Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-24 / 9. szám
egyik legnagyobb buddhista templom és kolostor, a Kijomizu-dera — „A tiszta víz temploma". Nagyszerű kilátás nyílik a környékre innen. Az első szentélyt 798-ban építették, s Kannon-nak, az irgalmasság tizenegy fejű buddhista istennőjének szentelték. Innen jól áttekinthető az ősi Kiotó, amely még kínai hatásra épült. Az utcák észak-dél és kelet-nyugat irányban épültek ki, egymásra merőlegesen, pontosan követve az akkori kínai főváros, Csang-anu építészeti elveit. Innen fentről az ember alig tud elszakadni az ősi Kiotó festői, elragadó látványától. Mindezt a gyönyörűséget látva, egészen hihetetlennek tűnik, hogy az első atombomba bevetésére kiszemelt négy lehetséges célpont között Kiotó neve is ott volt... Akár a régi-régi időkben, ma is országszerte híresek a kiótoi vásárok. A városban ma is százszámra dolgoznak a kis műhelyek, művészeti, iparművészeti tárgyakat készítenek, kimonókat, edényeket, porcelánt, selyemhímzéseket, képeket, bánokat, fatárgyakat, szobrokat, kőedényeket, más emléktárgyakat. Az árskála nagyon széles, akárcsak a tárgyak művészi értéke, s így természetesen a giccses holmi sem hiánycikk. Kiotó nemcsak kis kézimühelyeiről és vásárairól, nanem hagyományos folklórfesztiváljai által is hies, a leglátogatottabbak az „awa-odori" az „aoinacuri". Külön élmény átélni egy vasárnapot Kioóban. Akinek csak keze-lába van, kiöltözik és ilmegy sétálni. A nők, idősebbek és fiatalok, vasárnap leveszik hétköznapi nyugati szabású ruháukat és kimonót öltenek, hozzá elkészítik a halyományos frizurát, lábukra, vastag fehér harislyát húznak és a hagyományos fapapucsba bújnak. Ciotó egy másik, szintén nagy élményt nyújtó átványa a kertek és a parkok. „Ha azt mondom, apán kert, a visszhang azt feleli, hogy Kiotó" — így i régi japán szólás-mondás. A kertmüvészet ternészetesen országszerte nagy népszerűségnek örend, s mindenütt találhatók híres-neves alkotáok, de a kiotói kertek a legszebbek, a legtökéleteebbek, a legeslegjapánibbak. Ezek közül a legneezetesebb a Ginkakudzsi, az Ezüst Pavilon körül Iterülő kertcsoda, ami Szóami-nak, a leghíresebb apán kertépítésznek a műve. A japán kertekben eltűnőén kevés a virág. A kertművészek azt Valiik, hogy megbontják a nagy műgonddal megterezett aszimmetriát, s ráadásul a hervadó vagy az Ihervadt virág nemcsak csúnya látvány, hanem úzsba is köti a szellemet. A kertek színhatását és érelosztását az évszakok szerint csoportosított ik, bokrok és cserjék, továbbá a sziklák, kövek Ihelyezése, a füves és a mosás területek és a íztükrök aránya adja meg. Az igazi kertművészek gyik elve, hogy a kerten az ember keze nyomát em szabad meglátni, mindennek úgy kell festeie, mintha a természet műve lenne. Ez a „mintha" agyon fontos ... Egyébként minden kert valamién céllal épült. Vannak kertek, amelyek a szerellesek számára alkottattak, s vannak, amelyek gy épültek, hogy a csöndes meditálást szolgálják, émelyik kert valóságos jelképrendszerben épült, lint például az említett Szóami híres-nevezetes őkertje, amelyet a kiotói Rióandzsi templom köré írvezett. A kert alapja sima hófehér homok, ezen annak elhelyezve a kő- illetve sziklacsoportok, íjtuk vagy körülöttük némi mohával és zuzmókat. A „mintha" ebben az esetben: a fehér homok tengert jelképezi, a gereblye nyomai a hullámoat és tengeráramokat, a kövek, sziklák a szárazodét, parti sziklát és az árapály hullámverését... Aki Japánban utazgatott, s nem járt Kiotóba, mulasztott valami nagyon fontosat: bepillantani japán lélek és gondolkodás csodálatos mélységibe. Isaura itt, Isaura ott, Isaura mindenütt. Isaura a pesti képernyőn mint Lucelia Santos. Ki is merítik eme szerepkörében megnyilvánuló tehetségét az élelmes magyar hírverők. Mutogatták karján kisfiával, amint kilép a repülőgépből. Áruházakban, beérkezett filmsztárhoz méltó gráciával fogadja tisztelői kézszorítását. Mutatták autogram osztogatása közben, csókot dobálva, és amint egy serdülő lány szívből jövő, őszinte kacagásával honorálja Gálvölgyi János szilveszteri műsorban bemutatott Isaura-paródiáját. Mutogatták a külvilágtól hótorlaszokkal elzárt falvak, közutakon rekedt gépkocsisorok szívszorító látványa mellé.. . Egy kis tavasz: Lucelia Santos! Nem is értem, hogy abban a Rabszolgasorsnak nevezett édeskés giccsben (elnézést: én annak láttam), hogyan nyerhette meg különböző országok sok millió tévénézőjének elragadtatását, és most, hogy civilben látta, azt hiszem, ő maga is csodálkozik ezen. Örömmel konstatáltam, hogy a kedves kis Isaura, amikor Lucelia, természetes mozdulatokra is képes. Kezét nemcsak virágszedésre, zongorázásra tudja használni (amennyiben egyáltalán ő zongorázott, lélektelenül „fapofával"). Állásához és hírnevéhez méltó mozdulatokkal tudja csókra nyújtani a kezét, integetni elragadtatástól ujjongó tömegek felé, és a mosoly az arcán valóságos, meleg emberi kifejezés. Ha sírva fakadna, bizonyára valódi könnyeket hullatna és nem glicerint. No és mint Lucelia Santos rabszolga sorsa ellenére fenéken billentené azt a nyomorult Leonciót! Az lenne még csak igazi drámai cselekmény! Rabszolgasorsban — rabszolgalázadás! És akkor Leoncio a személyén esett sérelemért indokoltan (legalábbis saját felfogása szerint indokoltan), köttethetné ki, küldhetné sanyarogni az ültetvényeire (melyeket a sorozatban sajnos nem volt módunkban látni, holott érdekelt volna bennünket). Megkorbácsoltathatta volna merészségéért az eNetemedett mulatt lányt, parázson süttethette volna, sőt azon sem csodálkoztunk volna mindezek után, ha erőszakkal teszi magáévá. (Nem is értem, miért hagyták ki ezt a hatásos jelenetet a nemtudomhány folytatásból, holott a néző alig várta, hogy a rabszolgasorsban végre rabszolgasorssal is találkozzzék!) Azért hozzákényszeríthette volna a nyomorék, öreg vérbeli feketéhez (hálistennek nem sikerült), csak éppen nem omolhatott volna kegyeiért esedezve, térdre előtte. Azt azért nem tehette volna. De az a gaz embernyúzó csupán szekírozta a szegény kis mulatt lányt! Ami igaz, igaz... Nem bánt kesztyűs kézzel az egyik fekete fiúval (bocsánat, a nevére nem emlékszem). De ez volt a kivétel, mely erősíti a szabályt. Bizony, a fiú kollégái, a többi rabszolga ezalatt hosszúszárú fehér nadrágban ímmel-ámmal rozsét szedegetett az erdőben, esetleg tüzelőfát hasogatott a konyha előtt. . . Vajon tényleg ilyen egyoldalú volt az a sokszor emlegetett rabszolgaélet? Mert ha a tévénéző megvilágítja képernyőjét, láthatja, nemcsak a múltban, de a jelenben is, miként olvad az emberen elkövetett egyik gyalázat a másikba. Mit nekünk rabszolgasors árnyas ligete ?! Erdőszéle, ahol találkozni lehet a derék, de sajnos szerencsétlen véget ért Tóbiás úrral. (Aki mellesleg az író által alkotott regényváltozatban nem is létezett, holott ezért a belespekulált idillért izgult legjobban az élet realitásaitól megcsömörlött néző?!). No dehát ami a fő: Isaura most köztünk volt, illetve a pestiek között, a maga civil valóságában. Kívántam neki, hogy érezze magát jól azok közelségében, akik öt az „év embere" titulussal is meg akarták ajándékozni. Sajnos, ez nem sikerült! Vigasztalja őt a tudat, hogy a tévénézők serege úgy őrzi meg emlékezetében, mint a jóság, szépség, szelídség, erény genezisét. Megjelenésével kárpótolt mindenkit azért a dicsfényért, amely a sok folytatásban agyonszekírozott, de végül boldog révbe érkezett Isaura feje fölül elmaradt (nŐ9) í
