Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-19 / 51-52. szám
KUCKÓ HIHI mmmm hez és M Uhuéihoz fordul!: — Most már rám ismertek, ugye ? En vagyok a Fiastyúk második csillaga. Elektra, a legidősebb nem jöhetett, mert Meropét dajkálja. Meropé a kisbaba, s közben vagyunk mi öten — csupa lányok. Anyuskánk eleinte nagyon csalódottnak érezte magát, amiért nem fia született, de most már nem Ixínja. A gyermek láncolt néhány lépést, aztán újrakezdte izgatott hangocskáján: — Ó, Jane. Michael, gyakran figyeltelek benneteket az égből, s most valósággal beszélhetek veletek! Ismerlek ízről ízre. Michael nem szereti, ha kefélik a haját. Jane pedig egy rigótojást őriz egv kis lekvárosüvegben a kandalló párkányán. A puskátok kopaszodni kezd a feje búbján. Nagyon szeretem. Ő mutatott be egymásnak — nem emlékeztek? Tavaly nyáron azt mondta egy este: „Nézzétek, gyerekek, az ott a Fiastyúk. Összesen hét csillag, a legkisebbek az égen. Van köztük egy, amelyiket látni sem lehet. ” Persze ő Meropéra gondolt. Meropé még most is nagyon kicsi, nem maradhat fönn egész éjszaka. Ilyen kisbabát korán kell lejektetni. Odafönt némelyek Kis Nővéreknek hívnak bennünket, néha meg Hét galambnak, de Orion csak így szólít: „Hé. leányok”— s elvisz magával vadászni. — De hát mit csinálsz itt ? — kérdezte Michael még mindig meglepetten. Maja elnevette magát. — Kérdezd meg Maryt, ö bizonyosan tudja. — Mondja meg, Mary- — könyörgött Jane. — Hát — mondta éles hangon Mary —. gondolom nem ti vagytok az egyetlenek a világon, akik karácsonykor vásárolni akarnak... — Ez az — sikkantott Jel gyönyörűségében Maja. — Tökéletesen igaza van. Azért jöttem le, hogy mindenkinek ajándékot vegyek odafönt. Tudjátok, nem jöhetünk le valamennyien gyakran, mert sok a dolgunk: mi csináljuk és mi gyűjtjük raktárba a tavaszi esőt. Ez a Fiastyúk csillagainak a feladata. De sorsot Ha eddig még nem jutott volna eszedbe, kedves barátom, mit is ajándékozz barátaidnak karácsonyra, nos, talán némi ötletet meríthetsz ebből a csodálatos történetből. Mary Poppins és a gyerekek, Jane és Michael a Világ Legnagyobb Boltjában segítkezik az ajándékok kiválogatásában egy nem akárhonnan érkezett lénynek. Majának. Kalandjuk elejét és végét — ha még nem ismernéd — elolvashatod a Csudálatos Mary című könyvből. Ez a regény az európai gyermekirodalomban méltán az egyik legismertebb alkotás, ne felejtsd ki te sem olvasmányaid közül. Mary Poppins alakja már nem fért rá az oldalunkra. Ha azonban elolvasod az egész könyvet, lesz elképzelésed az ő személyiségéről is. Az elképzelésedet rajzold le és küld be címünkre. one és Michael elsiettek, hallani sem akarták ezeket a varázsos hangokat, s úgy érezték a játékosztályon eltöltött idő oktalanul és kegyetlenül rövid volt. Aztán, amikor a kijáratig jutottak, valami csudálatos dolog történt. Éppen ki akarlak lépni a forgó üvegajtón, amikor az utcáról ugrálva rohant arrafelé egy gyermek. — Nézz oda! — kiáltott fel egyszerre Jane és Michael. — Istenem uram. ne hagyj el! — kiáltott Mary, s megállt mintha földbe gyökerezett volna a lába. Nem is csoda, mert a gyermeken úgyszólván semmi ruha nem volt, csak valami könnyű pókhálószerü kék szövet — olyan, mintha az égről szakította volna le. hogy csupasz leste köré csavarja. Nyilvánvaló volt, hogy nem sok forgóajtót látott éleiében, mert kerengett, forgott benne, taszította maga előtt, hogy gyorsabban forogjon, s felkacagott, amikor az ajtó szára elkapta, s pörögve vitte körbe-körbe. Aztán hirtelen apró, gyors mozdulattal kiszabadította magát, elugrott az ajtótól, s földet ért a boltban. Lábujjhegyen állt meg, s erre-arra forgatta a fejét, mintha valakit keresne. Megvillant az arcán az öröm. amikor megpillantotta Jane-t. Michaeli és Maryt, akik Jelig elrejtőzve álltak egy óriási karácsonyfa mögött. Örvendezve szaladt feléjük. — Htjt itt vagytok! Köszönöm, hogy megvártátok. Félek, hogy elkéstem egy kicsit — mondta a gyermek két ragyogó karját kinyújtva Jane és Michael felé. — No. örültök-e. hogy láttok? — kérdezte fejét félrehajtva. — Mondjátok gyorsan, hogy igen! — Persze hogy örülünk — mondja Jane mosolyogva, mert úgy érezte, hogy mindenki örülhet egy ilyen ragyogó, boldog teremtés láttára. — De hát ki vagy? — kérdezte kíváncsian. — Hogy hívnak? — szólalt meg Michael, és rábámult. — Ki vagyok? Hogy hívnak? Csak nem akarjátok azt mondani, hogy nem ismertek ? Ó, igazán, igazán... — A gyermeken meglátszott a meglepetés és csalódás. Hirtelen Mary felé fordult és rámutatott. — Ez bezzeg ismer. Ugye? Tudom, hogy ismersz. Mary arcára különös kifejezés telepedett, Jane és Michael kék lángokat láttak a szemében, mintha visszatükrözné a gyermek kék ruhájának a színét és ragyogását. — Ugyebár, ugyebár — suttogta —. M-mel kezdődik ? A gyermek örvendezve kezdett fél lábon ugrálni. — Hál persze — tudod te jól. M-A-J-A. Maja vagyok. — Ismét Jane-Székely Katalin illusztrációja
