Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-23 / 26. szám

Miként boldogul a gyerek a következő évfolyamokban, érti-e majd az egyre sokasodó tananyagot, s győzi-e irammal a megtanulásukat — az alapja mindennek az első osztályban rakódik le azzal, hogy a gyerek megtanul olvasni. De hogyan tanul meg olvasni; sok kínnal, keservesen, vagy könnyedén, játékosan — nem mindegy. Nem mindegy, milyenek az első lépések az iskolában, nehezek, fárasztóak, netán unalmasak, avagy lendületesek, sikeresek. Az első tankönyvnek, az ábécéskönyvnek, az első tanulási élményeknek, az olvasni tudás mértékének igen nagy szerepe van a gyerek további tanulása szempontjából.

De milyen ez az első tankönyv, sikerül-e megszerettetni belőle a betűt a hatéves gyerekkel, s az olvasás-tanítás új módszeréről beszélgetünk két nagy tapasztalaté pedagógussal a pozsonypüspoki (Podunajské Biskupice) alapiskolában : Nagy Lászlónéval, az első osztályosok tanító nénijével és Foglsinger Idával, aki az új ábécéskönyvek előkészítésében és kiadásában jelentős szerepet vállalt, ő maga tizenöt éven át tanított első osztályban.

— Az Olvasni tanulok című tankönyv, amelyet 1978-ban kelt rendelete alapján hagyott jóvá az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma, eltér a korábban használttól. Mennyiben?

Foglsinger I.: Jelentős mértékben. Ez a tankönyv a magyarországi Tankönyvkiadó Vállalat és a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó közös kiadásában jelent meg. Valójában a Magyarországon most használatban lévő ábécéskönyvet vettük át némi módosítással. A korábbi tankönyveink szerint még szótagolva tanítottunk olvasni, ez a könyv pedig a szóképes olvasás módszerén alapul.

— Mit kell értenünk szóképes olvasáson?

Foglsinger I.: Korábban a gyerek amint megtanult

néhány betűt, szótagot alkotott velük, azután a szavakat is szótagonként olvasta össze. Az első évben gyakorlatilag szótagolva olvasott még mondatokat is. Azaz később jutott el a folyamatos olvasásig. Az új módszer szerint a gyerek egész szóalakkal ismerkedik meg egyszerre, ráadásul már azelőtt, hogy a szót alkotó összes betűt ismerné. E szerint a módszer szerint egyáltalán nincs szótagolva olvasás.

— Miért jó ez?

Foglsinger I.: Mert gyorsabb. Gyorsabban megtanul a gyerek olvasni. Sőt! Amint belép az iskolába, már szöveget olvas. Az iskolába járás első pillanatától hatalmas sikerélményben van része, tud olvasni úgymond. És ez volt a tankönyvírók célja. A sikerélmény. Tudni kell mindehhez, hogy Magyarországon ez a tankönyv pályázatra készült, amelyen több ábécéskönyv s velük több, különböző olvasástanítási módszer versengett jeligésen. Díjnyertes a Romankovics-házaspár tankönyvcsaládja lett — családot mondunk, mert a könyv két kötetből áll és mindkettőhöz feladatlapok is tartoznak —, így ezt vezették be a magyarországi általános iskolákban, és ezt vettük át mi is.

— Miért volt szükség az átvételre, illetve a változtatásra a tanítás módszerében egyáltalán?

Foglsinger I.: Magyarországon ezen a téren már régebbtől folytak kísérleték, párhuzamosan több és különböző módszerrel. A hazai minisztériumunk is megértette, hogy a tíz-tizenöt éve gyúrt tankönyvek elavultak. A tanítás új igényei szerint a tankönyvnek munkáltatónak kell lennie, azaz ne a puszta befogadásra támaszkodjon, hanem állandóan aktivizálja a gyereket. Mi is kísérleteztünk. Tapasztalatcserére a budapesti Arany János Általános Iskolába jártunk, ahol Lovászné módszerével ismerkedtünk meg. Néhány kijelölt iskolánkban további kísérlet végett át is vettük ezt a módszert. így a mi iskolánkban három évig tanítottunk e szerint. Lovászné módszere nagyon érdekes, még gyorsabb, mint a Romankovics-házaspáré. A gyerek naponta négy-hat betűt tanul meg, s október végére már ismeri az egész ábécét, valóban tud olvasni. Akkoriban Lovászné csodamódszeréröl beszéltek. Dehát nem csodamódszer az sem, nem igaz, hogy csak válogatott képességű gyerekekkel lehet végigcsinálni, amint sokan kételkedtek általánosan használhatóságában. Mert kipróbáltam én is, ment az nálunk is kiválóan a püsköki iskolában. Az a fajta tanulás aztán tényleg élményt jelent a gyereknek. Olyan lázba hozta őket, hogy folyvást a betűkkel, az olvasással foglalkoztak még otthon is. Újságszövegekből keresték ki a betűket, beszinezték őket, nyírták, ragasztották. Ilyenfajta sikerélményre számított a Romankovics-házaspár is a maga módszerével. Mert — amint ök magyarázzák — ettől a sikerélménytől a korábbi lassú, szótagolva tanító módszer megfosztotta a gyereket. Pedig a gyerek, amint bejön az iskolába, máris tudni akar és tanulni akar.

— És bevált a módszer? A szóképes olvasás hozzásegíti a gyereket az igényelt sikerélményhez?

Foglsinger I.: Akkora mértékben, amekkorára a szerzők számítottak, véleményem szerint nem. Tapasztalataink szerint túl hosszú a tankönyv első része, az ún. szóképes elöprogram. Az első három héten a gyerekek még nem tanulnak betűket, csak a színes képekhez tartozó szavakat jegyzik meg, és ezekből állítanak össze egyszerű mondatokat. Az előírt három hét erre az ismerkedésre sok, nem jár akkora haszonnal. És később sem annyira intenzív ez a módszer, mint Lovásznéé.

— Végül mégis ezt vettük át.

Foglsinger I.; Igen, mert ez lett a díjnyertes munka, és Magyarországon is ezt vezették be az iskolákban. Sokan megbírálták és bírálják természetesen, mint minden újat. Sokan éppen azért csalódottak, hogy nem a Lovásznéféle módszer lett elfogadva. De ettől a módszertől idegenkednek néhányan nálunk is. Valaki túl gyorsnak találja, mások hiányolják, hogy e szerint nincs elég szó a gyerek előtt, amit korábban megszoktak. Ennek a könyvnek az elején jóformán csak képek vannak. Hallottam olyat, hogy sok pedagógus titokban más tankönyvet is bevitt az órára, s abból tanított, vagy a táblára írtak szavakat; néha mi is.

Nagyné: Összességében tekintve azonban ez a tankönyv és a módszer lényeges előbbre lépés a korábbihoz képest. Nekem nagyon tetszik. Január végére már átveszszük vele az összes nyomtatott betűt és az Írott kis betűket. De karácsony előtt már hozták mutatni a gyerekek a mesekönyveket, amikből olvastak, mert lényegében már tudtak olvasni. Igényesnek látom ezt a tankönyvet, sokkal igényesebbnek a korábbinál. Sok benne például a hosszú, nehéz szó, mindjárt az első kötetben, amivel a

gyereket időben leszoktatja arról, hogy a szó végére, a toldalékra ne figyeljen. Nagyon jó a hanganalizis rész is, amely segít megértetni a gyerekkel, hogy a szavakat betűkre lehet bontani. És nagyon szép színes ez a két könyv, szépek az illusztrációk, ami szintén nagyon fontos.

Foglsinger I.: Nagy eredménye a korábbihoz képest az is, ezt se feledjük ki, hogy mindjárt a szövegértö olvasásra ösztönöz. Logikus a felépítése, és nagyon jó feladatlapok kapcsolódnak, különösen már a második félév anyagához. A kérdések és a különböző feladatok arra kényszerítik játékos formában a gyereket, hogy ne csak mechanikusan olvasson, hanem minél inkább törekedjen a szöveg megértésére. A feladatlapokat általában már némán kell olvasni, tehát önálló munkára is szoktatnak.

Nagyné; Egyetlen hátrányát azért megemlíthetjük a módszernek, hogy nem tanítja meg a gyereket szótagolni, illetve a szavakat helyesen elválasztani. Ez a korábbiakban csaknem automatikusan ment a gyerekeknek.

Foglsinger I.: A szerzőpáros ezt a hiányt azzal védte ki, hogy a magyar helyesírásban a szótagolás, a helyes elválasztás nem elsődleges dolog. Azt majd könnyen megtanulhatják a második osztály nyelvtan tananyagából. Egyszóval, nem csodamódszer a szóképes olvasás sem, nem szabad annak tekinteni. De segit a jó olvasás-technika gyorsabb kialakításában azáltal, hogy a szótagolva olvasást teljesen kiiktatja, amiről utóbb úgyis le kell szoknia a gyereknek, és elejétől kezdve mindjárt szövegértő olvasásra tanít.

— De követni tudja-e a gyorsabb tempót vajon minden gyerek, a gyengébb képességűek is?

Foglsinger I.: Hát?! Ez a módszer inkább az értelmes gyerekeket segíti.

Nagyné: Bizony, a gyengébbekkel továbbra is szótagolunk.

Foglsinger I.: Ami egyben azt jelenti, hogy a pedagógussal szemben is nagyobbak az elvárások, neki is jóval igényesebben kell felkészülnie egy olyan órára, ahol differenciáltan foglalkozik a tanulókkal, mindegyikkel az igényei, az értelmi szintje szerint. Differenciáltan tanítani jóval megterhelöbb, viszont ma már nem is lehet másként elképzelni egyetlen tanítási órát sem a későbbi évfolyamokban és más tantárgyakban sem.

— Szükséges-e a szóképes olvasás differenciált tanítása mellé még az otthoni munka, azaz a szülő segítsége?

Foglsinger I.: Szerintem olyan módszert még nem talált ki senki, amelyikhez a gyerek otthoni munkája ne volna szükséges.

KOCSIS ARANKA