Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-01 / 49. szám
CSICSAY ALAJOS A nagy sürgés-forgás közepette észre sem vettük őt. Lelkesek voltunk, vidámak, győztes honfoglalók, és ami a legfontosabb, szerettük egymást. Széles jókedvvel tündököltünk, és szégyenletes nyíltsággal kimondtuk, hogy mi, lakók, ezután egy nagy család leszünk. Kis marakodással elosztottuk egymás közt' a kamrákat. postaládákat és a bejárati ajtók kulcsait, azután behúzódtunk az odúinkba, mint az apró, tömlős belű korallok a langyos tengerfenéken. Harmadnapra elfelejtettünk köszönni egymásnak, és veszettül szórtuk a szenietet a folyosókon. A közös helyiségekből ellopdostuk a villanykörtéket, a lifteket telerajzoltuk trágár képekkel, ocsmány szavakkal, és pogányul tiszteltük egymás istenét, aki összesodort bennünket ebbe a ronda, nagy galambházba. Szóval, úgy láttuk mindnyájan, hogy gyülevész lakótársakkal áldott meg bennünket a sors. Egyetlen kivétel akadt közöttünk, akihez őszinte szívvel ragaszkodtunk mindannyian, világnézeti, felekezeti és egyéb rendű hovatartozásra való tekintet nélkül: a mi drága jó Eszterkénkhez. Fábián doktor hozta közénk — ahogy közhírré tette nagy titkolózva —. nem kis protekcióval. Ez egyáltalán nem volt különös, mert az ilyen Eszterkéknek világéletükben szükségük volt pártfogókra. Nekik egyedül soha nem sikerült semmi. Lám, a sors mégis milyen kegyes, hogy a kellő pillanatban Eszterke mellé sodor egy jó nevű, nagyra becsült és csupaszív ügyvédet, aki felkarolja az ilyen elhagyatottakat, és kényelmes lakáshoz segíti őket. Habár Eszterkének az a lakás járt, mert éppen úgy öt és fél esztendőt várt rá, mint a legtöbben az egyenjogúak közül de ha nem lép közbe Fábián doktor, bizony elodázhatták volna kérelmét a következő lakótömb átadásáig. Hiszen mindenki lakik valahol, miért éppen Eszterkének, azaz Nap Eszternek lenne ennyire sürgős a dolog. Mivel azonban akadt egy kedves közbenjáró. Nap Eszter egy szép április délután befészkelhette magát a hetedik emelet garzonjába, ami éppen ilyen magányos vénlányok számára terveződön mint Estera Napová. Ugyanis- Fábián doktor, rögvest a beköltözés napján, valami okos gépen, szép zöld színű müanyagszalagra fehér nyomtatott betűkkel az előbbi formában kattintgatta ki Eszterke ajtócímkéjét. így most már mindenki tudomásul vehette, hogy kicsoda is tulajdonképpen a lakás örökös tulajdonosa. Ámbár az első rápillantás után többet a kutya sem törődött vele mindaddig, míg Eszterke népszerűsége be nem érett. Ez viszonylag elég hamar megtörtént. Fábián doktor, mint jó hírű jogászember, hatalmas tapasztalattal, igencsak tudta, miért tanácsos Estera Napovát támogatnia. Mikor a szemét a lépcsőházban már fél térdig emelkedett, néhány kényesebb lakótárs összedugta a fejét, mint hajdan a vének tanácsa tette, és bölcsen megállapították: takarítani kéne. Igen ám, de kinek? Áttanulmányozták a rendeleteket, előírásokat, szabályokat, sőt még a törvényeket is, de sehol egy fikarcnyi betű sem szólt arról, hogy kit, milyen jogi alapon lehetne eme alantas munkára kényszeríteni. Bizony senkit. Ám Fábián úr. aki a jogi eseteknek nemcsak haszontalan szemlélője, hanem jól képzett tudója is, okos tanáccsal eligazította a töprengőket. E naptól kezdve Nap Eszter hivatalos személlyé lépett elő a házban. Ő ügyelt a rendre és a tisztaságra. Mellékesen, ha kellett, takarított is. Ő nyitotta és zárta a főbejárati ajtót, vigyázott az alagsorban, ablakok és minden berendezések őrzőjévé vált csekély havi honoráriumért. Es vállalt magánszolgáltatásokat is, mint például, a bevásárlás, ablaktisztítás, porszívózás, pesztrálás. ha némely ifjú szülők esténként szórakozni vágytak. (nő 14) A mi drága jó Eszterkénk És napok, hetek, hónapok múltával ismét érezni kezdtük az első, a legelső nap édes melegét. Szerettük egymást! így igaz! Szerettük egymást, mert szerettük Eszterkét, a jó, a drága, az egyetlen Eszterkét, akit minden kívülálló irigyelt tőlünk. És mi féltettük, nehogy elcsábítsák. Ő a mi igazi kincsünk, mondogattuk egymásnak. Mit meg nem tettünk volna érte! Vasárnaponként meghívtuk egy-egy feketére. Jóféle likőrökkel traktáltuk, és Fábián doktor együtt nézte vele a tévében a Jogi eseteket. Karácsonyra a legszebb magyamóta-lemezt csempésztük az asztalára, és húsvétkor minden fiúgyermekkel meglocsoltattuk. hogy sokáig viruljon erőben, egészségben, mindnyájunk örömére. M indezek ellenére mégis közbeszólt a kegyetlen végzet. Egy borongós ősz végi napon Eszterke ágynak esett. Fábián doktor szavaival élve. kórházi ellátásra szorult. A lakóbizottság elnöke rugalmasan intézkedett. Előállt a mentőautó, a fehér köpenyes sofőrnek egy tagbaszakadt lakótárs segítette lecipelni GÁLY KATI rajza Eszterkét hordágyon, s aki csak tehette, kikönyökölt az ablakba, hogy könnytől ázott zsebkendőjét meglengesse a távozó után. Szomorú napok követték egymást A lépcsőházban megint felhalmozódott a piszok. Valakik lopkodni kezdték a villanyégőket, a trágár szavak szaporodtak a liftek falán, és az alagsorba behurcolkodtak a rusnya patkányok. Most láttuk csak igazán, mennyire nem szeretjük egymást. Káromló szavaink áthallatszottak a szomszédokhoz. Hajnalonként ordíttattuk a rádiót, s jó napot helyett rácsukogattuk egymás lábfejére az ajtót. Néha eszünkbe jutott Eszterke, s ilyenkor mélyen felsóhajtottunk. Bánkódtunk a régi szép idők után. ..Drága jó Eszterke. vajon mi lehet veled?“ Eszterke pedig csak feküdt a kórházi ágyon. Fogyott, fogyogatotL Arca ráncosodott, mint az aszalt alma héja, nyikorgó vaságya végén föl-le hullámoztak a piros lázgörbék, s a vizitáló főorvos csak a fejét csóva asszisztensei előtt. Teltek-múltak a napok, hetek és hónapé" még mindig remélt. Minden új bete te. hogy ő milyen fontos személy a házban, hányán és mennyire szeretik. Majd meglátják e^ beteg társak, talán szerdán vagy majd szombaton ú tán eljönnek hozzá a lakók, és sok-sok virágot hozna*. Virágot neki, Nap Eszternek, akinek az ügyvéd úr éppen olyan szépen kiírta az ajtajára a nevét, akár a nővérke a kórlapra, hogy Estera Napová. És akkor nem lesz elég az összes váza sem, ami a belgyógyászaton található. És akkor ő minden nővérkének, doktornak virágot ajándékoz. A főorvos úrnak a legszebb tűzpiros szegfűcsokrot, mert nemcsak őt szeretik ám. hanem ő is nagyon tud tisztelni minden jóravaló embert. A páciensek bólogattak; tekintetükben ott bujkált a szánalom a szegény, együgyű teremtés itánt. Mert milyen szomorú is, ha az ember ilyen elesetté válik, és még efféle bárgyú rögeszme is úrrá lesz rajta. Bár ki tudja, talán nem is -olyan hiba ez. mert így legalább elterelődik a figyelme az igazi bajáról. De Eszterke hitt. Tudott hinni az utolsó pillanatig. S mielőtt a szeme örökre lezárult volna, talán ott látta maga körül a kedves lakótársakat, akik egytől egyig eljöttek hozzá. Nem is csokorban, nyalábban hozták a gyönyörű virágokat, és mint akik a szentképről léptek le. tenyerükön tartották lángoló szívüket. És miért is tagadnánk, hogy mennyire szerettük őt? Hányszor készültünk hozzá a kórházba, de ez az átkozott. rohanó élet mindig visszatartott bennünket. Ám mikor megtudtuk, hogy örökre eltávozott közülünk, vadonatúj fekete zászlót tűztünk a bejárati ajtó fölé, s nem egy lakótárs akadt, aki öt koronát adott koszorúra, pedig csak három járt volna családonként. Idén adta ki a Madách Könyvkiadó Csicsay Alajos első novelláskötetét, X-ék a hetediken címmel. Az itt olvasható elbeszélést e kötetből választottuk.
