Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-08-11 / 33. szám
érdnél is több lakost számláló Kínában a szükség diktálta családmodell az „egy család — egy gyemnek". Ezt persze a városlakókkal viszonylag könnyen el tudják fogadtatni, ám annál nehezebb a falvakban s az elmaradottabb vidékeken, ahol az évezredes hagyomány minél több gyermeket diktál, hogy a szülők ezáltal biztosítsák öregkorukra az eltartást. Az ötödik pont, mondhatnók úgy is, hogy az egység és a barátság eszméjét plántálja a nőkbe: a Kínában élő nemzetiségek asszonyainak, leányainak egységét; és ápolják a barátságot nemcsak a szocialista országok, hanem a harmadik világ országainak asszonyaival; ezt hivatott egyengetni a nagyobb nyitottság, a kölcsönös kapcsolatok kialakítása. S hogy ezek az eszmék miként öltenek formát a gyakorlatban, azt üao-ning tartományban tett látogatásunkkor tapasztaltuk. Sen-jangban, a tartomány székhelyén, a nőszervezet tisztségviselői elvittek bennünket a város gyámegyedébe. Ebben a városnegyedben mintegy 30 000 háztartásban 170 000-en élnek, s az itt lakó nőkkel öt vagy hét nőszervezeti tisztségviselő foglalkozik. Munkájuk középpontjában a család áll. A szó szoros értelmében bekukkantanak a fedő alá is, hogy mi fö a fazékban, vagyis tisztán látják a családok mindennapi életét, sok-sok gondot, válságot segítenek megoldani, áthidalni. Jó tanáccsal hárítják el a konfliktusokat ott, ahol több nemzedék él egy fedél alatt, és gondosan ellenőrzik azt is, hogy a gyereket elvitték-e az éppen esedékes és persze kötelező oltásra. Természetesen a fogamzásgátlás módszereiről is felvilágosítást adnak ott, ahol ezt szükségesnek vélik, s a fiatal házasokat igyekeznek meggyőzni „az egy család — egy gyermek" elvének fontosságáról. Mellesleg: — A párt többféle feladattal is megbízott bennünket — közölte Csang Kuo-jing —, amelyeket programszerűen öt pontban dolgoztunk ki. Elsősorban támogatjuk és népszerűsítjük a nők körében a nemes forradalmi eszméket, igyekszünk őket megnyerni a szorgalmas munkának és arra ösztönözzük őket, hogy gyarapítsák műveltségűket, szakmai tudásukat, emeljék kulturális színvonalukat. Kínában a nők kulturális színvonala területenként rendkívül eltérő, elvégre a forradalom győzelme előtt túlnyomó többségük írástudatlan volt, s messze elmarad a férfiak mögött még ma is. Tanfolyamainkon sok nő szerzett szakképesítést. A falvakban hoszszabb lélegzetű tanfolyamokon úgy általában a nők 60 százalékának adtunk valamilyen szakképesítést. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nők is aktívan részt vegyenek az ország fejlesztésében. Ezt szolgálják szervezetünk különböző versenyei, mozgalmai a munkahelyeken. Nagy figyelmet fordítunk a nők és a gyermekek alkotmányunk által is biztosított törvényes jogaira és érdekeik védelmére. Buzdítjuk s megtanítjuk őket a törvények ismereteire és ez fokozza önbizalmukat, tudják, hogy önrendelkezésük hozzásegíti őket a teljesebb, tartalmasabb élethez, s a törvénytisztelet bátorságot ad nekik ahhoz is, hogy soha se hátráljanak meg a rossz erői elől... Csang Kuo-jing részletesen ismertette programúk harmadik, negyedik és ötödik pontját is. A harmadik és negyedik pont magába foglalja a családi nevelést, ennek tökéletesítését és irányt mutat arra nézve is, hogy a fiatal családok miként alakítsák ki közös életüket. „A nőknek jó anyáknak kell lenniük, s úgy kell gyermekeiket nevelniük, mint ahogyan a kertészek ápolják a virágokat" — mondogatják, hiszen Kínában szeretik beszédükben a költői fordulatokat. A családi nevelés célja Kínában az, hogy erkölcsileg, fizikailag és intellektuálisan érett fiatalokat bocsásson szárnyukra, akik nemcsak erkölcsösek, hanem fegyelmezettek is s jó a családi hátterük. Kínában különös figyelemmel kísérik a fiúk és a lányok serdülését, mert tudják, hogy ekkor az első szerelmek, az első udvarlások idején kell elhinteni a magot, amelynek hozamát majd a házasságban és a gyermeknevelésben fogják kamatoztatni. Bíznak benne, ha egy fiatal nő keresztülmegy a nevelés e fázisain, akkor házassága boldog lesz, igyekezni fog teljes életet élni, sikerekre számíthat munkájában is, s ezzel hozzájárul a nemzet fejlődéséhez. A nevelő munka magába foglalja az idős emberek tiszteletét és a jó szomszédi viszony kialakítását is. Mindemellett óriási munkát végeznek a családtervezés érdekében. A már egy milli-Kínának ma egymilliárd-hatvanmillió lakosa van s évente körülbelül tizenöt millió új állampolgár születik. A nőszervezet egyébként bölcsődéket, óvodákat rendez be, s együttműködik olyan utcai kis vállalkozások megszervezésében, amelyekben nyugdíjas nőket alkalmaznak. Sen-jangban több munkáscsaládba is ellátogattunk. A még az ötvenes években épült lakótelepen rendkívüli érdeklődéssel vettek körül bennünket. Kínában a lakótelepi lakások még a mieinknél is kisebbek, átlag 15—40 négyzetméteresek. A nagyobb, illetve legnagyobb lakásokat a több generációs családoknak juttatják. Ebben a városban egy főre átlag vagy 6 négyzetméter jut, s bizony gyakori, hogy egy többszobás lakás minden szobájára egy komplett család jut. Mi kétszobás lakásokban jártunk, ahol ketten, illetve hárman laktak. S bármilyen kicsinyek voltak is a szobák, nem hatottak zsúfoltnak, talán azért, mert valóban célszerűen és ízlésesen, otthonosan voltak berendezve. Jóformán egyikből sem hiányzott a tévé, hűtőszekrény, mosógép, porszívó és persze a hagyományos jármű: a kerékpár. Minden lakásban volt konyha, illemhely s vízvezeték, így már a magasabb kategóriába tartoztak. A családok igazi, szívélyes keleti vendéglátással fogadtak, az asszonyok tüstént teával kínáltak bennünket, ami még ma is szinte szertartásszámba megy. Szívesen beszéltek az életükről, munkájukról, a családi élet hagyományairól. Akkor viszont, amikor az öregek helyzetéről, a válásokról kérdezősködtünk, éreztük, hogy az efféle gondok távol állnak tőlük. Érthető, hiszen Kínában a házasságoknak csupán alig öt százaléka bomlik fel, sőt tavaly az előző évekhez viszonyítva 10 százalékkal esett vissza a válások száma, ami azt jelenti, hogy ebben a földrésznyi országban csak minden huszadik házasság végződik válással. Persze, itt ismét figyelembe kell vennünk a sok ezer éves hagyományok hatását, melyek szerint a válás rossz, szégyenteljes, tehát elvetendő, elítélendő. A kínai nők határtalanul érdeklődnek a világ dolgai iránt, s így szívesen fogadták Marie Kabrhelová meghívását egy kiadós csehszlovákiai látogatásra. S mert a kínai nyelvben a közmondások, bölcsességek csak úgy hemzsegnek, mi is egy ilyen szólás-mondással búcsúzunk: „Jobb egyszer látni, mint százszor hallani!" S nekünk így kétszeres örömben is részünk volt: mi betekinthettünk az ö mindennapi életükbe, és ők megláthatják majd hazánk szépségét. LYDIA BRABCOVÁ Két hajó a tengeren. Az egyik húsz kilométernyire a mélyben, a másik a vizszinén úszkál cél nélkül Amelyiket a tengerfenéken mar a rozsda, azt .,Titanic ” néven, a tengerek királynőjének, a technika csodájának nevezték, amikor első s egyben utolsó útjára elindították Amerika felé. 46 000 lóerős gépeit, 325 fütő, olajozó, szénlapátoló és gépész kezelte. Hét emeletének 762 kabinjában 1316 utas (plusz: személyzet, összesen 2 200 ember) foglalt helyet, végezte munkáját. Az óceánnak eme büszkeségéi 75 évvel ezelőtt érte utol tragédiája. Jéghegybe ütközött, mely kettészelte, és a csodahajó, melyei korabeli vélemények szerint még „maga az Úristen, sem tud elsüllyeszteni”, — alig két óra leforgása alatt alámerült. Tragédiájáról, ez év áprilisában, világszerte megemlékeztek. A másik hajó története csupán rövid napihir. Neve is ismeretlen. Csak annyit közöltek, hogy: „3 100 tonnányi hulladékkal bolyong a világtengeren, ahova Amerika partjai felöl kerüli, mert tartalmát mérgező hatású kipárolgása miatt a szárazföldön megsemmisíteni nem ajánlatos, s éppen eme tulajdonságánál fogva elsüllyeszteni sem tanácsos. ” Állítólag több ilyen hulladékkal megrakott hajó úszkál a tengereken. Befogadni egyetlen parti állam sem hajlandó őket. Különös összefüggés. Elemi csapás, és hatalmas értékek (pénz, ékszer, aranyrudak, műkincsek) feküsznek iszapsírban, rozsdásodnak, rothadnak. Ugyanakkor technikánk eredményeinek ezer tonnákra ntgó salakja úszkál a víz színén. A Titanic végzetét elemi csapás okozta, a mérgező hulladékokat mi magunk állítjuk elő. A bolygó hajók rakománya a fejlődő technika terméke. Feltehetjük tehát a kérdést: Meddig még. és hol ér véget fejlődésünk ama üteme, amelyik sietteti romlásunkat? Erdeink lassan kiszáradnak. Vizeinkből pusztulnak a halak ... A levegőt maholnap gázálarcon át szívhatjuk tüdőnkbe. Életünkre törnek saját találmányaink. Úgy tűnik, amennyit nyerünk a réven, majdnem annyit vesztünk a vámon. Ám a legdennesztöbb — sejtjük —. hogy nincs megállás. Az emberiség sokasodik, szaporodik, és személyes szükséglete alig van biztosítva. Lábunk alól fogy a szén. apad az olaj, satn vul a flóra, pusztul az állatvilág, csupán unalmasan egyhangú, skatulyaformájú toronyházaink emelkednek a magasba körülöttünk, egyre sűrűbben, modern ablakaikon egyre kevesebb oxigént eresztve otthonunkba, és mialatt szaladunk az éltető levegő után, járműveinkből, bűzt, mérget árasztunk magunk köré. Árvíz, erózió, földrengés? Minek? Eltudjuk mi magunkat pusztítani elemi csapások nélkül is, csak szemetelnünk kell Maró dohány füstjét szívni magunkba, élelmiszereket tárolni oxidálódó dobozokban, elpusztíthatatlan zacskókban. Táplálékunkat műanyagokkal helyettesíteni, egészségünk megóvására mértéktelenül pirulákat szedegetni. Létünk meghosszabbítására törekszünk, és nyugtátokká! rövidítjük meg napjainkat. Rohanunk, tülekszünk, módosítunk, feltalálunk, megrendültén emlékezünk elemek okozta tragédiákra, miközben csaknem belehalunk egy adag helytelenül tárolt málnafagyiakba. . . (nŐ9)
