Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-12 / 3. szám
KALENDÁRIUM 1907. január 12-én születeti Szergej Pavlovics Koroljov. a rakétatechnika és az űrkutatások nagy tudósa, az első szovjet űrhajók konstruktőre. 1887. január 15-én halt meg Friedrich Amerling, a 19. század egyik legnagyobb osztrák areképfestője. a bécsi biedermeier egyik fii képviselője. 1907. január 15-én született Kolozsvári Grandpierre Emil magyar író. 1967. január 16-án halt meg Marie Majerová nemzeti művész, cseh írónő. KÖNYV Harmatlegelő A magyar népi kultúra kutatásának meglehetősen elhanyagolt területére vezeti fiatal olvasóit a szerző, Bödők Zsigmond. Ipolyi Arnold óta ősvallásunk rekonstruálásával tudományos fokon nem foglalkozott a szakterület. s bár mitikus elemek a népélet számos területéről összegyűltek később, a magyar menny benépesültségéről nagyrészt csak közvetett adataink vannak. S ugyancsak hiányosak az ismereteink — mégpedig a gyűjtések elégtelensége miatt — az égbolt racionálisabb, csillagos felének a tükröződéséről a népi tudatban. Holott a csillagok népünk képzeletében nemcsak jámak-kelnek, kialusznak és felragyognak, de „lelkűk van. jó vagy rossz csillagok képében befolyásolják az emberi életet". Egyszóval a távcső felfedezése óta tudományosan is bizonyított tapasztalatok. megfigyelések mellett népmeséink, mondáink, hiedelemirásaink, szólásaink csillagos égboltot érintő részében sok a merész fantázia és a költészet. Ezt a kettős vonulatot Bödök Zsigmondnak sikerült szerencsésen egybefognia könyvében. Valójában rendhagyó csillagatlaszt készített a Harmatlegeiővel. A csillagász szempontjai szerint készítette el a rendszer vázát, de mert a behelyettesítendő anyag, a népi tudás helyenként nem engedelmeskedett a másfajta igényeknek, mégiscsak a csillagos égbolt mítoszmonda-, mese-, hiedelem-, illetve szokásgyűjteménye lett könyve. Nagyon helyesen. Olyanfajta tudást közvetít ezzel olvasói felé, amelyhez azok a mai szokásos könyvespolcokról avagy a tömeg‘Bődók Zsigmond "Harmatlegelő JWadáeh TÁJOLÓ kommunikáció csatornáiból egykönnyen aligha juthatnának. S mert Bödök Zsigmond mégsem néprajzkutató, hanem csillagász, esetenként — ahol az érdekesség vagy az érthetőség kedvéért szükséges — ezt a fajta ismeretet az asztronómia tárgyilagos adataival is kiegészíti, magyarázza. Mindezt nemcsak hogy közérthetően, hanem témája lényegi vonásához, költőiségéhez híven, igen szép, érzékletes nyelven teszi. A könyv másik nagy érdeme, hogy a szakirodalom példáit Ipolyi Arnold, Kandra Kabos, Kálmány Lajos immár pótolhatatlan értékű adatait a szerző saját csallóközi gyűjtésével egészíti ki. (Madách, 1986) Kocsis Aranka Alfonzé Közkedveltsége nem egyértelmű. Nincsenek csak rajongói. De ez talán törvényszerű is az olyan népszerűséget, ismertséget elért ember esetében, mint ő. Az ellendrukkerek tábora bizonyára azokból áll, akik múltját vagy stílusát nem szívlelik, és ide tartozhatnak azok is, akik sikereiért irigylik Markos Józsefet. Azonban ellenségei sem vitathatják el a világot bejárt, libákkal kereskedő, majd kocsmáros Markstein úr fiától azt, ami meghatározta és jellemezte életét és munkáját — az emberszeretetet. A könyvében olvasható vallomásaiból is úgy érzem, hogy ez végigkísérte pályáját. E tulajdonsága éppúgy érezhető színpadi megjelenésében, mint magánbeszélgetéseiben. Nyári találkozásunk alkalmával készített jegyzeteimet lapozgatva találtam többek között arra a mondására, hogy: „Akinek megadatott, hogy mást szórakoztasson, annak minden kijut." Ars poeticájaként is felfoghatók ezek a gondolatai. A másért élés, a másnak örömet szerzés mint cél, csak a „nagy szívvel” megáldott emberek jellemzője. Azt hiszem, Alfonzó, a bohóc — mert ezt a jelzőt nyíltan és büszkén vállalja — ilyen. Koldusnak, miniszternek egyaránt játszó klaun. S eszköze, a játék, lázadás az élet gonoszságai ellen. Percekre feledtetve ezzel mindent, ami rossz. Örömet szerezve a közönségnek, amelyik, Alfonzó vallomása szerint csak egyfajta van: jó. Mert aki jó és rossz is lehet, az az előadó. A korát meghazudtolóan életerős, 75. életévét idén betöltő Alfonzó életét rögzítő könyv szerzője Simon V. László. Bevezető két oldala után a címszereplőnek adja át a szót, s ö szinte csak szöveget gondoz, mederben tart, hogy egy mozgalmas élet papírra kerülhessen. Mondhatnám úgy is, hogy kalandos élet, mert a pesti ligetek vagány társaságainak csinytevéseitől. az arab világban eltöltött éveken át, a zsidóüldözést és az 56-os eseményeket átvészelve egészen a mai napokig sok mindent meg- és átélt Alfonzó. S hogy mit csinált eközben? Volt árubeszerzö és kihordó fiú, birkózó, artista, pankrátor, parodista, színész, énekes, foglalkozott és foglalkozik a jógával, s még hosszan folytathatnám a sort, melynek részei egy olyan élet állomásai, amiben nem volt ingyen kapott elismerés. Amiben mindig keményen meg kellett dolgozni a sikerért. S közben az embertársért élni, azt szórakoztatni. Az Ifjúsági Könyv- és Lapkiadónál 1986-ban megjelent, bizonyára nagyon népszerű könyv megrendelhető a prágai Magyar Kultúrában. Ambrus Ferenc KÖZMŰVELŐDÉS Az ember tragédiája a világ színpadain Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1861-ben jelent meg Madách halhatatlan müve. Az ember tragédiája. A drámai költeményt, amely az emberi létezés egyetemes problémáit feszegeti, a szerző nem szánta színpadra. 1883-ban a budapesti Nemzeti Színház, Paulay Ede rendezésében mégis bemutatta. Az előadásnak akkor óriási sikere volt, s Madách művére Európa számos helyén felfigyeltek. Egy évtized sem telt el a budapesti bemutató után, s a Tragédia előtt a világ színpadai is megnyíltak. A drámai költemény külföldi bemutatóiról tartott színvonalas előadást nemrégiben Nagykürtösön (Velky Krtíá), a' IV. Madách Imre Irodalmi és Kulturális Napokon dr. Kerényi Ferenc, a budapesti Színháztörténeti Intézet igazgatója. 1892-ben Hamburgban is színre került az Alsósztregován született mű. Fényes előadást rendezlek az ottaniak, bár a bemutatóra erősen hatott még a romantika. Ugyanebben az évben Prágában Jaroslav Vrchlicky fordításában láthatták a dráma színpadi változatát. Ezután Berlin, Bécs, Zágráb. Brno. Plzert színpadain is életre kelt a mély gondolatokat tolmácsoló alkotás. Bratislavában 1926-ban mutatták be először, bár a fordítás már két évtizeddel ezelőtt elkészült P. 0. Hviezdoslav jóvoltából. Bizonyítja ez azt is, hogy a fordítás- és a színháztörténet olykor élesen elkülönül egymástól. Az ötvenes években hiába keressük a világ színpadain Madách Tragédiáját. Nem csoda, hisz még maga Lukács György is antidemokratikusnak nyilvánította Madách nézeteit, és művét nem ajánlotta színpadra. Nagykürtösi előadásában Kerényi Ferenc igazi szakértelemmel hasonlította össze Az ember tragédiájával kapcsolatos dramaturgiai törekvéseket, jó érzékkel és nagy körültekintéssel elemezte a rendezői koncepciókat; beszélt a mű színpadi értelmezéseiről stb. Nagyra értékelte az 1970-es észtországi bemutatót. A tartui színház rendezője a Tragédia három főszerepét fiatalokra bízta, akik megküzdve a szerepűkkel, a „nézők előtt váltak felnőttekké". A rendező így rátapintott a mű leglényegesebb mondanivalójára: minden generációnak végig kell élnie Ádám álmát. Csáky Károly TELEVÍZIÓ Korniss Az elején sem cím, sem felirat, csak egy öregember félközelböl, amint énekli: „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni ..." Aztán vágás. Röpke csönd, amelyet a gyász töltött ki. Mert Korniss Dezső, századunk egyik legnagyobb magyar képzőművésze már halott. Embertpróbáló sors után ült Kháron ladikjába, olyan örökséget hagyva hátra, amellyel mai napig sem tudunk igazán jól sáfárkodni. Bár a Képzőművészeti Kiadó jóvoltából. Hegyi Lóránd tollából megjelent egy nálunk is kapható könyv, hatvan színes és több tucat fekete-fehér reprodukcióval, valójában azonban a magyar képzőművészet e kimagasló alakja a mi tájainkon alig ismert. Pedig ha a magyar képzőművészetnek van bartóki nagyságú szelleme, akkor az Bálint Endre mellett éppen Korniss Dezső, aki ugyanúgy szemérmesen elfojtotta az érzelmeit, mint Bartók, s motívumainak redukáttsága, a részletek megalkotásának purizmusa, kompozícióinak egyszerűsége és tisztasága ugyancsak nagy zeneszerzőnek szellemére emlékeztet. A Magyar Televízió filmje merész vágásokkal haladt az időben s néha az volt az érzésem, olyan részeket metszett az olló, amelyeket nem kellett volna. Persze, lehetséges, hogy ezt az érzést az a vágy sugallta, hogy akár hajnalig elhallgatnám Korniss monológját. Mert megnyugtató volt, ahogy ez a fokozott magányba szorult alkotó gyermeki tisztasággal vallott arról, milyen sokáig nem volt kiállítása, mit érzett, amikor egyszercsak nem engedték be diákjaihoz az Iparművészeti Főiskolára, mit jelentett neki az a szellemi kör, amelyből indult, hogy barátja, Vajda Lajos halála mennyire megrázta, aztán a háború, s az ezt megelőző és követő európai vándorlások, majd a társadalmi, politikai válság. baráti körének szétesése, nyomasztó személyes problémák, a létfeltételek bizonytalanná válása, 1958-as válása, az öt körülvevő értetlenség és visszautasítás ... Magánya korán kezdődött. Az „érzelmek szabadsága" már huszonévesen elszakította öt a Munka-körtől is, és minden szervezett tevékenységtől, amely mind művészi, mind politikai értelemben bezárkózáshoz vezetett. Magányos volt. mint a képei, egészíthetném ki az elszigeteltségéről fölmondott vallomását, amelynek hallatán el-elszorult a torkom: miért, milyen ellenerők hatására kényszerül az ember olyan helyzetbe, amelyben csak hihetetlen önerőből táplálkozva tud megmaradni? Korniss a legkiválóbb példakép ahhoz, hogy a művésznek akár az élete árán is meg kell őriznie autonomitását. A film vázlatosan korszakolta az életművet, így a néző a gyötrelmes életnek elébe helyezhette azt, amiért megtörtént. A két évtizedes konstruktivista-szürrealista festészettől, a szintézist hozó illuminációkon és a tárgynélküli festészeten át egészen „a festőiség határain kívül" létező festészetig. S mindezt mindig egyszerű, tiszta formában, ahogy azt Fülep Lajostól tanulta. „Ez a forma, amely ugyanakkor univerzális is, amikor nemzeti. Nemzeti volta pedig nem lehet más, mint sajátos fölvetése és megoldása a forma problematikájának." Komissnak nemcsak képei, de beszéde is egyszerű és tiszta, egyértelmű volt. akár a mimikája vagy a fájdalmasan zengő éneke, amelyet annak rendje és módja szerint Így fejezett be: „Gyöngék vagyunk, elfáradunk, talán bizony meg is halunk." Talán .. . Sándor Anna (Hőt)
