Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-24 / 9. szám
MILKA ZIMKOVA A férfiakról, avagy hogy is áll a dolog velünk, nőkkel (5.) Maruáa ritkán sirt. De most leült a hálószobában Janeőko ágyára, és sírva fakadt. Illetve csak sírva fakadt volna, de abban a pillanatban az udvaron Michalko elbögte magát. Csurgott a vér a térdéből, már a lába szára is piros volt, meg a vászoncipöje is. — Mit csináltál? — Mentem ... mentem ... — Csendesen ... már semmi baj, mi történt ? — Mentem ... apunak cigarettát venni a kocsmába, és leestem a bicikliről. Feltettem a lábam a vázra, ahogy Imricko... — Michalko, kis madaram, nyugodj meg, és figyelj ide: soha többé ne menj pedál nélkül, nehogy a végén még a fogadat is kiverd. Apád hol van? — Azt mondta, hogy menjek és mosakodjak meg, és hogy az idegeire megyek, és a cigarettáért elment egyedül... És amikor leestem a bicikliről, elveszítettem az öt koronát. — Az nem baj, Michalko, nem baj, ha elveszítetted, most hunyd le a szemed, megmosom a lábacskádat, és mindjárt meglátod, milyen jó lesz. Kint fülledt meleg volt, a kocsmában még fülledtebb. Jankó úgy gondolta, hogy megveszi a cigarettát, s megy mindjárt haza. Úgy is történik, ha nincs ott „Hallod" Pista. — Szervusz, Jankó, igyál meg velem egy féldecit! — Nem, Piéta, majd máskor. — Ne bosszants, Jankó, férfi vagy, vagy nem vagy férfi! Két féldecit, Terezka, meg két korsó sört is... Egészségedre, Jankó... Te járod a világot, öregem, mi meg törődjünk a feleségeddel, mi? Vagy hogy is van ez, hallod? — Hiszen mindene megvan, semmiben sem szenved hiányt. — Hajaj, tévedsz, Jankó. A legfontosabb hiányzik neki, hallod? Még egy kört, Jankó. Hiszen férfiak vagyunk, vagy nem? Tegnap, ahogy megyek a , házatok előtt — iszen másfelé nem is mehetek, ha hazafelé tartok, hát nem? — egyszer csak kinyílik az ablak. Az ablakban meg Marienka, hallod ? Gyere be hozzánk egy pillanatra, Piéta. Én meg megyek, mért ne mennék? Gondoltam, segítségre van szükséged, hallod, tanácsra, a gyalupadnál, hogy a gyalugéppel nem boldogulsz, hallod? Már mért ne, hiszen ez a szakmám, nem? No, egészségedre. Jankó kihörpintette a pálinkáját, bár nem ízlett neki, de azért el kellett ismernie, hogy egy kicsit mindjárt jobban érezte magát. Bujacek néni lépett be a kocsmába. — Aggy egy Tarasz Bulbát, Terezka. — Iszen azt má' nem gyártják, nenü. A’má’nem divat. Az emberek mostanában má' csak a Sparta cigarettát keresik. — Akkor aggyál aztat. — Milyet, kemény dobozost vagy puhát ? — Mit? Azt add, amelyik erősebb. Nem tudom, mi a baja ennek a vén bolondnak. Itthon vót a lányom Nagymihályból, hozott neki egy kis pályinkát, ez megitta, oszt azóta, hogy a lyányomék elmentek, meg van bolondulva. Hogy majd ö megmutatja nekem! Elszedem a nyugdiját, ilyen pályinkát meg még eccer se vettem neki. Olyan pogányú káromkodott, hogy el sem mondom. Az istent is emlegette, meg hogy máj’ megmutatja nekem, milyen ember ő. Én meg erre; édes uram, mindenki csak olyan ember lehet, amilyen. Nem mutogatnyi kell azt. Te is itt vagy, Janeóko? Téged még soha nem láttalak a kocsmában. Önts neki egy féldecit, Terezka. Áldjon meg az úristen me’ Maruéádat is. Egészségedre... ha nincs a feleséged, hát a fél falu leég. Az emberek aludtak. Ő törte fel a szertár ajtaját, én meg segítettem neki... — Sokba kerül az még magának — ugrott fel Ráta már kapatosán. — Az ajtó kitörve, hát ki vállalja a felelősséget a leltárért? No ki? — Te ülj le, oszt maradj csendbe', te taknyos. Amikor az anyád kórházba' vót, két hétyig én törülgettem a seggedet. — Egészségedre, Jankó, no idd meg, úgy van az, ahogy mondom. Az emberek még nem tudják, honnan kel a nap... Most mink, asszonyok vágyónk soron... — Mind egyformák, hallod ? Még egy kört, Jankó, mit szólsz hozzá ? Jankó nem szólt semmit. Már épp eleget ivott, s miután a kővetkező pohárkával is felhajtotta, teljesen kikészült. Ráta még jobban. — Maruáa, hívott, hallod ... mér' ne mentem voina be, no nem? Isten bizony, Jankó, ha nem a barátom vagy, akkor ma már sógorok vagyunk. Isten bizony. Isz én is csak ember vagyok, ha férfi vagyok is. Ne csinálj belőle ügyet, Jankó. Jegyezd meg. hogy mind egyformák, mindegyik kurva, hallod? A különbség csak annyi, hogy az egyik elölről akarja, a másik meg hátúról... Jankó nem hallgatta tovább. Nem bírta. Összeszoritotta a fogát, megfogta a söröskorsót, úgy látszott, hogy Rátát akarja fejbe vágni, de nem vágta fejbe. Tántorogva odament a pulthoz. — Most azoknak fizetek, akiknek a feleségem lefeküdt... A kocsmában elült a zaj, csak Ráta röhögött fel kappanhangon. — Hallod, Terezka ... azoknak fizetek, akiknek a feleségem lefeküdt — ismételte meg Jankó még egyszer, s mikor látta hogy Tereza úgy bámul rá, mint aki nem érti a dolgot, egy ötszázast dobott a pultra, az beesett a mosogatóba, ő meg kiment... Ragyogtak a csillagok, az éjszaka fé: nyes volt, s a levegő még mindig fülledt. A házban sötétség. A fiúk szobájának ajtaja nyitva, a két gyerek lerúgta magáról a takarót. Jankó bement a hálóba, egyenesen Maruáa ágyához, de az aszszony nem volt ott. Az ágy alatt sem volt. Jankó leült és magában beszélt: — Elbújt a szuka, mert fél... a szukák félnek, hát elbújnak... Ledobta magáról az inget, és kiment. A levegőben még mindig érződött a szomszéd pajtájának égett fa és hamu szaga. — No gyere, gyere ide, ne félj, nem bántalak, csak jót akarok neked, inni adok, megitatlak tejecskével, no gyere ide, hófehérkém. Jankó nyomban megismerte a felesége hangját. Melyik férfi nem ismerné meg az asszonya hangját, akár messziről is. Úgy... szóval az ő Maruáája hasón fekszik a kerítés mellett, és Tono Karahutát hívogatja magához. — Ne félj tőlem, nyuszikám. Jól van, no, ha nem akarsz jönni, énekelek neked. Gyere, legény, gyere, várlak, az ajtóban, okosabb vagyok már, mint amilyen vótam. Igaza volt Rátának, Maruáa kurva. — No gyere, kishutám, ne félj tőlem, hiszen én igazán csak jót akarok neked. Szóval Tono Karahuta, a legmegtermettebb férfi a faluban neki kicsi, neki, a kurvának, kicsi... A fészer falán megvillant a kasza. Elvágom a nyakát, édesanyám, fogjon meg, mert elvágom a nyakát... — Megvagy hát. Itt a farkad a kezemben. Ne fickándozz, nem engedlek el. Jankó csak a lábát látta az asszonynak meg a feltűrődött hálóingét, ahogy hason feküdt. A fejét nem látta, mert eltakarta a fészer. És a fészer falán ott fügött a kasza ... — Fogom a lábad, hiába ficánkóndozol. A kezemben vagy, nyuszikám ... Most pedig fordítsuk komolyra a szót, mert ahogy Ráta szokta mondani, ez már nem vicc. Képzeljük csak el, hogyha a fészer mögött nincs ott a félig letakart pöcegödör, amibe Janeőko belepottyant, hát a férfi a kaszával féltékenységből elvágja ifjú asszonykájának a nyakát. Maruáa, aki végre kihúzta a fehér nyuszit a szomszéd kerítése alól — a fiuk nyitva felejtették a ketrecet —, nagyon megijedt. A kasza melléje esett, Jankónak meg csak a feje látszott ki a pöcegödörből. — Az istenért, Janeőko, mit művelsz? — ... megyek kaszálni! — Hiszen a kertet már lekaszáltad. — Még egyszer lekaszálom. A férfi a kádban állt, Maruáa mosta. Az asszonynak sírhat nékja is volt, meg nevethetnékje is. Tegnap este a fiúkat fürdette. Michalko már nem engedte a fütyijét megmosni, eltakarta a kezével, s Jurko, ezt látva, ugyanúgy tett. Akkor arra gondolt, hogy már három férfi van a házban. Most pedig nem tudja, hogy három férfi van-e a házban, vagy inkább három gyerek? Vagyis hát, hogy is állunk a férfiakkal? Kopasz Csilla fordítása Szkukálek Lajos: CASANOVA
