Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-17 / 47. szám
KUCKÓ A farkas hálája Kicsigo, a verébárus Élt valahol réges-régen egy fiatalember. Egyszer egy éjszaka át kellett mennie a szomszéd faluba, a hegyi hágó túlsó oldalára, üzleti ügyben. Sűrű sötét éjszaka volt, és bizony ez a hegyi hágó még nappal sem volt barátságos, egyes részein olyan sűrűn nőttek a fák, hogy még nappal is valóságos éjszaka borult az arra haladókra. A fiatalember éppen a hágónak egy ilyen sötét részén mendegélt, amikor hirtelen valami furcsa hangot hallott valahonnan, abból az irányból, amerre útja vitt. „Már megint a borzok mókáznak" — gondolta magában, és folytatta az útját, mintha mi sem történt volna, de az a hang, amely megint hallatszott, mintha nem borz hangja volna: valami rekedt morgáshoz, valami fuldokló hortyogáshoz hasonlított. Kíváncsi volt a legény erre a hangra, fogta hát kézi lampionját, és elindult megnézni, honnan ered. Egy hatalmas farkasra bukkant, nyitva volt a szája, nyakát jobbra-balra nyújtogatta, fölfelé feszítette, majd meg lefelé hajtotta, és eszébe sem jutott a menekülés. Furcsának vélte ezt a legény, közelebb lépett hát a farkas vackához. Eddig állt a farkas, de mikor a legény közelebb lépett, letérdelt mellső lábára, minta meghajtaná magát. Úgy nézett, úgy csillogott a szeme, mintha segítségért könyörögne. A legény erre egészen közel ment az állathoz, és észrevette, hogy a szerencsétlennek valami megakadt a torkán. — Ide figyelj, majd kiveszem én a torkodból azt a valamit — mondta a legény, azzal föltűrte kimonóját a karján, belenyúlt a vadállat torkába, és kihúzott egy jókora vastag csontot. — Ezután jobban kell figyelned, ha ilyen hatalmas csontokat eszel, mint ez — mondta végül a legény. — Kun, kun — vonított halkan megkönnyebbülésében a farkas, aztán — kasza, kasza — zörgött, csörtetett a fűben, amint a hegyek felé iramodott. Hosszú idő telt el ezután. Az ifjú embert aratási ünnepre hívták a szomszéd faluba. Éppen az ünnepség kellős közepén voltak, amikor hallják ám, hogy egy farkas üvölt a kapu előtt. Mindenki elsápadt, és remegni kezdett a félelemtől. Az ifjú ember azonban így beszélt: — Megyek és megnézem, hogy mi van odakint. Kiment a nagykapu elébe, és látta, hogy az a farkas üvölt ott, amelyet ő megsegített annak idején a hegyi hágóban. Amikor a farkas meglátta a fiatalember arcát, nyomban úgy megszelídült, mint egy kezes bárány. A fiatalember lábához ódalgott, és amikor az megcirógatta a fejét, nyaldosta a kezét örömében. — Ilyen boldog vagy, hogy a múltkoriban megsegítettelek? — kérdezte a legény. Ekkor a farkas fölkapott valami feketés gubancot, amit. eddig maga mellett őrzött, és szépen lepottyantotta a nagykapu előtt, aztán — goszo, goszo — halkan eliramodott, szinte észre sem vette a legény. Amikor aztán fölocsúdott a legény, és közelebb lépett az otthagyott gubanchoz, hát látja ám, hogy egy nagy fácánt hozott neki jutalomképpen az a farkas. így köszönte meg a fiatalembfer jóságát. Kicsogo felkötött egy bambusznádra néhány fácánt nagy akkurátusán, aztán vállára dobta az egészet, és azzal járt le és föl az utcák során. így kiáltozott időnként: — Eladók a verebekl Eladók a verebek! — Micsoda félnótás ez a Kicsigo — mondták a járókelők —, még a nevét sem tudja annak, amit árul. Odalépett eközben Kicsigóhoz valaki, és kérdi tőle, hogy mibe kerül egy veréb. — Egy veréb három mon, négy veréb tizenkét mon — válaszol Kicsigo határozottan. Amikor aztán leszúrta az az ember a tizenkét mont, és már előre örült az olcsó pénzen jött fácánnak, Kicsigo egy fordulattal belemarkolt a tarisznyájába, kivett onnan négy verebet, és átadta az elképedt vásárlónak. .<T3 $ Cj 1 ja .C I a> co (nő 16)
