Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-12 / 3. szám
AZ OPTIMISTA FILMSZÍNÉSZNŐ Giulietta Masina — Ön 65 éves. De nem ez a döntő, hanem az, hogy ki mennyinek érzi magát. Ön például mennyinek? — Néha 20 évesnek, de van. amikor negyvennek is. A lényeg az, hogy 65-nek semmiképpen sem. — A 20 éveseknek általában rengeteg tervük van. És önnek? — Hogy-hogy a terveim? — Úgy értem, hogy készül-e valamire, új filmekre, új szerepekre? — Természetesen. Nemrég készült el a Holle anyó című filmem, ismeri ugye? Csehszlovákiában. Bratisiavában forgattam Juraj Jakubisko rendezésében 1985-ben csináltuk, akárcsak a másik legutóbbi filmemet, a Ginger és Fredet. Szeretnék további filmekben is szerepelni, de csak azzal a feltétellel, hogy a szerep tetsszen nekem, szórakoztasson, legyen mondanivalója. Ha ez hiányzik, akkor nem érdekel a szerepajánlat. — Vajon mi az oka annak, hogy több mint 30 éves pályafutása alatt három vagy négy. esetleg öt filmjét láthatta a világ? Ezek mind kiváló alkotások voltak, de azért ez mégsem túl sok. — Mi az, hogy nem sok? Kevés! Ez persze nem jelenti azt, hogy nem játszottam én más filmekben is. csakhogy külföldre ugye eljutott az Országúton, a Cabiria éjszakái, a Júlia és a szellemek, a Holle anyó és a Ginger és Fred. Volt még 9—10 filmem, de ezeket nem annyira ismerik külföldön. Azért megemlítem, hogy Eleonóra címmel készítettünk két tévéfilmsorozatot, itthon elég nagy sikere volt. — Általában elhatározás kérdése, hogy a színész melyik szerepel fogadja el, melyiket nem. Önnek azonban igencsak speciális sors jutott osztályrészül. Felesége Federico Fellininek. Arra vagyok kíváncsi, a féijének nem volt-e beleszólása abba. hogy végül is ön nem dicsekedhet rengeteg filmmel. . . ? — Nem. Federico sohasem szólt bele az ilyesmibe. Feltéve, ha kikértem a tanácsát, mert akkor mindig elmondta a véleményét. De a választás joga az enyém volt és az is marad. — Nálunk azt szokták mondani, hogy egy családban elegendő egy zseni is. Az a benyomásom, hogy a maguk családjában kettő is van. El tudom képzelni, hogy ez a helyzet súrlódásokat okozhat. — Ezek szerint ön zseniálisnak tart engem. Nagyon köszönöm a bókot. De azt hiszem, hogy a mi családunkban valójában csak egyetlen zseni van. és ez Federico. Hiszen én csak egy színésznő vagyok, ő viszont rendező. — Ön szerint a színészt és a rendezőt nem is lehet egy napon említeni? — A rendező sokkal többet ér. különösen akkor, ha olyan emberről van szó, mint Fellini, a férjem. Ő nem pusztán rendező, hanem igazi szerzője alkotásainak. Nemcsak utasításokat ad. hanem ő úja a forgatókönyvet, ő találja meg a helyszíneket, személyesen választja ki a színészeit és sorolhatnám tovább, mi mindent csinál még. aminek révén elmondhatja, hogy az elkészült alkotás kizárólag az övé. — Az elő sem fordulhat, hogy ön szól bele az ő munkájába? — Azt nem mondanám, hogy beleszólok, de ha néha megkérdi véleményemet, akkor természetesen közlöm vele. Ez különösképpen akkor van így. amikor szerepet kapok tőle. Ilyenkor részt veszek a figura kidolgozásában, együtt szüljük meg a szerepet. — A Fellini házaspár legutóbbi filmje a Ginger és Fred. Azt olvasom, ennek a filmnek az a mondanivalója, hogy például az Országúton cirkuszi társulatának drámája, a Cabiria éjszakáiban jelzett prostitúció szörnyűségei eltörpülnek azzal szemben, amit a televízió csinál művelőivel és nézőivel. Szóval ön is így látja? — El kell mondanom, hogy a Ginger és Fred fogadtatása mind a kritika, mind a közönség részéről nagyszerű. Ez a film valójában egy szerelmi történet, két kiöregedett művész, táncos, színpadi nevükön Ginger és Fred szerelmét ábrázolja. Kettőjüket a televízió kéri fel. hogy hosszú-hosszú évek után idézzék fel múltjukat, táncoljanak. És mivelhogy a televízió az a közeg, amely teret biztosít számukra, nyilvánvaló, hogy be kell mutatni ezt a közeget. A televízió persze tele van negatív jelenséggel és ezt is érzékeli a néző. Ám arról szó sincs, mintha a film csak azért készült volna, hogy leleplezze a televíziózás magamutogató, hirdetésekkel telített világát. Persze, aki ismeri Fellinit, az tudja, hogy ő képtelen fricskázás nélkül kifejteni mondanivalóját. — Sokan azt mondják, éppen a televízió, az elektronika fejlődése, a video az. ami megakadályozza, hogy olyan nagy filmek szülessenek, mint az ötvenes-hatvanas években. Nem ez rejlik a véleménye mögött? — A televízió hatalmas fölfedezés, nem lehet tudomást nem venni róla. Azt világosan kell látni, hogy a mozifilmek széles vászonra készülnek, ott érik el igazi hatásukat, az emberek viszont egyre kevesebb időt szánnak arra, hogy csupán a nagy vászon kedvéért a moziba menjenek, amikor otthon is ülhetnek és bámulhatják a tévét. — Ön a szabadidejét nyilván hasznosabban tölti el. Mivel? Főz? Takarít? — Mindent csinálok. Foglalkozom a lakással, vásárolok, színházba járok. Ezen kívül én képviselem Olaszországot az UNICEF-nél, amely a harmadik világ éhező gyerekeivel foglalkozik. És tudja-e, hogy „gordon Bleu” vagyok, vagyis hivatalosan kitüntették konyhaművészetemet? — Ehhez is gratulálok, és nyilván nem járok messze az igazságtól, ha azt gondolom, hogy Ön optimista ember. De vajon lehetünk-e mindannyian azok, mert bizony — ahogy én látom — egyre rosszabb idők járnak erre a világra. — Kötelességünk optimistának lenni, mert az élet hatalmas ajándék. Szerencsésnek mondom magamat, mert egy olyan korszakban születtem és élek. amely minden korábbinál gazdagabb élményeket képes nyújtani. Azt hiszem, hogy az ember bűnt követ el. ha elveszti hitét az életben, az alkotás örömében és mindabban, ami jobbá leheti az emberiséget. K. H. Z. Mináéová felvétele (nő 17)
