Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-03 / 10. szám
Amióta a Szovjetunióban kitűzték a gazdaság felgyorsításának és átalakításának irányvonalát — s ez a folyamat már meg is kezdődött —, a közgazdászok, társadalomtudományi szakemberek, szociológusok, a munka pszichológiájával foglalkozó szakértők százai végeznek kutatásokat, felméréseket, mélyelemzéseket a női munka területén is. A kérdések, amelyeket ismételten nagyító alá tesznek, nem újkeletűek s nem is csak és kizárólag a szovjet társadalomra jellemzők, hanem általában minden fejlett ipari társadalomra, amelyben a nők tömeges munkába állása hasonló, illetve azonos problémákat vet fel. A női munka világában végzett vizsgálódásokról ad számot a tekintélyes moszkvai közgazdasági szaklap, a Planovoje Hozjajsztvo cikke, amely nemcsak a nők foglalkoztatottságának színére, hanem a fonákjára is rávilágít. Az utóbbi ismerete nélkül aligha lehetne megfelelő választ adni a mindeddig levegőben lógó kérdésekre s megtalálni a problémák megoldásának útjátmódját. Mivel a női foglalkoztatottság arányai nagyjából megegyeznek hazai viszonyainkkal, a szovjet közgazdászok megállapításai számunkra is tanulságosak. A FÉRFIAK EGY, A NŐK KÉT társadalmi és gazdasági funkciót töltenek be: részt vesznek a termelési folyamatban, a lakosság reprodukciós folyamatában pedig a családi élet és a háztartás fenntartásában. Mindkét funkciójuk betöltése kölcsönhatásban áll egymással, s az egyik is, másik is egyformán időigényes és az adott helyzetben egyforma erőfeszítést igényel. Ezért jogos a kérdés felvetése: társadalmi és gazdasági szempontból mennyire hatékony a női munka, s társadalmi hasznát tekintve, hogy lehet elérni ésszerű kihasználásával optimális termelékenységét ? A női munka társadalmi hatékonyságának kritériumait távolról sem könnyű megállapítani. Mindenesetre egy bizonyos: a kérdést két felől kell megközelíteni. Egyrészt meghatározó tényező a személyiségfejlesztés lehetősége és foka, vagyis milyen műveltséget és szakképzettséget tudnak a nők elsajátítani, munkájuk mennyire alkotó jellegű, másrészt pedig azokat a lehetőségeket kell szemügyre venni mint meghatározó tényezőt, hogy mennyire tudja biztosítani a háztartásvezetést, és mindenekelőtt: gyermekeinek nevelését. TÍZ KÖZÜL HETEN A Szovjetunióban a nők a munkaerő-állomány 51 százalékát képezik. Ez azt jelenti, hogy a produktív életkorban levő nők 92 százaléka dolgozik vagy tanul. A dolgozó nők száma 1940-től számítva szédületes iramban növekedett (1940-ben 13 millió, ma valamivel több, mint 60 millió a dolgozó nők száma). Ez a növekedés azt jelenti, hogy a munka, a foglalkozás megfelel a nők érdekeinek, mert anyagi függetlenséget biztosít számukra, ezáltal emelkedik a családon belül is tekintélyük, és nem utolsósorban határozottan javítja személyiségfejlesztésük, haladásuk lehetőségeit. A közelmúltban végzett terjedelmes felmérések bizonyítják, hogy tíz szovjet dolgozó nő közül heten akkor is tovább dolgoznának, ha anyagi körülményeik meg is engedhetnék, hogy otthon maradjanak. Ez a trend az állam érdekeinek is megfelel, mert minél több a produktív életkorban levő munkavállaló, annál magasabb egy főre számítva a munka társadalmi termelékenysége. Ezzel szemben: minél magasabb a nők foglal(nős) 7 DÁSOK koztatottsága, minél többen vesznek részt a társadalmi munkafolyamatban, azzal egyenes arányban csökken a szülési kedve, vagyis csökken a születési arányszám. Ezt az országos és a szövetségi köztársaságok statisztikai adatai is tanúsítják. Országos viszonylatban 1940-ben a nők a munkaerőállomány 39 százalékát képezték, a születési arányszám ezer főre számítva 31,2 volt; 1982-ben, amikor a munkaerő-állományban a nők elérték az 51 százalékos arányt, a születési mutatószám 18,9-re csökkent. Ezt támasztják alá az egyes köztársaságok adatai is. Azokban a köztársaságokban (Ukrajna, balti-köztársaságok), ahol a nők foglalkoztatottsága az országos átlag fölött van, a születési arányszám valamivel az országos átlag alá süllyedt. Viszont azokban a köztársaságokban, ahol ezek az arányok fordítottak (Tádzsikisztán, Üzbegisztán, általában a közép-ázsiai köztársaságok), vagyis a nők foglalkoztatottsága az országos átlag alatt van, a születési arányszám meghaladja az országos átlagot. „HÁZTARTÁSBELI" MINT FIZETETT FOGLALKOZÁSI ÁG ?! A női munka társadalmi hatékonyságának vizsgálatából nem lehet kihagyni a háztartásra, gyermeknevelésre fordított időt és munkát. Az eddigi felmérések szerint a háztartási munkák és a gyermeknevelés nagyjából két harmada esik a dolgozó nőkre. Egy másik szociológiai vizsgálat szerint a gyermektelen dolgozó nők átlagos megterhelése hetente 67 óra és 10 perc, az egygyermekeseknél ez már 92 óra 50 perc, két gyermekkel 95 óra 35 perc, három gyermekkel 98 óra és négy gyermekkel 102 óra 5 perc. Nyilvánvaló azonban az is. hogyha távlatilag a háztartási munkáknak a nőkre eső része csökkenni is fog, anyai funkciójukból eredő megterhelésük viszonylag változatlan marad — ez olyan kulcsfontosságú tényező, amelyet a nők megterhelését csökkentő gazdasági és szociális intézkedések kidolgozásában a jövőben is feltétlenül figyelembe kell venni. A Szovjetunióban, de más fejlett ipari országokban is, már többször megkísérelték a közgazdászok, hogy a háztartási munkák értékét pénzben kifejezzék, s ennek alapján olyan mérlegelések is felmerültek, hogy a háztartásvezetés és gyermeknevelés fizetett foglalkozási ág legyen és az ezzel töltött évek, függetlenül attól, hogy időben mennyit tesznek ki, beleszámítódjanak a szolgálati évekbe. A háztartási munka honorálásának két változatát vették számításba. Az egyik: a háztartásbeli fizetését az idevágó szolgáltatások árából számítanák ki, a másik: annak arányában kapná a háztartásbeli a fizetését, amennyit a szakképzettségének megfelelő keresete tenne ki, ha dolgozna. NAPONTA 1 -2 ÓRA, ÉVENTE 20-22 MILLIÁRD! A háztartásbeli munkát foglalkozási ág „rangjára" emelni nem lenne lehetetlen, de mind a társadalom, mind a nők számára veszteséges, a fejlődést hátráltató vállalkozás lenne. Országos viszonylatban — a családok száma szerint — ez 67 millió dolgozó többletbérét tenné ki. Ráadásul a nők jelentős hányada „kiszakadna" a társadalmi munkafolyamatból, inproduktiv, robotszerű munkát végezne, feladva saját fejlődésének lehetőségeit, s ez mindent egybevetve lassítaná a gazdasági fejlődés ütemét. A szocialista társadalomban, a szocialista termelési viszonyok közepette megvannak a lehetőségek, hogy a dolgozó nők túlterhelésének problémáját más, korszerűbb úton-módon oldják meg. A kérdéssel foglalkozó közgazdászok kiszámították, hogy egy modem, teljesen gépesített háztartásban egy négytagú család „kiszolgálása" naponta egy vagy még több órával csökkenthető.
