Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-19 / 51-52. szám
HÉTKÖZNAP IS . .. nem segíthetnek. A Matesz belügye. És ahogy már mondtam, a belső struktúra átalakításához nem látok erőt. Bárcsak tévednék. Négyen lassan nyugdíjba megyünk, meg sem merem mondani, hány színész marad itt és milyen korösszetételben. Ezért nem is nagyon akarok beszélni a jövőről. Örülök, ha megfelelünk azoknak a feladatoknak, amelyek nyugdíjig még várnak ránk. A jövőről a fiatalokat kell kérdezni, akikből talán ittragad néhány. Mert azokból, akik harmincöt év alatt elhagyták színházunkat, két táblás házat lehetne összehozni. Ez nagy tanulság lehetne, és kell is hogy legyen végre mindazoknak, akik a legfelső szinttől a legalsóig kötelesek számot adni színikultúránk alakulásáról!" DUDÁS PÉTER, a kassai társulat színésze: „Fiatal emberként csak azt tudom mondani, jó lenne, ha emelkedne a színész és a színház társadalmi rangja. Ha ez megtörténne, nyugodtabban dolgozhatnánk, mert akkor talán nem lenne oly szorító, nem is annyira képletesen szólva, a kenyérgond. Ez aztán magával hozná azt is, hogy olyan főrendező, illetve művészi irányító kerülne felszínre, akinek szavát feltétel nélkül elfogadják a fiatalok. Aki mint vezető, képes lenne mind művészileg, mind erkölcsileg hitet adni a most induló ifjú gárdának, hiszen, végső soron, tőlük függ a szlovákiai magyar színjátszás jövője." KÖVESD/ SZABÓ MÁRIA, a kassai társulat színésze: „Jubileum és jövő? Amikor huszonöt éves volt a Matesz, kaptam egy elismerő oklevelet, de sem az egész nevem nem volt ráírva, sem az igazgató hitelesítő aláírásának nem volt nyoma, ezért hát visszaadtam. Azóta, ezen a téren nem látok nagy változást. El kellene érnünk, hogy ne az adminisztráció legyen a fontos, hanem a színművészet, amit pedig nem a hivatalokban csinálnak, hanem a színpadon. Színészek és rendezők. A színháznál, főként itt, Kassán, megbecsülnek, általában azonban az a helyzet, a Mateszban elég gyakran előfordul, hogy mindenki fontosabb a színésznél. Ezért a jövőről szóNa nem hihetek másban, minthogy a színész színházon belüli és színházon kívüli rangjának növekedésével a színpadon és a színházszervezésben is a minőségi változások kora jön." HOLOCSY ISTVÁN, a komáromi társulat művészeti vezetője, színész: „Egyetlen óhajom van. A jövőben hétköznap is legyünk olyan fontosak a csehszlovákiai magyarságnak, a szlovákiai színművészeinek és a társadalomnak, a közönségtől az irányító szervekig, mint ahogy azt ünnepnapjainkon elmondják. Szorosan ehhez tartozik, hogy gyarapodjon a közönségünk, növekedjen a publicitásunk, s nem utolsósorban, hogy teljesen önálló otthonban dolgozhassunk. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, minden jel arra mutat hogy az illetékes nemzeti bizottságok vezető dolgozói fölmérik a helyzetet, s igyekeznek feloldani az ellentmondásokat. Személy szerint remélem, hogy ez az épület egyszer végleg önálló otthonunkká válik. Persze, ez csak egyik alapfeltétele annak, hogy valóban jó színház legyünk; ugyanis húsz-huszonöt éves mulasztásokat nem lehet egy-két év alatt pótolni. De rá kell kapcsol-Rákapcsolni, dolgozni, rendületlenül. Nem tudnám megmondani, szám szerint hány előadást láttam a Matesz két társulatának, azt viszont állíthatom, hogy a társulatok színészgárdájának színe-java rendelkezik azzal a mesterségbeli tudással, amellyel a jó cseh, szlovák, vagy magyar színházak színészei. Aláhúznám ezt, hangsúlyozandó, hogy a színház jövőjét illetően továbbra sem annak vezetésére, hanem a színészi és műszaki gárdájára vár a nehezebb feladat. Mindenekelőtt azért, mert a színházat, minden elsorolt, olykor ellentmondásos vélekedések, „csakazértisek" és tagadások ellenére, estéről estére ők csinálják. Az itt közölt szövegrészekből kitűnhet, a két társulat eleve más irányultságú terhekkel küszködik, szemmel láthatóan különböző vagyis önálló gondokkal bajlódik. Nemcsak színházunk felelős dolgozóinak, hanem a kulturális vezetésnek is mihamarabb el kell gondolkoznia azon, hogy a Thália Színpad — ne a komáromi társulat rovására — mielőbb megerősödjék. S a fentebb elhangzott javaslatokban, szomorúbb vagy vidámabb helyzetrajzokban megfogalmazódott terveket és szándékokat is fontolóra kellene venni, előítélet nélküli alapossággal, segítő szándékkal elemezni. Én sem akarok sem költőtől, sem színikultúránk nagyjaitól idézni szép szavakat jubileumi cikkem végéhez, csupán azt írnám ide, minden magyarázat nélkül: ez a színház a szlovákiai magyarok színháza, ha szerzett is közönségének üres perceket, többnyire örömet nyújtott, szórakoztatást, és ne féljek leírni: katartikus élményt is. Megérdemli, hogy ideírjam, erősödjön a jövőben. Mindnyájunk szellemi épülésére, nyitottságban, őszinteségben. SZIGETI LÁSZLÓ (nő 24) Vagyunk. Azt mondják, hogy müveitek, nélkülözhetetlenek, sikkesek, kedvesek, bájosak. És nőiesek, mert a pilótafülkébe és a kamionkocsi kabinjába is magunkkal visszük a kötőtűinket, a parfümöt, a rúzst, kedvesünk és gyerekeink fényképét. Igaz, hogy könnyebben sírva fakadunk. Egyszer, mert boldogok vagyunk, másszor, mert boldogok azok, akiket szeretünk. Ilyenek is vagyunk. Tatyjana Tatyjana Szmirnova a jövő kozmonautái között Tatyjana Szmirnova szovjet tervezőmérnök részt vett minden Szaljut és Mir űrállomás létrehozásában. Valamikor repülni szeretett volna, de egészségi okok miatt nem mehetett repülőiskolába. Akkor döntötte el. ha maga nem repülhet, másoknak segít majd. A moszkvai repülőfőiskola repülés- és irányitásdinamika szakán végzett. Abba a tervezőirodába ment dolgozni, amelynek fő feladata olyan feltételek megteremtése volt, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember hosszabb ideig dolgozzon, tartózkodjon a kozmoszban. A tudósok elképzelésében, a
