Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-19 / 51-52. szám
amelynek hitt a csodatévő erejében. Az a beteg, aki belőle ivott vagy megmosta magát a vizével, meggyógyult. A helyhez fűződő mondát még Manga János foklorista jegyezte te a húszas években. A gyógyforrás már akkor sem buzogott, elapadt az már állítólag vagy kétszáz évvel ezelőtt, csak a nyoma maradt meg a mellé épített templom oldalában. Szécsénkénél kiértünk az Ipoly völgyébe, kínét keletnek Balogra, aztán Ipolykeszi felé visz utunk. Keszin mindenképpen érdemes egy rövid megállót tartanunk, legalább mig elolvassuk a templom oldalába helyezett emléktábla feliratát Ipolyi Arnold érdemeiről. A szakirodalom mindeddig úgy tartotta hogy a neves folklorista, művészettörténész ebben a faluban született 1823-ban. Ám hírlik, hogy a kíváncsi utókor még ezt a csekély adatot is megkérdőjelezi utóbb. Nagycsalomija és Kóvár a legszélső faluk Ipolyság vonzáskörzetében. Ezután már Balassagyarmat és a nógrádi tájak következnek. így mi most visszafordulunk. Csáky Károly. Ipoly menti barangolásunk kalauza szülőfalujában. Kelenyén nagyanyjától hallotta a legtöbb hiedelmet, szokást és éneket lyuk a völgy s Így a falu közepén emelkedő dombon ma is áll messzire mutatva a gazdagságát. Aminthogy a domb lábában a kastély körül körben szerényen meghúzódó apró házacskák, szűk udvarok, zegzugos utcák is beszédesen árulkodnak a kastély gazdáit kiszolgáló zsellér- és cselédsorúak szegénységéről. A mai Palást tiszteli és öntudatosan vállalja múltját. 1970 óta tájházban mutatják be hagyományaik tárgyi emlékeit. Van itt a földművelés szerszámaitól, a faekétöl kezdve a kerámián, a kender feldolgozásának eszközein keresztül a gazdag viselet darabjaiig minden. Az egyik ajtóban még egy cifraszűrbe öltöztetett kanász is köszönti látogatóit. Valószínűleg Így nézhettek ki azok a társai is élőben, akik még 1910-ben adtak Bartók Bélának és Györffy István néprajztudósnak Ipolyságon (Sahy) kanászkoncertet. Györffy István akkor a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaként járt a megyében. Ő gyűjtötte és rendezte a nagyszabású megyei kiállítás néprajzi anyagát. Gyűjtőmunkája során akadt egy ipolykeszi (Ip. Kosihy) kanászra, aki tülkön és dudán egyaránt szépen játszott. Az ö s még jó néhány társa játékának a „lefonografálásához" hívta el Györffy ezekután nem sokkal Bartók Bélát is Ipolyságra. Így került sor a város főterén 1910. nov. 13-án a nagyszabású kanász- és juhászversenyre, „mely duda, pásztorkürt és tilinkó fúvására volt hirdetve". „Micsoda látvány — írta később Bartók —, amint összes kanászkészségeikkel felszerelve vonulnak fel: cifraszűr a vállukon, hónuk alatt a díszes duda, kezűkben a tülök, a remekbe kivarrt kanászustor! Aligha fogunk még valaha együtt 5 dudást látni; és Ipolyság piactere sem fog egyhamar olyan dudálást hallani, amilyeket ezek ekkor rendeztek." Könnyen elképzelhető, hogy Ipolyság piactere egyáltalán nem hallott 1910 óta dudálást, aminthogy a falukból is kihalt azóta a korábban mindennapi dudaszó. Bartók azonban később is hálával említi meg Szokolyi Alajos levéltáros nevét, aki az ipolysági gyűjtését, a sok kanász, juhász egybetoborzását elősegítette. Paláston ma is szívesen fogadják a néprajzi gyűjtőt, készségesen mondják tollba, ill. szalagra, amit még megőrzött az emlékezet a régi hagyományokból. Velebni Margit néni már a rádiónak is énekelt. Gál János nemcsak a falu történetére vonatkozó irodalmat gyűjti, hanem a helyi mondákat is számon tartja. A három veres kereszt és Konc Ambrus. a falu egykori birájának szomorú históriáját azonban rajtuk kívül is bizonnyal még jó néhányan el tudnák mondani a faluban, annyira ismert. A török idők emlékezetét igen őrzi a vidék. Nemcsak Paláston, a környék faluiban számos olyan történetet tudnak az emberek, amelynek gyökerei a hódoltság korába nyúlnak vissza. Nem véletlenül. Hont megye jelentős hadszíntere volt a XVI—XVII. század eseményeinek. A drégelyi vár eleste és a vesztes palásti csata után a vidék lakosságára hosszú időkig a szomorú hódoltsági sors várt. S erről nemcsak korabeli feljegyzések és iratok sora tanúskodik, hanem a népi emlékezet is. Mint Konc Ambrus bíró történetében, akit a hagyomány szerint azért húzatott karóba a kádi, mert a Palást és Sántha Margit néni ma is szívesen lapozgat a régi emlékek között Fotó: PRIKLER LÁSZLÓ A meder megszabályozása előtt az Ipoly meglehetős szeszélyesen kanyargóit, térülgetett hol jobbra, hol balra, hol nyugat, hol megintcsak vissza kelet irányába. A folyónak ezt a játszi kedvességét azóta sem tudják felejteni azok, akik még ismerték. A partjára gyöngyszemekként felfűzött kis falukban mi a népi építészet maradványait csodáljuk meg, a faragott homlokzatokat, a díszes tornácokat. Barangolásunkat — túlhaladva a városon, Ipolyságon — végül Pereszlényen fejezzük be. Pereszlénynél a folyó nem képez határt. Jóviz nevű tavához a néphit megint egy mondát kapcsol. Eszerint a tó helyén egykor kolostor állt. Az épületbe egyszer rablók törtek be, a kis templomot kifosztották, a szerzeteseket pedig legyilkolták. Hanem ezután az egész kolostor a rablókkal együtt elsüllyedt. Helyén kerekedett a tó, amelynek a fenekén állítólag minden hetedik évben megszólal az elsüllyedt templom ki?f harangFödémes közötti határrészben egy torok adószedőt találtak megölve. S miután egyik falu sem vállalta a kettő közül a gyilkosság tettét, és nem tisztázódott végül az sem, hogy melyikük területén feküdt a hulla, a palástiak bírája lett az áldozat. Más emlékezet szerint a bíró maga vállalta magára a büntetést, hogy faluja népét megmentse a tizedeléstől. A karóba húzatás emlékét máig őrzi a határban három veres kereszt. Födémes község azóta más helyre települt. A valamikori falu nyomait csak egy puszta templom maradványai őrzik. A palástiak szerint Födémest Konc Ambrus szelleme űzte tova. Palástról erdők között kanyarog utunk tovább Födémesen, majd Kelenyén keresztül egészen Szécsénkéig (Secianky). A korponai hegyek déli lejtői között járunk, kicsiny határú, apró faluk között. Szécsénke közelében egy forrást tart számon a messzi környék. ja, hogy figyelmeztesse a becsület útjáról letért embereket. „Vigyázzatok, mert bűnötök nem marad büntetlenül". Ezt a mondát is Manga János jegyezte le, aki 1906-ban itt Pereszlényben született. A helybeliek közül még sokan emlékeznek a később neves folklórkutatóvá lett fiatalemberre. Még Horváthné Sántha Margit is. Margit néni 17 éve a falu könyvtárosa, s amellett, hogy a krónikát vezette, meg számos szokás lejegyzője, sőt színpadra állítója is volt. Hogy a gazdag, jó termőföldü Pereszlény a város közelsége ellenére erősen őrzi hagyományait, abban bizony nem kis szerepe volt és van éppen Margit néninek. És még sokakhoz hasonlóan nagy segítségére volt Csáky Károlynak is gyűjtőmunkájában. Az övék is az érdem, hogy az Ipoly mentéről egyre többet tudunk. KOCSIS ARANKA 64: arme Nemes Nagy Ágnes, költő Ünnep nélkül nem lehet élni. A hétköznap és az ünnepnap úgy függ össze, mint az alma két fele. És ezt az almát gyermekkorban nem is vágjuk ketté. Mert a gyermekkorra jellemző, hogy az ünnepet és a hétköznapot nem tudja elkülöníteni. Ilyenkor még minden egyetlen kerek egész. Minden, ami örömet jelent a gyermeknek, a jó játék, a váratlan ajándék, a gondtalan játszadozás, vagy az, hogy vadgesztenyékből sikerül kis embert és állatfigurákat formálnia, neki már ünnep. Mi, felnőttek, elfakulunk. Nekünk már szükségünk van arra, hogy ünnepeink kijelöltek legyenek. Meghatározottak, benne legyenek a naptárban. De azért ezek a naptári ünnepek is sokkal jobbak, mint az ünneptelenség. Belefáradunk a robotba, a hajtásba, mivelhogy úgymond az életünket szolgálja, miközben vitalitásunkat csökkenti. Az ünnep vitalitásunkat emeli, belső életünket színezi. De azt hiszem, nemcsak az örömnek vannak ünnepei, hanem a szomorúságnak, a gyásznak is. Ne higgyük, hogy a gyászünnep, a kegyeletes megemlékezés nem tartozik ünnepszükségletünkhöz. Amikor halottak napján megemlékezünk elveszett szeretteinkről, vagy bárkiről, aki nekünk nagyon fontos volt, akkor nem csupán a gyászt szolgáljuk. Nem. A múlttal való összekapcsolódásunkat szolgáljuk. Azt a kötést, amely saját múltunkhoz köt bennünket, a nemzet és az emberiség múltidejéhez. Kiterjesztjük az életünket, dimenzióit megnöveljük. És ez természetesen nemcsak a múltra vonatkozik, hanem a jövőre is. A kisdedek születésének ünnepié, és itt nemcsak a testi, hanem a szellemi kisdedekre is gondolok, ugyancsak ünnepi pillanatok. Amikor megszületik egy gondolat, egy leendő mű vagy munka látomása. Amivel anynyit mondtam, hogy voltaképpen vissza kellene térni a gyermeki ünnephez, amely közvetlen, igazi. Mert akkor van az embernek igazi ünnepe, amikor a lelke ünnepet csinál magának. (szigeti)
