Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-10 / 11. szám
res magasságban, a gát tetején vasút és út vezet végig, összekötve és meggyorsítva a forgalmat a folyó két partja között. A gátba épített zsiliprendszer lehetővé teszi, hogy nagyobb (50 000 bruttóregisztertonna) tengerjáró hajók is feljuthassanak a folyón. Két 360 méter hosszú zsilipkamrában egy óráig kell várakozniuk, amig felemelkedvén kifuthatnak a folyóra. A gát által védett édesvíz-tároló térfogata 27 köbkilométer. Ennek a hatalmas mennyiségű édesvíznek a kihasználása több hasznot is hajt, alkalmas az édesvízi halak tenyésztésére, és partjain szép üdülőtelepek épülhetnek a közeli Nampcso város dolgozóinak. A fárasztó nap után késő este érkeztünk vissza a fővárosba. A szánkban még érezszükségleti cikkeket jegyre vásárolják nagyon csekély, szinte jelképes összegért. így mindenből jut mindekinek. Számos árut a dolgozók a munkahelyükön kapnak meg a társadalmi elosztás keretében, mégpedig munkabeosztásuk és valós szükségleteik alapján. így tehát évente mindenki kap két öltözéket, egy nyárit és egy télit. Aki már járt Koreában, bizonyára észrevette, hogy az emberek takarosán, tisztán öltözködnek, és Ízlésesen. Szó sincs hát uniformizálásról, de éppen így nincsenek divathóbortok sem. A javak e szokatlan elosztásának gyökerei a háborús évekbe nyúlnak vissza, amikor nagyon meg kellett fontolni az elosztást, hogy senki se nélkülözzön, s a kevésből is jusson mindenkinek. A koreaiak Phenjang-i városrészlet tűk a „tenger gyümölcseinek" izét, amelylyel Nampcsóban megvendégeltek bennünket, és arról beszélgettünk, hogy a koreaiak nem éppen könnyű feltételek közepette, valóban bámulatosan rövid idő alatt építették fel ezt a hatalmas vízmüvet. Este kigyulladnak a város fényei; a bulvárokon sétafikáló, levegöző emberek, s telve a cukrászdák, kávéházak. A metrónál és a buszmegállókban fegyelmezetten várakoznak a hazafelé igyekezők. Személygépkocsit alig látni. Csak néhol robog el ellőttünk egy hivatalos Toyota, a kormány szolgálatában álló Mercedes, egy-egy katonai tehergépkocsi vagy idegen jelzésű autó, amellyel az itt dolgozó külföldiek közlekednek. — Kevés a kőolajunk, takarékoskodnunk kell — kommentálja a dolgot Kim, s hozzáfűzi: — Nem is olyan nagy baj, hogy nálunk nincsenek magánautók, mert a városi közlekedés igazán kitűnő ... És tényleg, ott-tartózkodásunk alatt egyetlen egyszer, még csúcsidőben sem láttunk a megállókban tülekedést. Ilyenkor, igaz, a buszok legalább annyira zsúfoltak voltak, mint nálunk ... Éjjel tíz óra felé az I. számú nagyáruház természetesen már zárva volt, de a gyümölcsöt, zöldséget árusító boltok még nyitva tartottak, és vásárlókban sem volt hiány. Láttunk még gyermekruha- és könyvesboltot, de aztán már csak elvétve akadt egy-két üzlet. Kim, aki néhány évet töltött Csehszlovákiában, erre külön felhívta a figyelmünket, és aprólékosan elmagyarázta, hogyan van megszervezve az ellátás náluk. A legfontosabb élelmiszereket és közmegszokták ezt a rendszert, ma már természetes a számukra éppen úgy, mint az, hogy eltörölték a jövedelmi adót, s az, hogy az iskolások nemcsak a tanszereket kapják ingyen, hanem a kosztot és a ruházatot is. Természetes számukra az ingyenes orvosi ellátás és az üdülőközpontokban az ingyen töltött szabadság. Ezekre a vívmányaikra büszkék is, és senkit sem bánt, hogy a fizetések alacsonyak. Például egy egyetemi tanár fizetése még a munkások átlagbérének a dupláját sem éri el. A széles és nyílegyenes phenjangi utcákat fasorok szegélyezik. Majdnem mindegyik fatörzs apró fehér kavicsok gyűrűjében áll, ami azt jelenti, hogy valaki rendszeresen gondozza, ápolja a fát. Ez is a nem mindennapi, fejlett közösségi érzés tanújele, a közös dolgok megbecsülése, amit jószerivel mi is lépten-nyomon tapasztaltunk ebben a távoli országban. Az új, korszerű lakótelepek uniformizáltsága is már a múlté, s nem egy európai város megirigyelné a háztömbök közötti virágos oázisokat, az ötletesen kiképzett, színesre festett homlokzatokat. Szemet gyönyörködtető látvány a sportcsarnok hipermodern épülete éppen úgy, mint a Nagy Népi Könyvtár, a hagyományos építészeti stíluselemekkel, parkjában a nagy műgonddal kiképzett dombocskákon emelkedő lugasokkal, kilátókkal, s a dombokon a hagyományosan szabályos fenyőligetekkel. Ezeket is mind-mind a háború után ültették. JOZEF BRAUN Szép fehér telünk volt... Túl szép és túl fehér. Sportolóknak, hóembert formázó gyerekeknek, meglehet örömére szolgált, napi munkáját végző, dolga után igyekvő embernek sok viszontagságot. Lábtörést, kéztörést, bevásárlási gondokat. A problémákat előidéző, életet megnehezítő hóviharok, hótorlaszok síkos utak nem könnyítették a vasúti forgalmat sem. Rozsnyói (Roznava) barátnőm menetidőtől eltérően töltött órákat a nyílt pályatesten, közbeeső állomásokon veszteglő hideg gyorsvonatban. Bécsbe igyekezvén, átszálláskor a bratislavai főpályaudvaron megérdeklődte az információs irodában, mikorra várható csatlakozás az osztrák főváros felé. Illetékes irodában, illetékes hivatalnoktól azt a felvilágosítást kapta, hogy az időjárásra való tekintettel pontos válasszal nem szolgálhatnak, de figyelje az utas a hangosbemondót, úgy majd idejében értesül róla. Az „utas" — rozsnyói barátnőm — reggel hat órától kezdve (akkor érkezett) figyelmét a hangszóróra irányította, fél tízkor meg is tudta, hogy a hatodik vágányra beállta kívánt szerelvény, sőt azt is kihirdették, hogy néhány perc múlva indul. Rohant hát a pénztárablakhoz (két hatalmas bőrönddel) menetjegyet váltani, amit a bizonytalan körülményekre való tekintettel addig nem mert megkockáztatni. Szerencséje volt, a külföldre szóló jegyeket kiadó pénztárablak előtt nem állt senki. Zord időben csak az vállalkozik ilyen útra, akinek fontos dolga van, vagy nagy beteg rokona. (No meg akinek a vízuma lejár, ha elhalasztja az utazást.) Méltán örült tehát, hogy nem kényszerül a pénztár előtt sorakozni, hisz csupán néhány perc állt rendelkezésére a vonat indulásáig, neki pedig csomagokkal megterhelve, lépcsőkön is fel kell haladnia a külső vágányon indulásra készülű szerelvényhez. Érthető idegességgel figyelte hát a pénztárablak mögé beosztott dolgozót, milyen unottan böngészi az útlevelét, kényelmesen készül menetjegye kiállítására. Ismerősöm, „az utas", hot az órájára vetett ideges pillantást, hol a pénztárosnő lelkinyugalmát figyelte még idegesebben. Végül udvariasan megkérdezte, nem lehetne- e az „ügymenet" valamivel gyorsabb. Az útlevele — tudtával — rendben van, és amennyiben az elvtársnő az ablak mögött nem fokozza a tempót, ő aligha éri el idejében a hatodik peront, lemarad a vonatról, amelyikre négy óra hosszat várakozott. Topogva, hidegtől agyon fázva ... A válasz, amit kapott, tömör volt és kifejező: „Engem az nem érdekel..." — mondta az ablak mögé beosztott hivatalnoknő... És e felvilágosítás birtokában, Bécsbe igyekvő barátnőm lihegve integethetett az Usztria felé tartó szerelvény utolsó kocsija után ... Más. Nem állomás, újságosbolt. Külföldi lapokat árusító üzlet a város szívében, sok alkalmazottal. Mindannyian nők! Odakint süvít a szél, fújja az ónos esőt, síkos a járda, hófúvás... Koros nőismerősöm, a város külső kerületéből, a cudar idő ellenére nekivágott az útnak — lábtörést, bordatörést kockáztatva —, mert érdekelték a napi események, no meg magányában talán a regényfolytatás is... Azonkívül szerette a betűt... Az üzletben azonban közölték vele, hogy a lapok, éppen a rossz időjárás miatt nem érkeztek meg. A koros asszony ekkor megkérdezte, hogy mit gondolnak, befut-e még a nap folyamán az áru ? Vállvonogatás volt a felelet, ami azt jelenthette: vagy igen, vagy nem... Ismerősöm a síkos útra gondolt, amelyre hazulról elindulván nem számított. Sem a befagyott villamosokra, sem a ritkán járó és túlzsúfolt autóbuszokra. Megkérdezte illő udvariassággal és alázattal: vajon megérdeklődheti-e telefonon az eredményt? A válasz, amit kapott, itt is tömör volt és félreérthetetlen :„Mit gondol a vevő, mi itt telefonszolgálatot is tartunk ? Jól is néznénk ki!' Mit tehetett a kedves vevő? Sarkon fordult, nekivágott a hófúvásnak, hogy a bolt dolgozói, az üres üzlethelyiségben a néma telefonkészülék mellett zavartalanul meditálhassanak... Figye/getek! i