Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-04-07 / 15. szám

„Elkeseredett fiatalasszony" jeligére „Huszonkét éves vagyok, és már öt éve. hogy férjhez mentem. Tizenhét éves voltam, amikor megszületett az első kisfiam és tizennyolc, amikor a második. A kiseb­bik fiamat egy évig diétán tartottam, mert olyan beteg­sége volt hogy lisztes ételt nem ehetett. Borzasztó nehéz volt az az időszak, mert a gyerek éjjel-nappal sírt én meg egyre jobban elfáradtam. Tulajdonképpen nem is ezért írok önnek. Anyóso­­mékkal lakunk együtt, és nagyon sok a nézeteltérés köztünk. Bármit teszek, az anyósomnak soha nem elég. Mindig a lányával dicsekszik, aki nem lakik velünk. Hatszobás lakásunk van, nagy kerttel. Reggeltől estig lehetne dolgozni csak a kertben is, de az anyósom nem érti, hogy nekem két gyerekem van. velük is kell foglalkoznom. S ha aztán egy kicsit leülök olvasni vagy kézimunkázni, már az ajtókat csapkodja, s úgy néz rám, hogy a föld alá süllyedhetnék szégyenemben. Ha nem teszek valamit rögtön a helyére, egész nap csak hallgat­hatom aztán, hogy milyen feledékeny vagyok. A férjem­mel előtte nem beszélhetünk meg semmit, mert min­denbe belebeszél. A férjemmel is nagyon sokat veszek­szünk emiatt Kértem a férjemet, hogy adjuk be a kérvényünket szövetkezeti lakásra. Az anyósom azt szeretné, hogy a férjem nagybátyjának a házát vegyük meg. Az is borzasztó nagy ház nagy kerttel, és egyedül lakik benne az idős ember itt a szomszédban. Én meg sokat gondolkodom rajta. Félek, hogy a nagybáty is beleszólna mindenbe, az ő gondozása is rámszakadna, és annyi munkát én már nem győznék idegekkel se. Még fiatal vagyok, és én is szeretnék már örülni valaminek." Kedves Fiatalasszony! Csak azt tanácsolhatom, hogy menjenek külön lakni az anyósáéktól. Az anyósa, mint irta, még nem idős, nem szorul az ön ápolására. így egyáltalán nem kell, hogy le/kiismeret-furda/ásuk le­gyen, ha otthagyják a házat. Az anyósának egészen más a felfogása, más a véleménye a családi élet vezetéséről, benne a feleség, az anya szerepéről, mint önnek. S akárcsak ön, nem tud ő sem, vagy nem is akar a hozzáállásán változtatni. Éppen ezért, kár is naponta mérgelődniük, veszekedni­ük az efféle dolgokon. Amint az anyósa ragaszkodik a saját életviteléhez — mert a maga számára bizonyára jónak tartja —, önnek is ragaszkodnia kell elképzeléseihez, ha egyszer a helyességükről meggyőződött. Ne engedje, hogy kis családjuk békéje elvesszen a kényszerű együttlakás miatt! És persze a saját egészségéről, nyugalmáról is legelő­ször saját magának kell gondoskodnia. A mindennapi apró boldogságaihoz az alap ugyancsak és elsősorban önben van. Üdvözli "Y/ Négyszemközt „15 éves lányok vagyunk, 176, illetve 172 cm maga­sak és 70 kilogramm súlyúak. Hogy súlyfeleslegünktől megszabadulhassunk, elkezdtünk aerobikozni. Lemezre gyakorlatoztunk, amelyen zene és szöveg is van, de már nagyon egyhangúnak találjuk, hogy mindig ugyanazokat a gyakorlatokat kell végeznünk. Van ugyan másik leme­zünk is. de szöveg nélkül, és nem tudunk rá gyakorlatokat összeállítani. Arra kérnénk javaslatot, hogy milyen gya­korlatokat végezzünk, és hogyan táplálkozzunk." „P Fél­ki elmúlt évszázadokban a „jól kihizott" férfi vagy nö tiszteletet ébresztett maga iránt. Nem volt kétséges, hogy van mit a tejbe aprítania. Szerencsére ez a szemlélet, ha lassan is, de változóban van. Egyre többen felismerik, hogy a túlsúly leadása nemcsak a külcsín, hanem az egészség szempontjából is kívána­tos. Hogy ezt elérhessék, alapvető életmódváltozásra van szükség. Az egyik legfontosabb tényező a fokozott mozgás. így csak üdvözölni lehet az Önök ilyen irányú igyekezetét. Az aerobik kiváló találmány, a lemezre való gyakorlatozással szemben azonban fenntartásaim van­nak. Az ilyen lemezek általában idealizált „átlagegyé­­nek" számára készültek, és nem is veszik — nem is vehetik — figyelembe a gyakorlatozok egyéni teljesítő­­képességét. Eltérő fizikai felkészültség mellett vagy kevés a gyakorlatok száma és túl könnyűek is lehetnek, illetve túladagoltak. Az előbbi esetben nem járnak gyakorlati haszonnal az azokat végző számára, míg az utóbbiban túlterhelhetik a nem kellően edzett szerveze­tet. Éppen ez az oka annak is, hogy levélben nem vállalkozhatok arra, hogy az Önök másik lemezéhez gyakorlategyütteseket javasoljak. Inkább azt javasol­nám, hogy csatlakozzanak az utóbbi időben megszapo­rodott kondicionáló tornás csoportok valamelyikéhez — ki van zárva, hogy a környéken ilyen ne legyen található —, esetleg további érdeklődőkkel együtt maguk alakít­sanak ki egy ilyen csoportot. Itt szakképzett testnevelő, illetve gyógytornász segítségével tornászhatnának, ami nemcsak a gyakorlatok egyhangúságát oldhatná fel (ehhez természetesen hozzájárul majd a közösen vég­zett torna öröme is. hanem az esetleges túlterhelés ellen is óvna. Ami az étkezés milyenségét illeti, fokozott mozgás és megfelelő energialeadás mellett mindössze egy alapvető szempontra hívnám fel a figyelmüket. Az elhízás, a túlsúlyosság elsőrendű okozója a túlzott szénhidrátfogyasztás. A cukor, a cukorka, a sütemé­nyek, a kenyér, a főtt tészta és az utóbbi időben elterjedt rendkívül sokféle cukrozott üdítőital. Ez utób­biak jelentőségére világszerte felfigyeltek, ugyanis az alkoholellenes küzdelemben jogos előnyt s szabad utat kapott gyártásuk és forgalmazásuk abban a reményben, hogy csökkenni fog vagy legalábbis megáll az alkohol­­fogyasztás szédítő ütemű növekedése. Ami azonban az egyik oldalról előnyt jelenthet, az a másik szempontból hátrányos is lehet. Félreértés ne essék, nem az üdítőita­lok jelentik a fő veszélyt az ember kalóriadús táplálko­zásában,' de az összképbe ez is beletartozik. Javaslom tehát, hogy elsősorban szénhidrátfogyasztásuk csök­kentésére koncentráljanak. Dr. KOVÁCS LÁSZLÓ Egészségünk védelmében Szeretnék rátalálni Huszonnyolc éves. 186 cm magas fiatalember rendezett anyagiakkal várja szolid, házias, barna lány fényképes levelét 28 éves korig. Jelige: „Remény" Huszonhat éves, 175 cm magas, barna fiatalember szeretne megismer­kedni szolid, házias, korban hozzáillő lánnyal házasság céljából. Jelige: „Szüretre együtt" Tizennyolc éves, 160 cm magas lány társaság hiányában ezúton szeretne megismerkedni korban hozzáillő fiúval, aki szeret táncolni, szereti a zenét, szeret sportolni, és szereti mindazt, ami szép és nemes. Minden levélre vála­szol. Jelige: „Találkozás egy újabb sze­relemmel" Huszonnyolc éves, 168 cm magas, érettségizett, barna hajú lány megis­merkedne jó modorú, megértő, káros szenvedélytől mentes férfival. Fényké­pes levelek előnyben. Magyarországi­aknak is válaszol. Jelige: „Orgonavirág" Huszonhét éves, 165 cm magas, kis­sé molett, egyedül élő lány szeretne megismerkedni házasság céljából kor­ban hozzáillő férfival. Fényképes levele­ket vár. Jelige: „Gondokban" Ötvenéves, 165 cm magas, magá­nyosan élő özvegyasszony szeretne rá­találni korban hozzáillő barátra, aki szí­vesen töltené vele szabadságát, néha az ünnepeket, hétvégeket. Kölcsönös megértés és szimpátia esetén házasság is lehetséges. Jelige: „Nyugat-Szlovákia" „Csalódtam" jeligéjű olvasónk az apaság megtagadása felől érdeklődik. Azt kérdezi, hogy kihez fordulhat, ha a bírósági válás után arra a meggyőződésre jutott, hogy a házasságuk alatt született gyermekeinek nem lehet az apjuk, de a születésüktől számított hathónapi határidő már régen eltelt. A Családi törvény 59. paragrafusa értelmében a férj csak a házasságban született gyermeke hat­hónapos koráig adhat be apaság-megtámadási keresetet, amelyben kéri, hogy a bíróság — a megfelelő bizonyítás lefolytatása után — mondja ki, hogy nem apja a gyermeknek. Az idézett törvény 62. paragrafusa értelmében a hathónapi határidő letelte után már csak a legfőbb ügyész adhatja be az apaság megtáma­dása iránti keresetet akkor, ha ezt a társadalom érdeke megkívánja. Olvasónk forduljon felvilágosításért a járási ügyészhez, vagy közvetlenül az SZSZK legfőbb ügyészéhez (Generálny prokurátor SSR, Bratisla­va). ahol a szükséges további utasításokat meg­kapja. * „Egy absztináló alkoholista" jeligére közöl­jük, hogy leveléhez nem volt mellékelve az eredeti tanácskérő levele, így nem tudjuk, hogy a ki nem fizetett szabadsága ügyében mi a problémája. Küldje be az előző levelét, és ismételje meg kérdését. # „Egy üzemi kollektíva "jeligére közöljük, hogy a folyó naptári évre a szabadságot az év végéig kell kivenni. Csak abban az esetben lehet a szabadságot a következő naptári évben április 30-ig kivenni, ha a munkaadó szervezet nem határozta meg a szabadság kezdetét, vagy ha a dolgozó akadályozva volt a munkában (pl. beteg­ség miatt), és ezért nem vehette ki a szabadságát, vagy ha a szabadság megkezdését sürgős üze­meltetési okok nem tették lehetővé. A dolgozónak a fizetett üdülési szabadság ide­jére az előző naptári év átlagkeresetének megfele­lő bérmegtérités jár (lásd a Munka Törvénykönyve 109. paragrafusa 1. bekezdését és az 1975. évi 54. számú végrehajtási rendelet 30. és 32. parag­rafusát). A következő naptári év április 30-ig ki nem vett szabadságért készpénzbeli kártalanítás csak akkor jár, ha a dolgozó a szabadságát sürgős üzemelte­tési okok miatt nem vehette ki, vagy ha a munká­ban akadályozva volt (pl. betegség), vagy ha a munkaadója nem határozta meg neki a szabadság kezdetét, vagy szabadságát helytelenül (rövidebb idővel) szabta meg, vagy ha a dolgozó munkavi­szonya megszűnt. Ezekben az esetekben is a kártalanítás a dolgozó átlagkeresetének megfelelő összegben jár. A ki nem fizetett, vagy helytelenül kiszámított szabadságpénzből eredő követelést a törvényes egyéves elévülési határidőn belül a szakszervezeti döntőbizottságnál, vagy ha ilyen nincs, közvetle­nül a járásbíróságon érvényesíthetik. Ez a határidő az esedékesség napjától számítódik. Az üzemüknek január t-jével történt delimitá­­ciója esetén is a fenti elveket kell alkalmazni, tekintetbe véve a deiimitációban meghatározott konkrét rendelkezéseket is. Dr. BERTHA GÉZA Kihez forduljunk?

Next

/
Thumbnails
Contents