Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-19 / 51-52. szám
Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése öt évvel ezelőtt hozott határozata szerint 1987-et a hajléktalanok évévé nyilvánították. A Föld lakosságának jelenleg mintegy egy negyede él elviselhetetlenül egészségtelen környezetben. Feltételezhető, hogy 24 óra alatt több mint 50 000 ember hal bele az élelmiszerhiányba, illetve olyan betegségekbe, amelyek a lakáskörülményekre vezethetők vissza. Körülbelül 100 millió azoknak a száma, akiknek egyáltalán nincs födél a fejük felett, például Latin-Amerikában hozzávetőlegesen 20 millió gyermek és fiatalkorú egyetlen „otthona" az utca; sok helyütt a vidéki lakosság körében 1 000 ember szorul egyetlen vízszivattyúra, és 80—90 százalékuk kénytelen nélkülözni bármilyen szanitéc berendezést. Hajléktalanok azonban nemcsak a fejlődő országokban vannak, hanem az iparilag fejlett államokban is. így Nagy-Britannia 250 000 hajléktalant tart számon, az Egyesült Államokban 2,5 millióra becsülik az otthontalanok számát, Kanadában pedig 20 000—40 000 ezerre. A hajléktalanok évére összesen 360 tervezet készült a rászorulók megsegítésére. Ebből 124 vonatkozik Afrikára, 96 Ázsiára és a Csendes-óceán térségére, 54 Latin-Amerikára és a karibi térségre, továbbá 16 tervezetet dolgoztak ki a Közép-Kelet országait illetően. Az iparilag fejlett országok közül 70 járul hozzá hathatósan az egyes tervezetek véghezviteléhez. Hogy ezekből a tervekből mennyi s milyen mértékben valósult meg, arról majd az ENSZ jövő évi statisztikája ad számot. Európában több olyan politikai esemény zajlott le, amely horderejénél fogva az egész világ érdeklődését felkeltette. Elsőként azt elevenítjük fel, ami bennünket a leginkább érint: a nők moszkvai világkongresszusát. S miután lapunkban erről részletesen tájékoztattuk olvasóinkat, most csupán egy mondat erejéig térünk vissza hozzá. „Az, amit a nők a társadalomnak adnak, s amit képességeik szerint még adhatnak, attól is függ, hogy a társadalom mit tud a nőknek nyújtani, milyen mértékben adja meg a lehetőséget és a feltételeket állampolgári jogaik gyakorlásához" — mondta Mihail Gorbacsov a kongresszust üdvözlő beszédében. Véljük, hogy ez az útbaigazítás már ma, ám holnap még inkább szükséges feltétel lesz általános fejlődésünkben. Az európai béke és biztonság megerősítésének rendkívül fontos tényezője a két német állam kapcsolata. Ezért bizalomerősítő, politikai súlya volt Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt főtitkára és Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja idei találkozásának, amikor is az NDK vezetője bonni meghívásnak tett eleget. A tárgyalásokon többek között a közös környezetvédelmi gondok megoldásának, a családi látogatások megkönnyítésének, a határmenti árucsereforgalomnak kérdései szerepeltek, és megbeszéléseik kiterjedtek a leszerelés kérdéseire is. Az idén tavasszal tizenkét év után először látogatott brit kormányfő Moszkvába. Margaret Thatcher miniszterelnök és Mihail Gorbacsov főtitkár találkozása már csak azért is váltott ki — s nemcsak politikai körökben — oly rendkívüli érdeklődést, mert a második világháború utáni korszakban a nyugat-európai országok közül mindeddig éppen Nagy-Britanniának volt a legkevésbé barátságos a viszonya a Szovjetunióhoz. A látogatásról, illetve a megbeszélésekről — amelyek a protokoll által előírt időnél jóval tovább tartottak — a felek nem adtak ki közös közleményt. A hírmagyarázók véleményei szerint azonban sok mindenre rámutattak. — A szovjet—brit kapcsolatok fejlődését Thatcher asszony látor gatása magasabb szintre emelte. Ehhez kétségtelenül hozzájárult az a személyi kontaktus, ami Thatcher asszony és Mihail Gorbacsov között kialakult. Ez persze nem az „elmék találkozása" volt. Inkább az „elmék kölcsönös felderitése", ami bizonyára mindkettőjük számára tanulságos — nyilatkozta Gennagyij Geraszimov, szovjet külügyi szóvivő. John Smmons, a BBC televízió diplomáciai fömunkatársa pedig Így nyilatkozott: — Margaret Thatcher és a Mihail Gorbacsov között — világnézeti szembenállásuk ellenére — kitűnő személyes megértés jött létre. A szovjet—brit kapcsolatrendszer mostantól fogva kitüntetett helyet kap a miniszterelnök asszony gondolkodásában és végső soron az tekinthető látogatása fő eredményének. Ehhez még annyit, hogy Margaret Thatcher moszkvai látogatásának kedvező kommentárjai, ha nem is nagy, de legalább valamelyes súllyal estek a latba megnyert választási kampányában. Mai világunk egyik legveszélyesebb tűzfészke jelenleg a Közép-Kelet, az iraki-iráni háború. Ennek az immár hét éve tartó háborúskodásnak célja tulajdonképpen az egyeduralom megszerzése az olajutak felett, s éppen ezért a legutóbbi hónapokban a hadicselekmények is túlnyomórészt a Perzsa (Arab)-öböl vizén zajlanak, s emiatt a kezdetben két ország konfliktusa átterjed az öböl menti más országokra is. Ami a tényeket illeti, alá kell húzni, hogy az Öböl kijáratán halad keresztül Nyugat-Európa olajbehozatalának 40, a japán olajimportnak pedig 66 százaléka. A tőkés világ igy valóban érdekelt abban, hogy e szállítások biztonságosak legyenek. A másik tény az, hogy az olajutak szabadon tartásában Irán katonai-gazdasági szempontból inkább érdekelt, mint Irak. Az iraki olajexport ugyanis csővezetéken halad keresztül, Irán viszont éppen az Öblön és Hormuzi-szoroson keresztül vezető hajóutat kénytelen használni, akárcsak az Öböl mentén levő arab olajországok. Ez a magyarázata annak, hogy az oly értelmetlen irak-iráni háború folyamán Irak lényegesen több támadást intézett s fog intézni a különböző tankhajók ellen, mint Irán. Az Öböl-háború ügyében az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot hozott s felszólította a hadviselő feleket az azonnali fegyverszünetre. E határozat betartása nem számíthat sikerre, mégis világpolitikai jelentősége van: a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint a Biztonsági Tanács másik három állandó tagja: Nagy-Britannia, Franciaország, Kína — valamennyien vétójoggal rendelkeznek — ezúttal egyhangúlag szavazott. A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójáról emlékezett meg a világ. A moszkvai Kreml kongresszusi palotájában mintegy hatezer résztvevő előtt méltatta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára e hét évtized alatt megtett utat. A főtitkár részletesen foglalkozott a Szovjetunió történelemalkotó időszakaival, a forradalmat megelőző s a forradalom utáni történésekkel, a második világháború tanulságaival és az utána következő évtizedek eredményeivel és ellentmondásaival. A beszédnek „A fejlődő szocializmus és a peresztrojka" alcímű részében a szovjet társadalom mai fejlődésének fő vonásait, feladatait vette számba. Beszédének harmadik részében foglalkozott a főtitkár a mai szovjet külpolitika kérdéseivel. A szovjet fejlődés nem szigetelhető el a világ egészének sorsától, e téren is világosan megmutatkozik az új gondolkodásmód. Ez a gondolkodásmód, amint a szovjet vezető mondta: „az élet filozófiája". E filozófia alapkérdése, jelenkorunk legfőbb dillemája: a leszerelés és a béke. avagy az emberi civilizáció nukleáris pusztulása. Mihail Gorbacsov szavaiból kiviláglik: elégtelen a ma ellentmondásainak megértéséhez az ellenfélről, az imperializmusról általában bennünk élő sztereotip kép. Ez felveti annak a kérdését is: létrehozható-e a ma körülményei között ennek a veszélynek az elhárítása a kapitalista világ és a szocialista országok között egy olyan szövetség, amelyhez hasonlót a fasizmus elleni harc évei már létrehoztak. Az SZKP válasza: igen, hiszen ez az életbenmaradás egyetlen lehetősége. Ennek az „igennek" a megerősítése áll a két nagyhatalom diplomáciai erőfeszítéseinek fókuszában. A külügyminiszter megbeszélések, különösen a genfi és a reykjavíki csúcstalálkozó óta arra engednek következtetni, hogy az amerikaiszovjet kapcsolatok rendkívül bonyolult rendszerében a: utóbbi hetekben javulás észlelhető. Ennek bizonyítéka Mihai Gorbacsov és Ronald Reagan decemberi csúcstalálkozójá (nő 12)
