Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-04 / 2. szám

1. Schrantz György: Eső után (olaj, 1986)

2. Varga Lajos: Somorja (tempera, 1982)

3. Lipcsey György: Vágyakozás (Ja, 1983)

4. Kopócs Tibor: Boráros Imre (olaj, 1985)

5. Deák György: Információk 11. (vegyes technika, 1981)

6. Almási Róbert: Vízlépcső, V. (olaj, 1986)

7. Fülöp Eugen: Fűzfák (olaj, 1985)

nyári képzőművészeti táborban készült alkotásokat, a járási pionírház szervezésében a járásunkban élő gyermekek legjobbnak mutatkozó képzőművészeti alkotásait bocsájtjuk közszemlére, a két nyári hónapban pedig, mint eddig is tettük, múzeumunk gyűjteményéből és egyéb intézmények készletéből válogatott anyaggal kedveskedünk látogatóinknak.

— Kik kapnak lehetőséget öt saját szervezésű tárlatukon?

— Ez még nincs véglegesen eldöntve, mert hét kiállítás kínálja magát. Az biztos, hogy februárban nyílik Ján Zelibsky nemzeti művész tárlata, s hogy a fiatalabb Orest Dubay, feleségével, Ruth Dubay festőnövel mutatkozik be a dunaszerdahelyi közönségnek. Egy-egy tárlattal tervünkben szerepel még Anna Poláková, a határainkon túl is ismert szlovák képzőművész, és Ladislav Cech festőművész. A fiatal festő, Miroslav Maiina a Prágai Képzőművészeti Akadémián végzett dunaszerdahelyi szobrásszal, Peter Niznianskyval mutatkozna be.

— Gondolom, szlovákiai magyar képzőművészek is szerepelnek kiállítási tervükben, hiszen például a városban élő, kimagasló tehetségű Lipcsey Györgynek érett kiállítási anyaga van.

— Igen, a felsoroltakon kívül még két kiállítás megszervezésére gondolunk. Mindenekelőtt Lipcsey Györgyére, és az ugyancsak a Prágai Képzőművészeti Akadémián végzett, a csallóközi hiedelemvilágot grafikáiban megörökítő Lörincz Zsuzsáéra.

— És mit láthatunk majd a sárga kastély három földszinti termében ?

— A kastélyban múzeumok gyűjteményéből összeállított néprajzi, régészeti és biológiai tárgyakból állandó tárlatot szervezünk, vagyis végre alkalmunk nyílik kimondottan múzeumi célra használnunk a földszinti részt.

A múzeum kapuján kilépve elképzeltem, naponta százak és százak mennek a kaputól vezető új betonjárdán az udvar hátsó részében álló galériáig, hogy az esztétikai értelemben vett szépre, s az etikai értelemben vett jóra való igényüket kielégítsék, miközben jóleső érzéssel töltött el annak reménye, hogy többnyire majd olyan művek kerülnek a tárlókra, amelyek garantálják, hogy a mű és az ember közti néma párbeszéd nem fenekük meg az első kép, szobor vagy egyéb képzőművészeti alkotás láttán. S bizonyára eljön az az idő is, gondoltam, amikor már a parkosított múzeumudvarban — szobrok alakjában — alkotás köszönti az érkezőt.

—szó—