Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-19 / 51-52. szám
kapcsolatos: ezeket a bajokat nem tudjuk diagnosztizálni, kivizsgálásra a betegeket Bratislavába kell küldenünk. Feltétlenül szükség lenne egy járási radioizotópiai laboratóriumra, amely lehetővé tenné a pajzsmirigy-megbetegedések kivizsgálását, mert ez a betegség a Csallóközben rendkívül gyakori, ugyanakkor ezt a laboratóriumot a szerdahelyi kórház többi osztálya is használhatná például máj- és vesevizsgálatokra. Ennek a laboratóriumnak a létrehozása szinte már kézzelfogható közelségben van. Arról is szó esett már, hogy a mi osztályunk mellett van egy épület, amely kisebb átalakítás után e célra megfelelne, így itt lehetne a labor. Nagyon szeretném, ha már 1988-ban teljesülne ez a kívánságom! További beteljesületlen vágyam: a dunaszerdahelyi kórház tervében van egy neurológiai szakosztály létesítése. Ha ez végre megvalósul, elkerülnek tőlünk ezek a betegek és csupán belgyógyászati utókezelési osztály maradunk. Akkor talán még a fiatal orvoskoliégák is szívesebben itt maradnak ... Az én három kívánságom tehát nem teljesült, megmarad 1988-ra is. Persze, évközben akadtak apró örömök, sikerek. Például már nem volt gond a fehérnemű-ellátással, amióta átépült a szerdahelyi kórház mosodája, nem kell „takarékoskodnunk" a tiszta fehérneművel. Nem volt nagyobb problémánk a gyógyszerellátással sem, amire szükségünk volt, megkaptuk. A betegek többsége elégedett volt a koszttal; saját konyhánk van, ahová saját üvegházunkból kerül a friss zöldség. A 45 betegről 38 fős személyzet gondoskodik, az ellátás tehát csak jó tehet. Összegezve; a gondokat leszámítva nem volt rossz évünk; csak rosszabb ne legyen a következő sem! Persze azt azért szeretném, ha kevesebb lenne a betegünk, hogy az ágykihasználás — mely jelenleg 90 százalékos — ne lépje túl az optimális 85 százalékot. Michlián Etelka, a Déméndi (Demandice) Hnb elnöke: — Sokszor találkozunk azzal a véleménnyel, hogy csak az építkezés a nagy eredmény. Itt is mindig az volt a tendencia. hogy építeni, építeni. Hát ebben az évben építeni nem építettünk, de nem is volt tervbe véve. 1 130 lakosú községünk jól el van látva, van művelődési házunk, szolgáltatóházunkban fodrászat, varrónő, órajavító működik, tavaly ősz óta zöldségboltunk is van, dolgozik egy kőművescsoportunk, meg van szervezve a teherszállítás. A faluban a körzeti orvoson kívül gyermekorvos és fogorvos is rendel, s van gyógyszertárunk. Az alapvető szolgáltatások tehát megvannak. Ebben az évben a kultúra került előtérbe. Az e téren elérhető eredmények kevésbé látványosak, mint például egy nagyszabású építkezés, mi mégis fontosnak tartjuk azt, hogy összehozzuk az embereket, hassunk az emberi kapcsolatok alakulására. Zsong itt az élet, a feltételek megvannak, szép könyvtárunk, mozitermünk van, mesedélutánokat, előadásokat tartunk, rendszeresen jár hozzánk a Matesz és a Thália. Ez év elején nyílt meg a helyi kulturális központ, így most egy épületben zajlanak ezek a rendez vények. Kiemelkedő nagy események nem voltak a falunk életében, de apróbb örömeink akadtak, amelyekre én is szívesen emlékszem vissza az év végén. Jól sikerültek a nők részére szervezett, divatbemutatóval egybekötött klubestek, az orvosi előadások, az aerobik, a szaratovi tánccsoport fellépése. Szociális ügyekre is sok pénzt fordítunk, idén 200 ezer koronát költöttünk ezekre a célokra. Tervbe volt véve az öregek klubjának a felújítása, ez sikerült is. Az idős emberek ott tisztálkodhatnak, lehetőség van pedikűrre, manikűrre, automata mosógép, varrógép, színes tévé áll a rendelkezésükre. Hetvenhat idős ember kap szociális segélyt, idén 140 ezer koronát költöttünk erre a célra, havonta kapták, vásárlási utalvány formájában. Ez év szeptemberében készült el az új házasságkötő termünk, félmillió korona értékű, gyönyörű gobelin díszíti a falát. Erre nagyon büszkék vagyunk. Ugyancsak a 87-es év eredménye. hogy összekötő járdákat építettünk a művelődési ház és a hnb épülete között, bővítettük a zöldövezetet, a nemzeti bizottság épülete előtti parkra is büszkék vagyunk. Jó eredményt ért el idén a polgári ügyek testületé, először rendeztek megemlékezést a halottak napja alkalmából. Dicséretet érdemel ez évi munkájáért a sportegyesület, amelynek tagjai megkezdték a régi ifjúsági klubban a sportközpont berendezését. A kertészkedök szövetségének tagjai megszervezték a zöldség- és gyümölcsfelvásárlást. Ez csupa olyan dolog, eredmény, amelynek örülni tud az ember. ^ Gondot okoz viszont, hogy a faluban nincs jó ivóvíz, nagyon kellene a vízvezeték, ennek építését szeretnénk utólag belefoglalni a választási programba. Az árkokból nincs hová elvezetni a vizet, erről is tárgyalunk, ezt is meg kell oldani. Nagyon igényesek az emberek nálunk, ha például nem világít egy körte, máris az asztalra csapnak. De ez jó, mert legalább inspirálják az embert. Terveink között szerepel az új vendéglő felépítése, és szeretnénk egy szép tornatermet is. Három tervem, célom van: színvonalas szolgáltatások, jó kulturális eredmények elérése és a sport támogatása. Ha ez mind sikerül, azt hiszem, az emberek meg lesznek elégedve. Az 1987-es év átlagos volt, nem emelkedett ki a többi közül sem így, sem úgy. Nem mondható, hogy meg vagyok elégedve, mert ezt egy funkcionárius sohasem mondhatja. Azt viszont elmondhatom, hogy a terveinkbe még sohasem „fulladtunk" bele. Amit akarunk, előbb-utóbb megvalósítjuk. Hipík László mérnök, a Galántai Járási Kommunális Szolgáltató vállalat igazgatóhelyettese: — Úgy érzem, vállalatunk elégedett lehet az 1987-es év eredményeivel. Igaz, hogy sok problémával küzdünk, de hát gond akad mindenütt. Azt viszont senki sem vitathatja el tőlünk, hogy Szlovákiában a mi járásunkban a legsűrűbb a lakosságnak nyújtott szolgáltatások hálózata. Ehhez még hozzátartozik, hogy sok más üzemmel ellentétben mi kizárólag szolgáltatásokkal foglalkozunk. A járás területén összesen 228 üzemegységünk működik. A legjobban kiépített és legjobban kihasznált a tisztító és a kozmetika-fodrász hálózat. Ez a legkisebb településeken kívül szinte minden helységben megtalálható. A tisztítói-mosodai szolgáltatások minősége az utóbbi években igazán magas színvonalra emelkedett. Ez annak köszönhető, hogy 1984-ben egy új, nagy kapacitású mosodával bővült üzemünk. Itt a szokásos mosáson, vasaláson, vegytisztításon kívül még speciális szolgáltatásokat is végzünk, ilyen az antisztatikus kezelés és a ruhák tűzállóvá tétele, amit főleg a tűzveszélyes üzemekben dolgozók munkaruháin végzünk. Sajnos, szőnyegtisztító gépsorunk nincs, de a begyüjtőhelyeinkben átvesszük és a fővárosba szállítjuk ügyfeleink szőnyegeit. Vállalunk helyszíni szőnyegtisztítást a megrendelő lakásán. E két fő szolgáltatási ágazaton kívül foglalkozunk az összes megszokott és keresett szolgáltatással, mint az üvegezés, köfaragás, kéményseprés, van fotószolgálatunk, nyomdánk, szobafestőink, virágszalonjaink, foglalkozunk fertőtlenítéssel és féregirtással. Vállalunk kerékpár- és gyerekkocsijavítást. Ebben az évben két újdonsággal szolgáltunk járásunk lakóinak. Galántán taxiállomást létesítettünk, jelenleg egy autóval, és szeretnénk legalább háromra bővíteni a kocsiparkot, hogy járásunk három legnagyobb városában jusson egy-egy. A másik újdonság az ultrahangos ékszertisztítás. Sokat javult az autószerviz-szolgálatunk is, mivel idén mind a három szervizünket új tesztelőberendezésekkel láttuk el. Ezek segítségével nagymértékben javíthatjuk munkánk minőségét. Sajnos, mégis éppen ezzel a szolgáltatással van a legtöbb problémánk. Állandó alkatrész- és anyaghiánnyal küszködünk. A Mototechnától csak a rendelt anyag 70 százalékát kapjuk meg. Másik problémánk, ami főleg a kisebb falvakban sújt bennünket, hogy a bérelt helyiségek, ahol üzemegységeink működnek, nem felelnek meg a higiéniai és esztétikai követelményeknek. Pedig dolgozóink ott is minőségi munkát végeznek, de a környezet degradálja munkájuk értékét. Amire az elmúlt év eredményeiből a legbüszkébb vagyok az az, hogy az előző évhez viszonyítva felére csökkent a reklamációk száma. Ez összesen 8 reklamációt jelent, ebből is csak hat volt megalapozott. A következő évre is van néhány tervünk, meglepetésünk. Ilyen a hajkozmetika, ami bizonyára sok nő érdeklődését fogja felkelteni, az építkezőknek építkezési kisgépek kölcsönzését tervezzük, hogy ezzel is segítsük az önerős lakásépítést. Vásároltunk egy új gépet, amely ultrahang segítségével javítja meg a kiszakadt vagy kiégett textíliát. Legnagyobb feladatunk, hogy legfiatalabb városunk, Sládkovicovo (amely az idén kapta meg ezt a rangot) szolgáltatásait is a többi város, Galánta, Vágselylye (Sala) és Sered" szintjére emeljük. A legnagyobb sikernek pedig azt könyvelhetnénk el, ha egy év múlva a reklamáció rovatba végre az eszményi eredményt, a nullát írhatnánk be. Az oldal anyagát N. Zácsek Erzsébet, H. Zsebik Sarolta, Bertha Éva és Cséfalv^y Ingrid írták Fotó: Könözsi István és Prikler László