Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-24 / 9. szám
TÁJOLÓ KALENDÁRIUM 19/2. február 24-én szüleien Jirí Trnku nemzeti művész. 1948. február 25-e a csehszlovák dolgozó nép győzelmének napja. 1887. február 27-én hah meg A lekszander P. Bo rogy in orosz zeneszerző. 1902. február 27-én született Tudóvá Bulla kiváló szlovák festőművész. 1897. Jébruár 28-án hah meg Torma Károly magvar régész, az aquincumi múzeum alapítója. 1837. március l-jén született Georg M. Ebers német regényíró és egyiptológus. 1817. március 2-án született Arany János, nagv magyar költő. 1912. március 2-án hah meg Vilém Mrstik cseh realista író. KÖNYV „Ház tetején egy fél lepény” Nyelvrokonaink népköltészeti alkotásaiból az utóbbi években magyarul is megjelent néhány kötetnyi válogatás. 1986-ban a népi epikus műfaj rövidebb termékeiből, a találós kérdésekből került könyvesboltjainkba egy szép gyűjtemény. Mándoki László néprajzkutató a rokon népek találósaiból válogatott. Az obi-ugorok közül a manysik és a chantik, a volgai finnekből a marik és a mordvinok, a permi népek családjából a komik és az udmurtok, továbbá a livek, a finnek és a lappok szerepelnek népköltészeti alkotásaikkal a kötetben. A finneket leszámítva s a lappok egy részén kívül valamennyi rokonunk a Szovjetunió területén él. A finnek után legnépesebbek a mordvinok, ók még több mint egymillióan vannak. A manysik száma viszont már csak alig néhány ezret tesz ki. A találósok ettől függetlenül valamennyiüknél elevenül élnek. És nemcsak a múltban keletkezett termékeket ápolja a finnugorok népes családja, de alkot újakat is; mintegy bizonyítva ezzel; a találós kérdés „élő népköltészeti műfaj". A tömör kérdések célja a szórakoztatás, a mulattatás. A fogalmak körülírásai s az ittott merész képzettársítások nyelvi leleményességről, gazdag fantáziáról tanúskodnak. Ezért a megoldás is ötletességet, áttételesjelképes gondolkodást igényel. Ha nem így lenne, ki gondolná, hogy a hold a találós kérdésben „ház tetején egy fél lepény", vagy „a ház felett karéj kenyér", melyhez „soha senki hozzá nem ér". A szóbanforgó kötet anyaga is bizonyítja, hogy a találósok tárgya sokféle lehet. Gyakran kérdeznek például a növényekre. A káposztára többek közt így: „Icipici asszonyka,/ rengeteg ruha rajta". A mákra ez járja: „Pálca végén kerek ház,/ benne sok-sok nép tanyáz". Szép költői képet és megszemélyesítést tartalmaz az alábbi találós: „Levélhegyen ezüstgyürű,/ hold meglátta,/ nap felkapta". Itt a harmatról van szó. Szépek a gyertyára vonatkozó sorok is: „Meztelen emberke,/ ingét belül hordja". A találósok feladása és megfejtése egykor szórakozást jelentett a közös összejöveteleken. S noha a társadalmi szokások rendje, íratlan szabálya mára megváltozott, mégis kár lenne erről a szép játékról lemondani. Általa a nyelv tiszta forrásai táplálhatják az egymáshoz közeledő lelkeket, melengető füzeinket. A találós játék életben tartásához egyébként jó segítséget nyújthatnak a Mándoki László által összeállított rejtvények. Vida Győző egyszerűségűkben is csodálatos illusztrációi pedig további élményben részesítik a kötetet lapozgató „játékosokat". Csáky Károly FOLYÓIRAT Kincskereső Egypár éve elmúltam tiz-tizennégy éves, de bármikor kezembe kerül ez az említett korosztálynak szóló irodalmi folyóirat, szinte le sem teszem, úgy olvasom végig. Nem zavar, hogy nekem ajánlják — élvezettel olvasom. Ez a bármely egyéb gyermeklapnál szerényebb külsővel. Szegeden megjelenő irodalmi-müvészeti-kulturális folyóirat (főszerkesztője, a Németh László-szakértö Grezsa Ferenc), bármely nála hivalkodóbb, külsőben vonzóbb, gyermekeknek szánt lapnál tartalmasabb, az anyag jó minőségét mindig szem előtt tartó kiadvány. A decemberi Kincskeresőt lapozva, olvasva, nagyon sok dicsérő jelző fogalmazódott meg bennem. De hogy ne egy szám láttán zengjek most ódákat a Kincskeresőről, elővettem egypár régebbi számot is, ellenőrizendő megérzésemet egy folyamatosan, rendszeresen igényes dolgokat felmutató szándék ténylegességéről. S örömömre, a régebbieket olvasgatva is csak arra jöhettem rá, hogy a tavalyi évet záró szám, nem egy kiugróan jó példány, hanem egy régen tartó nagyon jó sorozat egyik darabja. A szerény külsőt említem pár sorral feljebb. Szerény ahhoz a kínálathoz mérten, amit ma általában az újságos standokon látható — a színek sokféleségében pompázó — kiadványok tömege jelent. S ezalól, a színekben gazdag kiadványokból ma nem jelentenek kivételt már a gyermeklapok sem. Sőt. És ez a helyes, mert a gyermekolvasó, bármely egyéb korosztályú társánál érzékenyebb a látványra. No, de itt kell, hogy visszakanyarodjam a Kincskeresőhöz, mert nem szeretném azt a benyomást kelteni, hogy a szegediek gondatlan, rossz külsővel engedik útjára lapjukat. Nem. Nincs színes kép, fotó, poszter stb., de van jól olvasható betűtípus, és van az írásokhoz hangulatban is jól illeszkedő, azokat kiegészítő, általában két-három alapszínnel elkészített nagyon jó rajz. Az illusztráció nemes egyszerűsége, mondhatom nyugodtan-képi szépsége, szinte mindig találkozik itt a szavak által mesterien megidézett világgal. S a gondos válogatással, szerkesztéssel létrejövő egység így válik értékké. Mit nyújt egy-egy Kincskereső, most például az éppen kezemben levő decemberi? Mindenekelőtt verset és elbeszélést a nagyoktól — többek között olvashatók Kormos István, Kárpáti Kamii, Áprily Lajos, Lázár Ervin, Kántor ZSuzsa, Jack London írásai — és a Színe-java fejezetben a gyerekírások között válogatva, a kicsiktől is. Van folytatásos, fantasztikus regény, kitekintés a testvérmúzsák világába (most éppen a Zeneországról olvashatunk Írást), az Olvasólámpa alatt Janikovszky Éva vall arról, hogyan lett és maradt olvasó. A Könyvek között rovat mutatja be az új könyveket. Ebben a Lázár István szerkesztette Régi magyar utazók antológiájáról, a Világjárók — világlátókról (a Madách kiadó is kiadta, már megvan könyvesüzleteinkben is) olvastam. Mindig van egy kislexikona is a Kincskeresőnek. Az egyes számokban (író 3—4 költő, író életét, munkáit mutatja be röviden. Tudakoltam: eljut-e hazai magyar iskoláinkba ez a folyóirat? Nagyon kevesen ismerik, használják (ha országosan másképp lenne, és előbbi megállapításomban tévedek — örülök). Jó lenne, ha minél több helyen megrendelhető és olvasható lenne nálunk, nemzetiségi iskoláinkban is. Ambrus Ferenc FILM Jónás a Melicharová Cseh filmesek műhelyéből való e rendkívül hangulatos kis alkotás, pontosabban a prágai Semafor Színház története 1 óra 20 percben. A kabarészinház hőskorának meg jelenének hangulatából kapunk ízelítőt Vladimír Sís filmje révén. Persze, a Semafor történetének bemutatásához sokkal több órára és filmtekercsre lenne szükség. Az alkotók itt csak a rövid karcolatra, egy pillanatképre vállalkoztak. Talán fölösleges külön kiemelni, hogy a Semafor és mindenkori tagjai mennyire meghatározók a cseh kabaré történetében. Ezt tudjuk meg filmbeli kalauzunktól. Az öregedő kabarészínész benéz a felújítás alatt álló színházba. Itt töltötte élete nagy részét, hivatottabb kalauzunk nem is lehetne, mint ő: Jirí Suchy. Társai — rajtunk kívül, akik szintén vele tartunk — a kortalan és mindenkori színházi díszletek, a múltat idéző kellékek. Ezek között egy kicsit klaun ö, ám nem rípacs. S miközben a színházról, az ő világáról beszél nekünk, a szája szögletében fájdalmas félmosoly bújkál. Mintha megfáradt volna ... Vagy csak nosztalgia az egész? Nem tudjuk, hogy sikeres volt-e egykor, vagy csak a nagyok árnyékában élt, azt, hogy ö most mások sikereivel henceg-e vagy sem, hogy sajnálkozik-e az elmúlt idő felett, vagy vállalna-e ma is szerepet, ki szeretne-e állni a tapsoló közönség elé, a rivaldafénybe, vagy mégsem ... Talán mindenből, ebből is, abból is, egy kevés igaz. De nemcsak ő a főszereplője ennek a kizárólag színházi eszközökkel élő filmnek. A másik a színház takarítónője, Melicharová. Érdekes kis teremtés, odaadóan lesi a színész minden szavát, minden mozdulatát, és a legszívesebben odaadná magát neki testestöl-lelkestől. Persze, nem lehetünk benne egészen bizonyosak (mert annyi életerő és elevenség van benne), vajon tényleg ennyire butácska, vagy annyira dörzsölt, hogy csak megjátssza naivitását. Jitka Molavcová ebben a szerepben kiváló alakítást nyújtott. Vérbeli komika. Akár a színház takarítónőjének szerepében, akár kabarészínészként, egyszóval Jirí Suchy nemcsak színházi, de filmbeli partnereként is felnőtt hozzá. Jónás a Melicharová. Színész és takarítónő. Nélkülük nem lenne színház a színház. Egyenrangú partnerek annak mozgatásában is. De mindez csak a keret, mert a színház történetét valójában azokból a fekete-fehér film- és televíziós jelenetekből ismerjük meg igazán, amelyeket a forgatókönyv Írói, Suchy és Sís, a rendező beválogattak. Úgyhogy tulajdonképpen nincs is igazi cselekménye a filmnek. Inkább a lefényképezett színházra, kamaraszínházra emlékeztet. Érdekes, szokatlan érzés: nem film és nem színház, és ugyanakkor mindkettő egyszerre. Talán éppen ez adja azt a közelséget, azt a bensőséges érzést, amit a nézőből a látottak kiváltanak. Fura egy világ, senki sem kényszerít, hogy szeressük, és mégis megszeretjük... Akinek meg nem tetszik, az felejtse el, mert nem az ö számára forgatták... Friedrich Magda KIÁLLÍTÁS Rimaszombati céhek A rimaszombati (Rimavská Sobota) Gömöri Múzeum közelmúltban véget ért kiállítása a táj, illetve a város ősmúltjának feltárását tűzte ki célul, hogy megismertesse a ma emberét a céhek összetételével, tevékenységével, s hogy ezáltal is tisztább, áttekinthetőbb képet adjon a múltról. A helység első írásos említése 1270-ből való, II. István kalocsai érsek okleveléből. Városi rangot Károly Róbert király „jóvoltából" kapott 1335- ben. Ekkor már fontos ipari és kereskedelmi bázisként volt elkönyvelve, lakosságának nagy részét a kereskedők és az iparosok alkották. Az alapvető termelési eszköz a föld volt, a lakosság jelentős része foglalkozott mezőgazdasággal is. A céhek kialakulásával egyszerűbb lett a lakosság összpontosítása, a termelés fokozódott. A ránk maradt emlékek jó képet adnak az egykori munkaeszközökről, a céhekben használt kezdeti szerszámokról. A Gömöri Múzeum „egy folyosónyi" tárlata csak arra volt elég, hogy az érdeklődő minimális tájékoztatást kapjon a múltról, nem adott semmi újat, korábbi ismereteinket szinte semmivel sem egészítette ki, ezért nem lehetünk elégedettek! Hiába láthattuk a különféle kelyheket. az artikulust (az artikulus szabályzata az egyes céhek működését, tagjainak jogait és kötelességeit foglalta öszsze), Schwalm Nándor 1911-ből származó rajzait a régi Rimaszombatról; figyelmünket az üres helyeket kényszerűségből kitöltő kúszó-, és ide nem illő bokornövények elvonták. A falra függesztett magyar nyelvű tájékoztatót meg olyasvalaki írhatta, aki nem ismeri a mondatszerkesztés alapvető törvényeit. Bizonyíték erre az onnét lekopírozott „kacskaringós" mondat is: „Rimaszombatban Losonczi István és László, a város földesurai 1479. január 29-én engedélyezték a Keresztelő Szent János fővételének tiszteletére szentelt templom Szent Mihály arkangyalról elnevezett oltára körül csoportoséit mesterembereknek céh alakítását". Több észrevételem nincs ... Koller Sándor (nő?)
