Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-04 / 2. szám
MICH AL BABINKA A hóvihar A hóvihar a legszebb szeszély, amelyre nincs bilincs, s a legpotyább cirkusz, amelynek még neve sincs. O a körhinta az avarnak és szemétnek, a hócsillagnak meg a sálnak, a gy ermekekének. Olykor ingyen, s fütyülve minden ellenajánlatra, a vének kalapját is leszaggatja. Hej, hóvihar — te tánczivatar! Hej, hóvihar — te gyönyörű moraj! Te röpke perc, ki nyírfa- vagy' cirokseprű nélkül sepersz, miként zabolázzunk meg téged? Azért is megtesszük, éspedig így: vetünk rád kacajból font hámot, s húzod majd, húáázod — a szánkót. Koncsol László fordítása A pórul járt róka Orosz népmese Ment, mendegélt a róka az ösvényen, és talált egy sodrófát. Fölvette, aztán tovább ballagott. Nemsokára egy faluba érkezett. Megzörgette egy ház ablakát. — Ki az? — kérdezték bentről. — Én vagyok, kedves komám, a jó, a derék róka. Engedjetek be, hadd aludjam nálatok! Elalszom akár a pádon is, csak engedjetek be. A nagy esengésre beengedték. A róka lefeküdt a padra, a sodrófát pedig a kemencére tette. Reggel a róka gyorsan fölkelt és elégette a sodrófát. Mikor a gazda is fölébredt, a róka tüstént sopánkodni kezdett. — Ellopták a sodrófámat, adjatok helyette tyúkot! A gazda mit tehetett, adott neki egy tyúkot. A róka tovább ment a tyúkkal. Az úton vidáman mondogatta: — Ment, mendegélt a róka, talált egy sodrófát, sodrófáért kapott egy tyúkocskát. Nemsokára egy másik faluba ért. Megzörgette az első kaput. — Ki az? — szóltak ki a házból. — Én vagyok, komán, a derék róka. Engedjetek be, hadd aludjam nálatok. Jó lesz nekem a padkán is — szerénykedett ravaszul. A nagy könyörgésre beengedték. A róka lefeküdt a padkára, a tyúkot pedig a kemencére tette. Reggel csendesen fölkelt, és megette a tyúkot. Aztán elkezdett jajgatni: — Jaj, jaj, hol a tyúkom? Ellopták! Adjatok helyette libácskát! A gazda mit tehetett, odaadta a libáját. A ravasz róka boldogan továbbállt. Az úton azt mondogatta: — Ment, mendegélt a derék róka, talált egy sodrófát, kapott helyette egy tyúkocskát, tyúkocska helyett egy libácskát. Estefelé ismét egy faluhoz ért. Itt is bekéredzkedett az első házba. — Engedjetek be, hadd aludjam nálatok! A pádon is elalszom — mondta esengve a ravasz. Itt is beengedték. Lefeküdt a padra, a libát pedig a kemencére tette. Reggel a ravaszdi csöndesen fölkelt, aztán megette a libát. Utána rákezdte: — Jaj, hol a libám? Ellopták! Adjátok ide helyette a kislányotokat! A gazdának nagyon fájt a szíve a kislányáért. Rövid töprengés után úgy döntött, hogy túljár a róka eszén. — Itt van a kislányom, ebbe a zsákba tettem, viheted — mondta a gazda. A róka boldogan vállára kapta a zsákot és elment. Egy kis idő múlva megszólalt: — Kislány, énekelj csak valami szépet! Erre a kutya fölvakkantott. A róka megijedt, eldobta a zsákot és futásnak eredt. De a kutya kibújt a zsákból, s rohant a róka után. Az meg csak futott, ahogy a lába bírta. Végül egy odvas fába bújt, de a farkát sehogy sem tudta behúzni a lyukba. A kutya elkapta a farkánál fogva, kihúzta a lyukból és széttépte. Ratimorszky Gyula fordítása Karika Lívia illusztrációja A szegény ember, a farkas és a róka (Szlovák népmese) Egyszer a zimankós tél kellős közepén a szegényember két sovány lovával elment a hegyekbe. Útközben találkozott a farkassal. — Hé, te! Én felfalom az egyik lovadat! — kiáltott rá a farkas. A szégényember így válaszolt: — Hagyd meg a lovaimat! Fát szeretnék hazaszállítani. Nincs otthon tüzelőnk, szegény feleségem megfagy. De holnap visszahozom az egyik lovat. Útban hazafelé az ember találkozott a rókával. A róka nyomban kérdezősködni kezdett: — Hallod-e, te szegényember? Mit beszélt neked a farkas? — Hogy megeszi az egyik lovamat — mondta szomorúan az ember. — De én azt válaszoltam neki, hogy ma még hazaszállítom a fát, holnap aztán majd visszahozom az egyiket. — Te ügyefogyott! — kiáltott rá a róka dühösen. — Képes lennél visszajönni a lovaddal ? Hagynád, hogy a farkas felfalja? Figyelj ide! Holnap majd megint errefelé sétálgatok. Ha jössz, hozz magaddal szánkót is. A farkas hozzádszalad, én meg majd elkiáltom magam: „Miféle fatönk van ott melletted, te szegényember? Olyan fekete, mint a farkas!" A farkas pedig majd kér, hogy vidd el öt gyorsan a szánkódon. Másnap minden úgy történt, ahogy a róka mondta. Amikor a farkas már a szánkón ült, a róka elkiáltotta magát: — Már ül a szánkón? — Ül — felelte a szegényember. — De a tönköket ám a szánkóhoz szokás kötözni! — kiáltott vissza a róka. — Kötözz a szánkóhoz, de nagyon óvatosan — mondta a farkas. — Már oda van kötözve? — kérdezősködött tovább a róka. — Oda — válaszolta a szegényember. — A tönköket fejszével szokás széthasítani! — folytatta a róka. — Üss felém a fejszével, de nehogy megsérts — könyörgött a farkas. A szegényember egy ütésre agyoncsapta a farkast. — Már kettéhasítottad a tönköt? — kérdezte a róka. — Ketté — válaszolta a szegényember. — Akkor most indulj haza! A szegényember hálálkodott is nagyon a rókának. Aztán megkérdezte, mit kér cserébe a jótettéért. A róka egy bárányt kért a szegényembertöl. — Jól van. Holnap elhozom a legszebbiket — ígérte a szegény ember. Amint hazaért a hegyekből, mindjárt elmesélte a feleségének a róka kívánságát. — Két kutyát vigyél a rókának egy zsákban — ajánlotta az asszony. A szegény ember úgy is tett. — Itt vagy, róka? — kérdezte az erdő szélén. — Itt vagyok. Várlak — felelte a róka. — Kettőt hoztam neked — mondta a szegényember. — Engedd őket ki a zsákból, hadd kóstoljam a finom bárányhúst — örvendezett a róka. A szegényember ki is engedte a zsákból a két kutyát. Azok üldözőbe vették a rókát, megfogták s széttépték. Susla Béla ford.
