Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-02-10 / 7. szám
Az istenek a hegyekbe költöztek DEZIDER TÓTH NIGÉRIAI ÚTIJEGYZET II. Úticélunk Guduf volt, kis hegyi falucska, Stephanus anyjának szülőfaluja. Közben még két fiatalember csatlakozott hozzánk kísérőül, Stephan fivérei. Csakhamar elfogyott az ösvény a lábunk alól, a csupa szikla terep áttekinthetetlen volt. A hatalmas kövek és sziklák között teraszosan tenyérnyi kukoricaültetvények bukkantak elő, néhol kis kunyhójában a gazda is ott lakott, persze, ha a földecskéje nagyobbára az egyik, vagy a másik falu közelében volt; messzebb már nemigen építenek lakható hajlékot, mert errefelé meglehetősen sokszor garázdálkodnak kisebb rablóbandák. Egyébként a vidék lankáin minden talpalatnyi föld ki van használva, nagy-nagy gonddal megművelve. A zsebkendőnyi földek megművelése, s a termés megóvása annál is nagyobb gond, mert ezen a területen páviánok és majmok is szép számmal élnek, „akik" alapjában véve kedves és ártalmatlan „rokonok", csak egy baj van velük; kedvenc csemegéjük a kukorica. Stephan elmondta, hogy a gazdák elmés és főleg hasznos szerkezetet találtak ki elvesztésükre. Fákra, faoszlopokra üres konzervdobozokat kötöznek, s ezek, ha valaki hozzájuk ér, vagy ha fúj a szél, irtózatosan zörögnek. Ekkora lármát még a majmok sem szeretnek ... Rosszabb és ritkább esetben csapdát állítanak föl, s akkor a torkos majomból lesz csemege. Mire följutottunk a harmadik domb tetejére, az ösvény hirtelen meredekké vált, s már nagyobbára csak sziklák között vezetett. Néhol a nagyobb köveket, szikladarabokat hevenyészett lépcsővé faragták. Most már többször tartottunk pihenőt, nem is annyira „expedíciónk" két idősebb tagja, hanem a lengyel Ágneska asszony miatt, aki egyre buzgóbban szedegette a számára fontos ágacskákat, levélkéket, bimbócskákat, virágocskákat, gyümölcsöket és bogyókat, és mind többször hivott oda bennünket is megcsodálni valamilyen fát vagy bokrot. így aztán egyre lassabban haladtunk célunk felé, mert hiszen nem akartuk elrontani az örömét. Szerzeményeit egyik kísérőnknek nyújtotta át, akinek gyűjtözsákja utunk céljához közeledve meglehetősen nagy batyuvá duzzadt. Közben a nap is mind magasabbra hágott az égen, rólunk patakokban folyt a veríték, a hőség is egyre többször kényszerített pihenőre. Az egyik ilyen pihenő alkalmával elegánsan öltözött fiatalember ment el mellettünk az ösvényen, utána egy másik fiatalember, kopottas gúnyában, mezítláb vitte az előbbi bőröndjét. A börönd nem volt nagy, nehéznek sem látszott, de tulajdonosának a rangjára utalt, hogy szolga vitte utána a málhát. Ez Nigériában megszokott látvány, a szegényebbek, egyéb munkalehetőség hiján, hajlandók bármilyen munkát elvállalni napi egy nairáért, s örülnek, ha szolgálataikat hosszabb időre is elfogadják. Mintegy három órai menetelés után végre megérkeztünk Gudufba, úgy örültünk, mintha egyenesen az Ígéret földjét értük volna el. A kis falu a zöldellő völgyben szemet-szívet gyönyörködtető látvány volt: a kunyhók közét dús növényzet töltötte ki, fügefák, baobabok, akácok, virágzó bokrok és cserjék és természetesen az elmaradhatatlan kis kukoricatáblák. A falu vagy kétszáz kunyhót számlált, amelyek egy-egy nagycsalád területén csoportosan épültek föl. Egy-egy klánhoz öt-hét kunyhó tartozott, s mindig egy nagyobbat vettek körül. Ez utóbbi a nagycsalád fejéé volt, mondhatnánk úgy is, hogy a 7. Stephanus és fivérei 2. Hatalmas kövek és sziklák — a természet szépségei 3. A lankákon megművelnek minden talpalatnyi földet 4. A megélhetési formák egyike az állattenyésztés * A szerző felvételei
