Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-23 / 26. szám

Nők. Fiatalok és az életben megfáradtak, hagyományosan öltözöttek és a legújabb divatot követők, tanultak és képzetlenek, a föld minden pontján élők, egymáshoz hasonlók és mégis mások. Hasonlók, mert éljenek bárhol, dolgoznak, szeretnek, nevelik gyermekeiket, őrzik a családi meleget. Különbözők mégis, mert eltérő körülmények között élnek, nem egyformák a lehetőségeik. Vannak, akik tágas lakásukba nem szülik meg második gyermeküket, vannak, akik csont és bőr csecsemőjükkel karjukon éhhalálra vannak ítélve. Vannak, akik egyenjogúságukért küzdenek, vannak, akik fiukat, férjüket, kedvesüket várják haza a háborúból. Szerencsésebbek és árnyékban élők. Sorsuk — sorsunk alakulása nem lehet közömbös a világ számára.

Nem egy helyi és nemzetközi fórum foglalkozott a múltban és foglalkozik ma is az emberiséget leginkább érintő, a világ s benne a nők helyzetét legjobban meghatározó kérdésekkel: a békével, a demokráciával, a fejlődés, az egyenjogúság problémáival, a nemzeti függetlenséggel. Az ENSZ által meghirdetett nők évtizedének is, amely 1985-ben fejeződött be, az volt az egyik célja, hogy összefogja a különféle nézeteket valló nőszervezeteket, és szorosabbá tegye együttműködésüket az egyenjogúságért, a fejlődésért és a békéért vívott harcban. Ezekben a napokban Moszkvában folynak tanácskozások, északról és délről, keletről és nyugatról érkeztek küldöttek, hogy a nők világkongresszusán, majd a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség IX. kongresszusán a világon élő valamennyi nő érdekeit képviselve, eszmét cseréljenek, párbeszédet folytassanak, kezet nyújtsanak egymásnak. Abban a reményben gyűltek össze, hogy vitáik, véleménycseréik során kirajzolódik a tennivalók körvonala, s meg tudják fogalmazni a választ a „hogyan tovább ?"-ra. Hogy megvitatva a béke és a leszerelés kérdését a békére nevetés fontosságát és a tömegtájékoztatás szerepét ebben, a szocializmusban élő nők helyzetét, a városokban és a falvakban élő nők gondjait, a családdal kapcsolatos kérdéseket, a nemzetek önrendelkezési jogát és számos más, lényeges kérdést, közös nevezőre jussanak, vagy legalábbis közelítsenek egymás álláspontjához. Nagy várakozással érkeztek valamennyien Moszkvába, hiszen ott most minden remény megvan arra, hogy valóban nyíltan, őszintén, minden elfogultság nélkül tárgyaljanak egymással a küldöttek.

Nők. Színes bőrűek és fehérek, különböző világnézetet vallók, hitetlenek és hívők, fejlett és elmaradott, fejlődő országokban élők, hiszem, egy dologban mégis teljesen egyformák: boldogságra, békére vágynak, hogy biztosak lehessenek gyermekeik — a szűkebb és a tágabb világ — jövőjében.

Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a bratislavai „Druzba" diákotthon néhány külföldi lakójával.

A menyasszony ára: egy tehén

Az Afrika keleti partján elterülő Tanzánia 1961-ig gyarmati ország volt. Ma a

szocializmus felé tartó föderativ köztársaság.

Erről az országról függetlensége előtt nem túl sokat hallhattunk, azóta viszont annál többet. Emlékeztetőül: itt található az 5 895 m magas Kilimandzsáró hegycsúcs és az 1 435 m mély Tanganyika-tó. Mama Szófia Kawawa vezetésével még a függetlenné válás előtt, 1960-ban alakult meg a Tanzániai Nők Szövetsége.

Marylad A Ntiro

Marylad A Ntiro elsőéves orvostanhallgatóval a tanzániai nők helyzetéről beszélgetünk.

— A mi országunkat említve az európai turista csupa egzotikumra, dzsungelre, oroszlánokra, szabadon élő elefántokra, tengerparti nádkunyhókra gondol. Ez mind olyan látványosság, nemzeti örökség, amelyet a turizmus terjedése ellenére is igyekszünk megőrizni. A fejlődés azonban nálunk is kikényszerítette a nők egyenjogúságát, bár sok férfi ma sem akarja, hogy a felesége munkába álljon. Szerintük az aszszony dolga a gyerekek nevelése. Az ilyen nézetet vallók szerencsére már egyre kevesebben vannak. Tanzániában a nők. már olyan tisztségeket is betölthetnek, mint Anna Makinda, a kormányfő, Gertrude Mangella, a nemzeti természeti kincsek és a turizmus minisztere, vagy Fatima Saidiali, a kulturális és sportminiszter. Nem ritkaság az sem, hogy a nők egyetemre járnak, elvégre én is orvos leszek.

Az egyenjogúság elérésében nagy szerepe van a nők szervezetének. Megalakulásakor legfőbb feladata volt, hogy megnyerje az asszonyokat országunk építéséhez, hogy megtanítsa a gyerekeket az iskolában való viselkedésre, segített azoknak az aszszonyoknak, akiket férjük a családi tradíció szellemében elnyomásban tartott. A szervezetnek tehát a férfiak nevelésével is foglalkoznia kellett. Ma a nők, ha tudásuk, felkészültségük, teljesítményük a férfiakéval egyenlő, ugyanazt a munkabért kaphatják."

Az európai számára azonban meglepő, hogy a feleségért a lány szüleinek egy tehén jár.

A fejlődő országok jellegzetessége az egyik oldalon magas színvonalú technikai és műszaki fejlődés, a másikon az ősrégi tradíciók kiirthatatlansága, a hagyományosan gondolkodó emberek. A gondolkodásmód megváltoztatása nehéz feladat. A legfontosabb lépésről lépésre haladni. Mindehhez persze idő kell...