Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-10 / 7. szám
MARIN HALACSEV M. CSEPÉCZ SZILVIA Elítélve (Ars poetica) „A költészet kitartó és aprólékos önkivégzés" (Orbán Ottó) Lidércfény szakadt a napból sziréngúzsból hogy szabaduljak ziháló korom, hogy’ elfogadhass s plasztik-tested üregeiből ne fröccsenjen szét a sötét, hát mondok verset — mintha fűszál törne a napba tenyeremben a másodpercek forgolódnak megriadva, és gond helyett a hópihékben csillagot őrzők el mások elől hadd szabaduljon fényeskedve, s míg velem öregszik az Egész pupilláimra pókhálók telepednek s anyám kallódó vérröge lehet csak ami nyugtatja kezemet FELLINGER KÁROLY A fényképésztől kijövet megyek előre egyenesen oldalra nézek észrevétlen ő kilép a tükörből nem fél már tőlem követni sem mer PATUS JÁNOS Mégis Elég egy átvonuló nyári zápor, az elborult égbolt is elég, hogy fölébressze benned a szorongást: mennyire semmirevalók és tehetetlenek vágyjunk. Ám mindez csak futó hangulat Kicsiségedet valójában föl sem érheted. Most mégis tűzteli napot, vérünk-pezsdítő, vidító napot akarok! HOGY ÚJRA SZÜLESS Negyvenedik évemet taposom, a fiam meg ötéves és háromhónapos. A fürdőszobában vagyunk, a tuss zuhog, ő sír. valami eszébe jutott. Édesanyja odakint vacsorát készít, én meg a saját dolgaimon töröm a fejem: egy sikertelen negyvenéves ember dolgain. Magamhoz szorítom a mezítelen kis testet, beszappanozom fejecskéjét, de még hangosabban bőg: — Azt akarom, hogy az emberek újra szülessenek! Hm ... Egy francia film jut eszembe. Egy őrült atyaistennek képzeli magát. A haldokló asszony fölé hajol, és megkérdezi, akarja-e, hogy visszaadja a fiatalságát, hogy újra végigélje az életét. „Nem!” — kiált fel az öregasszony. — „Nem, istenem!” A vízsugár alá tartom és megdörzsölöm a fejecskét. Ragyog az arca. a haja fénylik, mint a kiscsikó sörénye. % — Apa. miért nem születnek újra az emberek? — kérdezi. Reggelenként megint találkozom a rövid nadrágszárú. kopasz fiatal férfival, a sárga kendős asszonnyal — már tíz éve bólint nekem és rám mosolyog —, a komor, bekecses emberrel, akinek munkáját én szeretném végezni, és ő meg az enyémet. — Apa. te is meghalsz? — Igen. — Nem akarom, hogy meghalj! — Ez nem tőlem tügg! — Azt akarom, hogy újra szüless! Felvesszük köpenyünket és kimegyünk a fürdőszobából. A feleségem megmagyarázza nekem, hogy az aszszony a temetőbe vitte el. Tömjénnel füstöltek, elhantolták a halottat, és a fiunk nézte. Az asszony elmondta neki. hogy az emberek születnek, felnőnek, megöregszenek és meghalnak. A halottakat eltemetik a tőidbe. Ezt az asszonyt nagyon nehezen találtuk. Házról házra jártunk, és kérdezősködtünk: „Nem ismernek-e valakit, aki vigyázna a gyerekre?” A parkokban megszólítottuk a gyermekkocsival sétáló nőket: „Keresünk valakit, aki a gyerekre vigyázna." Hirdettünk az újságban. Eljött egy szikár asszony, és azt mondta: „Hatvan leva meg ellátás.” Azután jött egy másik asszony: „Negyven leva meg ellátás.” De csak úgy vállalja, hogy a gyerek derekára kötelet köt, és a kötél végét fogja, mert nem bír sokat járni, fáj a lába. Végre ránk mosolygott a szerencse: beállított egy gondos, rendes asszony, negyven levát kért. ellátás nélkül. Csak azt kötötte ki. hogy hetenként egyszer eljár temetésre, és havonként kétszer — a kultúrházba. Amikor mi nem vagyunk otthon, magával viszi a gyereket. Belementünk. — Nem tudtad, hogy ma temetésre megy? Tudta, de rendezvényen volt. S én is rendezvényen voltam. Az asszony pedig a gyerekkel — a temetőben, ahol elhantolták a halottat. Reggeledik. kinyitom a szemem: három óra. Boszszankodom. Korán van felkelni, és újra elaludni meg — késő. Fekszem és töröm a fejemet: „Ügyes fickó vagy. trionnal vágsz, és jól forgatod a kalapácsot. De ha véletlenül egy jó színészi alakítást látsz, s az orrodat megüti az éter meg a festék szaga, sutba dobod a munkát, és tönkreteszed az életedet.” Bevilágítanak a nap első sugarai, a gyerek felébred felkel, és az első szava: —- Apa. az emberek miért nem születnek újra? Azután napokon át hangosan okoskodik, a legkülönfélébb megoldásokat találja ki: majd porokat ad be nekem, és akkor nem öregszem meg; porokat szedek és megint csecsemő lesz belőlem, lefekszem fehér hajjal és fekete hajjal ébredek. Odáig fajul a dolog, hogy már azt meséli, hogy megdarálnak a húsdarálón, fasírozottat csinálnak belőlem, az anyja pedig (az ő édesanyja) megeszi a fasírozottat. és újra szül engem. Beszélgetünk. — Apa, te is meghalsz? — Igen. — Nem akarom, hogy meghalj! — Nincs más megoldás. — Azt akarom, hogy újra szüless! — Nem lehet. , — De lehet. Majd én orvos leszek, kitalálok egy orvosságot — hogy az emberek ne öregedjenek meg. és ha véletlenül meghalnak, újra szülessenek. Pontosan így mondta: „Ha véletlenül meghalnak, újra szülessenek.” Ötéves emberke! (Amikor én hatéves voltam, gyerekdolgokkal foglalkoztam.) Elmúlt egy hónap, és a fiam végül is — elfelejtkezett az egészről. Hogy ne menjen ki az asszonnyal újra a temetőbe, magunkkal vittük a rendezvényekre. Reggelenként elindulok dolgozni — ott találom a rövid nadrágszárú, kopasz fiatalembert, a sárga fejkendős asszonyt, aki már tíz éve mosolyog rám, a bekecses. komor férfit — azt. akinek szeretném a munkáját megkapni, ő meg — az enyémet. De már elkéstünk vele — a negyvenedik évünket tapossuk. Az írást kedvtelésnek nevezem. Javítgatom az oldalakat, meg-megnézem. és kihúzok belőle sorokat — de ez semmit sem jelent, nyúlok egy új papírlap után. A fiam műanyag kockákból házal épít. Hallom a morgást. ledönti a házat, fölépíti és újra szétrombolja. — Mit csinálsz? Miért építed föl a házat és rombolod szét? Fölállok. A ház felépült, csak egyetlen kocka nincs a helyén, az alján, ferdén áll. Figyelmesen meg kell nézni, ha látni akatja az ember. A fiam rámutat a kockára, legyint, és lerombolja a házat. És újra kezdi. — Te építész leszel? — Nem — Hanem mi? — Orvos. — Miért? — Kitalálok egy orvosságot. Amikor öreg leszel és meghalsz, hogy újra szüless. Leguggolok mellé, a karomba veszem, a szemébe nézek — az én tekintetem néz rám szeméből. — De hiszen én már újra születtem. Te vagy az! Érted ? — Megszorítom a kezét, nem töröm a fejem a saját dolgaimon, és megismétlem: — Megértetted? Én már újra születtem. Te vagy az. Bolgárból fordította: KARIG SÁRA (dÜD
