Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-12 / 3. szám
ALBERT MALTZ 3. cseucö VAcAete Fennelék csak pár lépést tettek a kocsi felé, amikor Connie hirtelen megtorpant. Mint az úszó, aki már fulladozik. de még megkapaszkodik egy szalmaszálban, megfordult. Keze vakon nyúlt ki a kórház vasrácsos kerítése felé. Teste a szülő asszony ősi, primitív guggolásába görnyedt. — Ó! — kiáltott az ápolónő. — De hiszen ez már szül! — Azzal eltűnt a ház belsejében. Connie egyik kezében még mindig a pelenkával, megkapaszkodott a kerítés rácsában. Torkából mély hörgés szakadt fel, teste elörebukott, és vajúdás közben fojtott sikoly hagyta el az ajkát. Walt odaszaladt Tómhoz, arca rángott a dühtől. — Mit tehetnék? Tom meg se hallotta, átkarolta a feleségét, és kétségbeesetten figyelte. Fél perc múlva megszűnt a görcs, de Connie nem engedte el a rácsot. Feje szinte érintette a kerítést, és nehezen lihegett. Hirtelen hátralesett, és teljes súlyával kimerültén dőlt Tom karjába. Szeme csukva volt. A kórház ajtajából kiszüremlö fényben Tom látta, amint a vér arcába szökött, és elöntötte a verejték. Kétségbeesve kiáltotta: — Connie, hadd vigyelek a kocsiba! Az asszony kinyitotta a szemét, de látszott, nehezére esik, hogy férjére fordítsa a pillantását. — Hadd vigyelek a kocsiba! — Ne — suttogta fáradtan, de mégis valami önuralomfélével, ami meglepte Tomot. — El ne mozdíts innen, drágám. Már útban a baba. — Jaj, ne itt! — kiáltotta Tom önkéntelenül. — Ne az utcán! Feleletként Connie csak zihált. Teste elörelódult, keze ismét megmarkolta a rácsot. Keserves nyögés tört ki belőle, és összerándult a görcstől. — Hadd tartsam én! — kiáltotta Walt. — Neked a szülésnél kell segítened. Tom nem felelt. Gyötrődve, elveszetten meredt a feleségére. A középkorú ápolónő kiszaladt a kapun. — Hívtam a mentőket — mondta, aztán apró semmitmondó kiáltással újra visszavonult. Connie teljes súlyával Tom karjába dőlt. Nagy erőfeszítéssel, mintegy félálomban beszélt. — Segíts lefeküdni. — Amikor Tom lefektette a járdára, mintha felébredt volna. — Jaj... még annyi mindent nem mondtam el neked. — Walt — rendelkezett Tom remegő hangon—, állj mögé. Vagy inkább térdelj. Drágám, kapaszkodj Walt karjába, ha jön a következő fájás. Mit nem mondtál el nekem? — Hogy hogyan ... — Szava lihegésbe fulladt. Megragadta Walt mindkét karját, és mély nyögés szakadt ki belőle. — Jézusom! — kiáltotta Tom, és hangosan felzokogott. — Itt az utcán! — Térdre esett, egész lényét keserves félelem töltötte el. Szive vad kalapácsként verődött mellkasához, és egyre csak azt hajtogatta magában, hogy nem tud kellő segítséget adni a feleségének, s akkor az meghal, meg hogy remegő kezével dehogyis tudja majd tartani az újszülöttet, és hogy máris mindent elfelejtett. — Tom? — Connie hangja gyenge volt. — Tom? A férfi nézte a gyötrődő, kedves arcot. elkapta tekintetét, és az asszony kínos kiszolgáltatottsága égette, mint a tűz. Elcsukló hangon mondta: — Igen, itt vagyok, vigyázok majd rád. És szinte eggyé vált az asszonnyal. A világ eltűnt. Csak Connie volt és ő, meg kettejük születendő gyermeke. Nem vette észre, hogy egy arra menő autó megáll, kiszáll belőle két fehér férfi, és bámészkodik... azt se hallotta, hogy Walt vadul rájuk kiált, és azok elmennek. Nem látta, hogy fény gyúl ki a kórház egyik emeleti szobájában, felpattan egy ablak, és hangok hallatszanak. — Mi történik ott lenn? Hogy? Nahát... Hisz az asszony szül! Tom megfordult, egy ápolónőt látott ... fiatal, szőke, fehér ápolónőt... aki felesége fölé hajolt, és Tómból kitört a zokogás. — Menjen innen! Nincs szükségünk magára! Az ápolónő nem sértődött meg. — De még mennyire, hogy szükségük van rám! — felelte határozottan. — Ha a köldökzsinór nincs jó helyen, az újszülött megfulladhat. Egyenletesen lélegezzen, drágám. — És aztán amint Tom mögül kihajolt, hogy figyelje a köldökzsinórt: — Mindent jól csinál, mister, de figyeljen rám ... Jó, minden rendben van. Most nyomjon, drágám. Még egy perc, és túl van rajta. A baba feje a következő görcsnél átfordult. És a születés e csodálatos mozdulatától Tom szívéből ujjongás áradt. Előtűnt a jobb váll, aztán a bal, és nem hallotta, hogy kiált, amikor végre az apró, tökéletes kis test ott feküdt a karján, és a piciny, meleg bokákat ott tartotta a markában. — Ó, csodálatos, minden nagyszerű! — mondta az ápolónő elragadtatva. — Most csak fogja a kis bokákat, és fordítsa fejjel lefelé a fiatalembert. Köpnie kell, mielőtt lélegezne. Jól van! Felhangzott az újszülött sírása, az apró testbe elevenség költözött: izegni-mozogni kezdett, karjával hadonászott, és Tom nem vette észre, hogy sír. — A feleségem — zokogta —, ő jól van? — Miért ne lenne ? Kevés ilyen könynyü szülést láttam. Fogja ... göngyölje a kis fickót ebbe... melegen kell tartanunk. — Az ápolónő Wattra pillantott, aki még akkor is Connie mögött térdelt, és nem fogta fel, hogy szolgálataira nincs többé szükség. Kimerültnek látszott. — Ide hallgasson, mister... igen, maga ... ledobtam az emeletről egy lepedőt meg egy takarót valahova ... ott vannak. Be kell takarni az asszonykát. Tegye alá a lepedőt. —• A köldökzsinór — mondta Tom izgatottan. — Hogyan? — Felkészülten jöttem le — szakította félbe az ápolónő. Diadalmasan mosolygott, Tom meg értetlenül bámulta. Ez az alig húszéves, csinos, vékony, szőke lány rácáfolt az egész szívét eltöltő vak dühre. — Van, amivel elkössem — folytatta az ápolónő, és egyik zsebéből sterilizált csomagot húzott elő —, van ollóm és Kelly-kapcsom, ez minden, amire szükségünk van. Hamarább is jöhettem volna, de eltartott egy ideig, amíg a hír eljutott a legfelső emeletre. Ez aztán gyors szülés volt. Én... — De a feleségem — szakította félbe aggódva —, olyan csendes. — Mert alszik. Elég nehéz dolga volt. Majd pár perc múlva felébred. Nyújtsa ide a babát. Ez aztán a kikiáltó! Azt hiszi, övé a világ! — Keze fürgén dolgozott. Elvágta a köldökzsinórt. Tom szemmel láthatóan remegett. — Minden rendben van — mondta neki. — Ne aggódjon. Takarja be a fiát. Most majd ő is alszik egyet. — Átvenné egy percre? — kérdezte Tom halkan. — Pokolian fáj a térdem, fel kellene állnom. Az ápolónő átvette az újszülöttet, és Tom lassan felállt, térdét dörzsölte, és meggörbült vállal, vastag, kidagadt nyakkal, nehézkesen a kórház lépcsője felé fordult. — Hagyták volna elpusztulni a feleségemet — kiáltotta dörgő hangon. — Mihaszna csavargók', nem bántátok volna, ha itt hal meg előttetek! — Hagyd, Tom, ne légy bolond! — kiáltotta Walt. Megragadta Tom karját, az ellökte, de ő újra megragadta. — Ide hallgass — hazudta —, hallom a mentökocsit. Mindjárt ideér, és rendőr is van velük. Tom lerázta magáról; száraz, elcsukló zokogás rázta a testét. — Ó, istenem, örülök, hogy feketének születtem! így könnyebb emberségesnek lenni. — Odabotorkált a feleségéhez: — Biztos, hogy jól van? — kérdezte sírva az ápolónőt. — Igen ... most ébredezik. — Kint az utcán! — sírt Tom. Könnyei lassan folytak végig az arcán. — Meghalhatott volna. Connie mélyet sóhajtott, és félig kinyitotta a szemét. Az ápolónő föléje hajolt. — Minden rendben van, drágám — mondta gyorsan. —■ A baba is jól van, maga is. — Tom? Tom? — motyogta Connie. — Itt vagyok — térdelt mellé Tom, még egyre zokogva, és megcsókolta Connie arcát meg homlokát. — Ó— mondta az asszony, és teljesen éber lett. — Minden rendben van? — Minden rendben van —■ felelte az ápolónő. — Fiú.. Csendes mosoly költözött Connie arcára. — Milyen nagyszerű. Hadd lássam ... jaj, de drága! — Hallom a mentőket — kiáltotta Walt diadalmasan, és ezúttal igazat mondott. Az ápolónő bólintott. — Helyes. A szülés még nem ért véget. — Felnyitotta Connie ruháját. — Szoptassa. Az majd meghozza az utófájásokat. — Hát maga meg honnan került ide ? — kérdezte meglepetten Connie. — Maga bábáskodott? — Csak segítettem. A férje csinált mindent. — Ó, Tóm, drága Tom! — suttogta Connie. — Tudtam, hogy számíthatok rád. — És aztán, mintha elragadtatását már nem tudná visszatartani, kacagni kezdett... fáradtan, lágyan, diadalmasan. Kacagása úgy csendült bele az éjszakába, mint az ezüstös csengőszó. Benne volt minden, ami az életet, a szépséget és a reményt jelenti az embernek; s úgy szakadt ki most Connieból, mint hajnalban a madárdal. Hallatára Clark, a kórházi felügyelő bement az épületbe, és bezárta az ajtót. V. Bársony Erzsi fordítása
