alkotásaimat. Előbb a nagykaposi (Veiké KapuSany), majd immár második éve a királyhelmeci (Kráíovsky Chlmec) alapiskola rajztanára vagyok. Heti 21 órában oktatom és tanítom diákjaimat a szép szeretetére. felfedezésére és művelésére. Mindig akad közöttük egy-egy tehetség, akivel külön is érdemes foglalkozni, akinek munkájával benevezhetünk egy-egy rajzversenyre. így jutottunk el például

tőséggel. Remélem, ezúttal más városokba is eljuthatok. Néhány képpel szerepeltem már a T1CCE, a Bodrogközi Amatőr Képzőművészek Klubja komáromi (Komámo), és beregszászi kiállításán, 1982- től pedig állandó résztvevője vagyok az amatőr képzőművészek versenyeinek.

— Sőt, tudtommal nemcsak egyszerű résztvevője . . .

— Igen. a kerületi versenyen az 1985- ben első lettem az alkalmazott művészet kategóriában.

— Hogyan vélekedsz az alkotótáborokban folyó közös munkáról?

— Szeretem ezeket a rendezvényeket. Jó együtt dolgozni másokkal, véleményt

mm

— Igen. a tanterv szerves részeként ismerkedtünk meg a batikolással. Az elméleti oktatás után a gyakorlatban is megpróbálkozhatunk vele. Legnagyobb meglepetésemre már az első darabom ígéretesen sikerült, ez pedig felbátorított, és arra ösztönzött, hogy „besegítsek’" évfolyamtársaim készülő műveibe is. Tetszett a textilfestés e módja, néhány évig mégis hűtlen lettem a vászonhoz, a méhviaszhoz és a paraffinhoz

— Hogyan változott meg életed a főiskola befejezése után?

— Az államvizsgák után ösztöndíjjal

Trencínbe. A gyerekek mindig magukkal hoznak egy bizonyos szintű esztétikai ismeretet, nekem az a feladatom, hogy fejlesszem színérzékenységüket és dekorációs készségüket.

— Talán térjünk vissza hozzád és munkáidhoz! Úgy tudom, szülővárosodban már bemutatkoztál egv önálló kiállítással.

— Valóban, erre még 1982-ben nyílott lehetőségem. Azóta ismét ajánlatot kaptam a művelődési ház vezetőségétől. Aligha árulok el nagy titkot azzal, hogy az fdén ismételten szeretnék élni a lehecserélni. tanácsot adni-kapni. De az a legcsodálatosabb, hogy egy-egy alkalommal napokig, sőt akár egy-két hétig is folyamatosan dolgozhatom. Az a sok-sok ötlet, amely állandóan bennem munkál, ilyenkor végre vászonra kerülhet. Sajnos, az iskolai elfoglaltságaim mellett erre máskor nem jut időm. Csodálatos élmény volt együtt dolgozni a képzőművészeti szabadiskolában. Zebegényben. Viszonylag gyakran megfordulok a tokaj Szőnyi István Müvésztelepen és a sáros pataki rajztanárok táborában. Az utóbb években pedig a TICCE kéthetes nyár