Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-24 / 48. szám
télya mégiscsak jobb állapotban van, mint példának okáért a Hámos kastély. Amelyiknek képe pedig még Gömör vármegye monográfiájába is belékerült, építve anno 1780. Pedighát az öreg báró bölcs ember volt, mondják; vagyishát annak látszott. Nem tett a sorsa ellen semmit. Bizonyára a fátumba való örök beletörődéssel szemlélné most is az állami gazdaság raktárát régvolt szép kastélyában, és csak bólogatna cserépkályhái állapotára, melyek, hála a raktárosok stilusérzékének, mégiscsak megmenekedtek a szétveréstől. Ülök a kövön és összeszorul a torkom. Lassan jönnek az őszi esők. Kútfej UTÓ! RAT Az öncsonkítás bűn — olvasom egy tanulmányban. Ami valóban igaz! Egy kultúra sohasem lehet azonos önmagával, ha részeit veszni hagyja. A tudatlanság és közöny, a butasággal szövetkezett közöny a felelősek azért, ha egy kultúra emlékei kiszolgáltatottjai lesznek az enyészetnek és gondatlanságnak. Így kimondva, a tudatlanság és közöny gyarló emberi hibának tűnhet. Azonban nagy méretekben, ilyen hatósugárral — már bűnnek. Mint ahogy bűnösnek érzi magát az ember, aki naponta elhalad az ilyenfajta enyészet mellett. Romlásról és rombolásról, erkölcsi rombolódásról is szó van már itten. Mint megtudtuk, az Okolicsányi- Máriássy féle kastély sorsa tartalmasnak ígérkezik: tervezik restaurálását, és megállapodás született a magyarországi Technoimpex és a prágai Strojimpex között a víztelenítéséről. A . magyar szakembereknek július huszonhetedikén kellett volna megérkezniük. . . Csakhát: nem érkeztek meg. (Mint a tájékoztatás sem a késlekedés okáról.) Ami a haldokló kúriát és Hámos kastélyt illeti, itt az illetékes a városi nemzeti bizottság, mivel Berzéte Mit szólna mindehhez a nagyságos úr? már vagy tizennegyedik éve Rozsnyóhoz csatolt városrészként szerepel a hivatalos ügyintézésben. Az elnöknő. Margita Bradovková az épületekkel kapcsolatban elmondta. hogy többféle megoldáson is gondolkodnak: mezőgazdasági múzeum és ifjúsági klub létesítése is fölmerült mint lehetőség. Szép példaként említette a Fehér Kastélyt, melyben a természetvédők székelnek. A tájékoztatást köszönjük és csak annyit szeretnénk hozzátenni: nyugdíjasklub. néprajzi múzeum, kultúrközpont stb. is létesülhetne az épületekben, mivel a faluban semmiféle lehetőség nincsen a közösségi és szervezeti életre. A fontolgatás tiszteletreméltó, csak az épületek nehogy belérogyjanak! Mert az idő telik. . . A homlokzaton felirat: Státna chránená kultúrna pamiatka A kastély sorsa tartalmas nak ígérkezik Ebben a kúriában fölöttébb ősz van Fotó: PRIKLER LÁSZLÓ Az Okolicsányi-Máriássy féle kastély az (nagyvendégi) országút felől