Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-10 / 11. szám
A Sárga-tenger partján A környezetvédelemre Koreában rendkívül odafigyelnek Álmos reggel, a levegőben mintha még ott terjengene a kiadós éjszakai zápor illata, de a felhőfoszlányok mögül már teljes pompájában kibújt a nap és hamarosan felszántja az utolsó tócsákat. Mikrobuszunk elhagyta Phenjangot, elsuhannak mellettünk a széles utcákat szegélyező elegáns toronyházak, amelyeknek homlokzatán a szivárvány minden színe fellelhető. A reggeli járókelők munkába sietnek, mi meg a buszban hamarjában azt „leltározzuk", hogy mi mindent láttunk már Koreában, mi mindenen lepődtünk meg. Kellemes meglepetés volt, hogy a főváros utcái rendkívül tiszták, hogy architektúrája nemcsak modern, hanem szép is, feltűnően sok a fehéren tündöklő monumentális szobor és a hagyományos stílusban épült, felkunkorodó tetejű kis palota, s voltak, akik éppenséggel a metrót csodálták meg. A Sárga-tenger felé tartottunk, .s örültünk, hogy útközben egy jó darabot látunk majd a koreai tájból. Az országút a Tedonggang folyót követte, amely a fővárost a tengerrel köti össze. A libasorban úszó hajók tanúsították, hogy Koreában ugyancsak kihasználják a vízi utakat is. A folyópartot rizsföldek szabályos sakktáblái övezték, amelyeket zsinóregyenes öntözőcsatornák választottak el egymástól. A sarjadó rizs dús, katonás rendekben zöldellt, mintha csak centiméterre szabtak volna ki minden egyes növénykét. Itt-ott feltűnt egy falu, takaros, tiszta házikókkal, olyan csinosak volta, mintha éppen ebben a pillanatban fejezték volna be az építésüket. Kim, a kísérőnk elmondta, hogy valóban újak, ugyanis vidéken is és Phenjangban is nemigen akad 33 évnél öregebb ház. Minden 1953 után épült föl, ami azelőtt volt, azt elsöpörte a koreai háború ... Átutaztunk Napmcsón, ezen a modern kikötővároson, s máris közeledtünk a Tedonggang folyó torkolatához. A meredek partokon még nem tüntették el mindenütt a nehéz építkezési gépek után maradt barázdákat, de ezeket már a gyorsjárású kis révhajóból vettük észre, amelyen a tenger felé suhantunk. Hamarosan elértük úticélunkat: a hatalmas tengerzáró betongátat, s lehorgonyoztunk Korea legnagyobb víztározójának partjánál, melyre az egész ország joggal büszke. Az a nyolc kilométer hosszúságú betongát azért épült, hogy megakadályozza a sós tengervíz behatolását a folyóba, amelynek édes vizét dagálykor 70 kilométerrel „szorította" vissza. Az édes és a sós víz vegyüléke ilyenkor alaposan megemelte a folyó szintjét, így az elöntötte a környező termőföldet, s az „elsózott" talajon nehezen termett meg valami. Több ezer hektárnyi termőföld hevert ilyenformán parlagon. A gát építését az idén fejezték be, de már az előző hónapokban gondosan kiparcellázták és előkészítették a rizsföldeket. A folyó vize most kimossa a sót a földből és egy-két év múlva kiváló minőségű rizst arathatnak majd errefelé. S a rizs a koreaiaknak az áldás, az, ami nekünk a kenyér. A hatalmas gát és víztározó, amelynek mérete még a laikusokat is lenyűgözi, öt esztendeig épült. A fejünk felett 36 méte-Hazafelé a munkából Szó sincs uniformizálásról, de nincsenek divathóbortok sem A szerző felvételei
