Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-07-28 / 31. szám

öt hosszú napot feküdt Denisa a „nyögőszobában"’, abban az átmeneti, kényelmetlen váróteremben, ahol az idegszálak pattanásig megfeszültek a szomszédos szülőszobából átszűrendő hangok: nyögés, jajgatás, sírás és siránkozás, könyörgés és kiáltozás hallatán ... Itt hiába szeretett volna valaki hódolni, földig hajolni, kinyilvánítva tiszteletét és lovagiasságát, kénytelen lett volna visszavonulni, felismerve, hogy a szülő nőkkel szemben senki sem ismer könyörületet. A kimerült nővérek megjegyzéseiben a felcsen érzéketlenség a markotányos nők közönségességével váltakozott, noha az ő szempontjukból mindez érthető: valamennyi jajgató nő. aki e kritikus pillanatokban csak önmagára figyelt, egy végtelen lánc egy-egy szeme volt számukra. Tudták, hogy végül mindannyian megszülnek, és az arcok, amelyeket pár perccel azelőtt eltorzított a fájdalom görcse, egyszerre megszépülnek, kifejezésük csodálatos változáson megy át a fúria arcától a madonna gyönyörűséges arcáig, mely már megmutatható az olyannyira érzékeny és kényes nyilvánosságnak, a férjeknek, az élettársaknak, sőt azoknak is, akik hajlamosak rá, hogy ecsetet vagy tollat ragadjanak, és megmintázzák a mindenkori anyák ősképét. Csak a nővéreknek volt tudomásuk róla. hogy egy ilyen ábrándos madonna mit müveit még egy perccel korábban a szülőasztalon milyen nehéz volt megzabolázni és meggyőzni, hogy értse meg: nem ő az első. sem az utolsó, aki gyereket hoz a világra. Azonfelül senki sem képes olyan hűvösen és megfontoltan közeledni egy nőhöz, mint éppen egy másik nő. és nemigen vonható kétségbe, hogy a nők istenitése kizárólag férfi ügy .. .

öt hosszú napon át pumpálták injekciós fecskendővel újra meg újra Denisa eltompult testébe a plegomazint. nagy kitartással igyekeztek mesterséges gátat vetni a föld vonzóerejének, annak a mágikus erőnek, mely szaggatta a magzatot az anyja ölében tartó gyenge kötelékeket, és csendes árhullámokat vetve hajtotta őt a napfényre, miként a hold vonzóereje hajtja a tenger hullámait a part és a békés kikötők felé. Megtiltották neki, hogy fölkeljen és jáijon. ám egy alkalommal odalopakodott a kitárt ajtóhoz, és megmutatta magái a terebélyesebb termetre szabott halványkék köntösben, mely összhangban volt kiégett, néma tekintetével. Egy papirost nyomott a kezembe a számára beszerzendő dolgok jegyzékével: kezdett megbarátkozni a gondolattal, hogy legalább két hónapig ott kell maradnia. Magasra felkötötték a lábait. így akarták megcsalni azt az erőt, arra kényszeríteni, hogy önmaga ellen hasson, hogy befelé nyomja azt. amit tulajdonképpen ki akart tépni.

öt hosszú nap... Ezalatt a „nyögőterem” lakói néhányszor kicserélődtek, a szomszéd szobában több ikerpár született: az étteremben hisztérikus jelenetet rendeztek azok a nők, akik veszélyeztetett terhességgel feküdtek bent. és rájöttek, hogy azokkal ülnek egy asztalnál, akik terhességük művi megszakítását kérték; egy tizenkilenc éves anya negyedik alkalommal, egy ötvenéves nő pedig másodízben szült: közben egyszer volt időváltozás, és a hold növekedett, már majdnem holdtölte volt.

Öt nap elteltével, a hatodik napra virradó éjjel Denisa egy kislányt szült. Olyan pici volt, hogy belefért az ügyeletes orvos egyik tenyerébe: ezerkétszázhúsz grammot nyomott, de élt. Denisa sírt. és ráadásul el kellett viselnie a nővér megjegyzését: „Mit várt, milyen lesz? De azért szép... A koraszülöttek nem szoktak ilyen szépek lenni.” Bármilyen volt is a kislányunk, nem lehetett a bolygónk lakója. Bonyolult berendezésre volt szüksége, valóságos kis űrhajóra, speciálisan kialakított környezetre, melyben biztosítva volt számára az oxigén, úgy előkészítve, hogy a fejletlen, virágszirom nagyságú kis tüdő be tudja lélegezni. Az aprócska gyermektest egyetlen része, melyen megfelelően erős és vastag erecskéket találtak a tápinfúzió befecskendezésére, a fej volt; ha egyszer mindezen szerencsésen túl lesz, és nagylánnyá csepere-JOZEF PUSKÁS

(az év ötödik szakában)

— regényrészlet —

dik, aligha fésülheti majd fölfelé a haját, mert azzal felfedi a fehér sebhelyeket... Csakhogy ki jósolna most neki komolyan ilyen jövőt, ki merné annyi reménnyel kecsegtetni, ki merne rá legalább egyet tenni öt ellenében?

A gyereket elválasztották az anyjától, és a különféle kábelekhez, gumicsövekhez csatlakoztatott gép. mely egy plexiüvegből készült légmentes szekrényben végződött, teljesíteni kezdte azokat a funkciókat, melyekre Denisa nem volt képes. Hasonló, de sokkal egyszerűbb üvegszekrényben a koraszülötteken kívül csak az űrhajósok mutatkozhatnak más emberek előtt, meg időnként a pápa — ha megjelenésével hatni akar a hívőkre, s ugyanakkor védekezik az időjárás és a máshitüek esetleges rosszindulata ellen (ki tudja, melyik ellen inkább). Igaz. hogy az űrhajósoknak és a

pápának lehetőségük van rá, hogy kilépjenek a szekrényükből, és legalább egy kis időre természetesen viselkedjenek, a koraszülöttek viszont tehetetlenül feküdtek a hátukon, s legfeljebb csak néhány összehangolatlan mozdulatot tettek egyik-másik végtagjukkal. Mindennek ellenére az ő üvegszekrényük igazi élethajó volt. és aki egyszer is látott ilyen megmentett gyereket, amint az inkubátor átlátszó fedele alatt alszik, sohasem hihet többé egészen abban, hogy a gépek fenyegetik az embert, s a technikának csak negatív oldala van. Más nézetet vallók is akadtak — még az orvosok között is —. akik szerint az efféle mesterséges beavatkozások következtében zavar támad a természetes kiválasztásban, és életben maradnak olyan beteges egyedek is, akiknek rendes körülmények között nem lenne joguk a túlélésre; csökken a gyermekhalandóság, ám növekszik a lakosság betegségaránya, az emberi nem fokozatosan gyengül ... Amint az már az efféle elitelméletek esetében lenni szokott: nem tudom, mit szólnának a képviselői, hogyha a darwinista színezetű fasizmusnak ugyanezeket a kritériumait velük szemben érvényesítenék, ki tudja, egyáltalán hányán nőnének fel közülük, hogy nézeteket alkothassanak?...

Denisa után ismét bezáródott a szülőszoba ajtaja, ám most a túlsó oldalról. A szobában, melybe került, több hasonló sorsú asszony feküdt. Volt ott egy balsors üldözte nő. aki csaknem mindig koraszülött ikreket

I szült; volt ott egy másik asszony, akinek nem akart megeredni a teje. a többiek masszírozgatták a megkeményedett tejmirigyeit. A jobb oldali szomszédnöje suttogva nyugtatgatta Denisát, milyen szerencséje van, hogy kislánya született: a kislányok többet kibírnak, érettebbek, ellenállóbbak és életképesebbek, mint a fiúk; a természet már a kezdet kezdetén gondol az eljövendő női hivatásra (ezt Denisa voltaképpen már tudta, hiszen elsőszülött, nyolcszáz grammos fia inkubátor segítségével sem húzta sokáig). A bal oldali szomszédnője annak az elvnek szellemében vigasztalta, hogy ha valaki sötéten lát, be kell neki bizonyítani, hogy vannak rosszabb dolgok is — és elmesélte egyik ismerősének az esetét, akinek idejére született ugyan a gyereke, de vérzékenységben szenvedett. Az eldugult tejmirigyü nőnek végre kifröcskölt a teje, és valamenynyi nő lelkendezett egészen másnap délig: akkor bejött a nővér, és sajnálkozva közölte, hogy injekciót kell beadnia, mely megállítja a tejképződést.

— Igaz volna? — kérdezte hitetlenül a fiatalaszszony, s elfedte kezével a kebleit — Igaz — mondta a nővér, és előkészítette az injekcióstűt

A halálnak ez a fullánkszerű, szúró megtestesülése olyannyira tökéletes volt, hogy a nővérnek nem kellett többet mondania, egy szót sem abból, amit még hozzátehetett volna: örökre elszenderült. megszűnt a légzése, már egyetlen csöppnyi tejre sincs szükség ... Denisa most már eggyel többet ismert a lehetséges módok közül, ahogyan közölhetik az anyával a végítéletet, és lázas, tanácstalan igyekezetében, hogy a halál metaforáját legyőzze az élet valamilyen metaforájával, elhatározta, hogy az inkubátor védőburkába zárt kis magzatunkat Vierának (hit) nevezi el. hogy így beleoltsuk, mennyire hiszünk benne, mennyire bizonyosak akarunk lenni afelől, hogy kibírja, túléli, és kicsi testéből nem röppen ki semmilyen halálhozó darázs az édesanyja tejjel telítődő keble felé.

Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN

(nőij)