Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-12 / 3. szám
KUCKÓ J. M. HRABOVSKY NIKI ÉS AZ ŐZGIDÁCSKA Úgy mondom el ezt a történetet, amint megesett. Nem mesét hallotok hát most, hanem igaz történetet. A Keleti-Kárpátokban, egészen az országhatár közelében állt egy erdészház a hegyek lábában. Hoszszú évek-óta abban lakott az-öreg erdész feleségével és a kutyájával, Friccel. Nikit pedig mindjárt akkor elvitte az anyukája a nagyszüleihez, amint tavaszodni kezdett. Hűű, volt ám nagy öröm az erdészházban! De legjobban Fric örült, mert ő eddig láncra volt kötve. Most a hátsó lábára állt, a mellsővel pedig mintha máris kérte volna Nikit, menjenek sétálni az erdőbe. A fülét hátra csapta, a farkát csóválta és hangosan ugatott, míg csak Niki oda nem ment hozzá, és meg nem simogatta a fejét. Ettől Fric határtalanul boldog lett, hunyorgott és Niki kezét nyalogatta. Mindennap új örömöt hozott. A kert teli volt madarakkal. Most tértek vissza a telelőhelyeikről. Pintyek, sármányok énekétől volt hangos a környék. És nagyapa mindig észrevette, ha valamelyik madár hozzákezdett a fészekrakáshoz. Aztán együtt figyelték, mint ülnek a fészkükön, hogyan bújnak ki a kismadarak a tojásból, s amint a szülök igen nagy gonddal etetgették, tanítgatták kicsinyeiket. Nagyapa az összes madarat ismerte, és esténként érdekeseket mesélt róluk Nikinek. A napok nagyon gyorsan teltek, észre sem vették, és már nyár volt. Egyik nap nagymama úgy döntött, elmennek a hegyekbe megnézni, nőnek-e már a gombák. Már több mint három órája botorkáltak a hegyen, de még egy fia gombát se találtak. Ballagtak éppen hazafelé, amikor nagymama figyelmes lett valamire. Megállt és a mutatóujjával csöndet intett. A sziklák felől gyönge sípolás hallatszott. A hang után lopakodtak, és a nagy kövek közt egy reszkető őzgidát találtak, amint ijedten hívta az anyját. Az öreg erdész máris kiadta a parancsot: elrejtőznek és várnak, hátha a hívó hangra megjelenik a gida anyja. Vagy egy órát is ültek lesben, de az özmama csak nem jött. Mit tehettek?! Nagyanyó óvatosan az ölébe vette a reszkető állatkát, és magukkal vitték az erdészházba. Niki még életében nem látott közelről őzgidát. Most nem győzött betelni a látványával; Csodálta szép fekete szemét, fekete orrát, amely mindig nedves volt. Máig sem világos, miért éppen a Bicko névre kereszteltetett, de a név rajta maradt az állaton. A tapasztalt erdészcsalád tudta, mi az első teendő a kisgidával, hogy életben maradjon. Csakhogy nem volt a háznál se cumli, se tej. A falu ugyan nem volt messze, de az egyetlen boltjában nem árultak cumlit. Végül üveget is, cumlit is egy háztól szereztek, ahol kisbaba volt. Kifőzték forró vízben, nehogy valami fertőzést kapjon a gida, s máris megoldódott a gond. Niki kapta a feladatot, hogy naponta háromszor, reggel, délben és este megszoptassa Bickót. És Niki négy hónap alatt egyszer sem feledkezett meg komoly megbízatásáról. Örömét lelte az állat gondozásában, etetgetésében. Bicko pedig nem kérette magát, egy szempillantás alatt kiszívta a tejet az üvegből, s aztán hálásan nyalogatta kis gazdáját. Bicko az elkerített üres garázsban lakott, és Niki folyvást a közelében volt. A kerítés hasadékán bedugta a fejét és úgy beszélgetett hozzá. Egy hónap múlva már zöld füvet is vitt neki, és teljesen elámult, ahogy a gida ügyesen kiette a kezéből a fücsomót, és várta a következőt. Az idő gyorsan elszaladt. Az esetlen kis állatból négy hónap múlva szép erős őz lett, öröm volt ránézni. A nyári szünetre Niki anyukája is eljött nagyapáékhoz. Megismerkedett Bickóval, és büszke volt leányára, aki olyan komoly szerepet vállalt Bicko életében. A szoros barátság láttán azonban aggódni is kezdett. Nikinek egyszer haza kell mennie, s az édesanyja jól látta, ez majd nem is lesz könnyű! Eljött a búcsúzás ideje. Niki a készülődésből és más baljós jelekből rájött, hogy semmi jót nem várhat. Anya felöltöztette, és közben azt beszélte, csak a városba mennek és máris jönnek vissza. Ám Niki kijelentette, hogy felöltözik ugyan, de a városba nem megy. A felnőttek tanácstalanok lettek, hogyan győzzék meg Nikit, hogy haza is kell menni. Még nagymama is igyekezett. Niki végül keserves sírásra fakadt és kétségbeesetten kiabálta, hogy ő innét soha el nem megy, az őzgidát nem hagyja el. A dolog vége az lett, hogy már nagyapa is együtt sírt Nikivel. Niki az ő karjába vetette magát, s anya ezt a pillanatot használta ki. Berántotta Nikit gyorsan az autóba, becsapta az ajtót és már ott sem voltak. Pár nap múlva az öreg erdész és a felesége levelet kapott. Az állt benne, hogy Niki megbetegedett és kórházban fekszik. Az öreg szülők máris mentek volna az unokájukért, de Niki édesanyja megmagyarázta, hogy még nem lehet. Én, aki szintén vendégeskedtem abban az erdészházban, megcsodáltam a Keleti-Kárpátok szépségét, szívtam jó levegőjét, élveztem a nap éltető erejét, megértem Nikit. Itt minden, de minden — a levegő, az erdő, a kapcsolatok emberhez, állathoz, a természethez — olyan tiszta volt, mint Niki őszinte gyermeki lelke, s ettől nem is oly könnyű megválni. ARMAND BERNIER A gyermek és a madár SP a> 1 Uj .c & <0 A madárhoz így szól a falu gyermeke: — Íme... szép piros búzaszem, és tiszta víz _____ Nesze! Mást ugy an mit is adhatnék, hisz kincsem nincs nekem. A madár így köszönte meg: — Hátából én most néked dalolok. Igaz, dalom nem művészi-remek, de másom sincs, mert én meg csak egy kismadár vagyok. A friss havon a fényözön mindkettőjükre szállt. De szép az egyszerű öröm s e tündöklő világ. Tamkó Sirató Károly ford.
