Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-03 / 10. szám
TÁJOLÓ KALENDÁRIUM 1852. március 4-én született Nyikolaj Vasziljevics Gogol, a kritikai realizmus kiemelkedő képviselője. 1967. március 6-án hall meg Kodály Zoltán Március 8-a nemzetközi nőnap. 1887. március 8-án született Uilz Béla. a 20. századi magvar festészet egyik legjelentősebb alakja, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom harcosa. KÖNYV Kassai Napló 1918—1929 Érdekes dolog böngészni a század eleji sajtóban, különösen ha az a csehszlovákiai magyar irodalom kezdeti időszakát is jelenti. Gyüre Lajos közel száz oldalnyi tanulmánya, majd az azt követő terjedelmes bibliográfiája megismertet bennünket — ha nem is teljes mértékben — egy érdekes sajtótermék irodalmi-kulturális anyagával, szerkesztési gondjaival, magukkal a szerkesztőkkel, munkatársakkal. A bevezető tanulmány helyenként bizony csak vázlatos ismertetést nyújt. Mélyebben csupán Ignotus és Fábry Zoltán laphoz fűződő kapcsolatát tárgyalja, majd a már másutt is közölt külön fejezetben József Attila szeKassai Napló 1918-1929 Madách repét. Csak fájlalhatjuk, hogy a jelzett József Attila-kötet, a Tüzek éneke nem jelent meg, de kisebbségi irodalmunkban mindmáig sok-sok kiváló ötlet merül föl és bukik meg, úgyhogy ezen sem csodálkozhatunk különösebben. Csodálhatjuk viszont azokat a törekvéseket, melyeket ez a sok ismert és még több ismeretlen nevű író és újságíró elkezd és véghezvisz. Forrásban levő időszakról van szó? Lehetséges, de akkor is izgalmasak ezek a szenvedélyes viták, néha szinte a semmiről, néha komolyabb dolgokról, mint például a dilettantizmus szerepéről az irodalomban vagy a dilettantizmus túltengéséröl, amiről ma is vitatkozhatnánk. Fábry Zoltán. Tamás Mihály és a számomra eddig ismeretlen Áldori Károly dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) származású fiatal író emeli fel legtöbbször és legélesebben a hangját ebben a témakörben. A tanulmányban és a bibliográfiában is nagy szerepet és helyet kap a kortárs magyar irodalom és az emigrációba kényszerült magyar írók, akik közül nem egy éppen Kassán (Kosice) jutott lélegzetvételnyi időhöz. A már említett Ignotuson kívül Barta Lajos, Déry Tibor, Hatvány Lajos, Lengyel József — hogy csak a legismertebbeket említsük — jónéhány Írása szerepelt a lapban. Helyesen jegyzi meg Gyüre, hogy a kortárs magyar irodalom és az emigráns írók a nívót jelentették a lapban, a követendő példát — szemléletben és főképp esztétikában, szinvonalban. Gyüre Lajos könyve a szélesebb olvasóközönségnél is érdeklődésre találhat. (Madách) Mészáros Károly Harmincéves a Kárpáti Kalendárium Tavaly múlt harmincöt éve, hogy a kárpátalji magyar irodalom Bállá László „Zengj hangosabban" című kötetével nemcsak az egyetemes magyar írásbeliség, hanem a szovjetunióbeli nemzetiségi irodalmak között is induló életjelt adott magáról. Ez a négy járásnyi területen élő, kétszázezret sem meghaladó lélekszámú közösség azóta kiművelte a maga értelmiségét, tanítóit és íróit, akik megérlelték e nemzetiség kulturális folytonosságát, mely sajátosan magyar és szovjet egyszerre. Ez a kettős kötődés határozza meg rrindazt, amit az irodalomban is fel tudnak mutatni. Az öt magyar nyelvű újság és az évi két-három könyv mellett már három évtizede a Kalendárium a legnépszerűbb kiadványuk, mely a naptári eseményeken túl riportokat, irodalmi műveket, megemlékezéseket, tanulmányokat is közöl rendszeresen. Hasonlóan, mint a Madách Naptár. 1957-es első száma még a hatvan oldalt sem érte el, de 1959-ben már 27 ezer példányban és 160 oldalon jelent meg. Ez a magas szám később a kedvező magyarországi könyv- és újságbehozatal következtében a kétharmadára csökkent, de színvonalában javult. Ez nem kis mértékben annak tudható be, hogy újabb és újabb tollforgató nemzedékek léptek színre. Ezévi naptáruk is külön teret szentelt a pályakezdő fiataloknak, olvashatjuk Balia D. Károly, Füzesi Magda (a legfiatalabb írószövetségi tagok). Fodor Géza, Vári Fábián László és mások verseit, valamint Nagy Zoltán Mihály, Köszeghy Elemér prózai írásait. Riportokat találunk a helybeli termelő üzemekről és falvakról. Váradi- Stemberg János három történeti tanulmánya, mint például egy Munkácsról írott 1836-os monográfia elemzése élményszámba megy. Ugyancsak élvezetes Keresztyén Balázs tanulmánya a valós történelmi személyiségről, Toldi Miklósról, avagy Dupka György írása az ukrán—magyar folklórkapcsolatok történetéröl. Zékény Imre szólásmagyarázatokat, Szlivka József beregszászi építészeti ismertetőt, Dalmay Árpád pedig két benei mondát kínál az olvasónak. Az utóbbi köszönti Bállá Lászlót, a kárpátalji magyar irodalom vezéralakját közelgő hatvanadik születésnapja alkalmából. Nem feledkeztek meg az összeállítók Mikszáth Kálmán, Arany János, Kassák Lajos, Karinthy Frigyes, Juhász Gyula évfordulójáról sem. Kovács Vilmos, aki hatvan éve született és már tíz éve halott a „Holnap is élünk" című regényével vihart kavarva írta be magát a kárpátalji magyar irodalomba. A Kalendárium a Tavaszi viharok című verse közlésével emlékezik rá. Bállá László az egykori ungvári gimnáziumi tanárról, Csongár Álmosról fest portrét, aki a magyar irodalom német tolmácsolója Berlinben, tagja az NDK írószövetségének. Sorolhatnám még az írásokat százharminc oldalról, melyek most tízezer példányban juthatnak el az olvasókhoz az októberi forradalom hetvenedik évfordulóján, melynek jegyében ez a kiadvány megjelent. Hazai vonatkozásai közé tartozik egy elemzés a szovjet—csehszlovák kapcsolatokról, egy Lajciak vers Dalmay Árpád fordításában, valamint a nagybereznai születésű, majd Ungváron, Kassán (Kosice) is tanuló szobrász, Szamovolszky Ödön bemutatása. Az ő fiatalkori alkotása a rozsnyói Franciska szobor, és nevéhez fűződik többek között a kassai 48-as honvédszobor, valamint Vasvári Pál és Dayka Gábor mellszobra. A Kalendárium hátlapját a tavaszi tőzike színes fényképe díszíti, mely az országainkat összekötő két folyó, a Latorca és az Ung mentén fordul elő. (Kárpáti Kiadó, Ungvár, 1986) Mihályi Molnár László FOLYÓIRAT Filmvilág '87/1 Még soha nem volt szovjet filmeknek akkora sikere az egyik leghíresebb nyugatnémet filmfesztiválon, amelyet a Ruhr-vidéki Mannheimben rendeznek, mint a legutóbbin. A külföldi sajtó egyszerűen a „szovjetekének" nevezte a szemlét, amelyen a nagydíjas Konsztantyin Lopusanszkij „Egy halott ember levelei" című filmje kapta. A film főszereplője egy atomtudós, aki vétkesnek érzi magát a komputerhibából adódó atomkatasztrófában, mert az egy reményt vesztett, lepusztult világot teremtett. A film harmincnyolc éves rendezője utópisztikus elemekkel dolgozik, mégis mindig a földi realitás szintjén mozog. Mint a kritikából kiderül, nem fantasztikus film az Egy halott ember levelei, bár a semmissé változott jövőben játszódik, ellenkezőleg, a vég lehetőségének fölmutatásával intelmezöen realisztikus. Ugyancsak díjazott lett a grúz J. Mamin Neptun-ünnep című humoros filmje, amelyben egy kolhoz tagjai csak azért tartják meg az általuk egyáltalán nem ismert Neptun ünnepét, mert svéd vendégeket várnak. Hogy méltón képviseljék hazájuk hagyományait, a jeges folyóban is képesek megmártózni, föláldozni egészségüket, amin a svédek annyira megbotránkoznak. hogy ámultukban visszaülnek az Inturiszt-buszba és elutaznak. Kegyetlen humorú, szatírába hajló film lehet ez, amelyet, előző társával egyetemben, jó lenne mielőbb mozijainkban látni. A harmadik díjazott szovjet versenyfilm az Adonisz 14 című, amely tíz percben a hamis áilatszeretetről beszél, hiszen az elkényeztetett főszereplő, a birka, azért elkényeztetett, hogy majdan preparált szarvai a húskombinátot díszíthessék. Rekviem ez, amely az élet ellentmondásairól kegyetlen nyíltsággal beszél. A nálunk is sokak által olvasott folyóirat januári számában olvashatunk még három tanulmányt John Cassavetes Szeretet-áradat című világhírű filmjéről, amely különösen Európában aratott sikert, a nálunk Cotton club címmel futtatott Gengszterek klubja című Coppola-filmröl, s nem utolsósorban a világhírű lengyel rendező Jerzy Kawalerowicz A fogadó című alkotásáról, amely pogrommal végződik. S mivel e lapszemlét a szovjet filmek sikereivel kezdtük, fejezzük be azzal, hogy az Új szovjet filmenciklopédiáról Veress József ír — értékeit, hiányosságait, pontatlanságait egyként felsoroló — tanulságos tanulmányt. Szigeti László KIÁLLÍTÁS Gombák képekben Érdekes kiállítás nyílt meg a közelmúltban a Bratislavai Szlovák Nemzeti Múzeumban, mely országos méretben először tárja a látogató elé a gombák nem mindennapi mikrovilágát. A kiállított anyag nagy részét magángyűjtőktől kölcsönözték a kiállítás szervezői, ügyelve azonban a beszerzett, képek, fotók, rajzok színvonalas kivitelére, hiszen ezek csak így alkothatnak egységes, valós képet e növényfajtáról. A gomba évszázadok óta az emberek kiegészítő táplálékául szolgál, az árusításáról szóló első feljegyzések az ókori Rómából származnak. Nálunk már a 18. században elterjedt, így több rendelkezést hoztak a gombák piaci árusításának lehetőségeiről, sőt egyének vizsgálták, hogy mely gombák fogyaszthatok és melyek nem. Több ismeretterjesztő könyvecske is megjelent, hogy e tápanyagban gazdag csemegét az átlagember is könnyen felismerhesse. A 17. század második felében dr. Karel Rayger „első fecske" módjára megjelentette írását a gombákról, s új utat nyitott ennek a botanikai (vagy történelmi?!) korszaknak hazánk területén. Mivel a gombák iránti kereslet egyre jobban nőtt. halaszthatatlan követelménnyé vált e növények szerkezeti megismerése is, amely szorosan összefüggött az ábrázolási technikával, illetve fotós dokumentációval. Ma már annyira felfejlődött ez a „tudományág", hogy a Bratislavai Szlovák Nemzeti Múzeum Növénytani Kutatóintézetében külön osztály foglalkozik vele. Első ilyen jellegű kiállításuk rendkívül sok információval gazdagította az amatőr „gombászok” eddig talán kissé hiányos ismereteit, sőt egyesek elhozták magukkal saját fotóikat, rajzaikat, festményeiket is. Az év végéig nyitva tartó kiállítást külföldről, Bulgáriából. Magyarországról, Monacóból. Lengyelországból, Japánból stb. behozott, gombákat ábrázoló bélyegek is gazdagítják. Érdekes a hazai Karel Svolinsky tervezte bélyegsorozat, melyet 1958-ban nyomtattak ki. A „Gombák képekben" című kiállítást nemcsak az amatőr gombászok figyelmébe ajánlom, hanem azokéba is, akik célként nem a gombák megismerését, hanem a bennük való gyönyörködést tűzték ki. Koller Sándor
