Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-17 / 47. szám
LÁTOGATÓBAN AZ NDK-BAN IV. Tizenhat királylányt játszottam ... Drezda tizenegy színházának egyike a Theater der Jungen Generation, azaz a Fiatal Nemzedék Színháza. Ez a gyermekszínház — merthogy a komolyan hangzó hivatalos elnevezés ezt takarja — a város szélén áll ugyan, mégis ide vonzza az érdeklődőket, a legapróbbaktól a kamaszokig. Karin Müller-Geng a színház régi, hűséges tagja. Egy hosszú értekezlet után szakított időt a beszélgetésre. Derűs, kiegyensúlyozott ember, nincs benne semmi mesterkéltség. — Egy ötnapos külföldi utat tervezünk a társulat tagjai részére. Nem döntöttünk még, hogy Moszkvába és leningrádba, vagy pedig Budapestre megyünk-e. A programunkon színház- és múzeumlátogatás szerepel majd. Ezt az utat meg kell beszélni, elő kell készíteni. Én vagyok a társulatnál a Színházi Szövetség elnöke, ilyen minőségben vettem részt ezen a megbeszélésen is. Sok elfoglaltságot ad ez a funkció. — Hogyan került a színházhoz? — Hogy az elején kezdjem, én már fiatal lányként a színházról álmodtam, bár a családunkban nem volt színész. Gyerekként játszottam egy amatör csoportban. Tizenhét évesen elmentem Lipcsébe, jelentkeztem a színművészeti főiskolára, de eltanácsoltak. mondván, hogy túl fiatal vagyok. Két év múlva — közben elvégeztem a gépiróiskolát, hogy legyen szakma a kezemben — újra jelentkeztem. Sikerült. Négyéves volt a képzés, igényes, sokoldalú, de nagyon szép. Akkor szültem a gyerekemet, ez még abban az időben szokatlan volt, azt akarták, szakítsam meg a tanulmányaimat. Az egyik tanárom megértő volt, mellém állt, Így mégsem estem ki. Ez nagyon fontos volt számomra. A főiskola után a radebeuli Landestheaterhez szerződtem. Ez tájoló színház. Nagyon szép szerepeket játszottam, a Hamlet Ophéliájával kezdtem. Sose felejtem el azt az érzést, amikor először álltam a színpadon! Régen volt, huszonkét éves voltam. Azután egy évig Nordhausenban játszottam, majd családi okokból Drezdába jöttem, ehhez a színházhoz. — Nem gondolt soha arra, hogy más, felnőtteknek játszó színházhoz szerződjön? — Hogy ilyen régen itt vagyok? Nem, nem bánom. Az volt az első tapasztalatom a gyerekekkel, hogy nagyon becsületesen kell nekik játszani, mert kritikusak, őszinték, és mindig újak. Rosszabb a helyzet a nagyobbakkal, a 14—18 évesekkel, mert ók gyakran zavarják az előadást, de azért nem adjuk fel soha. Az Anna Frankot például nagyon szeretjük játszani, de a gyerekek egyszerűen nem fogják még föl a lényegét. Sok energiánkat fölemésztik ezek az előadások. Amióta ennél a színháznál vagyok, különféle mesejátékokban tizenhat királylányt játszottam. Most karakterszerepeket alakítok. Egyébként, hogy a kérdésére feleljek, nem szakadtam el a felnőtt közönségtől sem. Itt a színház előcsarnokában működik ugyanis esténként a Theater an der Treppe, vagyis a Lépcsöszinház. Egyik sikeres darabunk volt egy mai hazai Bellájaként Archivfotók szerző vígjátéka, az Ádám és Éva, amelyet 250-szer adtunk elő. — Sok színész panaszkodik manapság arra, hogy egy-egy társulatban veszekedések, intrikák rontják a hangulatot. Ön hogy érzi magát? — A színházban valóban nagyon fontos a légkör, az, hogy megértsük egymást. Én kimondottan olyan tipus vagyok, hogy igénylem a kollégák segítségét, megértését, rájuk vagyok utalva. Mi teljesen kitárulkozunk egymás előtt, tehát jó kapcsolatban kell lennünk egymással. Elmondhatom, hogy nálunk a színházban tényleg jó a légkör, jól érzem magam. Persze, viták mindenütt adódnak, de ezek inkább barátiak. — Bizonyára itt is téma az a sokat vitatott kérdés, ki fontosabb, a rendező-e vagy a színész. Önnek mi erről a véleménye? A Gázláng — A színházban a színész a legfontosabb. így kellene lennie legalábbis, mert színész nélkül nincs színház. Néha bizony mellőznek minket, elnyom a technika. Ahhoz, hogy jó előadás szülessen, sok mindenkinek a munkájára szükség van, de a technikát mindenképpen alá kellene rendelni a színészi munkának. Az lenne jó, ha a darabot a rendező és a színészek együtt dolgoznák ki. — Milyen rendező tud jól együttműködni? — Hm, utána kell gondolnom, milyen is az ideális rendező. Talán aki hagy gondolkodni, hagyja hogy kipróbáljam az elképzeléseimet. S nem úgy bánik a színésszel, mint a bábuval. Az lenne szép. ha kölcsönös adok-kapok viszony alakulna ki rendező és színész között. Most az „Ármány és szerelem"-et próbáljuk. A rendező nagyon türelmes, időt hagy nekünk, hogy kibontakozhassunk. Azokat a rendezőket szeretem, akik tudják, mit akarnak. — Nyílt-e alkalma eddigi pályafutása során filmezésre? — Igen, játszottam kisebb darabokban, mesefilmekben, bár a DEFA inkább azokat hivja, akik Berlinben élnek, közel a tűzhöz. Érdekes munka a filmezés, de persze egészen más. Ha a színházi színész a kamerák elé áll, először túljátssza a szerepét. A kamera érzékeny, takarékosan kell bánni a gesztusokkal, a mimikával. — Vannak szerepálmai? És kedvenc szerzői ? — Sok olyan szerep van, amit már nem játszhatok el. Álmom volt Júlia, egyszer egy rendező velem akarta megcsinálni, sajnos a sors közbeszólt, a rendező meghalt. A Gázláng Belláját viszont sokszor játszottam, ezt nagyon szerettem. Csehovot nagyon szeretném játszani, az érzékeny hősnőit megjeleníteni. De hát az én koromban már nehéz egy gyerekszínházban álmokról beszélni .. . Kedvenc szerzőm nincs ... Vagy talán mégis . .. Csehov, Shakespeare. És kortárs darabokban is szívesen játszom, ha jók. Játszottam egy magyar darabban Du bist mein Leben volt a címe, ezt nagyon szerettem. Hogy is hívták a szerzőt?... Igen, Szakonyinak. (Az „Életem, Zsóka" c. darabról van szó — B. É.) Az Adáshibát is előadta a társulat, az is nagyon sikeres volt. Tudom, sok a jó kortárs magyar darab, hozzánk mégis kevés jut el. Talán, a fordítókon múlik. — Marad-e szabad ideje a művésznőnek? — Hetente kétszer három órát a városi úttörőházban töltök. Tehetséges 6 — 16 éves gyerekekkel foglalkozom ott másodmagammal, kis darabokat tanítunk be nekik. A legközelebbi bemutató Lipcsében lesz, egy mesejátékot adnak elő a gyerekek. Nagyon kevés szabad időm van tehát, ha mégis akad néhány órám, akkor is színházba megyek — nézőként —, balettre, operába. Úszni is járok, szívesen főzök, kertészkedem, na meg ott a családom, az unokáimra is kell időt szakítani. Nyugodtan A színésznő civilben megírhatja, 46 éves vagyok. És elmondom még azt is, mert ez érdekli általában az embereket, hogy Claudia ötéves, a kisebbik unokám, Lydia pedig öthónapos. A fiam. aki most 24 éves, nem lett színész, bár gyerekkorában volt apród a Hamupipőkében, itt a mi színházunknál, s játszott az úttörőházban is. Mondom, nem lett színész, mégis kötődik a színházhoz: a Semperoperben dolgozik, elektronikai szakember. Az igazi, teljes kikapcsolódást a nyár jelenti, a négy-öt hetes nyári szünet. Mindenképpen el kell utaznom, s mivel „vízi ember" vagyok, vízhez kell mennem. Legtöbbször a Balti-tengernél pihenek, de kétszer voltam már a Balatonnál is, Fonyódon és Akarattyán. Nagyon szép volt ott, jól éreztem magam. Olyankor teljesen civil életet élek, úszom, napozom, bort iszom ... — Mit jelent Önnek az, hogy színésznő? — Nehéz ezt megfogalmazni. Ez az életem tartalma. Jó érzés, hogy az embereknek Örömet tudok szerezni, ugyanakkor szerepformálásommal, a darabbal indíttatást is tudok adni nekik ahhoz, hogy saját, egyéni gondjaikat meg tudják oldani. Mi a színházba jövő gyerekeket tudatos munkával neveljük. Ha sikerül hozzájárulnunk ahhoz, hogy a közönség — kicsik, nagyok — egy kicsit boldogabbnak érezze magát az előadás után, akkor mi is elégedettek, boldogok vagyunk. BERTHA ÉVA
