Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-19 / 51-52. szám
„A kongresszus előtti vita azt bizonyította, hogy nagy figyelmet kell fordítanunk a családalapítás és a lakáshoz jutás feltételeinek a megteremtésére. Napjainkban a házasságkötés pillanatában a fiatal családoknak mintegy egyharmada rendelkezik csak lakással. Különösen elgondolkodtató, hogy a fiatal házaspároknak több mint egyötöde több mint öt év után, csaknem egytized része pedig kilenc év után sem rendelkezik saját lakással. Ez gyöngíti a családok szerepét és növeli a válási kedvet." (A SZISZ KB beszámolójából) Csikar a fogam alatt a szó, akár a fagy odakinn. Van. Nincsen. Mi kaptunk. Mi nem kaptunk. Nekünk van. Amíg idáig én is el nem jutottam, sohase nem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz lesz. Talán azért is, mert nem ilyen szellemben neveltek bennünket. Nem olyannak, aki előre tudja, hogya van — nalésa nincs csel ennyire meg lesz határozva. Hogy ez a két szó ott fog királykodni mindenek fölött. Mint akit fejbe kólintották, úgy jött rá a nemzedékem, hogy a fészekrakás problémái egészen közönséges megélhetési problémák. A megoldásukhoz egyáltalán nem kell a pszichológia arzenálja. Vagyishogy nem elsősorban az kell. Megteszi egy falat papiros és ceruza is. Amivel ügyesen és gyorsan ki lehet számítani, mi szükséges az új élet megkezdéséhez. Először is kell egy lakás. De ez még csak négy fal, amelyet be kell népesíteni bútorokkal, háztartási eszközökkel; és azon kivül egy bizonyos forgótőke is kell, amellyel az egész üzemet meg lehet indítani. Mindezzel aztán szembeállíthatjuk a szülök támogatási képességeit, a fiatalok kereseti lehetőségeit, hitelképességét, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyét. Mert bizony egy harmincas fiatal még csak a ranglétra alsó fokait mászogatja. S végül láthatjuk apáink csodálkozását azon, hogy nem igazán felnőtt ez a generáció! Lassacskán így össze is áll a kép* Mondják, hogy sok fiatal eleve könnyelműséggel határozza el magát a házasságra. Csak éppen azért ez a nagy könnyelműség, mert sokuknál nincs elég alap ahhoz, hogy ezt valaha is meggondoltan tehetnék. Lásd a beszélgetéseket! Első pár Péter és Zsuzsa, legalábbis a kívülállók szemében, jó családból származik. Péter édesanyja óvónő, fiát egyedül nevelte. Zsuzsa apját, már tisztsége révén, mindenki ismerte a városkában. Péter ellenőr. Zsuzsa óvónő. Harmadik hónapja van otthon a kis Krisztivel. — Mennyi pénzetek volt, mikor összeházasodtatok? Péter: Nem is tudom; semennyi... Én úgy ezeröt-ezerhatot kaptam kézhez, abból ötszázat odaadtam az anyámnak ennivalóra. Az ezerből meg öltözködtem, csavarogtam, félre nemigen tudtam tenni. Volt vagy tízezer koronám, dehát abból az anyám kifizette az esküvőt. A nagyanyám adott még négyezret, azt úgy az évek során spórolgatta. Ez volt. azt hiszem. Zsuzsa: Nekem volt egy kölcsönöm, vettem egy bundát magamnak, meg később azon vettük a szinestévét. Azt fizettem, aztán ruhákat vettem, stafirungot gyűjtöttem, párnákat, ezt-azt, hogy legyen, ha férjhez megyek; spóroltam is félre valamicskét. De azért sokszor elment az az ezerhatszáz korona. A négy évbe, míg dolgoztam beleesik az a két év is, mig Peti katona volt. Ha csak elmentem utána, az egy vagyonba jött; a szálloda, az útiköltség. — Miért házasodtatok össze? Zsuzsa: Egy nőnek mindig az a vágyódása. Tartozni is akartam valakihez. Peti ismerte a lelki dolgaimat is, tudta, milyen nálunk a családi légkör. Mire vártunk volna ? —- Mit gondoltatok, mennyiben változik majd meg az életetek? Zsuzsa: Tudtuk, hogy nehéz lesz. De akkor még úgy gondoltuk, hogy egy-két hónapon belül kapunk lakást. Csak aztán meghalt az (nőio) „A házasodás nagyon bonyolult élethelyzet tulajdonképpen. Nagyon nehéz érzelmileg leválni arról a családról, melyben nevelkedtünk, de a házasság az az intézmény, mely a legkevésbé tűri el, hogy kétfelé kötődjünk. A leválás egyszerűen azt jelenti, hogy a házasságban élő gyermek különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül hoz önálló döntéseket saját életéröl és felelősséget is vállal ezekért. A helyzetet a végtelenségig nehezítik olyan körülmények, mikor például a fiatalok a szülők segítségére vannak utalva." apu, és a lakásból nem lett semmi. Meg a szülőktől is több segítséget vártunk. Hát ebből sem lett semmi. Péter: Először hozzánk költöztünk. Zsuzsának itt van még a tizenöt éves öccse, nálunk mégis nagyobb a hely; volt egy külön szobánk. — Milyen volt az együttélés? Zsuzsa; Jól kijöttünk egymással, nem veszekedtünk, csak éppen kerülgetni kellett egymást. Eleinte az anyukája főzött annyit, hogy nekem is jutott. Mikor odaköltözött az élettársa, akkor aztán azt mondta, hogy menjünk külön. És egyáltalán nem számítottam rá, hogy majd külön fogok főzni; nem is tudtam. Igaz, az anyukája lediktálta, hogy miből mennyit, de meg nem mutatta. Milyen jó lett volna, ha elvisz a henteshez, megmutatja, hogy nézd, ez a szép hús, ez a lapocka, karaj. Semmit nem tudtam; ahányszor engem a hentesnél becsaptak! Mennyi pénzt megspóroltunk volna, ha egy-kétszer megmutatja, hogy mit hogyan!Ök elmentek autóval bevásárolni, ón meg cipeltem terhesen a pakkokat. Ezerötszáz koronát csak megettünk havonta. Igaz, leírtam, hogy a húslevest akkor kell levenni, mikor fütyül a kukta, de azt már nem tudtuk, hogyan fütyül. Aztán három óra múlva mikor levettük, az edényben már semmi nyomás nem volt, a tyúk is megsült. — Végül miért költöztetek el? Péter: Hivott az anyós. Az anyám meg egy szóval nem mondta, hogy ne menjünk. Zsuzsa: Több mint egy évig laktunk náluk. Éreztük, hogy nem nagyon kellünk már oda. Ha valamit mondtunk, az anyukája kijelentette: Nem lehet, gyerekek, hogy a saját lakásomba ne érezzem jól magam. Pedig azért vettük a tévét is, hogy ne zavarjuk őket, dehát abból is csak a vita lett. Az anyu meg azt mondta, fog segíteni a gyerek körül, mosni, főzni. Mégiscsak az anyám. Szülés után már idejöttem. Itt meg az van, hogy én dolgozom mindenkire. Most is. mikor mondtam, hogy vendégek jönnek, már veszekedett, hogy takarítani kellene, minek jöttök. De hiába, magam mindent nem bírok. Peti mosogat, az anyám meg ül és nézi. Mindent egyedül csinálok, mégiscsak a morgás van. A gyerek meg ... ’Az anyósom nem is meri megfogni, az anyám meg azt se tudja, mit eszik. A múltkor azt mondja: Adjunk neki darát, akkor nem fog sími. Mikor már két hete azt adok neki! Át sem tudja pakolni. — Akkor nem a legjobb itt sem. Zsuzsa; Ilyen üvegajtó mögött hogy érezhetnénk magunkat? Az öcsém akármikor benyit, az anyám nem szól neki semmit. Nem mondja, hogy nem lehet. Éppen úgy neveli, ahogy engem nevelt, éppen úgy nem tud semmit. Olyat az anyámmal nem lehet, hogy beszélgetni. Nekem az meglepetés volt, mikor ebéd után Peti még két óra hosszat elbeszélgetett az anyukájával. Nálunk ilyen nem volt. De hazudnék, ha nem mondanám, hogy az nagy segítség, hogy vasárnap legalább megfőz. Húst is fölváltva veszünk. — A házassági kölcsönt fölvettétek? Zsuzsa: Még nem merítettük ki teljesen, bútorra tartogatjuk. Van még harminchétezer, a többiből ágyat, automata mosógépet vettünk, az Petiéknél van; meg varrógépet. „Nagyon fontos, hogy a fiatal házasságok anyagilag megalapozottak legyenek. A felmérések szerint a házasulandók kétharmadának nincs elegendő pénze, mindenben a szülők támogatására szorulnak." Teszünk most is félre, dehát mindig kel valami nagyobb darab, kabát, csizma, amit venni kell. Itt minden dugig van a cuccaink kai, pedig a ruháink még ott vannak Petiék nél. Amint jön a hideg front, vesszük a táská és költözködünk. — Lakásra van kilátás? Péter: Kerestünk mi már albérletet, min denfélét megpróbáltunk, de nem sikerüli Most azt Ígérik, hogy decemberre kapunk Épül most két lakásegység is, valamelyikbe csak adnak. Ha csak valakit elénk nem soro, nak! Zsuzsa: Én sírni fogok az örömtől. Végr megtudom, mi az, a saját kulcsoddal nyitr az ajtót, azt csinálhatok, amit akarok. Ner lesz ez a feszültség. — S mi lesz, ha mégsem kaptok? Zsuzsa: Akkor... Olyan nincs, hogy ilye sokára ne kapjunk. Azt nem lehet! Hisze olyanok is kaptak már. akik sokkal job helyzetben vannak, mint mi. Második pár Ebbe a lakásba is mindent beraktak tervezők, akárcsak Zsuzsáékéba, csak éppé a helyet spórolták ki belőle. Nem is tudón hogy bír itt Éva az energiájával. Huszonhi évesek, negyedik éve házasok. — Ti mivel kezdtetek? Őszi: Engem épp azon az éven vettek föl főiskolára: szeptemberben megkezdtem sulit, októberben meg nősültem. Előtte k évig dolgoztam mint esztergályos, közbe estin végeztem a sulit. Kereshettem ú< ezerhetet, de hétközben nem nagyon költő tem. Lett így vagy tízezer koronám. Éva: Én is összeszedtem vagy tízezret, sulimmal — elektrót végeztem — nem vetti
