Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-24 / 48. szám
Magához tért. meghallotta a bugást, és a helyére tette a kagylót. Az érthetetlen nyugtalanságot keltő búgás megszűnt, és Vera megkönnyebbülten felsóhajtott. És azonnal a szomszédairól kezdett mesélni, a kis Olenykáról, aki annyira kedves kislány, hogy ő már valósággal a sajátjának érzi. A fiuk is nagyon helyes, udvarias, mindig köszön. A háziasszony nem válaszolt, de Vera csak beszélt, mert látta, hogy ez segít, hisz szavai magához térítették a háziasszonyt a dermedtségből, még a telefon is mindjárt eszébe jutott. — Nagyszerű gyerekek, de miért? Mert szigorúan nevelik őket, nem kényeztetik fölöslegesen, bár mindenük megvan .. . Nágya nem a szavakat, hanem a hangot érzékelte. Az élő ember hangját, aki a nagyszobában dolgozott, miközben ö maga a konyhában volt, és még mindig gyufát keresett: a családban senki sem dohányzott, a villanytűzhely begyújtásához pedig nem kell gyufa. És Nagyezsda végigkutatta az összes fiókot és polcot, aztán bekapcsolta a tűzhelyet,' és a forró főzőlapról gyújtott rá. És ekkor megint ütött az óra — egyszer ütött, felet, Vera pedig egyre beszélt és beszélt, Nagya meg visszament az előszobába, és leült előbbi helyére, a csikkel teli hamutartó mellé. amelyet a vendégeknek tartottak. — ... előfordul, hogy belefeledkezik a játékba, hisz gyermek. A múlt héten már a tévéműsor is véget ért, az óra húsz perc híján tizenkettőt mutatott. „Húsz perc híján tizenkettő — tizenegy óra negyven — villant át Nágya agyán. — Az óra felet ütött... Tehát Goga mindjárt belép a szobájába." Felkapta a kagylót, izgatottan tárcsázta a férje közvetlen számát, de azonnal le is tette. „Minek? Mit mondok neki, ugyan mit? Idegen ágyak Istennője ..Felsóhajtott, majd egész erejét megfeszítette, szinte a fogát csikorgatta, hogy elfojtsa a sóhajt. Aztán megint tárcsázott, most már nem a közvetlen számot, hanem a titkárnőt hivta. és mindent megtett, hogy majd a boldog feleség megszokott, szívélyes és magabiztos hangján szólaljon meg. Foglalt volt: bejött a szaggatott jelzés. Visszatette a kagylót, kihúzta magát. — Telefonál ? — kiabál ki Vera. — Én meg itt beszélek összevissza ... — Nem baj, nem baji — válaszolta gyorsan Nágya, és megint tárcsázott. — Nem zavar... A kagylót sokáig nem vették fel. Végül beleszóltak: — Az igazgatóság. — Üdvözlöm, Inna Pavlovna! — mondta Nágya a szokásos módon, szinte könnyed hangon. — Valamiért sehogy se sikerül felhívnom Szergej Alekszejevicset. Nagyon el van foglalva? — Igen, Nagyezsda Vasziljevna. Azt mondta, senkit se kapcsoljak be, komoly megbeszélése van a moszkvai kutatóintézetből érkezett elvtárssal. De önt természetesen ... — Semmiképpen! — mintha kiáltotta volna. — Egyáltalán nem fontos, Inna Pavlovna. — Amint Szergej Alekszejevics szabad lesz, azonnal megmondom, hogy hivta. Amint szabad lesz. Amint Goga szabaddá teszi, miután elmesélte az anyajegyet, a nevetését, Kudrjasovot. Most, éppen most adja elő az ő élettörténetét minden részletre kiterjedően. „Rosszul áll az ügyed, kislány, rosszul áll az ügyed ..Kibírhatatlanul melege lett, mintha vulkán tört volna ki a belsejében: a teste lángolt, vékony hálóinge undorítóan átnyirkosodott. „Rosszul áll az ügyed, kislány ..." — ... csak vizet cserélek . .. Vera elment mellette, és nyitva hagyta a nagyszoba ajtaját. Hűvös levegő áramlott onnan, röpködtek a hosszú, könnyű függönyök ... „Rosszul áll az ügyed kislány.. Nágya úgy ment előrenyújtott kézzel és széttárt pongyolával e felé a friss, tiszta világ felé, mintha a menekvés felé haladna ; a huzat kellemesen hütötte forró testét. És a hatodik emeleti ablakpárkányról az áttetsző, csendes és szomorú vénasszonyok nyarába lépett... — Teljesen igaza van, teljesen — mondta Igor Antonovics, az igazgatótól búcsúzkodva. — Remélem, megbocsájtja nekem azt a maximalizmust, amellyel eleinte intézetünk gyermekét védelmeztem. Miután gondolkoztam a dolgon, rájöttem, hogy a gyermek halva született, és kérem, bocsásson meg. Alaposan felül fogjuk vizsgálni... Az igazgató nagy megkönnyebbüléssel hallgatta a moszkvai vendég szavait: a kutatóintézettel kapcsolatban fenyegető konfliktus magától megoldódott. És ez a fiatal, rokonszenves mérnök, aki eleinte oly elszántan védte az aggregátot, úgy látszik, megértette, hogy az ügy, a köz érdekében le kell mondani a személyes érdekről. Egy ilyen képviselővel együtt lehet majd dolgozni: meg tudják találni a közös nyelvet. — Én jelentem a gyár álláspontját, de lenne egy apró kérésem — folytatta Igor Antonovics. — Új és tapasztalatlan ember vagyok: kérem, írjom egy hivatalos levelet is támogatásomra a főnökömnek. Mert az élet már csak ilyen. — Feltétlenül — biztosította Szergej Alekszejevics a vendég kezét szorongatva. — Még ma kiadom az utasítást. „Az élet már csak ilyen — gondolta Goga, miközben továbbra is elbűvölően mosolygott. — És Nagyezsda a sírig hálás lesz nekem, hogy hallgattam: valamikor, ez még jól jön." És azt mondta: — Köszönöm. És adja át üdvözletemet a bájos... Kivágódott az ajtó, és bejött a titkárnő. Arca a gondos smink ellenére falfehér volt, és valahogy furcsán egyenesen tartotta magát. — Várja a kocsi, Szergej Alekszejevics — mondta feszült hangon. — Engem? — csodálkozott az igazgató. — Miféle kocsi? Minek? — A bejáratnál várja a kocsi — ismételte meg a titkárnő. — A sofőr mindent tud. Könyörgök, ne késlekedjék! És félreállt, hogy Szergej Alekszejevicset kiengedje. ' KATONA ERZSÉBET fordítása ANDREJ PLÁVKA ÉNEK A SZÉLHEZ Vedd szárnyaidra, szét, az énekemet, repülj vele, mint a sasmadár vagy mint az éles szemű vércse vagy más riogató madár, amelytől megretten a városok ege, az égsivatag, ahol nincs énekoázis, sem szárnysuhogás se földlehelte felhők. Vedd szárnyaidra, szél, az énekemet, és repülj vele, mint a sasmadár a városok sivár egére, ahonnan rég elkergetett sárkánnyi acéltársad, és keringj körbe hétszer, hogy a sápadt emberek fölemeljék kábult fejüket, és meghallják szárnyaid suhogását. Mert akkor meghallják a szivüket is, zajjal betemetett, köéjszakába fúlt, szürke sebekbe sikkadt, drótozott napokba süllyedt szívüket, meghallják és akkor a bánat és öröm rügyei serkennek rajta, és kivirágzik a régen elfelejtett gyöngyvirágok könnyeivel. Hétszeri keringésedre visszhang kél majd az utcák völgyeiben, hétszeres visszhang, mint hétszer hét kövér esztendő, az emberi szívekért, melyeket megsiketített a tülkök, kürtök, megafonok vihara, belerágta magát ereik életadó mézgájába, mint a fagyöngy a tölgybe, hogy kiszívja vérét — csalóka boldogságának sárga bogyóiért. Vedd szárnyaidra, szél, az énekemet, és repülj vele, mint a sasmadár a csend magasságaiba, ahol te fészkelsz, és tanítsd meg száguldani, hullámot verni az állóvizeken, zúgatni az erdőt, lengetni a fűszálat, elvinni az emberszagot a szarvasünőhöz; amikor szerelmes vágyában elfelejti a veszélyt — És tanítsd meg megsimogatni a júliusi réten alvó asszony arcát, meglebbenteni haját és álmot súgni a fülébe az élet titkáról. ZÁDOR ANDRÁS fordítása A vers közlésével a nyolcvan éve született költőre emlékezünk.
