Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-23 / 26. szám
VS?.' ■ • ■ 5»*i * ' Négyszemközt „Második házasság” jeligére Kedves Asszonyom! Azt állítja, megegyezlek férjével, hogy ami volt; elmúlt, nincs; úgy kezdenek együtt élni, mintha férje korábban nem lett volna házas. Éppen itt követték el az alapvető hibát. Ezt a tényt nem „elfelejteniük”, „meg sem történtté” nyilvánítaniuk kellett volna, hanem ,.megemészteniük ”, önmagukban J'eldolgozniuk és elfogadniuk. Szükség van arra, hogy azok, akik elváltak, megpróbáljanak és akarjanak is tisztán látni, házasságuk zátonyra futásában pontosan tisztázzák saját szerepüket. Elsősorban nekik maguknak tesz jót. ha indulataikat megfékezik, és számba veszik, mit csinállak rosszul, mekkora szerepük volt abban, hogy- együttélésük megromlott, s már csak a válás segíthetett rajtuk. Az önismeret ugyanis lényeges része az ember életének: fontos tudni, mennyire vagyunk alkalmazkodók, képesek a másokkal való együttélésre. A párválasztásnál pedig fontos szempontnak kellene lennie annak, hogy[ a leendő partner hogyan illeszkedik be a kisebb-nagyobb közösségekbe, nem valószínű ugyanis, hogy azzal, akinek munkahelyén, baráti, ismerősi körében másokkal csak örökös vitái vannak, sőt csak becsmérelni tudja őket, csupa rosszat mond róluk, könnyű lesz házastársként együttélni. Eleve várható, hogy a partnere csak újabb célpontja lesz „csúnya természetének”, hogy ezentúl vele is vitatkozni fog minden apróságon, hogy az ő munkájában és tetteiben is csak a kivetnivalót, a neki nem tetszőt fogja keresni, észrevenni. Ezzel annak a bizonyos második házastársnak számolnia kell, mint ahogy azzal is, hogy a válási sérülések feldolgozatlansága ahhoz vezet, az újabb partnerkapcsolatban is fel-felbuzognak a régi emlékei. Nagyon gyakori a második házasságokban, hogy a korábbi partnerére emlékeztető magatartási és jellemvonások konfliktusforrásként jelentkeznek. Értelmetlen dühkitörésekben nyilvánulnak meg, pl. „ebből elegem van, ezt már ismerem a volt házasságomból”, s a magát sértettnek érző fél nem is tudatosítja, hogy ö a sértő. Az új házastárs ugyanis nem tehet arról, hogy partnerének már voltak ilyen tapasztalatai, és semmi nem készíti elő gyorsabban a következő válást, mint az ilyen csípős megjegyzések, az összehasonlítgatások. Az az ember, aki csak azután köt új házasságot, hogy a válást már feldolgozta magában, és képes belátni, hogy nemcsak a volt feleség férj rontotta meg az együttélést, hanem neki magának is fontos szerep jutott abban, képes azt is tudatosítani, hogy újabb párválasztásának tehetnek, sőt lesznek is buktatói, konfliktusai. Önök három éve házasok, s most válságosnak látja helyzetüket. Szerintem az alapvető hibájuk az. homokba dugták a fejüket eddig. Ideje lenne, ha egymással is szembenéznének, és megpróbálnák levetni a volt sikertelen házasság terheit. Önök már nem a férje első házasságát élik. hanem a kettejük házasságát, amely egészen más. és sikeres is lehet, ha képesek lesznek okos kompromisszumokra, a férje pedig hajlandó tesz önmagának beismerni, hogy mindketten felelősséggel tartoznak kapcsolatukért, s az esetleges vitáikat nem bagatellizálja. Meglehet, egy jó pszichológus, vagy egy érzékeny jó barát sokat segíthetne neki válása ..megemésztésében”, ezáltal emberi kapcsolatainak rendezésében is. S akkor talán Önt sem foglalkoztatná az a kérdés, hogy férje vajon visszavágvik-e volt feleségéhez. Mindkettejüknek el kell tehát fogadnia tényként, hogy férje már egyszer elvált, s nem azon kelt fáradozniuk, hogy a korábbi házasságot meg nem kötötté próbálják tenni, hanem a saját együttélésük sikerén. Üdvözli KJUJaM* Szeretnék rátalálni néha Megyerről (Calovo). Járási viszonylatban sem jobb a helyzet, ezen a területen pontosan annyi képesítés nélküli munkaerő dolgozik, mint amennyi szakképzett kívánatos volna. Igaz, hogy a tervezett létszám be van töltve, de például fönn, a súlyosan fogyatékosoknál délelőttre csak egy nővér jut, az eteti, mosdatja, pelenkázza a huszonhét gyereket. Ki lehet nyugodtan számolni, hány perce jut egy gyerekre. A szobák zsúfoltak, az ágyakat is jó lenne nagyobbakra cserélni... — A gyerekeket a nevelhetőség szerint csoportosítjuk. A hetvenhétből huszonegy nevelhető, van, amelyik a nevét is le tudja írni, de a többi bizony súlyos eset — mondja Nagy Erzsébet fönövér. — Az a baj, hogy annyit sem tesz meg a szülők legtöbbje, amennyi a módjában lenne. Például idehozzák a hároméves gyereket, aki nem tud se ülni, se járni. Nálunk a nővérek fél éven belül megtanítják, sokszor már látjuk előre, hogy ez a gyerek képes lenne például enni, de nem tanulta meg, mert a szülők nem foglalkoztak vele. — Hazavihetik a gyerekeket? — Hétvégén, ha előzőleg telefonon bejelentik, akármikor. Ezenkívül havonta háromszor van látogatás, megvan nekünk is a szigorú házirendünk, amit meg kell tartani. Persze, van olyan szülő, amelyik minden hétvégén hazaviszi, de van olyan gyerekünk is, akit egyáltalán nem látogatnak. A múltkor a tizenegy éves Románt én vittem el a nagyanyjához, a szüleit tizenegy éve nem látta. Aztán van egy kislányunk, akit kisegítőbe is fel lehetne venni, odáig eljutott, de a szülő nem akarja; egyszer két hétre hazavitték. azóta nem jönnek utána. Általában bepakolják őket az autóba, beviszik Megyerre, vagy itt üldögélnek, ebből áll a látogatás. Hazavinni sokan szégyellik őket. — Hogyan kerülnek ide a gyerekek? — A kérvényeket a kerületi nemzeti bizottság intézi, oda kell fordulni, ők döntenek az elhelyezések sorrendjéről is — válaszolja az igazgató. Varga Zsigmond. — Egy ideig egyenesen hozzánk kellett benyújtani a helyigénylést, majd a járás vette át az intézést, s most már a kerületre tartozik. A rendkívül súlyos eseteket azonnal megoldják. — Hogyan gazdálkodnak? — A melléküzemágból van valami, aztán a szülők által befizetett összegek, ez kitesz úgy hatszázhúsz-hatszázharmincezret; állami dotáció a többi, úgy évi két és fél millióból jövünk ki. Azokban az esetekben, mikor a testi és értelmi fogyatékosság súlyos fokú, a tartós ápolást, állandó felügyeletet igénylő gyermek csak ritkán tartható a családban. Nemcsak anyagi-egzisztenciális okok miatt (az anya nem tud otthon maradni a gyerekkel), főleg lelki tényezők indokolják, hogy az értelmileg-testileg súlyosan fogyatékos gyerek intézeti ápolást kapjon. A súlyosan fogyatékos gyerek állandó jelenléte olyan megrázkódtatást jelent a családnak, hogy meggyűlölhetik gyermeküket, mondja a pszichológia. Természetesen, ezt a szülök hosszú távon nem tudják elviselni, lelkileg megbetegszenek, ezért kívánatosabb ha a gyerek intézetbe kerül. Csakhogy: a kérdések után nehéz pontot rakni. Kevés az intézet — a látási fogyatékost kirakják a vakok intézetéből, mert értelmileg sérült, a kisegítő intézetből meg azért, mert vak —, struktúrájuk fejletlen, foglalkoztató iskola az egész kerületben nincsen, kevés a felkészült szakember stb. A várakozási idő nyolc-tíz év, a „szerencsésebbek" összeköttetések útján jutnak be, vagy mert cigányok. Sok speciális intézet teljesen hiányzik! A legújabb irányzatnak megfelelően nem kell őket az egyik intézetből a másikba szállítani, ugyanis ezek a gyerekek-emberek hatványozottan ragaszkodnak a megszokott környezetükhöz, környezetükben a megszokott emberekhez, sokan, amint új helyre kerülnek, szinte „megszűnnek létezni". Nem kell őket tehát a gyerekotthonból a serdülők intézetébe, onnan a felnőttekébe szállítani — csakhogy az intézkedés konkrét lebontása (az intézményhálózat fejletlensége miatt) sok megoldatlan életet és helyzetet von maga után. Mi hát a megoldás? Csakis egy, a valódi feltétel és lehetőségszintre támaszkodó elgondolás hozhat eredményt, és persze a hozzá tartozó szakemberképzés és intézménykiépítés. Mert ha egy járásban csak egy gyógypedagógus van, az nagyon kevés. És ha egy kerületben ezerkétszáz elhelyezésre váró gyerek van, az nagyon sok! Mit is ír Daniel Keys? „Nehéz itt a munka, de megéri... ezeknek a gyerekeknek ugyanis egész életükben szükségük van arra, amit az ember adhat." „Egy kisfiú fekszik az ágyban és nézi a mennyezetre hulló árnyakat. Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? Néha felcsattan ijesztő kacaja, s olyan ez, mintha egyszerre száz üveg pattanna szét: beleborzong a fal. az asztal, a mindenség. Most már az édesanyja is dúdolja az altatódalt, és a két hang összefonódik, mint egymásba kapcsolódó árva kezek. Egy királyfi fekszik ott a párnán. Elátkozott, sötét toronyba záratott, amelynek kulcsa elveszett. Ez a gyerek az én fiam." — írja Vihar Béla a „Párbeszéd az idővel" című könyvében. Ki nyithatja meg hát a torony ajtaját? Megtanulnak sími, játszani, nevetni? Ezeknek a gyerekeknek a gyógyításáról beszélhetünk, de meggyógyitásukról, a szó hétköznapi értelmében, nem. Ez nem betegség: ez állapot! Mindennek ellenére, nagy részük számára mégis van segítség, aminek a neve — nevelés. NAGYVENDÉGI ÉVA Huszonöt éves, 170 cm magas, szőkésbarna hajú, kék szemű fiatalember várja szintén szőke, vagy fekete hajú leány, vagy leányanya fényképes levelét, aki szívesen hozzáköltözne és élettársa lenne. Jelige: „Várni foglak, csak gyere" Huszonnyolc éves. 172 cm magas, karcsú, szőkésbarna hajú, zöldeskék szemű lány szeretne megismerkedni józan életű, minden káros szenvedélytől mentes, magas, intelligens férfival 32 éves korig, aki szereti a zenét, sportot és mindent, ami nemes. Fényképes levelek előnyben. Jelige: „Hatvány őszi rózsák" Hatvankilenc éves, 165 cm magas, nem dohányzó özvegyember keres filigrán alkatú, egyedülálló élettársat 65 éves korig, aki hozzáköltözne. Jelige: „Közép-Szlovákia" Ötvenhét éves, 175 cm magas, kertes házzal rendelkező barna férfi, szeretne megismerkedni korban hozzáillő házias növel, aki hozzáköltözne. Fényképes leveleket vár. Jelige: „Orgonavirág" Húszéves, 171 cm magas, szép arcú, csinos, fiatal lány megismerkedne kellemes megjelenésű, komoly, intelligens férfival 32 éves korig. Lehetőleg fényképes választ kér. Jelige: „Számítok rád" Tizenhét éves, 160 cm magas, hoszszú szőke hajú. kék szemű lány szeretne megismerkedni olyan fiatalokkal, akik szeretik a zenét és a természetet. Jelige: „Bécsi keringő" (nőn) A Csehszlovák Rádió magyar adásának és a NŐ szerkesztőségének közös riportja.
