Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-31 / 14. szám
CSALÁDIKOR Mi leszel majd, ha nagy leszel ? — kérdezik a felnőttek a gyermeket, s bizony meglepődnének, ha egyikük Így válaszolna: „boldog ember". Különös, de a boldogságot, az öröm, a boldogulás képességét nem tanítják semmiféle iskolában. Pedig később, felnőtt fejjel olykor éppen az okozza a legtöbb gondot, hogy a feszült, szorongó ember nincs birtokában annak a tudásnak, amellyel problémáit megoldhatná és szabadulhatna az egyre nyomasztóbb stresszhelyzetek szorításából. A stressz, a depresszió a XX. század egyik leglátványosabb baja. Leküzdésének módjával hosszú ideje világszerte foglalkoznak a pszichológusok, pszichiáterek. Vesztes stratégiák Richard Lazarus „A stressz és leküzdése” című könyvében ilyen definíciót ad: „Stresszállapot akkor lép föl, ha az ember úgy érzi, hogy önerejéből nem tud megbirkózni valamivel. Az is sokat számít, hogy az ember — lelki alkatától függően — a nehéz helyzetet veszélyként vagy kihívásként fogja fel." Bár az emberek nagy része a fentebb fölsorolt módszerek valamelyikével próbál boldogulni, kétségtelenül egyike sem a járható út, hiszen a gondokon egyik módszer sem változtat. Merészeljen változtatni! A legegészségesebb a kiútkereső, a problémamegoldó típusú ember. Az ő dolga a lehető legnehezebb, mert a bajokat figyelmen kívül hagyni, a gondokért másokat okolni, sopánkodni mindig könynyebb, mint megoldást keresni — olykor bizony igen reménytelennek tűnő helyzetben. Konsztantyin Szudakov akadémikus, a Szovjet Orvostudományi Akadémia Fiziológiai Kutatóintézetének munkatársa, e tárgyú tanulmánya elé e sorokat irta: „A legfontosabb tanács: bármely pszichés feszültséget okozó helyzetből lehetőleg azonnal ki kell menekülni. Ez persze, sajnos legtöbbször vágyálom.” Mindez akár a problémamegoldó típusú ember jelszava is lehetne! Vegyünk néhány példát, a legnehezebb esetekből. Ha valaki reggelente szinte sírva ébred, mert gyűlöli a munkahelyét, ahol megalázzák, háttérbe szorítják, méltatlan feladatokkal halmozzák el, vagy mert szellemi képességeit és tudását meghaladó vezető pozíciót kényszerül betölteni — akkor el kell határoznia magát, hogy munkahelyet változtat! Ez első pillanatban bármilyen nehéznek tűnik, végül is megoldható! Csak meg kell tenni az első lépést. Hiszen végül is nemcsak egyetlen állás van a világon. Sőt, pályából sem csak egy! Létezik pályamódosítás, meg lehet tanulni olyan szakmát, amit kedvvel, örömmel, sikerélménnyel végez az ember. Ki lehet kerülni a kibírhatatlan főnök fennhatósága alól is, csak rá kell szánni magát az embernek. Csak merni kell változtatni! Megszüntethető a stressz, a tömény boldogtalanság, ha az ember egy végérvényesen elromlott házasság végére válással tesz pontot. Ez sem könnyű döntés, persze számtalan nyomorúságos vonzata van, gyerekelhelyezés, osztozkodás, lakásmegoldás stb. Csak hát végül is arra kell gondolni, mi jobb: egy elrontott életen át tűmi és panaszkodni boldogtalanságunk miatt, vagy inkább keserves kínok és anyagi nehézségek árán. de végül is kifelé mászni a gödörből ? Része az életnek! Kisebb-nagyobb probléma, gond, bosszúság mindenki életében akad, azonban — és a szakemberek szerint ezt a legfontosabb tudni — a baj nem azonos a személyes sérelemmel, a vereséggel! Aki tehetetlenül áll a gondok előtt, türelmetlen, szorongás fogja el, és egyre mélyebben süllyed a rossz közérzet mocsarába. A pszichológusnál például gyakori panasz: annyi bajom van, reggeltől estig robotolok, a főnököm goromba, a gyerek bukásra áll, a párom megcsal, a lakás kicsi — és még az anyósom is velünk él. Minek örüljek ? A válasz persze nem könnyű, hiszen a tartós boldogtalanságra nem lehet sem pirulákat, sem kanalas orvosságot fölimi. A gondok megoldásának lehetséges és legcélravezetőbb módját kinek-kinek magának kell megtalálnia. Mindenekelőtt tanácsos különbséget tenni súlyos stresszhelyzet (válás, gyász, munkahelyváltozás stb.) és kisebb bosszúság (elszakadt cipőfűző, tömött szatyorban kifolyt tej, meghúzott autó, elveszett lakáskulcs stb.) között. Bár a mindkettőhöz való hozzáállás szempontjából meg lehet különböztetni az emberek közt két alaptípust: 1\ a konfliktuskerülő. 2. a problémamegoldó. Az első típushoz tartozó ember választja általában a már eleve vesztes stratégiákat, íme ezek közül néhány: a) az önáltató, aki gondjait önmaga előtt sem ismeri be. mások előtt pedig vadul titkolja lelkiállapotát; b) aki azonnal föladja: küzdelem nélküli teljes fegyverletétellel, csak siránkozik, ő már csak ilyen peches ember, ez is csak vele történhet meg; c) a hárító, aki problémáiért másokat okol, magáról elhárít minden felelősséget; d) a menekülő, vagy struccpolitikus. Ő úgy tartja távol a gondokat, hogy iszik, ha ideges, nyugtatót, este altatót szed, egyre többet, rendszerint a kóros alkohol- és gyógyszerfüggőség kialakulásáig. A rossz lakáskörülmények is megnehezíthetik az életet. Szülőknél lakó fiatalok esetében a mindennapos súrlódás, egymás kerülgetése, később pedig, ha a család megszaporodik, kicsinek bizonyulhat az eredeti otthon. Ezekből az igen nehéz — látszólag csak pénzen múló helyzetekből is meg lehet kísérelni a szabadulást. Az első esetben még akkor is érdemes a fiataloknak megpróbálkozni az albérlettel, ha ez többe kerül, mint otthon ingyen lakni a szülőknél. A súlyos gyász — látszólag — a legkiapadhatatlanabb boldogtalanságforrás, talán a legreménytelenebb stresszhelyzet. A pszichológusok tanácsa ez esetben az. hogy nem szabad elfojtani a bánatot. Ki kell élni a gyász okozta megrendülést, ne akarjon vidámnak látszani, aki mélységesen szomorú. A veszteség túléléséhez az első lépés: meg kell adni a bánatnak, ami a bánaté, olykor a könnyek sem szégyellnivalóak. Az elfojtott szomorúság hosszas depresszióhoz vezethet, míg aki szabad folyást enged fájdalmának. talán hamarabb túljut rajta, nyugodtabban átgondolhatja, hogyan tovább, mit kell változtatnia további életén. Ha az ember magánéletében minden összeomlani látszik, hasznos lehet új célokat keresni, megtanulni valamit, esetleg másokon segíteni, rászoruló időseken, gyerekeken — mindez elterelheti a figyelmet gondjainkról. Az ember élete során gyakran van „gödörben", ám szerencsére a gödrök nem mindig ilyen mélyek, mint a fentebb említett esetekben. Van úgy, hogy csak rossz napja van valakinek, úgy „összejönnek a dolgok", amihez nyúl, az balul üt ki. Aki érzékenyebb, ingerelhetöbb, az — ahogy mondani szokták — „nehezebben bírja a gyűrődést" és olykor maga is igazságtalanul agresszívvá válik és ok nélkül megbánt másokat. Lelki szauna Az ilyen rossz napokon alkalmazni kell egy kis öngyógyítást: ügyelni kell, hogy a tartós feszültséget egy tudatos ellazulási periódus váltsa fel. Valami olyasmivel kell foglalkozni, ami örömet szerez, kikapcsol, kellemes élményt nyújt: afféle lelki szauna. Ha van rá alkalom, fölteheti az ember a kedvenc lemezét vagy elmehet moziba a barátjával. Sokan esküsznek, hogy a lelki feszültséget a kerékpározás oldja a legjobban! Vagy más egyéb fizikai megerőltető munka. Van, aki ha öszszeszólalkozott a főnökével, utána órák hosszat sétál. Más dühödt takarításba kezd. Olyan is akad. aki rossz kedvét levezetendő, fogja a szakácskönyvet és valami igen bonyolult ételt készít el. A már említett Szudakov akadémikus szerint az a baj, hogy az emberek nem elég rugalmasak. Tűrőképességük, problémamegoldó készségük és olykor humorérzékük is kevés. A legmegbízhatóbb védelem mindennapjaink stresszzivatarában, ha már a kisgyermeket is optimista életfelfogásra, mások megbecsülésére, szeretetreméltó természetűre nevelik. A szülőknek idejekorán meg kellene értetni gyermekeikkel, hogy különbség van fontos és nem fontos dolgok között. Igen kevés, ami valóban fontos, ám arra figyelni kell, ha a helyzet úgy kívánja, dönteni, lépni késedelem nélkül. Ami nem fontos és ez a többség — annak kell tekinteni, ami; esetleg átmeneti bosszankodnivalónak, amit humorral, némi öniróniával nem is oly nehéz elviselni. B. É.
