Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-19 / 4. szám
TÁJOLÓ k KALENDÁRIUM 1877. január 19-én született Frána Srámek, a modern cseh költészet egyik úttörője. 1852. január 22-én született Csonka János, a karburátor egyik föltalálója. 1832. január 23-án született Edouard Manet francia festő és grafikus. 1732. január 24-én született Pierre A ugustin Beaumarchais francia drámaíró. 1627. január 25-én született Robert Boyle angol fizikus és kémikus, a modern tudományos kémia egyik megalapozója. KÖNYV Nyelvi babonák Mik a nyelvi babonák? „Nyelvi babonát terjeszt az a nyelvész, nyelvművelő, író, tanár, újságíró vagy bárki más, aki helytelennek nyilvánít olyan nyelvi eszközt, amely a nyelvhelyességi elvek értelmében nem hibáztatható." A könyv szerzőjét, Szepesy Gyulát idéztük, aki ebben a kitűnő könyvében húsznál is több nyelvi babona ellen hadakozik. Azt hihetnénk, ez nagyon sok, de a szerző saját bevallása szerint a nyelvi babonák száma a mai magyar nyelvben több tucatra, de egyes szavakat, mondvacsinált germanizmusokat is beleértve százakra tehető. Ennek ellenére jelentős művet tart kezében az olvasó: őszinte, szenvedélyes hangja, és mindig adatokra és bizonyítékokra támaszkodó állítása magával ragadó, meggyőző. Hiszünk neki, támogatjuk őt harcában, mert mi is érezzük, kötnek bennünket ezek a babonák. Valahol, valamelyik iskolában, vagy okoskodó nyelvészek körében (könyvében) szedtük magunkra, s most már nem tudunk szabadulni tőlük. A könyv ebben segít: kinyitja a gátat, fölvágja a nyelvünket, erősebbek leszünk általa. Lehet, hogy utána még meg-megbicsaklík a nyelvünk, rosszul használunk egy-egy kifejezést, nyelvi eszközt, de már szabadabbnak érezzük magunkat, már merjük használni a nyelvet. Nem foglalkozhatunk e helyütt a felvetett problémák mindegyikével, még vázlatosan sem, utalásokban sem, hiszen mindenik kérdés összetettebb annál, hogy csak úgy tollhegyre tüzzük. Egyet azonban megkísérlünk megvilágítani: a lenni plusz -va, -ve igeneves szerkezetet, melyet a legtöbb vád ért az évek folyamán. Úgy érzem, alig van köztünk (környezetemben?) írástudó ember, aki ezt minden félelem nélkül használni meri, például így: „Végre, ez is el van intézve!" Szepesy Gyula teljesen felmenti a létigével alkotott va, -ve igeneves szerkezetet a germanizmus vádja alól. Bebizonyítja, hogy ez az igeneves szerkezet legrégibb nyelvemlékeinktől fogva, tehát több mint 500 év óta otthonos nyelvünk minden rétegében. Több száz példával bizonyítja igazát, sőt a magyarhoz legközelebb álló vogul és osztják nyelvben is felleli ezt az igeneves szerkezetet; „gyökerei az ugor korba nyúlnak vissza, amikor őseink még hírét se hallották a latinoknak vagy a germánoknak". Tucatszámra idézi klasszikusainkat (Arany, Petőfi, Ady), akik bátran nyúltak ehhez a szerkezethez: „Hol boldog évim följegyezve vannak" (Petőfi); „Nem vagyok neki bemutatva" (Kosztolányi) stb. A népnyelvben is tucatjával találhatók az efféle kifejezések: ki van nyitva, be van rendezve, meg lett vasalva stb. A konklúzió? A nyelvtörténet tanulságait mértékül véve csak azt mondhatjuk: „tősgyökeres magyar szerkezet, az őshazából hoztuk magunkkal". Használjuk egészséggel! (Gondolat) Mészáros Károly FOLYÓIRAT Filmkultúra Vitathatatlan: másfél éve olyan szellem szabadult ki a dobozokból, amely alapvetően módosítja a szovjet filmművészetről kialakult képünket, mégse gondolja senki, hogy ez a megújulás másfél éve kezdődött. Már 1971-ben, Alekszej German Ellenőrzés az utakon, majd Elem Klimov Agónia című, azóta nálunk is bemutatott filmjével. Az a már azóta szokatlanul éles hangon bírált irányítói önkénynek tulajdonítható, hogy több alkotással egyetemben ezek a filmek dobozokban álltak. A háttéreseményekröl és a szovjet film utóbbi másfél évtizedéről nyújt átfogó képet a Filmkritika 1986/11-es száma, amely Csingiz Ajtmatov kisesszéjével kezdődik, amelyben az író az irodalom és a film közös fejlődésének fő irányait jelöli ki, kiemelve, hogy „a filmvászon legfontosabb minősége a demokratizmus". A szovjet filmművészet műfaji-tematikai felosztását vázoló dolgo-FILM zatban háborús, szórakoztató, művész- és a hétköznapok egyszerűségét bemutató filmekről ír a szerző hangsúlyozva, hogy miközben a mai alkotók igyekeznek letérni a kitaposott ösvényekről, a tradíciók ereje változatlanul érvényben marad. Egy másik tanulmány Vagyim Abdrasitov filmjeivel foglalkozik, s külön fejezetet szentel Oleg Jankovszkij filmszínésznek, hiszen izgalmas szinészegyéniségek nélkül még egyetlen filmművészet sem tett igazi lépést a társadalmi ellentmondások őszinte feltárása felé. A tanulmány így összegez: „A szovjet filmművészet utóbbi tíz évének legfontosabb újdonsága az, hogy a valóság tárgyszerű elemzése közben feladta az ábrázolás egykori alapmeghatározását, a céltudatos társadalomépítés folyamatának automatikus elismerését. Ez azonban nem egyenlő a szocializmus távlatának feladásával." Alekszander Trosin szovjet filmesztéta pedig már egyenesbe kérdez tanulmánya címével: „Milyen szovjet filmekre van szükség a 80-as években?". Elemzésében olyan rendezők nevét említi, akiknek egyelőre nem, vagy gyéren ismerjük filmjeit, de bizonyára elkerülnek majd filmszínházainkba. E rövid ismertetésnek nem lehet célja a névsorolvasás, annak rögzítése viszont vitán felüli, hogy elsősorban azokról a filmekről van szó, amelyekben a „feleslegessé vált ember" a főszereplő. A háborút meg nem élt mai negyvenesek elvesztették a hatvanas évek illúzióit, s „a repülésből először rohanás lett, aztán menetelés, végül maradt a helybenjárás", olvasható egy másik tanulmányban. „S mindez amiatt van," írja Trosin, aki tanulmányával is bizonyítja, hogy ezek a filmek legélesebb hangon „a nyilvánosság hiányának, a tétlenségnek, a kollektív felelőtlenségnek az áráról beszélnek". A szovjet filmművészek nagy vihart kavart V. kongresszusáról, az ott elhangzottakat öszszegzö dolgozatában Forgács István ír. Persze, egyéb dolgozatok, nyilatkozatok — Elem Klimové, Alekszej Germáné és Jurij Norsteiné — és esszék — Nyikita Mihalkovról és Rolan Bikovról — is szólnak még a jelenkori szovjet filmművészetről, annak utóbbi másfél évtizedéről. Végezetül még egy helyzetmegvilágosító idézet a Filmkultúra e dokumentumértékünek minősíthető szovjet számából : „Az utóbbi másfél év filmkritikájában tapasztalható átértékelések, a megkésett filmbemutatók, az országban folyó politikai megújulás részét képezik, melynek eredményeképpen a szovjet filmművészet helyzete megerősödött". Szigeti László KIÁLLÍTÁS Alkotótábor — hetedszer Az évtized elején elindított dicséretes kezdeményezés, a nyárasdi (Topofníky) képzö- és fotóművészeti alkotótábor az elmúlt év nyarán túljutott a hetedik évfolyamán. A játszma további kimenetelét illetően a napjainkban oly divatos teniszben is rendkívül nagy jelentősége van a hetedik játéknak (gam), s közismerten a házasságban is ezt az évet tartják a kritikusnak. Ezen túljutva már nem kell tartani komolyabb veszélytől. Úgy tűnik, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Népművelési Központ szervezésében a nyárasdi Kis-Duna parton nyaranta egybegyűlő alkotótábor is túl van már a nehezén, ismertté és elismertté vált, létét és jövőjét nem látszik fenyegetni sem az érdeklődés, sem pedig az erkölcsi vagy anyagi támogatás hiánya. Ezt igazolja a Csallóközi Múzeum új kiállítási csarnokában nyílt kiállítás is, amely a járási székhely művészetkedvelő közönsége elé tárta a 7. Nyárasdi Alkotótábor summáját. Mintegy harminc alkotó — hivatásos művészek, képzőművészeti akadémiai növendékek, iparművészeti középiskolások, rajztanárok és olyan dolgozó fiatalok, akik szabad idejükben foglalkoznak festészettel, szobrászattal, fényképezéssel — több mint száz alkotása került' fel a tárlókra. A művészi invenció és érték tekintetében bármennyire is vegyes benyomást keltő alkotások ezek, összességükben azonban feltétlenül igazolják a tábor létjogosultságát. A hivatásos művészek (Almási Róbert, Alexej Krascenic és Stefan Rabina) részvétele értelemszerűen ezúttal is gazdagította a tábor színvonalát, erkölcsi és művészi hitelét. Ám néhány fiatal amatőr, ill. főiskolai növendék — pl. a bámulatos rajzkészségű Szkukálek Lajos, Fodor Katalin, a fotográfus Kontár Gyula, Ján Kuky és mások — kiállított munkái is kiállják az igényesebb elbírálás próbáját. Apropó, elbírálás. A járási népművelési központ illetékes osztályának szakzsürije a kiállítás anyagából értékelte a Dunaszerdahelyi járás amatőrjeinek munkáit olajfestészetben és textilművészetben, vagyis az erre az esztendőre központilag meghirdetett versenykategóriákban. Eszerint Gódány Sándor és Preizinger Mihály olajfestményei, valamint Konrád Renáta textilmunkái fogják képviselni az országos seregszemlén a járás amatőr képzőművészeti mozgalmát. Amely mára elválaszthatatlanul összefonódott a nyárasdi alkotótáborral. Bereck József FILM Végtelen történet Senki sem tudta, legalábbis addig, míg szárnyra nem kapott ennek az NSZK-ból érkezett filmnek a híre, hogy létezik egy Fantázia nevű birodalom, amelyet meg kell menteni a titokzatos és főleg rosszindulatú Semmitől. Persze, Michael Ende tudta, hiszen az ő sztorijára épült a film. Viszont nem nagyon örült annak, hogy a filmesek a különféle jó és rossz mesebeli lények sztárokká való előléptetésekor, mozgatásukkor, tehát a speciális effektusok lélegzetelállító kimunkálásakor nem figyeltek oda annyira a mese filozófiai mondanivalójára. A mese még így is nagyon izgalmasra sikerült és nem kell félni attól sem, hogy kicsi és nagy ne értene a szóból. Tudunk az unalom és egyhangúság lélekölö voltáról. Bastien, a nyolcéves kisfiú (Barret Oliver) talál rá a Végtelen történetre egy eldugott antikváriumban. Uram bocsá' ellopja, és az iskolában teljesen beletemetkezik és éli a mesét... Az óriás denevéren, a kőfalón, a manókon, a repülő kutyán kívül van „emberi" szereplője is a filmnek: a birodalmával együtt megmentésre szoruló királynő és aztán a megmentő, Atreju (Noah Hathaway), a minden fantáziát felülmúló bizarr kalandokba keveredő kisfiú. Először is meg kell fejtenie Fantázia birodalom titkát — csak így mentheti meg. A mese marad, még akkor is, ha szereplőinek többsége számítógépre van kapcsolva, s a valóságban nem hús-vér figura, hanem műanyagból és papirmaséból készült. Nem hiszem azonban, hogy lenne egyetlen nézője is a filmnek, aki úgy érezné, hogy átverték, sőt. Legalábbis amióta Steven Spielberget meg George Lucast ismerjük, tudjuk, hogy a film eszköz, melynek révén — egy egész estét betöltő film erejéig — jobban el tudunk távolodni a realitástól, s még színesebbnek, szebbnek megélni a mesét. A Végtelen történet két évig készült és 1984-től „tömte" a mozikasszákat. A mesebeli országot Rolf Zehetbauer a képzőművész kifinomult érzékével tervezte, a speciális effektusok atyja pedig az Oscar-dijas Brian Johnson (például Az idegen vagy a Csillagok háborúja második részének effektusait is ö készítette). A filmet Wolfgang Petersen rendezte. Friedrich Magda
