Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-10 / 7. szám
MILKA ZIMKOVÁ A férfiakról, avagy hogy is á a dolog velünk, nőkkel a f — Amott a híd alatt várj reám, kedvesem, hal farkára írva küldöm a levelem... — Szervusz, Johnny! Hogyhogy nem vagy otthon, hiszen ma péntek ^ran! Jankó zavarba jött, hogyisne jött volna zavarba, éppen borotválkozott a fürdőszobában. — A, értem már, Johnny, ne nyúlj hozzám a szappanos kezeddel, Johnny... — Ne bolondozz, Stefan! — Ma tetszel nekem, Johnny! Katrin mikor jön? * — Kicsoda? — Mondtam már, Johnny, hogy ma tetszel nekem, hát ne rontsd el. Jankó zavarában a haját kente be az arcszesszel, s csak azután az arcát, sejthetik, hogy érezte magát. — Viera nem jön? — Nem, Vieroőkának még sokat kell aludnia, és sokat kell tanulnia. Hát nem ütne meg a guta?!... Három órán át szédített, s a végén kijelenti, hogy ma nem lehej... Pipiripi, pipiripi, én ugyanis nem vagyok kezdő Johnny, érted? No de semmi vész. Nem messze tölünk, sátorozott egy anyuka ötéves kisfiával. A kicsinek négy fagylaltot és három vattacukrot vettem délután. Az asszonyka ugyan már elmúlt tizennyolc, de vágyik a szerelemre, s ez ötven méterről látszik rajta. Tehát megegyeztünk, Johnny. Ma tied a kégli, és enyém a természet. Csibiribidámdám. — Kérlek, hagyd abba az éneklést! — Ne idegeskedj, Johnny, nyugodj meg, nehogy a végén még bajt csinálj. Két utód egy férfinak teljesen elegendő. Csaó! — Tűz van, tűz van, emberek, ébredjetek! Tűz van! Maruáa a Kessel Buntest sem nézte végig, mert álmos volt. Nem aludt többet, mint fél órát. amikor arra ébredt, hogy az udvar meg a ház vörös fényben úszik. Hálóingben rohant ki. A felső szomszéd pajtája égett. — Ráta Verelpejt híjjátok, nála van a k tűzoltószertár kúcsa... — Nemcsak Maruáa volt hálóingben, más asszonyok is kibontott hajjal hordták vödrökkel a vizet a patakból. A férfiak közül csak a nemzeti bizottság elnökének a tizenöt éves fia, Marek Prebacny volt ott, meg Cervenák bátya, nyakig gombolt fehér ingben meg fehér alsónadrágban. Messziről legénynek látszott, de mi haszna. Nemrég vették ki a gégéjét, és műanyag csövet tettek a helyére, azért volt az inge állig gombolva ... Később még odafutott néhány férfi, köztük a tűzoltóparancsnok, Piéta Vehogy melyik vödör is az övé, s ezt megint csak nem kellett volna tennie. A lehajtó nő Ráta gyenge pontja. Virágos tornanadrágjában odalopakodott, és belemarkolt Maruáa farába. Az asszony jókora pofont adott neki. (Én hármat adtam volna.) Jankó már harmadszor zuhanyozott, tiszta inget vett, és várt. Vége lett a tévéhíradónak, egy gyenge krimi is a vége felé közeledett, de a pajzán Katarínának se híre, se hamva. Jankó megitta a pezsgőt, amit a lánynak hűtött a mosdókagylóban, és kiment. A víkendház alatti domboldalban ült az erotomániás Stefano és — cigarettázott. — Mi az, Johnny, megvolt ? — Te meg mit ülsz itt ? — Tudod, mindig van valami zrí... A kicsi már aludt, mint a bunda, a szúnyogok csíptek, mint az istennyila, mi az asszonykával a sátor előtt, rajta csak bikini, félig már megdolgozva, s akkor berobog egy piros Zsiguli. A férje. Állati szitu, öregem. Csak holnapra várta. Csibiribidámdám, csibiribidámdám ... Hanem ma valahogy te is igen gyorsan végeztél, Johnny. — Tessék? — Azt kérdeztem, építésvezető elvtárs, kívánt-e már ma este Katarinkának jó éjszakát ? — Valószínűleg jó reggelt kívánok majd neki, és beszélek a fejével. — Okosat szóltál, Johnny, de előbb én beszélek veled. Gyere, bemegyünk, megesznek ezek az átkozottak. Jankó levetkőzött, lefeküdt, karját a feje alá tette, és gondolkozott. Stefan házikolbászt, paprikát, hagymát meg paradicsomot szeletelt, mindent rárakott egy tányérra, felbontott egy félliteres üveget, nem tudni, honnan vette, és leült Jankó heveröje szélére. — Mind egyformák, Johnny. Ne gondolkozz, úgysem oldod meg a dolgot. Nézz a polcomra, mennyi könyvet öszszevásároltam. A Költészet Kedvelőinek Körébe is beléptem. Én hülye! De van nekem időm olvasni? Nincs. Öregem, én már tizenöt évesen keféltem a kertünk alatt a kukoricásban. Ne bosszats, Johnny, és ne fordíts hátat. Lehet, hogy nem keféltem, csak azt hittem, hogy kefélek, mit tudom én. A lány hívott oda. Tizenhét éves volt, kinevetett, amiért térdig ért a klottnadrágom. Azért ér-e térdig, kérdezte, mert félek, hogy kilátszik a micsodám ? Én meg, öregem, elbögtem magam. Attól kezdve nincs nyugtom. Akármit csinálok, mindig csak a nőkre gondolok, öregem. Az istenit! Hát tehetek én róla? Az a legrosszabb, hogy szeretem őket. Tisztára ellágyulok, ha egy csaj végigsimít az arcomon. Már azt kell gondolnom, hogy ez talán azért van, mert nem ismertem az anyámat. De mind egyformák. Johnny. Hidd el nekem ... Vegyél uborkát is, és ne nézz így rám ... Csibiribidámdám ... Az az érzésem, Johnny, hogy nemsokára megnősülök, gyerekeim lesznek, mindig velük leszek. A nőkben nem lehet megbízni. Mind egyformák. Lesz időm elolvasni a könyveket, amiket összevásároltam. Csibiribidámdám ... Te se hidd, hogy amikor itt vagy, Maryd él otthon, mint a felkelők a barikádokon — három napig száraz kenyéren ... (folytatjuk) respej, alias „Hallod" is, virágos tornanadrágban. — Mit állsz itt, Rsta, csinálj valamit. — Mit... mit bolondultok, hát mit csináljak, hugyozzam össze magam vagy mi, hallod ... Iszen nem a “gatyámban hordom a szertár kulcsát, hallod ... Amíg Ráta felfogta, hogy nem tűzoltógyakorlaton van az erdő alatt, a Parlagon, az elmaradhatatlan hordó sör mellett, amit ott szoktak csapra verni, hanem valóban tűz van, addig három asszony, a sötétben nem lehetett kivenni, kik, de Maruáa köztük volt, baltával kifeszitette a tűzoltószertár deszkaajtaját. A férfiak is odafutottak. Egyik okosabb volt, mint a másik, egymás kezéből kapkodták ki a gumicsövet. A végét a patak vizébe dugták, s oltani kezdték a tüzet... Nem akarom feleslegesen dramatizálni a történteket, de igazán nem sok hiányzott, hogy a Jankóék fáskamrája, vagy fészere is — mindegy, minek nevezzük — tüzet fogjon, a felső vége már teljesen átforrósodott. S amikor Maruáa vizet öntött a deszkára, csak úgy sistergett a gőz. Persze a fészer az csak fésZer, ott egye a fene, ahol van, de attól meg mindjárt tüzet fogott volna a ház. Márpedig az nem akármilyen ház, némelyik főorvosnak sincs olyan, legalábbis Bujaőek néni szerint nincs. A tűz már csak imitt-amott nyújtogatta a sötétben a nyelvét. A férfiak lekapcsolták a fecskendőt, de az asszonyok még mindig kitartóan hordták a vödrökben a vizet a patakból. Izgatottan, izzadtan, lucskosan, minden tapadt rajtuk. A hálóing is, meg az alsószoknya is. Maruéán volt ez a legfeltűnőbb, mert neki volt a legvékonyabb az inge. Többet lehetett látni a testéből, mintha semmi se lett volna rajta. Abban a sötétben és abban a helyzetben ezt természetesen senki se vette észre, kivéve Rátát. Maruáa éppen lehajolt. NAGY ZOLTÁN rajza
