Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-31 / 14. szám
Nincs idejük megöregedni idegen volt minden, aztán segíteni kezdtem neki a büfében. S ma látja ... Nem tudok otthon megmaradni. Nap, mint nap, még nyitás előtt fél kilenckor bejövök és itt vagyok estig. Érzem, hogy szükségük van rám a többieknek. Sokkal jobban érzem magam itt. Szinte unalmas, ha egy napon kevesebben jönnek, bár erre nem panaszkodhatok. Naponta ötvenen is megfordulnak a klubban. A férfiak gondoskodnak a forgalomról, mert ha sakkoznak, általában kávéban játszanak, hogy érdekesebb legyen. — Én is egyedül maradtam a férjem halála után — mondja a fekete ruhás Jolán néni. — Az orvosom már megelégelte a sok sírást, és azt tanácsolta, hogy jöjjek ide. Higgye el, elkezdeni a legnehezebbl Amikor rá bírtam szánni magamat, hogy bejöjjek, szinte rossz volt este hazamenni. Jó társaságot találtam itt. Otthon?... A lányom ugyan ebben a városban él, de hát férjnél van, új családja van. A fiam meg Prágában. Eljönnek, nem mondortl, de a magányból nem hetek, napok, de órák is fájdalmasak! Itt az a jó, hogy naponta várjuk egymást és örülünk egymásnak. Olvasgatunk, kézimunkázunk, nyáron kiülünk a kisparkba, beszélgetünk, vagy csupán Lindával játszunk, de nem vagyunk egyedül! A nénik között ülve valahogyan nem éreztem a korkülönbséget, aminek el kellett volna választania minket egymástól. Olyan közvetlenül, vidáman beszélgettek, mintha csak régóta ismernénk egymást. Fotóskollégám eközben a férfiak billiárdjátékában, meg a sakkozók mellett „kibicelt". Nagy sportember lévén egy hajdani bokszbajnok társaságában találtam rá élénk eszmecserébe feledkezve. „Valahogyan olyan jól el lehet beszélgetni velük!" Valóban! Velük nem nehéz megtalálni a közös hangot. Ellentétükként a parkban szótlanul üldögélő bácsi jutott az eszembe, aki még azt sem veszi szívesen, ha valaki melléje telepszik. Ő még nem találta meg a társaságát. A klub tagjai viszont hozzá vannak szokva a társasághoz. És ez a fontos: nem csupán az életkorról, a betegségekről tudni beszélgetni, hanem elfogadni azt, hogy az öregkor nem mindig sorscsapás. Aki érzi, hogy valaki(-k-)nek még fontos, hogy még vannak dolgok, amelyekre képes, annak nincs ideje megöregedni! PLEVA ÉVA Fotó: NAGY LÁSZLÓ (5) és J. KOVAR (1) Matt...? fia/.ltok Mi újság > Ki nyel ma z Együtt vidámabb £gy ^ testmozgás (nŐ9)
