Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-12-08 / 50. szám

A Szófia székesegyház. az

..ősorosz építészet nagyszerű emlékműve, a XI. század felében épük. Ismeretlen mesterek az építészet egyik ritka

gyöngyszemét, ezt a világ műkincsei közé tartozó remekművet hozták létre. Külsőleg több változáson ment keresztül, azonban egészen napjainkig megmaradt belső kialakítása a tizenegyedik századból. A freskók és mozaikok lenyűgőzőek. A Szófia székesegyház nagy szerepet töltött be az állam politikai és kulturális életében. Falai között kapott elhelyezést Oroszhon első könyvtára

►

A szerző felvételei

◄

Egy jellegzetes kijevi épület homlokzata

A vendégnek a legjobbat

Vannak emberek, sőt nemzetek, amelyek híresek a vendégszeretetükről. Mindent megadnak neki és mindent megtesznek a vendégért, mégha saját maguk látják is kárát. így kívánja természetük, így írják elő hagyományaik. Ezek az emberek általában nyílt lelkitek, vidám természetűek, barátságkedvelők. Kellemes benyomást hagynak a másikban. legyen a velük való találkozás bármilyen szintű is. Szeretem ezeket az embereket, ellentétben a másik típussal, akik komorak, zárkózottak, fukarok és barátságtalanok. Amíg az egyiktől a kellemetlen hírt, eseményt is nyugodtan fogadom, a másiknál az örömhír közlésekor is hiányérzetem támad.

Sokjelé jártam már a világban, és vannak helyek. ahová szívesen térek vissza. A Szovjetunióba elsősorban az őszinte, baráti fogadtatás miatt járok szívesen. Vonzanak az emberek, akik mindig, minden körülmények közölt olyan nyílt szivüek, barátságosak, vendégszeretők tudnak lenni. Sokszor elgondolkoztatott már, miből adódik ez a nagylelkűségük... A vendég iránti tiszteletük, megbecsülésük Jelűimül minden racionalitást.

Gyakran visszagondolok arra az egyszerű örmény földműves családra, amelyhez váratlan vendégként érkeztem, mégis pillanatok alatt az asztalra került minden, amivel csak egv kicsit is kedveskedhettek. Számomra nem is az volt a megnyerő, amit elém tettek, hanem az, ahogy elém tették. Nyájasan, szívesen, szívből joviién. Mint ahogy az náluk a vendégnek kijár.

Amikor először jártam Grúziában, kellemetlen helyzetbe hozott számomra ismeretlen szokásuk. Az történt, hogy ösztönösen megcsodáltam riportalanyom gyönyörű karkötőjét. Erre ö azonnal lehúzta kezéről és felém nyújtotta: a tiéd. Szabadkoztam ahogy tudtam, de kísérőm csendben figyelmeztetett: a legnagyobb illetlenség lenne visszautasítani. Itt az a szokás, hogy ami a vendégnek megtetszik, azt neki kell adni.

E nyáron azonban Grtíziában kellemes élményben volt részem. Gyűjtőszenvedélyem a fogkrém, minden új fajtát, amit és ahol látok, megveszek. Egy szamarkandi illatszerboltban is a fogkrémek közölt válogattam, amikor a hátam mögött rászól az elárusitónöre egy kislány: „Miért nem adja a vevőnek a legújabb fajtát, azt a jót, amit alig látni ott a polcon?! Nem vette észre, hogy a vásárló ivndég nálunk ?” Az elárusitónö az éles figyelmeztetés hallatán elpirult, majd szelíd hangon válaszolt: „Már felkínáltam, de a vendég ezt nem kéri..." A kislány csodálkozva bámult rám és mindenáron meg akart győzni arról, hogy ez a legjobb fogkrém, ami náluk kapható, ebből vegyek hát. En pedig alig tudtam megértetni vele, hogy csupán azért ragaszkodom a többihez, mert ilyen már van nekem.

Vajon hol fordulhatott volna még elő hasonló eset ? Más országban hányszor voltam már tanúja éppen az ellenkezőjének!

A vendégnek add a legjobbal! Ezt a Szovjetunióban tanultam Azok között, akik a keveset is megosztják veled, akik az utolsót is odaadják neked. Szép tulajdonság, csodálatos jellem. A barátság alapköve.

H. ZSEBIK SAROLTA